Formulák contra olvasatok
Formulák contra olvasatok
Lüki írásjelek és
hangértékeik
Melchert és
Mellár
szerint
|

|
a
|
A/Á
|

|
e
|
E/É
|

|
b (/β/)
|
B/V
|

|
β (/kw/),
K
|
{M+N}
|

|
g (/γ/)
|
G
|

|
d (/δ/)
|
D
|

|
i
|
I/Í/Ü/Ű
|

|
w
|
V
|

|
z (/ts/)
|
Z/ZS
|

|
θ
|
CS/TS
|

|
y/j
|
Í/J/LY/LJ
|

|
k (/k</)
|
K
|

|
q (/k/)
|
{C/CS+K}
|

|
l
|
L
|

|
m
|
M
|

|
n
|
N
|

|
m̃ (/m┐/)
|
L/L_
|

|
ñ (/n┐/)
|
NY/NJ
|

|
u
|
O/Ó/Ö/Ő
U/Ú
|

|
p
|
P
|

|
◊
(≈/k/?)
|
{L+V}
|

|
r
|
R
|

|
s
|
S/SZ
|

|
t
|
T
|

|
τ (/c/)
|
{M+J}
|

|
ã
|
{GY+L}
|

|
ẽ
|
{V+J+V}
|

|
h
|
H
|

|
x (/k>/)
|
GY/DJ
|

|
λ
|
{L+V}
|
A tengeri népekről szóló dolgozatban
láthattuk, hogy a lukkákat a történészek Lycia lakóinak vélték, a
hieroglifák olvasata pedig ‘lakónak készülő, lakóként
letelepedni szándékozó tengernyi népnek’ írja le. A lukkák az időszámításunk
kezdete előtti XV. században jelentkeznek be a történelem színpadára, de
nyelvükről csak ezer évvel későbbről maradt fenn néhány kőbe vésett emlék.
Írásuk hasonlít a görög alfabétára, de nem tőlük vették át, éppen fordítva
történt; a görögtől csupán a maradandó írást, a kőbe vésést tanulták el.
A Wikipedia a következőképpen foglalja össze a
lüki/lukki nyelvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: “Nyelvük,
a lüki, egyike volt az indoeurópai nyelveknek, az anatóliai nyelvek luwiai
alcsoportjában. A luwiai alcsoporthoz tartozott az ékírásos és a hieroglif
luwiai, a kariai, a szideti és a piszidi. A luwiai kivételével mindegyiket csak
a vaskorszak kezdetétől, nagyjából ie. 1000-től beszélték; így sem a trójaiak
szövetségeseként említett tengeri népek lukkái sem a lükiaiak nem beszélhették a
lüki vagy lukki nyelvet. A luwiai ellenben visszanyúlik a kései bronzkorba és
megelőzi a Hittita birodalom bukását. Ez a nyelv a dél-anatóliai (és szíriai)
Neo-Hittita államok idejében tűnt el; következésképpen, az alcsoport vaskori
tagjai a luwiainak elszigetelt leányági leszármazottjai. Az, hogy a lukkák
mindig Dél-Anatóliában éltek-e és, hogy mindig a luwiai nyelvet beszélték-e
külön téma. A lüki az ie. előtti első század kezdetén halt ki, cserélte le az
ó-görög nyelv.”
A
Lycian Turkey
- Discover the Beauty of Ancient Lycia című honlap a lüki nyelvről a
következőket írja: “H. Craig
Melchert a University of North Carolina, Chapel Hill nyelvész professzora
dolgozott legtöbbet a lyciai nyelven és megírta az első és egyetlen átfogó
angol nyelvű szótárat:
Dictionary of the Lycian Language.
(Nem volt alkalmam olvasni – jegyzi meg az
idézet írója). Ez a könyv
megírása előtt, a lyciai nyelvről nagyon kevés anyag volt hozzáférhető,
nyelvtana, szókincse és ismerete szegényes volt. Noha, köztudott volt, hogy a
lyciai legvalószínűbben a luwiainak egy kései változata – annak amelyet a
hittiták odaérkezése előtt beszéltek Nyugat-Kisázsia szerte. Ez a tény, úgy
tűnik, felülírja azt a görög hiedelmet, hogy lyciaiak eredetileg krétai
bevándoroltak voltak. Nyelvük, az indoeurópai rokonszók bizonyítéka alapján,
melyek mintegy 20%-ot tesznek ki minden anatóliai nyelvben, indoeurópai eredetű
volt.”
Megjegyzem, a 20% enyhe túlzás, a megfejtések
csupán sejtések, amit az őszintébb kutatók, pl. Adiego be is ismernek. A kár
nyelv doktorának elhihetjük, hogy eddig talán, ez saját szóhasználata,
négy szó jelentését sikerült a kutatóknak megállapítani. (De 100%-ban tévedett!)
Lehet számolni: mennyi négy bizonytalan jelentésű szónak a 20%-a?
Annyiban mégis a görögöknek volt igazuk, lévén
időben és térben közelebb ehhez a kis-ázsiai kultúr-miliőhöz, amibe végtére is
belecsöppentek, hogy a lükik, károk, lüdök és a többiek a krétaiakkal azonos
nyelven beszéltek.
Különben is, a maradék 80% hottentotta vagy
akármi rokonszó esetleg szóazonosság mit sem számít? Mire föl az erőszakos,
megelőlegezett indoeurópaiasítás? Azért, mert e nélkül nincs „dicső” szemita és
indoeurópai múlt. Azok a tudósok és őket ész nélkül majmolva, szinte a teljes
magyar értelmiségi réteg, akik valós történelmünket délibábosítják, önként és
dalolva festik a legátlátszóbb hazugságból font délibábot a nyugati
„kultúra-teremtő” civilizáció horizontjára. A főniciaiak, a görögök és a
latinok az írást legszélesebb értelmében, az írott anyaggal, a bennük
felhalmozott évezredek tudásával együtt vették át a helybeli magyari népektől.
Ebben nincsen semmi kivetni való, a bűnük csupán az adoptálás és adaptálás
eltitkolása, letagadása. Persze, a barbár fogalmát is át kell értékelni, vagy
másokra kell kiosztani, de ez ne nekünk fájjon.
A mintegy 150 kőbe vésett sírfeliraton és 200
körüli pénzérmén kívül, a Xanthos kétnyelvű sztélé és a letooni háromnyelvű
obeliszk őrizte meg az utókornak a lüki/tur nyelvet. Az ie. V. századtól az ie.
II. századig terjedő időszakból származnak ezek az írásos emlékek, így teljesen
érthető, hogy az írásnak több közös vonása van a görög ABC-vel. Olvasása,
kibetűzése tehát nem gond, a szöveg megértése sem annak aki beszéli a nyelvet.
Óriási szerencsénk van – beszéljük a nyelvet is. Hogy ez mennyire igaz, lássuk
egy kétnyelvű sírfeliraton, egy Limyrában kiásott díszkoporsón (text 117).
A szöveg fakszimile rajzát, átírását és angol fordítását/tolmácsolását Sample
of Lycian text from Swiggers & Jenniges 1996. című képaláírással Michael
Everson
Proposal to encode the Lycian and Lydian scripts in the
SMP of the UCS című beadványából vágtam ki.

