Formulák contra olvasatok

Lüki írásjelek és hangértékeik Melchert és Mellár szerint
	a	A/Á
	e	E/É
	b (/β/)	B/V
	β (/kw/), K	{M+N}
	g (/γ/)	G
	d (/δ/)	D
	i	I/Í/Ü/Ű
	w	V
	z (/ts/)	Z/ZS
	θ	CS/TS
	y/j	Í/J/LY/LJ
	k (/k</)	K
	q (/k/)	{C/CS+K}
	l	L
	m	M
	n	N
	m̃ (/m┐/)	L/L_
	ñ (/n┐/)	NY/NJ
	u	O/Ó/Ö/Ő   U/Ú
	p	P
	◊ (≈/k/?)	{L+V}
	r	R
	s	S/SZ
	t	T
	τ (/c/)	{M+J}
	ã	{GY+L}
	ẽ	{V+J+V}
	h	H
	x (/k>/)	GY/DJ
	λ	{L+V}

A tengeri népekről szóló dolgozatban láthattuk, hogy a lukkákat a történészek Lycia lakóinak vélték, a hieroglifák olvasata pedig ‘lakónak készülő, lakóként letelepedni szándékozó tengernyi népnek’ írja le. A lukkák az időszámításunk kezdete előtti XV. században jelentkeznek be a történelem színpadára, de nyelvükről csak ezer évvel későbbről maradt fenn néhány kőbe vésett emlék. Írásuk hasonlít a görög alfabétára, de nem tőlük vették át, éppen fordítva történt; a görögtől csupán a maradandó írást, a kőbe vésést tanulták el.

A Wikipedia a következőképpen foglalja össze a lüki/lukki nyelvvel kapcsolatos leg­fontosabb tudnivalókat: “Nyelvük, a lüki, egyike volt az indoeurópai nyelveknek, az anatóliai nyelvek luwiai alcsoportjában. A luwiai alcsoporthoz tartozott az ékírásos és a hieroglif luwiai, a kariai, a szideti és a piszidi. A luwiai kivételével mindegyiket csak a vaskorszak kezdetétől, nagyjából ie. 1000-től beszélték; így sem a trójaiak szövetségeseként említett tengeri népek lukkái sem a lükiaiak nem beszélhették a lüki vagy lukki nyelvet. A luwiai ellenben visszanyúlik a kései bronzkorba és megelőzi a Hittita birodalom bukását. Ez a nyelv a dél-anatóliai (és szíriai) Neo-Hittita államok idejében tűnt el; következésképpen, az alcsoport vaskori tagjai a luwiainak elszigetelt leányági leszármazottjai. Az, hogy a lukkák mindig Dél-Anatóliában éltek-e és, hogy mindig a luwiai nyelvet beszélték-e külön téma. A lüki az ie. előtti első század kezde­tén halt ki, cserélte le az ó-görög nyelv.”

A Lycian Turkey - Discover the Beauty of Ancient Lycia című honlap a lüki nyelvről a következőket írja: “H. Craig Melchert a University of North Caro­lina, Chapel Hill nyelvész professzora dolgozott legtöbbet a lyciai nyelven és megírta az első és egyet­len átfogó angol nyelvű szótárat: Dictionary of the Lycian Language. (Nem volt alkalmam olvasni – jegyzi meg az idézet írója). Ez a könyv megírása előtt, a lyciai nyelvről nagyon kevés anyag volt hozzáfér­hető, nyelvtana, szókincse és ismerete szegényes volt. Noha, köztudott volt, hogy a lyciai legvalószínűbben a luwiainak egy kései változata – annak amelyet a hittiták odaérkezése előtt beszéltek Nyugat-Kisázsia szerte. Ez a tény, úgy tűnik, felülírja azt a görög hiedelmet, hogy lyciaiak eredetileg krétai bevándoroltak voltak. Nyelvük, az indoeurópai rokonszók bizonyítéka alapján, melyek mintegy 20%-ot tesznek ki minden anatóliai nyelvben, indoeurópai eredetű volt.”

Megjegyzem, a 20% enyhe túlzás, a megfejtések csupán sejtések, amit az őszintébb kutatók, pl. Adiego be is ismernek. A kár nyelv doktorának elhihetjük, hogy eddig talán, ez saját szóhasználata, négy szó jelentését sikerült a kutatóknak megállapítani. (De 100%-ban tévedett!) Lehet számolni: mennyi négy bizonytalan jelen­tésű szónak a 20%-a?

Annyiban mégis a görögöknek volt igazuk, lévén időben és térben közelebb ehhez a kis-ázsiai kultúr-miliőhöz, amibe végtére is belecsöppentek, hogy a lükik, károk, lüdök és a többiek a krétaiakkal azonos nyelven beszéltek.

