A tengeri népek valójában egyetlen nép Európa szívéből!

Tengerjáró hajók/gályák építésére alkalmas ciprus-fenyő Cipruson és Krétán bőven volt. A réz- és bronz-fűrészekkel a technológia is adva volt hajók építéséhez. A kereskedelem jó haszonnal járt, mint mindig, de Krétát igazi tengeri nagyhatalommá a minőségi bronz előállításához nélkülözhetetlen ón kereskedelme tette.

A történészek, miután átértékelik adataikat majd pontosítanak, addig maradjunk annyi­ban, hogy Kréta esetében valószínűleg kétszeri, ie. 2700 és 2000 táján bekövetkezett kárpát-medencei magyar hódításról van szó. A helyi kultúra folytonossága és gyors összeforrása és megerősödése a kárpát-medencei hatás alatt arra utal, hogy nyelvi kü­lönbségek nem voltak, - még ma sincs, - a minószi és a magyar nyelv között. Nemcsak nyelvi, de népi azonosság is kimutatható ... egy kis kerülővel:

A bronzkorban Kréta uralta a Földközi-tengeri hajózást és kereskedelmet. W. Shepperd Baird írja a The Origin of the Sea Peoples című dolgozatában: ”Ahogy az olaj a világ­gazdaság működtetéséhez legfontosabb alapanyag a modern időkben, úgy volt az ón a bronzkor alapanyaga. Az ón három forrása állt i.e. 1840 előtt az égei minósziak rendel­kezésére – a távoli Észak-kelet Afganisztán ónja, a Dél-Közép Törökország-i Kestel-Göltepe bányáinak ásványa, és óriási mennyiségben a nyugati ón (Ibéria, Brittany, és Cornwall). I.e. 1840 táján Kestel-Göltepe bányái becsuktak, így a nyugati ón sokkal fontosabb lett. A minósziak tengerészetükkel és hajóikkal teljesen monopolizálhatták a nyugati ón beszállítását a keleti Mediterráneumba.”

Mintegy 200 évvel korábban, az i.e. 2050 táján, kezdett az El Argar műveltség felemel­kedni és nyomulni az ibériai félsziget közepe felé ” közelebb a madridi és Cardenas vide­ki ismert ón-tartalmú cassiterite ásvány lelőhelyekhez. Ezek a lelőhelyek közül néhányat még ma is bányásznak. Erődítményeik és települe­seik védett dombtetőre épültek Daimiel és Manaza­nares körül, La Manchaban. Daimiel majdnem 250 kilométerre van északnyugatra a tengerparti  Almi­zaraque településtől (napjaink Herrerias ezüstbá­nyájától), de csak 150 kilométerre délre Madridtól és körülbelül 110 km észkkeletre a Cardenas vidék­től. Daimiel vidéke maga is gazdag ércekben (ezüst, réz, higany, ólom, stb.).

Ugyancsak őrtoronyként szolgált a T-alakú taula (=taré/taraj) és talayot (=tarajos torony).  Különösön sok épült ezekből az épületekből amikor a minoszi tengeri uralom helyébe a mükénei lépett, ekkor mégtöbb telepes került ezekre a vidékekre. ”A minószi gyarmati vezetés nem lehetett olyan kegyetlen mint a rákövetkező mükénei. Ha a kor mükénei királya olyan kegyetlen volt mint Agamemnon Trója elfoglalásánál, akkor a mostmár mükénei háborús terjeszkedés valóban barbárrá változhatott” kiváltva egy össznépi háborút, melyet törvényszerűen a többségben levő ibériai serleges (beaker) népek nyertek meg. Ezzel egy addig soha nem tapasztalt exodust idéztek elő, melyet tengeri népek harcai néven ismer a törtenelemírás. Ezt azért volt fontos itt elmondani mert több leírás ís megnevezi a tengeri népeket, közvetve tehát a minósziakat is.

A duna-balkáni terület rézérc és kész bronz termékek, valamint a kezdődő vasipar termé­kei megtalálhatók a görög szárazföldön és a szigeteken is, nemcsak északra és nyugatra a Duna-medencétől. Hogyan kerülnek ezek a termékek oda? - kellene, hogy kérdezzék tör­ténészeink, de mivel nem teszik keressük meg mi a választ.

Ime egy nagyon jó összefoglaló Sanford Holsttól, az Ifrene-i Akhawayn University-n 2005 Június 28.-án bemutatott dolgozatából, melynek címe Sea Peoples and the Phoeni­cians: A Critical Turning Point in History: “Medinet Habunál ezt a leírást a csatajelene­teket bemutató kép követi, melyben a tengeri népek hajói sajátságos tervezésűek: a hajóorr és fajófar azonosak és egy-egy madárfejben végződnek. Wachsmann ezt a hajó­mintát egyedül a közép-európai Duna közlekedési folyosó mentén találta meg. A Duna a Fekete tengerbe ömlik Anatólia északi oldalán, ahol ennek a területnek a hajósai csatla­kozhattak a többi tengeri népekhez. Meg kell jegyezni, hogy a tengeri népek több cso­portjának neve nem található meg sem az anatóliai, sem az égei térségben, és okkal jelöl­hetnek a Fekete tenger térségéből jövő népeket. Úgyszintén, ahogy már előbb megje­gyeztük, a megdöntött mükénei világból menekültek is csatlakoztak a tengeri népekhez, noha ezek az i.e. XII. század vége feléig nem érkeztek meg Ciprusra és Palesztínába.”

Más bizonyíték is van a tengeri nép(ek) közötti Duna menti nép(ek) jelenlétére. A Texas A & M University digitalis könyvtárának Medinet Habu Madárfejű bárkái című össze­foglalójából: “további archeológiai bizonyítékok utalnak a tengeri népek tevékenysége idején közép-európai zsoldos jelenlétre a mükénei Görögországban, közép-európaiak ugyancsak részt vesznek a többnépű szövetségben, ami leginkább a tengeri népek Cipru­son azonosított anyagi műveltségében tükröződik.” Hugh Hencken is úgy véli, hogy a tengeri népek békés és/vagy háborús mozgásai, melyek előidézték a mükénei és hettita uralom végét, kárpát-medencei indíttatásúak.

            Előzmények

A Duna menti népek a kőkorszaktól meghatározó szerepet játszanak a mediterraneumi, egyáltalán az európai műveltségek kialakulásában, fejlődésében. Az európai civilizáció elterjedésének két gócpontja van: Kréta és a Kárpát-medence – az egyikben magyarul beszéltek a másikban még mindig magyarul beszélnek.