Így első
ránézésre, az 1. számmal jelzett sorok egyáltalán nem hangzanak magyarosan, ezen
azonban ne csodálkozzunk. A kibetűzést és szavakba tördelést olyanok végezték
akik nem beszélték a magyart, így a lükit, a lükök vagy lükiaiak nyelvét sem.
Természetesen a szöveg a rovásból jól ismert ugratásos módszerrel íródott,
hiszen kőbe vésni még nehezebb mint fába, ezért csak a mondandó megértéshez
nélkülözhetetlen magánhangzókat írták ki és a nyomatékkal ejtett mássalhangzót
sem duplázták meg. Kiejtés szerint írták a szavakat, tehát a tj-t ty-nek, a dj-t
gy-nek, a magánhangzóba olvadó l-t, n-t (avval > avva', abban > abba') nem
jelölték.
Ha a fenti bevágott szöveget
közelebbről megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy néhány betűt csak sejteni lehet.
Ezek az elmosódott jelek kiolvasásánál ugyanúgy járunk el mint egy rossz kézírás
kibetűzésekor: a hasonló alakú betűk közül amellett döntünk amelyik értelmes
olvasatot eredményez, amelyik a legjobban illik a szövegkörnyezetbe. Néhány
helyen, az értelmes olvasat követelményének engedve javítanom kellett a fenti
átíráson. Ezek a belejavítások tehát nem önkényesek, minden kézirat olvasásának
természetes velejárói. A 2. sor utolsó betűje nem n hanem
ẽ. A 3.
sor a és h betűi valójában n és e betűk, a negyedik
sor végén a p
betű
után az eredeti rajzon csak pont (betűhely) van. Itt a bizonytalan b-t
átírtam k-nak.
A javításokat piros színű betűk jelzik:
1. Eredeti
átírás: ebeija : erawazija :
me ti :
2. Magyar
átírás: EBBE' ÍJA : ERő AVVA' aZ ÍJJA' : METŰ'
1. prñnawatẽ
:
siderija :
par{>j}m[n]{>ẽ}
2.
PeRNYéN A'VA TéVeLYéVe' : SZŰ DERŰLJ A : BAJ
Mi[Ve' Jó Vá'-
1. [ah]{>ne}
: tideimi [: h]rppi : etli
ehbi se
2.
-Na E'
: íT IDE ÍM Ű [: Ha]RaPáPI : ÉTeLŰ' E HéBŰ' S E
1. ladi
: ehbi : se
tideimi :
pub{>k}ie
2.
LÁDI : ÉHe BŰ : eSET ÜDE ÍM Ű : BÖKI E-
1. leje
:
2.
-LÉJE
Az írás
kiejtés szerinti, nem jegyzi a dupla hangzót és az írásjeleket. A
kihagyott/átugrót önhangzót kisbetűvel jelöltem: EBBE' ÍJA
: ERő AVVA' aZ ÍJJA' : METŰ' PeRNYéN A'VA TéVeLYéVe' :
SZŰ DERŰLJ A : BAJ Mi[Ve' Jó Vá']Na
E' : íT IDE ÍM Ű [: Ha]RaPáPI : ÉTeLŰ' E HéBŰ' S
E LÁDI : ÉHe BŰ : eSET ÜDE ÍM Ű : BÖKI ELÉJE.
Némi
(zárójeles) magyarázattal: Ebben
íja erő, avval az íjjal metül (metszik el)
pernyén alva tévelyével. Szű
(szív) derűlj!
A baj mi[vel jó vál]na
el-ít (eljut)
ide ím ű [ha]rapápi*
ételül e hébűl (héjból, koporsóból)
s e ládi éhe bű. Eset üde, ím, ű böki eléje.
*Be kell ismernem, a
hrppi vázhoz nem találok elfogadható szót. Legésszerűbbnek a HaRaP szó
mutatkozik, melyet a másvilággal kapcsolatban mint idegen, héber eredetű szót
ismerünk kerub(in), cherub, seraph(in, pl. ~im) formában, ‘égni’
alapjelentéssel és általában négy vagy hat szárnyú angyalként ábrázolva, mintegy
a lángot jelképezve. Eleve összetett szót feltételezve, a második rész: áPI, az
egyiptomi mitológiából jól ismert Ápisz, Hápisz, Hápe, vagy Hapi-ankh, az „élet
megújítója”. Mai szóhasználattal, HaRaP-áPI a tisztítótűz lenne, a
másvilági örök életre előkészítő, a földi bűnöktől való megtisztulás.
harap: (2), (har-ap)
fn. tt. harap-ot. Átv. ért. jelent oly tüzet, mely tarlón, nádasban, cserjékben,
réteken, vetéseken, erdõkön tovább-tovább terjedez, s mintegy tova harapva,
legelve fölemészti ami táplálékot utjában kap. Tûz harapja. Harapot gerjeszteni a csalitban.