Különben is, a maradék 80% hottentotta vagy akármi rokonszó esetleg szóazonosság mit sem számít? Mire föl az erőszakos, megelőlegezett indoeurópaiasítás? Azért, mert e nélkül nincs „dicső” szemita és indoeurópai múlt. Azok a tudósok és őket ész nélkül majmolva, szinte a teljes magyar értelmiségi réteg, akik valós történelmünket délibábosítják, önként és dalolva festik a legátlátszóbb hazugságból font délibábot a nyugati „kultúra-teremtő” civilizáció horizontjára. A főniciaiak, a görögök és a latinok az írást legszélesebb értelmében, az írott anyaggal, a bennük felhalmozott évezredek tudásával együtt vették át a helybeli magyari népektől. Ebben nincsen semmi kivetni való, a bűnük csupán az adoptálás és adaptálás eltitkolása, letagadása. Persze, a barbár fogalmát is át kell értékelni, vagy másokra kell kiosztani, de ez ne nekünk fájjon.

A mintegy 150 kőbe vésett sírfeliraton és 200 körüli pénzérmén kívül, a Xanthos két­nyelvű sztélé és a letooni háromnyelvű obeliszk őrizte meg az utókornak a lüki/tur nyelvet. Az ie. V. századtól az ie. II. századig terjedő időszakból származnak ezek az írásos emlékek, így teljesen érthető, hogy az írásnak több közös vonása van a görög ABC-vel. Olvasása, kibetűzése tehát nem gond, a szöveg megértése sem annak aki beszéli a nyelvet. Óriási szerencsénk van – beszéljük a nyelvet is. Hogy ez mennyire igaz, lássuk egy kétnyelvű sírfeliraton, egy Limyrában kiásott díszkoporsón (text 117). A szöveg fakszimile rajzát, átírását és angol fordítását/tolmácsolását Sample of Lycian text from Swiggers & Jenniges 1996. című képaláírással Michael Everson Proposal to encode the Lycian and Lydian scripts in the SMP of the UCS című beadványából vágtam ki.

Így első ránézésre, az 1. számmal jelzett sorok egyáltalán nem hangzanak magyarosan, ezen azonban ne csodálkozzunk. A kibetűzést és szavakba tördelést olyanok végezték akik nem beszélték a magyart, így a lükit, a lükök vagy lükiaiak nyelvét sem. Természetesen a szöveg a rovásból jól ismert ugratásos módszerrel íródott, hiszen kőbe vésni még nehezebb mint fába, ezért csak a mondandó megértéshez nélkülözhetetlen magán­hangzókat írták ki és a nyomatékkal ejtett mássalhangzót sem duplázták meg. Kiejtés szerint írták a szavakat, tehát a tj-t ty-nek, a dj-t gy-nek, a magánhangzóba olvadó l-t, n-t (avval > avva', abban > abba') nem jelölték.

Ha a fenti bevágott szöveget közelebbről megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy néhány betűt csak sejteni lehet. Ezek az elmosódott jelek kiolvasásánál ugyanúgy járunk el mint egy rossz kézírás kibetűzésekor: a hasonló alakú betűk közül amellett döntünk ame­lyik értelmes olvasatot eredményez, amelyik a legjobban illik a szövegkörnyezetbe. Néhány helyen, az értelmes olvasat követelményének engedve javítanom kellett a fenti átíráson. Ezek a belejavítások tehát nem önkényesek, minden kézirat olvasásának természetes velejárói. A 2. sor utolsó betűje nem n hanem ẽ. A 3. sor a és h betűi valójában n és e betűk, a negyedik sor végén a p  betű után az eredeti rajzon csak pont (betűhely) van. Itt a bizonytalan b-t átírtam k-nak.  A javításokat piros színű betűk jelzik:

1. Eredeti átírás:   ebeija :         erawazija :                 me ti :

2. Magyar átírás: EBBE' ÍJA : ERő AVVA' aZ ÍJJA' : METŰ'

1.  prñnawatẽ :                         siderija :               par{>j}m[n]{>ẽ}

2.  PeRNYéN A'VA TéVeLYéVe' : SZŰ DERŰLJ A : BAJ Mi[Ve' Jó Vá'- 

1. [ah]{>ne} : tideimi [: h]rppi :          etli ehbi se

2. -Na E' :      íT IDE ÍM Ű [: Ha]RaPáPI : ÉTeLŰ'  E HéBŰ' S E 

1. ladi :      ehbi :       se tideimi :           pub{>k}ie

2. LÁDI :  ÉHe BŰ :  eSET ÜDE ÍM Ű :  BÖKI E-

1. leje :

2. -LÉJE

Az írás kiejtés szerinti, nem jegyzi a dupla hangzót és az írásjeleket. A kihagyott/átugrót önhangzót kisbetűvel jelöltem: EBBE' ÍJA : ERő AVVA' aZ ÍJJA' : METŰ' PeRNYéN A'VA TéVeLYéVe' : SZŰ DERŰLJ A : BAJ Mi[Ve' Jó Vá']Na E' : íT IDE ÍM Ű [: Ha]RaPáPI : ÉTeLŰ' E HéBŰ' S E LÁDI : ÉHe BŰ : eSET ÜDE ÍM Ű : BÖKI ELÉJE.