A krétaiak ibériai jelenlétére a mai napig fennmaradt földrajzi nevek utalnak, mint például annak a városnak a neve, mely legmélyebben ékelődött be Ibéria őslakós népei közé és melyet azok – az ilyen helyzetekben szokásos módon - alapítóiról és lakóiról, a magyarokról, MaGYaRD-nak neveztek el (mint Ér-d, Udvar-d stb.). Ma ezt a várost MaDRiD-nak hívják (csak az a fránya, kiejthetetlen GY alakult D-vé!). Közelebb El Argarhoz, La Manchaban található Patera del Madera község. (Valószínűleg a fenti sziget- és népnév egybeesést nem úgy kell érteni, hogy Szardíniát a szárdok/szavardok, Szicíliát pedig a székelyek telepítették be, csak anyaországi részekről nevezték el, mint ahogy tették az angolok Új Dél Welsszel vagy Új Yorkkal.)

Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi kialakulása című munkájában sokkal messzebbre megy vissza és a tengeri pásztorok népéről a következőket írja: “A tengeri pásztorok népi azonossága egyetlen ma elfogadott nyelvcsoporttal sem hozható kapcsolatba. Legnagyobb valószínűség szerint a görögországi pelaszggal lehet rokonságban, melyet a nem-görög földrajzi nevekből ismerünk. Valószínűleg a minószi hieroglifákban és a Lineáris A írásban van megörökítve. A tengeri pásztorok terjezkedésük során ezt az égei nyelvet vihették magukkal, idővel megváltoztatva és szórványosan elosztva azt Európa tengerpartjainak nagy részén.” A mi­nószi képírások magyar olvasata alapján az eteo-krétaiak és cydoniak nyelve nagyon közeli vagy azonos, a pelaszgoké szintén magyar-féleség: FéLeSéG = PeLaSZG (a görög szejpítés közismert). Az előbbiek Sztrábón gondolatai: “Now it is reasonable to suppose that the Eteo-Cretans and the Cydonians were autochthonous, and that the others were foreigners … “ (Horace L. Jones fordítása.) Az utóbbi Alinei szófejtése.

“Lehetetlen, hogy nyelvészeti hatások egyáltalán ne számítanának, ezért a következőket feltéte­lezem. A görögországi pre-hellén, vagy pelaszg helyneveknek az újkőkor előtről kell származni­ok. Pontosan abból az időből és általános térségből származnak, ahonnan a tengeri pásztorok jöt­tek, s így rokonnyelvnek vehetnénk őket. Másutt hasonló nyomokra bukkanhatunk. Északnyugat-Németország és Németalföld egy jól ismert része nyugatra a Somme folyóig sok olyan helynév­vel rendelkezik, melyek nem kelták és nem is germánok. Ezek a helyi mezolit népekhez, vagy a tengeri pásztorokhoz vezethetnek vissza. Az etruszk nyelv még bizonytalan és az indoeurópai földműveseken kívül a csónakos nép az egyedüli lehetséges tulajdonosa. A liguri nyelv kérdéses marad, de a tengeri pásztor elem jócskán előfordulhat benne. Az érvelést legjobban talán a kihalt skóciai pikt nyelv támasztja alá, ami pont ott jelent meg, ahol a tengeri pásztorok bizonyos szám­ban fennmaradhattak.” Krantz

A Képírás és a Lineáris A írás megfejtésével ez az egyismeretlenre csökkentett elmélet megoldásra talált. Közép- és Dél-Európa őshonos nyelve a magyar, az összes helyben maradó európai nyelv közül a legrégibb. A 3400 éves, leghosszabbnak hitt nyelvtörténe­tet, a Lineáris B-től a mai görögig, meg kell növelni 4000-re, a magyar nyelv első írásos emlékéig, a minószi kép- és vonalas A írásig. Amennyiben a pikt népnév eredetét elfo­gadjuk, ezt az írásbeliséget még legkevesebb 3000 évvel meg kell toldani, a piktek elin­dulásáig. A KeP | PeK szótükör még egy népet bevon a (kép)írás ősi tudói közé: SHiPtár, SZKiPetár az Albánok másik neve. Ők az Illírek leszármazottjai és ez a tény rádupláz az előbbi állításra: ill-ÍRek (elő-ÍRek/írók) a tengeri pásztorok kiinduló helyén és Írek/ÍRók, írni tudók a vándorút legtávolabbi pontján!

A minószi magyar nyelv és műveltség nagy hatással volt a mükénei és a későbbi görög nyelvre és műveltségre is. Ezeket a hatásokat már vizsgálták nyelvészek, de munkáikat az uralkodó paradigma miatt érdemi értékelés nélkül dobták el. Pedig van mit vizsgálni.

Közép-európai vogelbarke Medinet Habu csata-képein

Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu című dolgozatában a következőket írja: “III. Ramszesz (i.e. 1184-1153) fáraó elhatározta, hogy a Luxor melletti Medinet Habu ravatalazó templomban örök emléket állit uralkodása nyolcadik évének csatájáról. Maga­san a szemlélő feje felett a kőfalba vésve látható a Nilus Deltában ütközetben összefonó­dó hajókkal és harcosokkal egy zűrzavaros színtér. Az egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonal megdöbbenti az ellenség idegen megjelenítése: szakálltalan, szoknyás félelmetes kinézesű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas sisakkal, vagy magas, tollas tarajdísszel. Ezek az emberek idejöttek dúlni-rombolni, a Földközi-tengeren soha nem látott szokatlan vízi járműveiken: hosszú, vékony, mindkét végén farokban - függőleges kiszögellés kifelé néző madárfejekkel - végződő hajóikon.

1964-ben Wolfgang Kimming javasolt először összehasonlítást a tengeri népek, a medinet habui tenegeri ütközetet ábrázoló domborművön látható jellegzetes hajóinak, szögletes hajóorr és hajófarok kifelé néző madárfejekkel és a közép-európai bronzkori urnamezők vallási kánonának vogelbarke jelképei, vagy madár-csónak­jai között.”