Harapot oltani.
CzF
harapégés: (harap-égés)
ösz. fn. Erdõn, tarlón, vetésekben, nádasokban stb. dúló, pusztító tûz.
CzF
it/ít:
… a jut eredetileg it vagy ít is volt, s gyöke vagy gyökeleme a mozgást menést
jelentő i; it-ből lett jut, mint: ih juh, ig jog stb. Tökéletesen megegyezik
vele a latin ige i-t (eo, io)... CzF
A szöveg egyértelműen arra utal, hogy a görög
felirat ‘eléje bökték’, vagyis utólagos graffiti szerű hozzáadás. A mondandója
is erre utal: a görög sírfelirat tulajdonosának halálán derül a lüki szöveg
írójának szíve, mivel a baj amit a görög íja okozott neki, úgy érzi, hogy ezzel
elégtételt nyert.
A bevágott
idézet mesterpéldánya a megfeleltetésen alapuló ‘megfejtéseknek’ – az
egész egyiptológia ilyen! Láthatjuk azt is, hogy mennyit ér egy bilinguális
szöveg önmagában. Aki belenéz a lüki/lukki nyelvű szövegek fordításaiba és/vagy
tolmácsolásaiba, az pedig látni fogja, hogy hova vezet a ‘tudományos’ hógolyó
görgetése. A fenti szómegfeleltetést ugyanis a tudósok végig vitték az összes
többi lykiai feliraton. Természetesen, a megfeleltetésekből megállapították és
tényként kezelik a lykiai nyelv indoeurópai voltát is.
Érdekes,
hogy a nagy nevű tudósok egyikének sem tűnt fel az idézett ‘megfejtésben’ szemet
szúró szarvas hiba. A megfejtő (Neumann) két egymástól idegen nyelv szórendjét
azonosnak vette, valahogy így: “Jó napot kívánok!” = “I wish you a good day!”
è Jó=I; napot=’wish you’; kívánok=’a
good day’.
A helyzet
még ennél is rosszabb, semmi sem utal ugyanis arra, hogy a két írás, a lüki és a
görög azonos értelműek. Sőt, mint láthattuk ellenpárt alkotnak. Ekkora hibát még egy délibábos amatőr nyelvész sem
követhet el!
Ha a fényes múltú nyugati tudományos világ ilyet
megengedhet magának, akkor képzeljük el mi történik ott ahol eleve
kontraszelektálás folyik: mára ott tartunk, hogy ‘tudósaink’ képtelenek egy
magyar írásos emléket felismerni ha az nem latin betűkkel és mai helyesírással
íródott.
Sajnos,
a következő írásos emlékünket is a vésnök ezzel az alfabétával rótta, de hát
honnan tudhatta, szegénykém, hogy kései leszármazottainak szellemi képességét
ezzel szinte áthághatatlan próbára teszi. Ez a sírfelirat, TL 53 (Wikipedia)
az előbbinél sokkal élesebb, így a kibetűzéssel itt nincs semmi gond:
’Hanadaza építette ezt az épületet feleségének és
fiainak’ – Állítólag ez lenne a fordítása a lüki szövegnek.
1 ebẽñnẽ: prñnawu: mẽn-
EBBe VáJVa
NYí'Na VíJVa : PeRNYéN Aá VÓ : MiVe' JaVú'Na
2 e prñnawatẽ: hanadaza: hrp-
E PeRNYéN A'VA
TéVeLYéVe' : HANNÁ oDÁZZA : HaRaP-
3 pi ladi: ehbi: se tideime
-áPI LÁDI: ÉHe BŰ : SiET IDE ÍME/ÍM E
Ebbe vájva nyílna víjva
(vívva/küzdve) pernyén alvó,
mivel javulna e pernyén alva*
tévelyével (tévedéseivel),
hanná (hagyná) odázza,
(de) harapápi ládi éhe
bű: siet ide íme/ím e.
*
szójaték:
alva-halva
Ezekről
a bevájt temetkezési helyekről van szó a szövegekben. Csodálatos mesterművek a
sziklafalba bevájva. Itt nem egyének temetkeznek, – egyetlen sír sincs
nevesítve, – hanem egy egész nemzet!
A szöveg nem ó- vagy ősmagyar, – ilyet nyelvünk letagadott
gyökrendszere eleve kizár, – hanem ízes beszélt tájnyelv.
Három
a magyar még akkor is ha éppen lükiai, ezért íme még egy példa Jost Gippert
nyomán, a
Titus Didacticaból TL 1 sorszámmal:
text 1 {Telmessos}