Némi (zárójeles) magyarázattal: Ebben íja erő, avval az íjjal metül (metszik el) pernyén alva tévelyével. Szű (szív) derűlj! A baj mi[vel jó vál]na el-ít (eljut) ide ím ű [ha]rapápi* ételül e hébűl (héjból, koporsóból) s e ládi éhe bű. Eset üde, ím, ű böki eléje.

*Be kell ismernem, a hrppi vázhoz nem találok elfogadható szót. Legésszerűbbnek a HaRaP szó mutatkozik, melyet a másvilággal kapcsolatban mint idegen, héber eredetű szót ismerünk kerub(in), cherub, seraph(in, pl. ~im) formában, ‘égni’ alapjelentéssel és általában négy vagy hat szárnyú angyalként ábrázolva, mintegy a lángot jelképezve. Eleve összetett szót feltételezve, a második rész: áPI, az egyiptomi mitológiából jól ismert Ápisz, Hápisz, Hápe, vagy Hapi-ankh, az „élet megújítója”. Mai szóhasználattal, HaRaP-áPI a tisztítótűz lenne, a másvilági örök életre előkészítő, a földi bűnöktől való megtisztulás.

harap: (2), (har-ap) fn. tt. harap-ot. Átv. ért. jelent oly tüzet, mely tarlón, nádasban, cserjékben, réteken, vetéseken, erdõkön tovább-tovább terjedez, s mintegy tova harapva, legelve fölemészti ami táplálékot utjában kap. Tûz harapja. Harapot gerjeszteni a csalitban. Harapot oltani. CzF

harapégés: (harap-égés) ösz. fn. Erdõn, tarlón, vetésekben, nádasokban stb. dúló, pusztító tûz. CzF

it/ít: … a jut eredetileg it vagy ít is volt, s gyöke vagy gyökeleme a mozgást menést jelentő i; it-ből lett jut, mint: ih juh, ig jog stb. Tökéletesen megegyezik vele a latin ige i-t (eo, io)... CzF

A szöveg egyértelműen arra utal, hogy a görög felirat ‘eléje bökték’, vagyis utólagos graffiti szerű hozzáadás. A mondandója is erre utal: a görög sírfelirat tulajdonosának halálán derül a lüki szöveg írójának szíve, mivel a baj amit a görög íja okozott neki, úgy érzi, hogy ezzel elégtételt nyert.

A bevágott idézet mesterpéldánya a megfeleltetésen alapuló ‘megfejtéseknek’ – az egész egyiptológia ilyen! Láthatjuk azt is, hogy mennyit ér egy bilinguális szöveg önmagában. Aki belenéz a lüki/lukki nyelvű szövegek fordításaiba és/vagy tolmácsolásaiba, az pedig látni fog­ja, hogy hova vezet a ‘tudományos’ hógolyó görgetése. A fenti szómegfeleltetést ugyanis a tudósok végig vitték az összes többi lykiai feliraton. Természetesen, a megfeleltetésekből megállapították és tényként kezelik a lykiai nyelv indoeurópai voltát is.

Érdekes, hogy a nagy nevű tudósok egyikének sem tűnt fel az idézett ‘megfejtésben’ szemet szúró szarvas hiba. A megfejtő (Neumann) két egymástól idegen nyelv szórendjét azonosnak vette, valahogy így: “Jó napot kívánok!” = “I wish you a good day!” è Jó=I; napot=’wish you’; kívánok=’a good day’.

A helyzet még ennél is rosszabb, semmi sem utal ugyanis arra, hogy a két írás, a lüki és a görög azonos értelműek. Sőt, mint láthattuk ellenpárt alkotnak.  Ekkora hibát még egy délibábos amatőr nyelvész sem követhet el!

Ha a fényes múltú nyugati tudományos világ ilyet megengedhet magának, akkor képzeljük el mi történik ott ahol eleve kontraszelektálás folyik: mára ott tartunk, hogy ‘tudósaink’ képtelenek egy magyar írásos emléket felismerni ha az nem latin betűkkel és mai helyesírással íródott.

Sajnos, a következő írásos emlékünket is a vésnök ezzel az alfabétá­val rótta, de hát honnan tudhatta, szegénykém, hogy kései leszármazottainak szellemi képességét ezzel szinte áthághatatlan próbára teszi. Ez a sírfel­irat, TL 53 (Wikipedia) az előbbinél sokkal élesebb, így a kibetűzéssel itt nincs semmi gond:

’Hanadaza építette ezt az épületet feleségének és fiainak’ – Állítólag ez lenne a fordítása a lüki szövegnek.