Könnyű gyorsáron ‘badarság’ jelzővel illetni a fenti állítást, hiszen a közép-európai műveltségek nem tengerjáró hagyományaikkal tűnnnek ki, tengerpart híján ez teljesen érthető is. De nem az, ha a földrajzot gyakorlatiasabban hasz­náljuk. A mai köz- és vasútak előtt a folyók szerepe sokkal nagyobb volt, összekötő szerepük volt, nem elválasztó mint manapság. A bronzkori Közép-Európa alatt a Duna teljes vízgyüjtő területét kell érteni, sőt ide tartozik a Fekete-tenger és részben az Égei-tenger szigetvilága is. A rézérc és bronz fegyverek szállítását bizony, a szekerek mellett, csónakokkal és hajókkal oldották meg a közép-európai illetve a Duna menti népek. Hogy ez mennyire így volt bizonyítsuk be egy kis nyelvészkedéssel:

Európa kellős közepén, KáR-PáTiában, a KáR-PáT-medencében nagyon sok folyó veszi teljesen KöRbe, KaRolja át a ma Délvidéknek nevezett részét a medencének. Ez a vidék volt Lawrence Barfield szerint a bronzkori Európa ipari központja, ezt a részt KaRolják a Kárpátokban, az Alpokban és a Dinári hegyekben eredő folyók, PaTok mint a Kőrösök, a Tisza, Duna, Dráva, Száva, Drina, Morava stb.

A valamikori pot/pat szó létezésére a patak (pat-ka módosulva, úgymint kúp-ka > kup-ak, tas-ka > tas-ak) szavunkon kívül más bizonyítékok is felhozhatók.

A folyó ÁRja szállította az ÁRút, ha az eladó és vevő megegyeztek az ÁRban akkor ÚSZlatot (ÚSZó árú ami nyom a lat-ban) magas hangon ÜZletet kötöttek. A SZéL-vitorlás úszlaton/hajón (= SaiLing BoaT) történik az adás-vétel (SeLLing & buying, pp. BoughT), az üzlet, tájnyelven BóT (BolT), az úszlat/üzlet ténylegesen BoThoz köttetik, általában a készletek PóTlására (to SToCK up). Nagyobb üzletkötéshez bot helyett TőKé­re van szükség. Úszlat (boat) az amit a parton leszúrt bothoz (ki)kötöttek (the boat is STaKed to a STiCK/STaKe), üzlet/bót amit kötöttek és bot az amire egészen a közelmúl­tig rótták számadó juhásszaink az üzleteiket. A partmenti botok száma arányos a TaKarék vagy tartalék pótlásának a mértékével. The number of STaKes along the bankment is proportional to the size of SToCKpiling. (A T > ST hasonulás gyakori magyar-angol viszonyulatban: Tőke = STake, Terel = STeer, Tár = STore, Tud = STudy, CSődör = STud)

Az már csak hab a tortán, hogy mindez a PaT-on (folyón), a ParT (=BaNK, az a része a partnak, melyre - mint VáNKosra a fej – támaszkodik (= BaNK on) a hajó) mellett tör­ténik. A PaRTi (ember) nélkül nincs PaRTi az üzlethez. Without the man on the (riva-)bank there is no PaRTy to the business. Miután a BóT az ÁRút TáRolta, az úszlat/üzlet távozik a PaRTtól. After having SToRed the BoughT wARes/ARticle the BoaT dePaRTs. Még csak annyit, hogy a Bó’T angolul SHoP, a SHiP = (big) BoaT hajó, a SáP pedig, magyarul, tisztességtelen jövedelem, pl. viszonteladásból.

A pat megfordíva tap, TaPoly folyó Sárosmegyében, TaPolca, kicsinyítve a Tapoly, több patak, forrás neve, a táp folyamatos ellátás pl. vízzel (tápvíz). A tap módosítva csap (angolul, őrizve az eredeti format: tap) víz átfolyását szabályozó eszköz.

A fentiek bizonyítják, hogy a kereskedelmi alapszókincs a magyarban a vízi, pati köz­lekedés korszakában alakult ki és, hogy nélküle a vonatkozó angol szókincs összefüg­gései sem érthetők meg. A minószi írások csak magyarul olvashatók, ezért Romey következő, mások álltal is használt, de bizonyítás nélküli kijelentését nem tudjuk elfo­gadni: “Ki kell hangsúlyozni, hogy a tengeri népek nem voltak egy egynemű egység, inkább különböző csoportok és klánok laza szövetkezése a Mediterráneum más-más helyszíneiről. A tengeri népek szövetségének ismertetőjegye a soknyelvű elemek befogadása.” Ellenkezőleg, éppen azt fogjuk látni, hogy a legtöbb ‘népnév’ csupán küllem, foglalkozás vagy harcmodor beszélő megnevezése.

“A “tengeri népeknek” nevezett csoportok között – névszerint ismert az egyiptomi, hettita és ugariti feliratokról – ott vannak serdenek, akik ellen II. Ramszesz (i.e. 1200-1194) harcolt, de később maga mellé fogadott. Merneptah (i.e. 1213-1203) uralkodása alatt azok akik utaztak “a tenger közepette”: a serden, sekeles és ekwes népek voltak. III. Ramszesz idejében azok voltak akik “szigeteiken összeesküdtek” – a peleset, szikala, denyen és weses népek – és elpusztították Hattit, Kode-ot (Cilicia), Karkemist, Arzawat és Alasiját.” Romey

Vegyük sorra ezeket a ‘népeket’!

            Tengeri népek?

Mielőtt belemélyednénk ebbe a témába álljon itt egy idézet E. S. Sherratt Immigration and Archaeology: Some Indirect Reflections című dolgozatából mottóként:

“… vélekedés fajról, népről és nyelvről szükségszerűen az őskor történelem-szellemű szemléletébe van oltva, mely­ben háborúk és csaták, betö­rések, gyarmati vállalkozások és politikai puccsok szökke­nek fel az elföldelt sírokból és cserépdarabokból, melyek­ről azt képzelik, hogy bizo­nyos értelemben határozott nyelveken beszélnek és hord­ják saját faji génjeiket.”