ebẽñnẽ xupã me ne prñna(wa)tẽ
|
1
|
Dieses Grabmal, das haben
erbaut
|
Xudali Zuhrijah
|
2
|
Xudali, des Zuhrija
|
tideimi〈h〉
|
3
|
Sohn (und?)
|
Xezrimeh
|
4
|
(des?) Xezrimeh
|
prñnezijehi
|
5
|
Verwandten.
|
A
szöveg fakszimile rajzát, átírását és német fordítását/tolmácsolását Sample
of Lycian text from Swiggers & Jenniges 1996. című képaláírással Michael
Everson
Proposal to encode the Lycian and Lydian scripts in the
SMP of the UCS című beadványából vágtam ki.
Az
átírásnál történt belejavításokat visszacsináljuk, azoknak semmi értelme, csupán
az írnok tudálékos ('én a nagy tudós márcsak jobban
tudom az írnoknál!') felülbírálása lenne.
Természetesen a (német)
tolmácsolást/fordítást/ferdítést, mellőzzük.
1
ebẽñnẽ xupã meneprñnatẽ
EBBe VáJVa NYí'Na VíJVa GYÖPáGGYaL
MÉN E PeRNYéN A TéVeLYéVe’
2
xudali zuhrijah
íGY Ó DALIZÓ HaRÍJJA
Ha
3
tideimih
iTT IDE'
Ű MI' Hű
4
xezrimeh
eGYEZőRe ÍME Hí
5
prñnezijehi
PeRNYéN EZ ILLYE’ HÍ
Ebbe vájva nyílna víjva gyöpággyal,
mén e pernyén a tévelyével. Így ó dalizó háríjja
(hárítja) ha itt idel
(idöl/üdől=ünnepel) ű.
Mily hű, egyezőre, íme hí! Pernyén ez illyel hí.
idel/idől/üdöl: (üd-öl)
áth. m. üdöl-t v. üdl-ött, htn. üdöl-ni v. üdl-eni. Máskép, ü helyett i.vel:
(mint ünnep, innep) idől. Am. ünnepel. „Es en napomat üdli.“ (Nádor-cod. 489.
1.) „Mind e napiglan idlik (üdlik) a zsidók a pinkestnek napját.“ (Székely Ist.
chron. 18. 1.) „Annakokáért üdnepet üdöljünk nem az régi kovászban.“ (1. Kor. 5.
8. Sylvester). Ebből lett hanghasonulással: üll (=üdl.) … Mi azt tartjuk, hogy
az üll első része egy az ünnep (= ünnep) szónak üd alkatrészével, melyből az
üdv, üdvös, üdvösség, üdvözöl stb. is származtak, tehát üllni = üdleni, vagy
üdölni, üdvös cselekedetek által megtisztelni. Valamint üd, üdv, máskép: id, idv:
hasonlóan üll a régieknél máskép: ill. „Miért ez mai napon anyaszentegyház illi
szent Erzsébet aszszonnak innepét.“ (Carthausi Névtelen. Toldy F. kiadása 117.
1.) „E mai napon boldog szent István innepét illjük.“ Pázmán Préd. 122. 1. Így a
Nádorcodexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. CzF
Mint
láthatjuk, barbár kőfaragóink sokkal gazdagabb képzelőerővel voltak megáldva
mint kései nagy tudású, kiművelt agyú ‘megfejtőik’.
Azért be
kell ismernem, nem könnyű azoknak a tudósoknak a dolga akik katedrára
termettségüket ezeknek a szövegeknek a megfejtésével kell bizonyítani. Itt van
például Melchert professzor, akinek a betű-hangértékek megfejtését
köszönhetjük, ezzel az ésszerűnek látszó formulával:
TL 53: ebẽñnẽ
: prñnawu : m=ẽne | prñnawatẽ hanadaza
‘The
building belonging to this (monument), Hanadaza built
it’
TL 37: ebẽñnẽ : xu|pã
: m=ẽne pr|ñnawatẽ : me|de
‘The
tomb belonging to this (monument), Mede built
it’
TL 11: ebẽñnẽ
prñnawã : m=ẽ=ti prñnawatẽ : ddapssm̃ma
‘The
building belonging to this (monument),
Ddapssmm̃ma
built
it’
És
ezt lehet tovább görgetni, mint egy hólabdát. A TL 37-nél bejött a
prñnawu
helyett egy új szó, a
xupã. Ha az előbbi
building
‘épület’ volt, akkor ez legyen
tomb ‘sírbolt’, hiszen síremlékekről van
szó. És megy tovább a görgetés. Na most, másoknak, esetleg a professzor egyik
tanítványának is kell valamit publikálni. Nem mondhatja, hogy ennek az egésznek
semmi alapja, mert akkor a publikációt csak a fiók látja és a jó állásnak is
fuccs. Marad tehát a már megalkotott hógolyó, de egy hosszabb tudományos
munkában a kolléga, itt: Alwin Kloekhorst kifejti, mondjuk, hogy a
m=ẽne
meg a
m=ẽ=ti
mégsem lehet ugyanaz az
it
‘őt/azt’. Fejtegeti hosszasan, hogy “it is a
priori quite awkward to assume that the acc.sg.c. form of the enclitic
pronoun shows two different forms (=ẽ and =ẽne) that
have the same function and” so on. A fordítással kár
kínlódni, a lényeg nem változik, az épület továbbra is a PeRNYéN nyugszik, pedig
a hamvasztás nem ismeretlen a kutatók előtt és szótárak is állnak a
rendelkezésükre, melyek tartalmazzák a hamvasztás szakkifejezéseit, a pernyét