1 ebẽñnẽ: prñnawu: mẽn-

   EBBe VáJVa NYí'Na VíJVa : PeRNYéN Aá VÓ : MiVe' JaVú'Na

2 e prñnawatẽ: hanadaza: hrp-

   E PeRNYéN A'VA TéVeLYéVe' : HANNÁ oDÁZZA : HaRaP- 

3 pi ladi: ehbi: se tideime

   -áPI LÁDI: ÉHe BŰ : SiET IDE ÍME/ÍM E

Ebbe vájva nyílna víjva (vívva/küzdve) pernyén alvó, mivel javulna e pernyén alva* tévelyével (tévedéseivel), hanná (hagyná) odázza, (de) harapápi ládi éhe bű: siet ide íme/ím e.

* szójaték: alva-halva

Ezekről a bevájt temetkezési helyekről van szó a szövegekben. Csodálatos mesterművek a sziklafalba bevájva. Itt nem egyének temetkeznek, – egyetlen sír sincs nevesítve, – hanem egy egész nemzet!

A szöveg nem ó- vagy ősmagyar, – ilyet nyelvünk letagadott gyökrendszere eleve kizár, – hanem ízes beszélt tájnyelv.

Három a magyar még akkor is ha éppen lükiai, ezért íme még egy példa Jost Gippert nyomán, a Titus Didacticaból TL 1 sorszámmal:

text 1 {Telmessos}

A szöveg fakszimile rajzát, átírását és német fordítását/tolmácsolását Sample of Lycian text from Swiggers & Jenniges 1996. című képaláírással Michael Everson Proposal to encode the Lycian and Lydian scripts in the SMP of the UCS című beadványából vágtam ki.

Az átírásnál történt belejavításokat visszacsináljuk, azoknak semmi értelme, csupán az írnok tudálékos ('én a nagy tudós márcsak jobban tudom az írnoknál!') felülbírálása lenne. Természetesen a (német) tolmácsolást/fordítást/ferdítést,  mellőzzük.

1 ebẽñnẽ xupã meneprñnatẽ

   EBBe VáJVa NYí'Na VíJVa GYÖPáGGYaL MÉN E PeRNYéN A TéVeLYéVe’

2 xudali zuhrijah

   íGY Ó DALIZÓ HaRÍJJA Ha

3 tideimih

   iTT IDE' Ű MI' Hű

4 xezrimeh

   eGYEZőRe ÍME Hí

5 prñnezijehi

   PeRNYéN EZ ILLYE’ HÍ

Ebbe vájva nyílna víjva gyöpággyal, mén e pernyén a tévelyével. Így ó dalizó háríjja (hárítja) ha itt idel (idöl/üdől=ünnepel) ű. Mily hű, egyezőre, íme hí! Pernyén ez illyel hí.

idel/idől/üdöl: (üd-öl) áth. m. üdöl-t v. üdl-ött, htn. üdöl-ni v. üdl-eni. Máskép, ü helyett i.vel: (mint ünnep, innep) idől. Am. ünnepel. „Es en napomat üdli.“ (Nádor-cod. 489. 1.) „Mind e napiglan idlik (üdlik) a zsidók a pinkestnek napját.“ (Székely Ist. chron. 18. 1.) „Annakokáért üdnepet üdöljünk nem az régi kovászban.“ (1. Kor. 5. 8. Sylvester). Ebből lett hanghasonulással: üll (=üdl.) … Mi azt tartjuk, hogy az üll első része egy az ünnep (= ünnep) szónak üd alkatrészével, melyből az üdv, üdvös, üdvösség, üdvözöl stb. is származtak, tehát üllni = üdleni, vagy üdölni, üdvös cselekedetek által megtisztelni. Valamint üd, üdv, máskép: id, idv: hasonlóan üll a régieknél máskép: ill. „Miért ez mai napon anyaszentegyház illi szent Erzsébet aszszonnak innepét.“ (Carthausi Névtelen. Toldy F. kiadása 117. 1.) „E mai napon boldog szent István innepét illjük.“ Pázmán Préd. 122. 1. Így a Nádorcodexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. CzF

Mint láthatjuk, barbár kőfaragóink sokkal gazdagabb képzelő­erővel voltak megáldva mint kései nagy tudású, kiművelt agyú ‘megfejtőik’.