A bronzkori urnamezős műveltséget fel lehet tördelni és a részeket különböző népeknek kiosztani, de mi haszna? Egyértelműen egy egységes terület gazdasági és kultúrális ki­sugárzása észlelhető innen minden irányba. A gazdasági tevékenység, főképpen a fegy­verkészítés az ókori Magyarországon, különösen az erdélyi és délvidéki részeken nagyon kiemelkedett. “Új szerszámok és fegyvertípusok fejlődtek ki, mint például a fűrész, üllők, sisakok és vértezet. Most először a fémművességet nagy mértékben az élelem termelés szolgálatába állították, az ezzel felszabadult munkaerőt pedig a fémipari termelés felé irányították.” Romey

Nemcsak a Magyarországon gyártott fegyverek, – közöttük az újdonságnak számító szúrókard, a tőr (sword) – jutottak el a Dunán a Földközi-tenger térségében hanem a fegyveresek is, mint zsoldosok.

SHARDANA/SHERDEN (š3rdn): a legelsők akikkel találkozunk. Már az 1350 körül keletkezett Amarna levelek említik őket. A kadesi csatában II. Ramszesz testőreiként szolgálnak, de Merenptah ellen már a tengeri népek között vannak és III. Ramszesz ellen is harcolnak a pelesetek mellett.

A képen jól látható kard/pallós egy kétélű TőR, SZuRoNY, régi nevén SZuRDoNY, amit nyelvünk a mai napig őriz középkép­zővel mint szurdancs! (~CS, (2), mint középképző eredetileg az s, illetőleg os, ěs, ös képzőből alakult által CzF) A szurdonyosok sisakja is jellemző: a ‘szarvak’ előre és hátra irányulnak, ezek is szúrók, mint a SZőR-DiszNó (süldisznó, sűn) tüskéi.

“A sardanák (szárdok?) szerepe Egyiptom viszonylatában egyik szövegtől a másikig változik. Több forrásban az egyip­tomi hadsereg részeként jelennek meg, mint például II. Ramszesz csata-feliratában, az Anastasi papíruszban, a III. Ramszeszről szóló Harris papíruszban, és mint Egyiptom ellensége először II. Ramszesznél, a Tanis és Aswan sztélén, II. Ramszesz uralkodásának második évéhez dátumozva (i.e. 1278 körül). Következésképpen, zsoldosoknak látszanak, állandó szövetség nélkül, akik Egyiptom mellett és ellen is harcolnak.” Olvashatjuk Andrea Salimbetitől a The Greek Age of Bronze - Sea Peoples honlapon. Gondoltam jobb ha másvalaki mondja ki, hogy a sardana/serden nem népnév hanem foglalkozás! Persze ez nem zárja ki azt, hogy egy bizonyos nép fiai legye­nek és azt sem, hogy Szardiniát a szigeten tömegesen letelepülő tengeri népek/harcosok csoportjáról nevezték el.

Most pedig nézzük meg közelebbről a hieroglifákkal lejegyzett nevet. A név nemzetközi­leg jegyzett, politikailag korrekt, átiratát már láttuk: š3rdn. Az átírás semmit sem mond arról, hogy hogyan ejtették ezt a szót vagy szavakat azok akik az eredetit leírták, mivel az egyiptológiának erről sejtelme sincs. A sardana vagy serden csak jobb híján kitalált szaknyelvi mű-szó. Pedig az egyiptomi hieroglifás írásnak volt és van szép, jólhangzó, értelmes olvasata … magyarul, ahogy ezt Borbola János többszörösen bebizonyította. Lássuk hát az igazi átírást: Š R J RéS D N és olvasatát: CseRe-JáRóS DaNa.

Az első jel (jobbról) CSér-/Sár-tócsa, a masodik vaRjú (Raven), a harmadik (két ferde vonalka) J. A  (r) jele utáni ID jel (|) a hieroglifát ideogrammává változtatja, vagyis a jelet nevén kell nevezni: rés/les (leső nyílás). A kéz aD, a hullám N (nun). A csere-járós a.m. személyért személyt, talán a rabul ejtettekért, rabszolgákért cserében harcoltak a danaák. A dana Görögország őslakóinak egyike. Homérosz az Iliászban 138-szor neve­zi így a “görögöket” (598-szor akhájoknak, 29-szer argejoknak és egyetlen egyszer sem görögnek vagy hellénnek!) A tény, hogy a sardanok, az ekwesekkel és a szekelesekkel egyetemben szintén körülmetéltek voltak, arra enged következtetni, hogy itt inkább a kánaáni dan törzs tagjairól van szó.

A továbbiakban is megadom a tengeri népek üresen kongó kóser nevét és mély értelem­mel is rendelkező, rébusz elvre épülő olvasatát. Az olvasó szabadon eldöntheti, hogy melyiket választja.

PELESET (prwst): “A medinet habui domborművön III. Ramszesz a pelesetek ellen vív tengeri és szárazföldi csatákat. Ténylegesen a lybiaiak (líbiai) elleni csatában egyes harcosok, akiket pele­setnek lehet azonosítani (a sardanakkal együtt) III. Rámszesz seregébe is beso­rozottak.” -olvashatjuk a The Greek Age of Bronze - Sea Peoples honlapon. Az idézetből világosan következik, hogy nem népről van szó hanem harcosokról akik mindkét oldalon megtalálhatók. A fegyverzetük lehet tőr/szúrókard (sword), dárda, vagy mindkettő és kerek, közepén tartott pajzs. Harcolnak gyalog, harci szekereken és hajókon. A jellegzetes fejdísz mellett ezeken a harco­sokon feltűnik a VéRT. A testet borító vértezet mellett régebben a vért pajzsot is jelentett. A mell- és hátvért készülhetett valamilyen szövetből vagy bőrből, illetve bronzból, a pajzs valószínűleg bronzból készült és támadó fegyverként is szolgálhatott, mellyel vetélkedtek a harcosok, az ellenségen kifog­ni akarva: VeRSET/VeRSenT ügyeskedve! No és a fejdísz? Az meg olyan FűRéSZeT, fűrészre hasonlít, nincs kizárva, hogy akként is szolgálhatot: közelharcban fejelve fel­sértve az ellenséget. A PeLeSeT népnév levezethető ezekből a szavakból.

“Érdekes módon, noha a vág-és-döf tőr/kard típusváltozatai először i.e. XV. század közepén Közép-Európában tűntek fel (Bronz C1), az Égei-tenger környékén nem találhatók meg hirtelen feltűnésükig az LH (kései hellén) IIIB/C válságos korszak közepéig.