is. De az egyik feliraton a pernyére még másik neve, a hamu is ráerősít. A
kutatok számával együtt nő a hógolyó, már hógörgetegként dübörög lefelé a
hegyoldalon, nem tudják olvasni a kimondhatatlan
prñnawu
szót és társait, nem beszélik a nyelvet, de fordítanak, tolmácsolnak, vallást,
történelmet írnak és mi szájtátva csodáljuk magasröptű tudományos
kinyilatkoztatásaikat.
A hiba nem
a módszerben hanem a rendszerben van, az akadémikus vaskalaposságban és
hierarchiában. A „tévedhetetlen” professzor nem ismerheti el, még a bizonyítékok
súlya alatt sem, hogy a hógolyó amit korábban gyúrt idővel lucskos lett,
elolvadt. A tanítvány is tovább nyomkodja a lucskos, málló golyót ha karriert
akar csinálni, ha nem érdekli a karrier akkor pedig úgyis mindegy, csak a
hógolyózók számítanak. A legésszerűbb, legnyilvánvalóbb ellenpéldák tömege sem
hat az akadémikus agyakra. Hogy miért nem azt a Nobel-díjas Daniel Kahneman
pszichológus írja le Thinking, Fast and Slow című művében: „I
can explain it only by the weakness of the scholarly mind that I have often
observed in myself. I call it theory-induced blindness; once you have accepted a
theory and used it as a tool in your thinking, it is extraordinarily difficult
to notice its flows. If you come upon an observation that does not seem to fit
the model, you assume that there must be a perfectly good explanation that you
are somehow missing. You give the theory the benefit of the doubt, trusting the
community of experts who have accepted it.”
Ezt beismerni külön Nobel-díjat érdemelne.
A
(sír)feliratokban visszatérő betűcsoport a bẽñ/bẽñnẽ „szó”, ami
engem is megvezetett és hógolyózásra vitt hasonlóságával bénye/bánya
szavunkhoz. Pedig észre kellett volna venni, hogy az
ẽ betű:
valójában egy hármas ligatúra: {V+J+V}. (Két V, W-ként összevonva és egy J
középen alul.) No de én tévedhetek, ha tévedésemet becsülettel beismerem
és azonnal ki is javítom.
A magyarul
nem beszélő kutatóknak nem róhatjuk fel, hogy nem veszik észre a szembeszökően
magyarosnak látszó és magyarosan viselkedő szavakat, de vannak magyar kutatók
is, pl. Simon László. Igen, de ők még inkább begörcsölnek, inkább forró ólmot
öntenének saját fülükbe, semhogy meghallanák az így kiejthetetlen prñn
szó kiejthető perñén,
azaz pernyén
változatát. Az olyan délibábos, bőgatyás lenne, komoly „tudós”-hoz illetlen...
Mentségükre
szolgáljon, hogy a paradigma váltás nagyon nehéz dolog, és ide az kellene.
Vissza kellene térni az alapokhoz, csak olyan hógolyókkal szabadna dobálózni
melyeket semmilyen ellenérv nem szennyezett be. Kevés az ilyen hógolyó.
Nekem
könnyű dolgom van, én csak jól akarok olvasni, semmi többet, de kevesebbet sem.
Ezért minden újabb feliratnál újra és újra ellenőrzöm az ábécét, – ez az
egyetlen szerszám amit használok, – ha valamelyik betű hangértéke gyanússá
válik, kezdem előröl az egészet. Ha kell minden szöveget újra olvasok-írok. Csak
tiszta hógolyókkal játszom...
Kérdés csak
az, hogy milyen gyorsan jövök rá tévedéseimre. Bizony, ezzel az
ẽ-vel nagyon lebőgtem, pedig látnom kellett
volna, hogy az ã-hoz hasonlóan ez is ligatúra, pontosabban ligatúrák sora:
=> {V+J+V}, {V+G}, {V+G+V}.
Már láttuk
az első feliraton, hogy mennyire félrevezető lehet a kétnyelvűség, ha
kritikátlanul elfogadjuk a szövegek azonosságát. Annick
Payne: Multilingual inscriptions and their audiences: Cilicia and Lycia
című dolgozata, melyet a University of Chicago
Oriental Institute berkeiben 2005 februárjában megrendezett filológusok,
antropológusok és szociális teoretikusok(?) szemináriumán ismertetett, arra
mutat rá, hogy a kétnyelvű feliratokon tükröződni kell a két műveltség közötti
különbségeknek. A következő példán a lüki és a görög nyelvű szövegek angol
nyelvű fordításain ez látszik is, noha a ‘tudományos hógolyó’ görgetésétől Payne
sem mentes. Ez a szöveg (text 6 {Karmylessos}) az említett
dolgozat egyik példája:

1 ebẽñnẽ ñtatã m=ene=prñnawãtẽ
pulenjda mullijeseh se= dapara pulenjdah puri-
2 himetehe pr[ñ]n[e]zijehi
hrppi lada epttehe se=tideime se=ije ti=(e)seri ta-
3 di tike ñtat[a] ebehi
me=ije [httẽm]i punamaθθi aladahali: ada <
“This
burial chamber they have built it, Pulenjda, (son) of Mullijese and Dapara, (son)
of Pulenjda, household members of Purihimete, for their wives and children. And
(if) therein anyone undertakes evil(?) concerning the burial chamber,
(and) on him who inters (there shall be) [the wrath] of a total of 5 ADA.”
τουτο το μυημα ηργησαντο
Απολλωνιδης Ϻολλισιος και Λαπαρας
Απολλ[ω]νιδου Πυριματιος οικειοι επι ταις γυναιξιν ταις εαοτων [κα]ι τοι[ς]
εγγονις [κα]ι αν τις αδικησηι το μνημα τοντο εξωλεα [κ]αι πανωλεα ειν αοτωι
παντων
“This
monument created Apollonides, son of Mollisis and Laparas, son of Apollonides
from the household of Pyrimatis for their wives and their offspring. Whosoever
should harm this monument, to him shall be utter ruin and destruction of all (that
he owns).”
Most pedig
olvassuk el a szöveget ahogyan írva vagyon, lük nyelven:
1 ebẽñnẽ
ñtatã
mene
prñnawãtẽ
EBBe VáJVa NYí'Na VíJVa aNNYi uTAT
aGYaL MENNE PeRNYéN A
VáGGYaL TéVeLYéVe'
pulenjda mullijese
hse dapara
pulenjdah puri-
POLENÍDA íMe ÖLeL ILY ÉSSZE' HiSZED A PÁRA POLENÍDA Hí POR Ű
2 himetehe
pr[ñ]n[e]zijehi
hrppi lada
Hí ÍMe ÉT-ÉHE PeR[NYé]N [E]Z ILY ÉHŰ
HaRaPáPI LÁDA
epttehe se
tideime
seije ti (e) seri ta-
ÉPíTőT EHESSE iTT ÜDE ÍMe ESZE ILY ÉTŰ (E) SZER-ITA'
3 di tike
ñtat[a] ebehi
meije [httẽm]i
üDÍTI KÉNYíTi ÁT[A'] EBBE HÍ ME'
ILY E'[HiTeTi öVéJiVe' íM] Ű
punamaθθi
aladahali:
ada < (’lék fekvő’!)
PÓNé
ÁM A CSaCSI A LÁDA-HAL Ű: ADAlék
fekvő!
Ebbe vájva nyílna víjva, annyi utat agyal, menne pernyén a
vággyal, tévelyével Polenída. Íme ölel, ily ésszel hiszed, a pára
(lélek) Polenída hí. Por ű, hí íme ét-éhe, pernyén
ez ily éhű. Harapápi láda építőt ehesse itt üde, íme esze ily étű! (E) szer-ital
(szertartási ital) üdíti, kényíti, átal ebbe hí, me(rt)
ily el[hiteti övéjivel ím] ű póné (háló), ám a
csacsi a láda-hal, ű adalék
fekvő!
Az
olvasat és a tolmácsolás köszönő viszonyban sincs egymással. Payne
hiába figyelmeztet, elméleti szinten, a két címzett, a lük és a görög közösség
közötti műveltségbeli különbségekre, a gyakorlatban – valószínűleg a görög
szöveg hatására – a tolmácsolás nagyon félre siklott. Pedig az ésszerűség is azt
diktálja, hogy csak a betolakodó görögök nyelvén kell a sírrablókat átkozni, a
lükök (mint minden őshonos nép) tisztelik saját halottaik nyugalmát!
A két
műveltség közötti eltérés az írásmódban is jelentkezik. A görögök adoptálták és
adaptálták írásukat, míg a lükök a képírásukat alakították az új
követelményekhez, ám a képi vagy hieroglifás írás több elemét megtartották: az
ugratásos írásmód a mássalhangzó-vázra épülő módszer továbbélése, de itt
közvetlen képi elemet is láthatunk: a fekvő (l)ék-et (<!) a ‘~lék
fekvő’ szókép leírására. Furcsa tudományos viselkedés meg sem kérdezni, hogy
miért írta volna a vésnök a V (öt) számjegyet buktatva? Csak azért mert a bukó
jel láttán semmi jobb nem ötlött föl a kutató fejében. És ha már az ötlet