Azért be kell ismernem, nem könnyű azoknak a tudósoknak a dolga akik katedrára termettségüket ezeknek a szövegeknek a megfejtésével kell bizonyítani. Itt van pél­dául Melchert professzor, akinek a betű-hangértékek megfejtését köszönhetjük, ezzel az ésszerűnek látszó formulával:

TL 53:   ebẽñnẽ : prñnawu : m=ẽne | prñnawatẽ hanadaza

‘The building belonging to this (monument), Hanadaza built it’

TL 37:   ebẽñnẽ : xu|pã : m=ẽne pr|ñnawatẽ : me|de

‘The tomb belonging to this (monument), Mede built it’

TL 11:   ebẽñnẽ prñnawã : m=ẽ=ti prñnawatẽ : ddapssm̃ma

‘The building belonging to this (monument), Ddapssmm̃ma built it’

És ezt lehet tovább görgetni, mint egy hólabdát. A TL 37-nél bejött a prñnawu helyett egy új szó, a xupã. Ha az előbbi building ‘épület’ volt, akkor ez legyen tomb ‘sírbolt’, hiszen síremlékekről van szó. És megy tovább a görgetés. Na most, másoknak, esetleg a professzor egyik tanítványának is kell valamit publikálni. Nem mondhatja, hogy ennek az egésznek semmi alapja, mert akkor a publikációt csak a fiók látja és a jó állásnak is fuccs. Marad tehát a már megalkotott hógolyó, de egy hosszabb tudományos munkában a kolléga, itt: Alwin Kloekhorst kifejti, mondjuk, hogy a m=ẽne meg a m=ẽ=ti mégsem lehet ugyanaz az it ‘őt/azt’. Fejtegeti hosszasan, hogy “it is a priori quite awkward to assume that the acc.sg.c. form of the enclitic pronoun shows two different forms (=ẽ and =ẽne) that have the same function and” so on. A fordítással kár kínlódni, a lényeg nem változik, az épület továbbra is a PeRNYéN nyugszik, pedig a hamvasztás nem ismeretlen a kutatók előtt és szótárak is állnak a rendelkezésükre, melyek tartalmazzák a hamvasztás szakkifejezéseit, a pernyét is. De az egyik feliraton a pernyére még másik neve, a hamu is ráerősít. A kutatok számával együtt nő a hógolyó, már hógörgetegként dübörög lefelé a hegyoldalon, nem tudják olvasni a kimondhatatlan prñnawu szót és társait, nem beszélik a nyelvet, de fordítanak, tolmácsolnak, vallást, történelmet írnak és mi szájtátva csodáljuk magasröptű tudományos kinyilatkoztatásaikat.

A hiba nem a módszerben hanem a rendszerben van, az akadémikus vaskalaposságban és hierarchiában. A „tévedhetetlen” professzor nem ismerheti el, még a bizonyítékok súlya alatt sem, hogy a hógolyó amit korábban gyúrt idővel lucskos lett, elolvadt. A tanítvány is tovább nyomkodja a lucskos, málló golyót ha karriert akar csinálni, ha nem érdekli a karrier akkor pedig úgyis mindegy, csak a hógolyózók számítanak. A legésszerűbb, legnyilvánvalóbb ellenpéldák tömege sem hat az akadémikus agyakra. Hogy miért nem azt a Nobel-díjas Daniel Kahneman pszichológus írja le Thinking, Fast and Slow című művében: „I can explain it only by the weakness of the scholarly mind that I have often observed in myself. I call it theory-induced blindness; once you have accepted a theory and used it as a tool in your thinking, it is extraordinarily difficult to notice its flows. If you come upon an observation that does not seem to fit the model, you assume that there must be a perfectly good explanation that you are somehow missing. You give the theory the benefit of the doubt, trusting the community of experts who have accepted it.” Ezt beismerni külön Nobel-díjat érdemelne.

A (sír)feliratokban visszatérő betűcsoport a bẽñ/bẽñnẽ „szó”, ami engem is megvezetett és hógolyózásra vitt hasonlóságával bénye/bánya szavunkhoz. Pedig észre kellett volna venni, hogy az ẽ betű: valójában egy hármas ligatúra: {V+J+V}. (Két V, W-ként összevonva és egy J középen alul.) No de én tévedhetek, ha tévedésemet becsülettel beismerem és azonnal ki is javítom.

A magyarul nem beszélő kutatóknak nem róhatjuk fel, hogy nem veszik észre a szembeszökően magyarosnak látszó és magyarosan viselkedő szavakat, de vannak magyar kutatók is, pl. Simon László. Igen, de ők még inkább begörcsölnek, inkább forró ólmot öntenének saját fülükbe, semhogy meghallanák az így kiejthetetlen prñn szó kiejthető perñén, azaz pernyén változatát. Az olyan délibábos, bőgatyás lenne, komoly „tudós”-hoz illetlen...

Mentségükre szolgáljon, hogy a paradigma váltás nagyon nehéz dolog, és ide az kellene. Vissza kellene térni az alapokhoz, csak olyan hógolyókkal szabadna dobálózni melyeket semmilyen ellenérv nem szennyezett be. Kevés az ilyen hógolyó.