Tetejében, az európai típusú dárdahegy ebben a korban jelenik meg az Égei-tenger táján. A medinet habui tengeri csatát ábrázoló dombormű tengeri népeinek, és a korábbi, XIII. századi kadesi csata kerek pajzsa csak az i.e. XII. században jelenik meg az égei térség­ben. A bizonyítékok Közép-Európából való behozatalukra utalnak.” A Romey idézetből következik, hogy ezeknek a fegyvereknek a bevezetése köthető a peleset, serden és sikala ‘népekhez’. A peleseteket nem lehet nehéz mint népet meghatározni, róluk van legtöbb adat, nem kis meglepetésre, ezek egészen Mária Terézia koráig nyomon követhetők!

“A i.e. XII. század első felében, a Levanteben letelepedett tengeri népek vegyes csoport­jából, a filiszteus települések anayagi kultúrája sok olyan elemet tartalmaz amit égei eredetűnek tulaj­donítanak; ezek tartalmazhatnak közép-európai eredetű elemeket is.

A filiszteusok, az izraelita törzsek legfőbb ellen­ségei, a tengeri népek egyetlen csoportja mely jelentős elismerést kap a Bibliában. Az Ó-szövetség a filiszteusokat krétai (Kaphtor) eredetre vezeti vissza, és kihangsúlyozza ‘nyugati’ eredetüket. Az izraelitákkal ellentétben, a filiszteusok kedvelik étrendjükben a disznóhúst és, mint a mükéneiek, borukat vízzel keverik.” Romey

A Phaisztoszi korong ph02 képjelét bizonyítékul felhozni nem lehet mivel azon hiányzik a széles és díszes pánt, a tarkó-védő és az áll alatt átfutó biztosító szíj is. Nézzük inkább, hogy mit mond a Biblia a filiszteusokról. Sámuel 2. könyve 8.: ¹⁵Dávid egész Izrael fölött uralkodott, … ¹⁸Jehojada fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. A parancsnok szó jól összecseng a Thuróczy Krónika hét kapitányával, hadtest parancsnokával. Michael G. Hasel így vezeti be a másik Bibliai idézetet: “Mára már csak tetemeik beszélnek. Egy valamikor volt műveltség nyoma továbbra is szolgáltat vezérfonalat a távoli múlthoz. Szofánia próféta szavai továbbra is viszhangzanak a romok néma földhányásai felett:

II. A NÉPEK ELLEN

A nyugati ellenség: a filiszteusok

⁴Gáza bizony lakatlanná válik,

Askelon meg pusztasággá.

Asdodot fényes nappal űzik el,

Ekront pedig tövestül kitépik.

Jaj a tengerpart lakóinak,

és a krétaiak nemzetségének!

Ezt mondja az Úr nektek:

“Megalázlak, filiszteusok földje,

lerombollak, kiirtom lakóidat.

Legelő lesz belőled, tengerpart,

pásztorok mezeje,

és juhok akla.

Az angol szövegben a ‘krétaiak’ helyett a ‘CHeReTHiTeS’ szó olvasható, melyből job­ban kicsöng Kréta nevének eredeti értelme. A krétaiak a nyers és feldolgozott bronz és a hozzá szükséges ón kereskedelméből nőttek nagyhatalommá. Fénykorukban az egész sziget a kovácsok zajától viszhangozhatott, egy CSöRTeTéS volt az egész sziget (Szilárd testnek, pl. fegyvernek olyatén rázása, ütése stb., mely csör hangoztatással hat a fülekbe. Kardcsörtetés, puskacsörtetés. CzF). KaFTiw is a KoVáCS szó rosszul átírt változata lehet. Sámuel 1. könyvében olvashatjuk: ¹⁹Akkoriban Izrael egész földjén nem volt ko­vács, mert a filiszteusok azt mondták: “Meg kell akadályozni, hogy a héberek kardot meg lándzsát csináljanak maguknak.” ²⁰Ezért egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett fordul­niuk, ha az ekevasat vagy a baltát, a fejszét, vagy az ösztökét meg akarták éleztetni.

Kétség nélkül a filiszteusokra a szerszám és fegyvergyártás, vagyis a kovácsmesterség és a fegyverforgatás a jellemző és ez az idegenek által adott nevükben is tettenérhető. De vajon ők magukat különálló népnek tartották-e, és ha igen mi volt saját megnevezésük? Legnagyobb városuk GáZa a mai napig őrzi népnevüket, ők a JáSZok/IaZig népnévvel illeték magukat. Stephanus Bizantus szerint a palesztinai Gáza város hivatott Ionia néven is, Strabónál pedig Attika (Athén) hajdan Ionia , és Ias néven hivatott. Daruvár mellett kőbe vésve olvasható a RESPUBLICA IASORUM felirat, Municipium Iasorum Szlavó­niában Toplicán pedig az AQUA IASAS felirat. GéZa nagyfejedelem neve a JáSZ nép­névből ered, a németek JeSSe alakban írták. Jászainkat az oklevelek jasones/jazyges illet­ve philistaeus néven regisztrálták egészen Mária Terézia koráig, tudjuk meg Bognár Ferenctől. Ugyancsak ő mutat rá, hogy régi szláv szótárakban JáSZ = GaZ és a Fekete-tenger melléki, IV. sz-i jazyg nép a VI. sz-ban gens GaZorum lesz, a VII. században pedig KaZár néven kerül említésre. A moldvai JaSSi (Jászvásár) korábbi nevei Forum JaZigorum illetve Forum Philistinorum. A Bibliai idézetben szereplő ASdod és ASkalon peleset (prwst) városok nevében is az AS JáSZnak ejtett előtag szerepel, ami nem véletlen: ők ugyanis a VéRTeS íJáSZ, VeRSET/VeRSenT ügyeskedő harcosok!

Egy i.e. 1100-ból származó helységnév-lista, Amenemope fáraó idejéből még ennél is beszédesebb. A következő peleset, tjeker és sardana lakta városokat sorolja fel: Askelon, Asdod, Gaza, Yasur, Subaray. A két utolsó névben a JáSZ és SZaBíR népneveket nehéz lenne nem észrevenni.

A PeLaZGok, akik nevét Alinei magyar-féléknek értelmezi, mások pedig egyenesen a PeLeSeT-tel azonosítják, valójában FéL-iaZiGok vagyis IaZiG/JáSZ-FéLék.

Most pedig nézzük meg és betűzzük ki a thébai Medinet Habu domborművén látható eredeti szöveget: P O RéS ZáR TY  és alkalmazva a rébusz elvet, – az ősmagyar hangváltást, ahogy Borbola hívja – olvassuk is el a szöveget: BÉReS  SöRTe.