öt lett, akkor tovább görgették: 5 ADA (lött légyen bármi is ez. Gondolom
Amerikai Dollár Aranyban ;-) ) a büntetése annak aki
rosszat tesz a sírkamrával. Sajnos, azt nem tudjuk meg, hogy a halott ezt a
büntetést hogyan inkasszálja. Az ötleten azonban érdemes elgondolkodni. Mi lenne
ha minden vagyontárgyunkra ráírnánk, hogy megrongálása vagy eltulajdonítása
esetén a tettes mennyi ADA-t (csörgő aranyban) hagyjon a helyszínen?
De félre a
tréfával. Van-e valamilyen külső jel amiről felismerhető a szöveg magyar volta?
Van: a kihagyásos módszer. A magyar nyelvre jellemző magánhangzó harmonizálás
feleslegessé teszi az egymást követő azonos (magasságú) önhangzók
kiírását. Ezért ha egy szövegben aránytalanul torlódnak a mássalhangzók, akkor
nagy valószínűséggel kihagyásos módszerrel íródott. Sajnos, a magyar nyelvészek,
egy Bach korszakban megfogalmazott politikai ágenda miatt, a mai napig
szabotálják a módszert az írástudomány eszköztárába beiktatni. Mások pedig nem
tehetik, mivel ez magyar különlegesség, de nélküle az ókori nyelvek többsége
közvetlenül nem olvasható.
A
magánhangzó harmonizálás feleslegesé teszi a szabályszerűen sorakozó azonos
magasságú magánhangzók kiírását, de nem tiltja azt meg. A vésés/rovás nehézsége
és az írásfelület szűkössége az ami ki is kényszeríti az üzenet megértése
szempontjából felesleges betűk kihagyását. És itt az esélyek a nyelvektől
többé-kevésbé függetlenek: a korlátozott nagyságú írásfelület/kijelző-felület és
a nehézkes begépelés egyforma kényszerítő hatással volt az SMS használói számára
a világ minden nyelvén. Fel is fedezte mindenki az kihagyásos módszert.
Tudtommal sehol sem iskolai tantárgy, de kényszerből mindenki gyorsan
elsajátítja mai SMS változatát ennek az ókori írásmódnak. Épp ezért nincs
mentség kihagyni eszköztárukból a magyarul nem beszélő íráskutatóknak sem. (I.
Adiego a The Carian Language című könyvében nem is hagyta ki,
leírja a kihagyásos írásmódszert (defective notation of
vowels) és háromszorosan alá
is támasztja.)
Alfabétás
betűkkel, de kihagyásos módszerrel íródtak a trák, a lemnoszi, a lüki, a lüd, az
etruszk, stb. nyelvi emlékek. Ezek az írások nem előzmény nélküliek,
ellenkezőleg szerves fejlődés termékei, megelőzték őket a krétai, a ciprusi,
stb. vonalas írások, ezeket pedig a kép- vagy hieroglifás írások: a krétai,
ciprusi, luwi, egyiptomi, stb. Felbecsülhetetlen értékű magyar szellemi örökség!
egyelőre a kishitűség leplével borítva.
Befejezésül
nézzünk bele még egy kétnyelvű sírfeliratba Annick Payne példái közül. Íme a
text 25(a){Tlos} jelzésű felirat:
ebeis: tukedris:
m[... epi] tuwetẽ: xssbezẽ:
krup[sseh] tideimi: se purihime[teh] tuhes: tlãñna: atru: ehb[i] se ladu: ehbi:
tikeukẽprẽ pilleñni:
urtaqijahñ: kbatru se prijenubehñ: tuhesñ
“These
statues he put [up…] Xssbezẽ, son of Kruppse, nephew of Purihimete, (man) of
Tlos, (representing) his own person and his wife, Tikeukẽprẽ of Pinara, daughter
of Urtaqija and niece of Prijenube.”
Hát, ki
kell, hogy mondjam, Miss Payne, ez a tolmácsolás nem sok fantáziáról árulkodik!