Nekem könnyű dolgom van, én csak jól akarok olvasni, semmi többet, de kevesebbet sem. Ezért minden újabb feliratnál újra és újra ellenőrzöm az ábécét, – ez az egyetlen szerszám amit használok, – ha valamelyik betű hangértéke gyanússá válik, kezdem előröl az egészet. Ha kell minden szöveget újra olvasok-írok. Csak tiszta hógolyókkal játszom...

Kérdés csak az, hogy milyen gyorsan jövök rá tévedéseimre. Bizony, ezzel az ẽ-vel nagyon lebőgtem, pedig látnom kellett volna, hogy az ã-hoz hasonlóan ez is ligatúra, pontosabban ligatúrák sora: => {V+J+V}, {V+G}, {V+G+V}.

Már láttuk az első feliraton, hogy mennyire félrevezető lehet a kétnyelvűség, ha kritikátlanul elfogadjuk a szövegek azonosságát. Annick Payne: Multilingual inscriptions and their audiences: Cilicia and Lycia című dolgozata, melyet a University of Chicago Oriental Institute berkeiben 2005 februárjában megrendezett filológusok, antropológusok és szociális teoretikusok(?) szemináriumán ismertetett, arra mutat rá, hogy a kétnyelvű feliratokon tükröződni kell a két műveltség közötti különbségeknek. A következő példán a lüki és a görög nyelvű szövegek angol nyelvű fordításain ez látszik is, noha a ‘tudományos hógolyó’ görgetésétől Payne sem mentes. Ez a szöveg (text 6 {Karmylessos}) az említett dolgozat egyik példája:

1 ebẽñnẽ ñtatã m=ene=prñnawãtẽ pulenjda mullijeseh se= dapara pulenjdah puri-

2 himetehe pr[ñ]n[e]zijehi hrppi lada epttehe se=tideime se=ije ti=(e)seri ta-

3 di tike ñtat[a] ebehi me=ije [httẽm]i punamaθθi aladahali: ada <

“This burial chamber they have built it, Pulenjda, (son) of Mullijese and Dapara, (son) of Pulenjda, household members of Purihimete, for their wives and children. And (if) therein anyone undertakes evil(?) concerning the burial chamber, (and) on him who inters (there shall be) [the wrath] of a total of 5 ADA.”

τουτο το μυημα ηργησαντο Απολλωνιδης Ϻολλισιος και Λαπαρας Απολλ[ω]νιδου Πυριματιος οικειοι επι ταις γυναιξιν ταις εαοτων [κα]ι τοι[ς] εγγονις [κα]ι αν τις αδικησηι το μνημα τοντο εξωλεα [κ]αι πανωλεα ειν αοτωι παντων

“This monument created Apollonides, son of Mollisis and Laparas, son of Apollonides from the household of Pyrimatis for their wives and their offspring. Whosoever should harm this monument, to him shall be utter ruin and destruction of all (that he owns).”

Most pedig olvassuk el a szöveget ahogyan írva vagyon, lük nyelven:

1 ebẽñnẽ                                    ñtatã                        mene       prñnawãtẽ                      

   EBBe VáJVa NYí'Na VíJVa aNNYi uTAT aGYaL MENNE PeRNYéN A VáGGYaL TéVeLYéVe'

     pulenjda      mullijese                       hse      dapara       pulenjdah          puri-

    POLENÍDA íMe ÖLeL ILY ÉSSZE' HiSZED A PÁRA POLENÍDA Hí POR Ű

2 himetehe             pr[ñ]n[e]zijehi                    hrppi       lada

   Hí ÍMe ÉT-ÉHE PeR[NYé]N [E]Z ILY ÉHŰ HaRaPáPI LÁDA

    epttehe se               tideime          seije ti              (e)  seri ta-

    ÉPíTőT EHESSE iTT ÜDE ÍMe ESZE ILY ÉTŰ (E) SZER-ITA'

3 di tike         ñtat[a]       ebehi         meije        [httẽm]i

   üDÍTI KÉNYíTi ÁT[A'] EBBE HÍ ME' ILY E'[HiTeTi öVéJiVe' íM] Ű

     punamaθθi                  aladahali:               ada    < (’lék fekvő’!)

     PÓNé ÁM A CSaCSI A LÁDA-HAL Ű: ADAlék fekvő!

Ebbe vájva nyílna víjva, annyi utat agyal, menne pernyén a vággyal, tévelyével Polenída. Íme ölel, ily ésszel hiszed, a pára (lélek) Polenída hí. Por ű, hí íme ét-éhe, pernyén ez ily éhű. Harapápi láda építőt ehesse itt üde, íme esze ily étű! (E) szer-ital (szertartási ital) üdíti, kényíti, átal ebbe hí, me(rt) ily el[hiteti övéjivel ím] ű póné (háló), ám a csacsi a láda-hal, ű adalék fekvő!