Az első jel P, a második <W>, egy általanos magánhangzó. A RéSt az ID jel követi (lásd feljebb). A  hieroglifa Borbola szerinti ZáR (nemzetközi átírása s3), az aTYa(i hím­vessző) hozzáolvasásával: s3+aTYa/aTa = SöRTe. CzF szerint “Keményebb, és vasta­gabbféle fölmerevedő szőr a disznónemü állatok orján, azaz, hátán. Fekete, szürke, fakó sörte. Sörtéből meszelőt, kefét kötni. Különösebben a vaddisznó kemény, hasadt végü szőre, melyet dühében felborzogat. Átv. gúnyos ért. igen durva szálu haj.” Ez félre­érthetetlen utalás lenne a pelesetek sörte-szerű fejdíszére vagy sisakjára. A béres jelző itt a tágabb értelmű: bérért dolgozót vagy bérért harcoló zsoldost jelent.

Ha a RéSt LeSnek (leső nyílás!) vesszük akkor a P O LeS olvasata lehet 1. PALLóS, a szúrókard másik neve (a hóhérok nyakazó fegyvere). CzF szerint “A magyar szóelemzés nyomán azon szókkal rokonítható, melyekben a pal gyök ütést, csapást jelent, s mely szintén rokon bal gyökkel ,balta’ szóban.” Itt pallóssal felszerelt, sörtével díszített harcost jelentene a leírás. 2. PILiS, ismét CzF: “2) Tájdivatosan a kenyérnek felhasadt széle; néhutt az először megszelt kenyérnek, czipónak levágott hasonló felső része. 3) A római egyházban a felszentelt papok, és szerzetesrendüek feje tetején kopaszszá beretvált kerek­ded hely; pappilis, papkoszorú, barátpilis. (Corona, v. tonsura sacerdotalis); Kresznerics magyarázata szerént „quasi ex pilis (hajból) csinált korona.“ Azonban isméretes a Pilis nevü hegység Esztergom és a régi Pilis vármegyében, melynek csúcsai, ormai tarok, ko­pár sziklákból állók, s ha e tulajdonságát a pappilissel öszveállítjuk, okszerüleg állíthatni, hogy a pilis am. kopasz, csupasz,” vagyis ebben az esetben a különleges fejdíszről szólna a teljes név.

A filiszteus névben a feliratban szereplő megnevezésnek az első része él tovább képzett formában, ezért a változatos zárószótag:  héb. peleset, pelistim; asszír palast, pilist; gör. filisztieim, palaisztinoi; lat. philisthüm, philisthini, philisthaei, palaestini. Esetleg még magyar PaLóC, SZT > C hasonulással.

TJEKKER (T-k-k(r)/ t3k3r): “A tjeker nép III. Ramszesz uralkodásának nyolcadik évé­ben részt vett az egyiptomiak elleni csatában. A palesetek után, ők a legna­gyobb ábrázolt csoport a medinet habui dombormű csatajelenetében. A tjekereket említi az i.e. XI. századi  Wen-Amon mese … Dorból régészeti bizonyíték támasztja alá Wen-Amon állítását a tjeker településről. Stern ásatásán tömegével került elő filiszteus stílusu kettős-króm cserépedény a helyszínen. Amellett, az ásatások során talált tehén vállcsont-él és csont­nyelű vaskések hasonlóak a Filisztínában találtakhoz. Stern hiszi, hogy ez bizonyítéka egy tjeker, ahogy ő hívja szikel (székely?!) településnek. ” Ezeket olvashatjuk a The Greek Age of Bronze - Sea Peoples honlapon a tjekerekről.

Két olvasat kínálkozik: a viseletükre vonatkozó TáK-KöR (szíj-kör), a fejükön látható ‘francia-sapka’, a fejet körülvevő széles bőr tákkal, és TaKaR = álcáz vagy TeKeR = ravaszkodik, mint katonai műszavak.

Medinet Habu feliratának pontos átírata a következő:

RuCa K R RéS, az olvasata pedig aRK/báRKa KeRüLéS, görbe úton járás, kalózkodás.

A kérdés, hogy az első hieroglifa, t3 vagy az alakra hasonló p3, szerintem egyre megy, mindkettő kacsa, azaz ruca, és mivel ott van mellette az ID jel ezért hangértéke RuCa lesz. A vaRjú felett (előtt) egy Kosár látható. A RéS mellett is ott van a vonalka. A ruca a tengeri népek hajóinak a díszítő eleme és a RuCa szóból a legtöbb nyelvre jellemző C>K hasonulással lesz egyes hajó-fajták több nyelven is használatos neve aRK vagy báRKa. Erre később még visszatérünk.

DENYEN (D-y-n-yw-n / d3íníw): “A történeti forrásokban a denenek többek között danuna, danuniták, danaák, danaus, danaidák, dene, danai, danaiak neveken szerepelnek,” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples). Duna menti nép(ek) látszik a legésszerűbb magyarázatnak, amig bele nem nézünk az eredeti szövegbe, ott ugyanis ezt találjuk:

D R J N J W, vagy felhangzósítva: DúRRa’ INaLÓ/INaLóNAK tengernyi népe. Ez a leíró név az ellenséget (dérrel-)dúrral nyomon követő, az ellenség inában járó harcmodorra utal. CzF: “valakit inalni, am. nyomba követve verni, inait verve űzni, hajtani.” A toll hangértéke J (Ír!), a mellette lévő jelé N, a csirke <W>, általános rag (lásd bővebben Borbolánál).

SHEKELESH (S'-r'-rw-s' / š3krš3): “Nem sokat tudunk róluk, csak futólag említik őket az ókori szövegek, mint III. Ramszesz medinet habui ravatalozási templomának évköny­ve és az Ugariti Szövegek. A csoportot említi a Kom el-Ahmar sztéle is Merneptah ural­kodásának idejéből. A sekelesek hívatalosan i.e. 1220 körül jelentkeznek Egyiptomot támadva és 1186-ban újra betörnek a Deltába. … Egyes kutatók, mint N. K. Sandars, úgy gondolják, hogy a sekelesek Dél-Szicíliából jöttek. Valójában, más forrásokból látjuk, hogy a “sikeloy”-ok nem eredeti lakói Szicíliának, hanem bevándoroltak az Olasz félszigetről. A VIII. században a görög gyarmatosítok a szikeleket találják a szigeten, akikről azt hitték, hogy Olaszországból jöttek a trójai háború után.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples)

Két olvasat is kínálkozik: SZeKeReSek, akik nagy távolságokra szállítottak árút, fegyvert, fegyvereseket. Híresek voltak a SZéKeLY szekeresek, de a székely katonanép is, sokan állhattak be közülük zsoldosnak. De ebbe ne éljük magunkat bele mielőtt megnéznénk a karnaki és medinet habui vonatkozó feliratokat.