Igaz, a görög szöveg is dög unalmas. A két névsort összevetve pedig, úgy tűnik,
hogy ez a kétnyelvűség nagyon nem ment, hiszen a felek azt sem tudták tisztázni
egymás között, hogy ki kinek a micsodája:
Πορπαξ Θρυψιος
Πυριβατους αδελφιδους Τλωευς εαυτον κα[ι] τεγ γυναικα Τισεδσεμβραν εκ Πιναρων
Ορτακια θυγατερ<α> Πριανοβα αδελφιδην Απολλωνι
“Porpax,
son of Thrypsis, nephew of Pyribates, (man) of Tlos, (for) himself and his wife
Tiseusembra of Pinara, daughter of Ortakias, niece of Prianobas, for Apollon.”
Szerencsénkre a lüki szöveg magyar olvasata sokkal derűsebb és nemcsak azért
mert az elhunytat Derűs-nek hívják. Milyen gyönyörű női név! Kár, hogy helyette
ma már a semmitmondó Doris dívik.
1 ebeis:
tukedris:
m[... epi]
EBBE’ IS : TÖKÉ' DeRŰS : íM[E AZ ÉPÍ-]
2 tuwetẽ:
xssbezẽ:
krup[sseh]
-TŐVE’ iTT VíJVa : üGYeS SeB
EZ VáJVa : KőRŐ' Be[SZéS E Hí]
3 tideimi:
se
purihime[teh]
iTT ÜDE ÍM Ű : SZÉP ÚRI HÍMME' [TE'He-]
4 tuhes:
tlãñna:
atru: ehb[i]
-TŐ éHE S : aTTóL GYúL NYú'NA
: ÁTRÓ' : E HéB[Ű']
5 se ladu:
ehbi:
tikeu{>
r}kẽprẽ
S ELADÓ : E Hé/Hí' BŰ : iTT KÉRő Ki VíJVa PáR
VáJóVa'
6 pilleñni:
urtaqijahñ:
kbatru
éPÜL LENYÚ’NI : URaT A CSóK ILY AHáNY: Ki
BÁToRÓ'
7 se
prijenubehñ:
tuhesñ
SEPeR ILY E NŐBE HáNY : uTÓ éHES NYű
Ebben is tökél Derűs, ím[e az épí]tővel
itt víjva ügyes(-bajos)
seb (sérelem) ez,
vájva kőről be[szés, e hí,] itt üde ím ű. Szép úri hímmel [telhe]tő
éhe s attól gyúl, nyúlna átról, e héb[űl] (héjból,
koporsóból) s eladó e hé
(héj)/híj, bű
(tágas). Itt kérő ki víjva
pár vájóval épül lenyúlni urat, a csók ily ahány, ki bátorol: seper, ily e nőbe
hány utó(lag) éhes
nyű.
tökél: 1) Menynyiben
származékai tökélet, és tökéletes a latin perfectio és perfectus-nak felelnek
meg, am. valamit teljesen, egészen megtesz, megcsinál, elkészít, bevégez; régies
jelentés; honnan: tökéletlen, am. nincs úgy megcsinálva, megtéve, elkészitve,
mint kellene. 2) Az akaró tehetségre vonatkozva, am. elhatározza magát vagy
magában, hogy valamit tenni végrehajtani fog, vagy törekszik... CzF
he, (3), jobban hë, (éles ë-vel) v. hé:
régies fn. melyből a szintén elavult héas, héazat, továbbá
heában, heon, heit, heitság, héju eredtek. Értelmét illetőleg l. részint HÉJ,
részint HÍ, HÍJ főneveket; amaz felületet, vagyis valamely hüvelyt, takarót,
emezek közelebb: üreset, ürességet jelentvén. CzF
híj: 1) Valaminek
nem léte; üresség bizonyos helyen; fogyatkozás. 2) Dunán túl am. padlás ürege;
félszín, félhaj; máskép: hiú. CzF
Hát bizony
férfi olvasóimnak érdemes egy kicsit elmerengeni a mondandón: “Faint
heart never won fair lady!”, igaz Miss Payne? Ez az olvasat feloldja
a két szöveg közötti ‘fordítás’, pontosabban ‘ferdítés’ okozta ellentmondást is,
közvetve azzal, hogy megszünteti az egyiket, közvetetten pedig azzal, hogy
világossá teszi: a hivatalos görög szöveg foglakozik a rokonsággal, míg a lüki a
halál emberi arcát mutatja. Egyébként is, ezek a sziklába vésett síremlékek
olyan pazar és munkaigényes építmények, melyek nem is csupán egyénekről szólnak,
főleg nem unoka-öcsökről; itt egy nép temetkezik, tudván, hogy hamarosan csupán
ezek a sziklába vájt sírok emlékeztetnek majd rájuk.
|