  Az olvasat és a tolmácsolás köszönő viszonyban sincs egymással. Payne hiába figyelmeztet, elméleti szinten, a két címzett, a lük és a görög közösség közötti műveltségbeli különbségekre, a gyakorlatban – valószínűleg a görög szöveg hatására – a tolmácsolás nagyon félre siklott. Pedig az ésszerűség is azt diktálja, hogy csak a betolakodó görögök nyelvén kell a sírrablókat átkozni, a lükök (mint minden őshonos nép) tisztelik saját halottaik nyugalmát!

A két műveltség közötti eltérés az írásmódban is jelentkezik. A görögök adoptálták és adaptálták írásukat, míg a lükök a képírásukat alakították az új követelményekhez, ám a képi vagy hieroglifás írás több elemét megtartották: az ugratásos írásmód a mássalhangzó-vázra épülő módszer továbbélése, de itt közvetlen képi elemet is láthatunk: a fekvő (l)ék-et (<!) a ‘~lék fekvő’ szókép leírására. Furcsa tudományos viselkedés meg sem kérdezni, hogy miért írta volna a vésnök a V (öt) számjegyet buktatva? Csak azért mert a bukó jel láttán semmi jobb nem ötlött föl a kutató fejében. És ha már az ötlet öt lett, akkor tovább görgették: 5 ADA (lött légyen bármi is ez. Gondolom Amerikai Dollár Aranyban ;-) ) a büntetése annak aki rosszat tesz a sírkamrával. Sajnos, azt nem tudjuk meg, hogy a halott ezt a büntetést hogyan inkasszálja. Az ötleten azonban érdemes elgondolkodni. Mi lenne ha minden vagyontárgyunkra ráírnánk, hogy megrongálása vagy eltulajdonítása esetén a tettes mennyi ADA-t (csörgő aranyban) hagyjon a helyszínen?

De félre a tréfával. Van-e valamilyen külső jel amiről felismerhető a szöveg magyar volta? Van: a kihagyásos módszer. A magyar nyelvre jellemző magánhangzó harmonizálás feleslegessé  teszi az egymást követő azonos (magasságú) önhangzók kiírását. Ezért ha egy szövegben aránytalanul torlódnak a mássalhangzók, akkor nagy valószínűséggel kihagyásos módszerrel íródott. Sajnos, a magyar nyelvészek, egy Bach korszakban megfogalmazott politikai ágenda miatt, a mai napig szabotálják a módszert az írástudomány eszköztárába beiktatni. Mások pedig nem tehetik, mivel ez magyar különlegesség, de nélküle az ókori nyelvek többsége közvetlenül nem olvasható.

A magánhangzó harmonizálás feleslegesé teszi a szabályszerűen sorakozó azonos magasságú magánhangzók kiírását, de nem tiltja azt meg. A vésés/rovás nehézsége és az írásfelület szűkössége az ami ki is kényszeríti az üzenet megértése szempontjából felesleges betűk kihagyását. És itt az esélyek a nyelvektől többé-kevésbé függetlenek: a korlátozott nagyságú írásfelület/kijelző-felület és a nehézkes begépelés egyforma kényszerítő hatással volt az SMS használói számára a világ minden nyelvén. Fel is fedezte mindenki az kihagyásos módszert. Tudtommal sehol sem iskolai tantárgy, de kényszerből mindenki gyorsan elsajátítja mai SMS változatát ennek az ókori írásmódnak. Épp ezért nincs mentség kihagyni eszköztárukból a magyarul nem beszélő íráskutatóknak sem. (I. Adiego a The Carian Language című könyvében nem is hagyta ki, leírja a kihagyásos írásmódszert (defective notation of vowels) és háromszorosan alá is támasztja.)

Alfabétás betűkkel, de kihagyásos módszerrel íródtak a trák, a lemnoszi, a lüki, a lüd, az etruszk, stb. nyelvi emlékek. Ezek az írások nem előzmény nélküliek, ellenkezőleg szerves fejlődés termékei, megelőzték őket a krétai, a ciprusi, stb. vonalas írások, ezeket pedig a kép- vagy hieroglifás írások: a krétai, ciprusi, luwi, egyiptomi, stb. Felbecsülhetetlen értékű magyar szellemi örökség! egyelőre a kishitűség leplével borítva.

Befejezésül nézzünk bele még egy kétnyelvű sírfeliratba Annick Payne példái közül. Íme a text 25(a){Tlos} jelzésű felirat:

ebeis: tukedris: m[... epi] tuwetẽ: xssbezẽ: krup[sseh] tideimi: se purihime[teh] tuhes: tlãñna: atru: ehb[i] se ladu: ehbi: tikeukẽprẽ pilleñni: urtaqijahñ: kbatru se prijenubehñ: tuhesñ

“These statues he put [up…] Xssbezẽ, son of Kruppse, nephew of Purihimete, (man) of Tlos, (representing) his own person and his wife, Tikeukẽprẽ of Pinara, daughter of Urtaqija and niece of Prijenube.”