A karnaki felirat kibetűzése: Š K LáN Š R és az olvasata:

CSáKLYáNY / CSuKLYáNY CSóRé.

Itt az (orosz)lán (orozó lény!) alatt látható az ID jele ezért hangértéke LáN (lion). A csáklyány a hajón csáklyázó, míg a csuklyány a különleges fej­fedőre utaló, a zsiv-ány, leg-ény, sov-ány, szeg-ény-hez hasonlóan alkotott szavak. Csóré = csupasz, tar, kopasz (lásd Romey megjegyzését: “Az egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonal megdöbbenti az ellenség idegen megjelenése: szakálltalan, szoknyás félelmetes kinézesű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas sisakkal, vagy magas, tollas tarajdísszel.” Természetes dolog az ellenség szokatlan szakálltalan­ságából csúfot űzni!)

Medinet Habu domborművére a név másképpen került fel. Ennek átírása: Š R KoSáR LáN Š R és olvasata is más: CSeRKéSZeLő LáNCSáR (LáNDZSáR?).

Az ID jele a KoSáR és az (orosz)LáN képjele között van, tehát mindkettőre vonatkozik. Az angol lancer mai napig őrzi láncsár/lándzsár = lándzsás szavunkat.

Noha eltérőek, az olvasatok nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást. Természetesen ezek a csóré-arcú, cserkésző láncsás, csuklyás csáklyások lehettek székely származásuak is.

MESHWESH (M-s'w-s'(w)): “Az első utalások erre a csoportra a medinat habui feliraton, a Harris és az Anastazi papirusz-tekercseken található. Az egyiptomi­ak tengeri népek elleni harcát részletező néhány dombormű is ábrázol­ja őket. … I.e. 1182-ben Egyiptomot a libiaiak és a mesvesek fenye­gették – valószínűleg a pelesetek és tjekerek támadásával egybehan­golva. Ha nem is biztos, sok hímtag tokot viselő labu (líbiai) mesves lehetett.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples).

MáS-VaS, lehet az eddigitől eltérőnek érteni, pl. az Erdélyből szárma­zó öntött bronz fegyverek szemben az addigi kalapáltakkal, vagy lehet az olcsóbb vas/fém fegyverek fajtáinak keveréke. Ez utóbbi értelme­zés érhető nyomon az angol mash (soft or confused mixture) szóban.

A thébai domborművön a név a többitől ekülönítve olvasható. Átírása: {MD} Š R VaRR R Š R, olvasata: DöMöCSéR VeRő-úR CSóRé. A dömöcsér bottal, fegyverrel ütöget, vereget; megráz, gyomroz, összevissza ránczigál, vagyis dömöcköl valakit, a verő-úr pedig meglepő hasonlóságot mutat az angol warrior és a francia werreior szavakkal.

Az átírásban látható {MD} összevonás (ligatura) egyik eleme a Madár, a másik a kinyújtott kéz igéje, az aD. Ha jól szemügyre vesszük a képet láthatjuk, hogy a kéz van felül, ezért kezdődik az olvasat vele. (A kóser átiratban az aD nem is szerepel, vagyis ott van van mint néma ‘alef’.)

EKWESH ('-k-w'-s' / ík3w3š3): “A tudósok általában elfogadják, hogy az ekves vagy akvasa név az egyiptomi megfelelője a Hettita szövegek akháj és ahhiyawa neveinek. Ha ez áll, akkor a bronz­kori görögöket mint a tengeri népek egyikét kell elis­merni. A karnaki felirat számainak legvalószínűbb olva­sata szerint 1213 ekves áldozat volt, és ez volt a tengeri népek legnagyobb csoportja, a tengeri népek erősségé­nek a veleje. Továbbá, a karnaki felirat világosan utal rá, hogy az akvasok vagy ekvesek körülmetéltek. Aligha gondolja valaki, hogy a bronzkori görögök körülmetéltek voltak, de természetesen, ezt senki sem tudhatja. Nem csak a szárazföldön, de Krétán és az anatóliai partok mentén és Rhodes szigetén is. Anatóliai partmenti településeiken az akhájok a lukkák szomszédai, és valószínűleg szövetkeztek velük különféle kalandozásaikban. A fennmaradt görög legendák emlékeznek a lukkákkal vagy lyciaiakkal tartott szoros kapcsolatokra.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples) A képen egy mükénei ezüst rhyton díszítése látható.

KoVáS/KoVáCS, Eke-VaS, ÉK-VaS/ÉK-VéSű gon­dolnánk a nemzetközi átírás alapján, de ne hamar­kodjuk el. A karnaki szövegben a következő hang­értékű képjelek szerepelnek : J SZó’ KaRok R V(aRR) R Š R, melyeket a következőkép­pen hangzósíthatunk: JáSZ/íJáSZ KöRKöR(ös) VeRő/FéRfi/(VáRőR/VeRő-úR) CSóRé.

“KÖRKÖR, (kör-kör) ösz. fn. Görbe, és magát egészen bezáró vonal, mely úgy képződik, ha a golyót harántékosan szeljük keresztül, mi által oly hosszukás, kerekded alak képződik, mintha két köz ponttal két kör volna benne leirva, innen a kettőzött ‘körkör’ név. (Ellipsis).” CzF Kétségtelenül a körkör az ekvesek paizs-formájára vonatkozik.

A szájára mutató ember SZóL, ami a száján kijön az a SZó. A  képjel nemzetközi át­irata k33 (K-aR-aR) többesszám (két aR!), tehát K-aR-ok, pontosabban szögellő KaR-ok, a hieroglifa ugyanis szögellőt ábrázol. A ‘tű & cérna’,  a varr ige jele, de mivel nincs mellette az ID jel lehet, hogy csak V a hangértéke, így is úgy is, mind a V, mind a VaRR értelmes olvasatot eredményez.