Hát, ki kell, hogy mondjam, Miss Payne, ez a tolmácsolás nem sok fantáziáról árulkodik! Igaz, a görög szöveg is dög unalmas. A két névsort összevetve pedig, úgy tűnik, hogy ez a kétnyelvűség nagyon nem ment, hiszen a felek azt sem tudták tisztázni egymás között, hogy ki kinek a micsodája:

Πορπαξ Θρυψιος Πυριβατους αδελφιδους Τλωευς εαυτον κα[ι] τεγ γυναικα Τισεδσεμβραν εκ Πιναρων Ορτακια θυγατερ<α> Πριανοβα αδελφιδην Απολλωνι

“Porpax, son of Thrypsis, nephew of Pyribates, (man) of Tlos, (for) himself and his wife Tiseusembra of Pinara, daughter of Ortakias, niece of Prianobas, for Apollon.”

Szerencsénkre a lüki szöveg magyar olvasata sokkal derűsebb és nemcsak azért mert az elhunytat Derűs-nek hívják. Milyen gyönyörű női név! Kár, hogy helyette ma már a semmitmondó Doris dívik.

1 ebeis:           tukedris:             m[... epi]

   EBBE’ IS : TÖKÉ' DeRŰS : íM[E AZ ÉPÍ-]

2 tuwetẽ:                      xssbezẽ:                        krup[sseh]

   -TŐVE’ iTT VíJVa : üGYeS SeB EZ VáJVa : KőRŐ' Be[SZéS E Hí]

3 tideimi:               se   purihime[teh]

   iTT ÜDE ÍM Ű : SZÉP ÚRI HÍMME' [TE'He-]

4 tuhes:             tlãñna:                          atru:      ehb[i]

   -TŐ éHE S : aTTóL GYúL NYú'NA : ÁTRÓ' : E HéB[Ű']

5 se ladu:       ehbi:               tikeu{> r}kẽprẽ

   S ELADÓ : E Hé/Hí' BŰ : iTT KÉRő Ki VíJVa PáR VáJóVa'

6 pilleñni:                   urtaqijahñ:                            kbatru

   éPÜL LENYÚ’NI : URaT A CSóK ILY AHáNY: Ki BÁToRÓ'

7 se prijenubehñ:                          tuhesñ

   SEPeR ILY E NŐBE HáNY : uTÓ éHES NYű

Ebben is tökél Derűs, ím[e az épí]tővel itt víjva ügyes(-bajos) seb (sérelem) ez, vájva kőről be[szés, e hí,] itt üde ím ű. Szép úri hímmel [telhe]tő éhe s attól gyúl, nyúlna átról, e héb[űl] (héjból, koporsóból) s eladó e hé (héj)/híj, bű (tágas). Itt kérő ki víjva pár vájóval épül lenyúlni urat, a csók ily ahány, ki bátorol: seper, ily e nőbe hány utó(lag) éhes nyű.

tökél: 1) Menynyiben származékai tökélet, és tökéletes a latin perfectio és perfectus-nak felelnek meg, am. valamit teljesen, egészen megtesz, megcsinál, elkészít, bevégez; régies jelentés; honnan: tökéletlen, am. nincs úgy megcsinálva, megtéve, elkészitve, mint kellene. 2) Az akaró tehetségre vonatkozva, am. elhatározza magát vagy magában, hogy valamit tenni végrehajtani fog, vagy törekszik... CzF

he, (3), jobban hë, (éles ë-vel) v. hé: régies fn. melyből a szintén elavult héas, héazat, továbbá heában, heon, heit, heitság, héju eredtek. Értelmét illetőleg l. részint HÉJ, részint HÍ, HÍJ főneveket; amaz felületet, vagyis valamely hüvelyt, takarót, emezek közelebb: üreset, ürességet jelentvén. CzF

híj: 1) Valaminek nem léte; üresség bizonyos helyen; fogyatkozás. 2) Dunán túl am. padlás ürege; félszín, félhaj; máskép: hiú. CzF

Hát bizony férfi olvasóimnak érdemes egy kicsit elmerengeni  a mondandón: “Faint heart never won fair lady!”, igaz Miss Payne? Ez az olvasat feloldja a két szöveg közötti ‘fordítás’, pontosabban ‘ferdítés’ okozta ellentmondást is, közvetve azzal, hogy megszünteti az egyiket, közvetetten pedig azzal, hogy világossá teszi: a hivatalos görög szöveg foglakozik a rokonsággal, míg a lüki a halál emberi arcát mutatja. Egyébként is, ezek a sziklába vésett síremlékek olyan pazar és munkaigényes építmények, melyek nem is csupán egyénekről szólnak, főleg nem unoka-öcsökről; itt egy nép temetkezik, tudván, hogy hamarosan csupán ezek a sziklába vájt sírok emlékeztetnek majd rájuk.