A többféle olvasati lehetőség csak nekünk, az utókornak létezik, a tengeri népek korában ezek a mai értelmezések még nem váltak szét, pl. az íjászok csoportja/népe csak fegyve­rében különbözött a többi magyartól. Nyelvükben az egyiptomiaktól sem különböztek, hiszen itt egyiptomi hieroglifákkal ‘egyiptomiul’ írt leíró neveiket látjuk.

LUKKA (Rw-kw) “Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a lukkák (lyciaiak) országa hol volt … Hettita szövegek szerint a lukkák idegenek által könnyen befolyasolható lázongók voltak. Ezek a hettita szövegek tenger-járóknak mondják a lukkákat. Évente intéztek tengeri támadást Alasija (al-Ázsia) királya és országa ellen, olyan eredményesen, hogy ebben az értelemben kalózoknak tartották őket. … A lukkáknak volt saját nyelvük, valószínűleg a luwiai utóda és a hettita rokona, némi görög beütéssel a betűk formájába és a hangokba. A nyelv mindössze 170 évig tartott, 500-tól 330-ig… A lukkáknak úgy látszik nem volt külön területük, főleg Nyugat-Anatóliában tartózkodtak. Kóborlók voltak, Anatólia más vidékeire is eljártak, és idővel a hettiták hatalmát megtörték, a számtalan rajtaütéssel legyengítve a rendszert.” Andrea Salimbeti honlapja, The Greek Age of Bronze - Sea Peoples, a lényegre rövidítve, így foglalja össze azt amit a kutatók a Lukka ‘népről’ tudnak.

Be kell ismernem, hogy nem tudom követni a tudós észjárást: a történelem színpadára bejelentkezik egy nép az időszámításunk kezdete előtti XV. században, de saját nyelve csak ezer évvel később alakul ki, hogy szinte azonnal újra eltűnjön. Földje, országa nem volt, … talán nem is létezett ilyen nép?

Mindössze három betű: L K W, melyek valószínű olvasata LaKÓ esetleg LaKóNAK. “A Nagy Karnaki Felirat azt is megjegyzi, hogy ezek az emberek a családjaikat is magukkal hozták, azt a benyomást keltve, hogy nem csak támadni hanem maradni jöttek.” Vagyis lakónak készülő, lakóként letelepdni szándékozó tengernyi nép, lévén a csirke az általános rag képjele. A Salimbeti-idézetből arra lehet következtetni, hogy ezek lakóhelyet kereső családok. Vagy:

            LüKI: zömök, tömpe növésű emberek, esetleg

            LöKŐ: szúró eszközöket használó harcos. (Szívébe löki a tőrt.)

WESHESH (W-s-s / w3š3š3): “A wesesek a tengeri népek egyesített erőinek részeként támadták Egyiptomot III. Ramszesz uralkodása alatt. A medinet habui felirat tanúsítja, hogy “Azok haladtak előre Egyiptom fele, miközben a tűz felkészült ellenük. Az össze­esküvők a pelesetek, a tjekerek, a sekelesek, a denyenek és a wesesek voltak, egyesült földek. Kezeiket rátették a Föld kerületéig minden országra, szívük magabiztos és reménykedő: Tervünk sikerülni fog! … ” A tengeri népek nem tanultak ebből a vereségből, mivel tévedésüket a 8. évben megismételték hasonló eredménnyel. … Egyes kutatók összekapcsolják a weseseket a kis-ázsiaia iasos, assos vagy issos néppel, vagy Karkissa (Caria) népével. Mások arról elmélkednek, hogy a denenekhez hasonlóan az izraeli szö­vetség része lettek (mint asher törzse). Az asher törzs Izrael egyik héber törzse, alapítva Jacob nyolcadik fia Asher által. Asher négy fiával és egy lányával telepedett le Egyip­tomban. A törzs azonos lehet az egyiptomi beszámolóban emlegetett weses törzzsel (a w a wesesben egy modern találmány a kiejtés könnyítésére, az egyiptomi feljegyzések uases csoportot emlegetnek). A wesesek tehát részei voltak egy törzsi szövetségnek, mely ma­gába foglalta peleseteket (filiszteusokat), a danuákat (talán dan), a tjekereket (acconak értelmezik, és Manessahra utalhat), és sekeleseket (sheker népét jelentheti, és így utalhat Issacharra).” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples)

VaSaS lenne az önkéntelen olvasat mielőtt megnéz­nénk a mellékelt felirat kibetűzését: VaRR R Š R Š R, melynek olvasata: VeRő/FéRfi aRCáRa CSóRé, vagyis szakálltalan.

TERESH (Tw-ry-s' / twrš3): “A Nagy Karnaki Felirat Merneptah uralkodásának ötödik évében (i.e. 1207) említi a tereseket vagy tursákat az Egyiptommal szembeni ellenséges szövetkezés tagjaiként. Ez az írás összesen 742 halott teresről számol be. … a rabul ejtett tengeri népek között egy teres főnököt mutat a medinet habui dombormű. Továbbá a gurobi 23. sírban W. Flinders Petrie megtalálta An-en-Tursha múmiáját. Ő III. Ramszesz teres komornyikja volt. Ezen a jól megőrzött múmián még jól látszik a szőke haj, tehát nem egyiptomi, sem afrikai vagy ázsiai eredetű. Néhány lehetőség utalhat a teresek ana­tóliai eredetére. Először  trójaiakat kell fontolóra venni. Tróját a Hettita adatok Tarusia­ként tüntetik fel (lásd a trójai háborúra vonatkozó oldalakat). Ésszerű feltételezni, hogy Taruisa lakói valamilyen ehhez közeli névvel illeték magukat. A magánhangzóktól meg­fosztva a szó összevethető csupasz egyiptomi írásmódjával. A tengeri népek szövetségé­nek időszaka összeegyeztethető a Trója körüli háborús eseményekkel, így sok trójai me­nekültre lehetett számítani, közülük egyesek megkísérelhették a túlélést tudásukra és kardjukra támaszkodva. A második lehetőség a tyrsenieknek lényeges, egy kalóz csoport­nak jól borított hajókkal, akiket két i.e. VII. századi, Dionysusnak szentelt, homerosznak tulajdonított himnusz is említ.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples)

Az olvasat lehet TőRöS (SZúRóS karddal (SwoRd) felfegyverzett, valószínűleg többnyire olyanok akik munka kőzben éK- vagy eKeVaSsal dolgoznak: TúRják a földet, TúRók, de mint harcosok a TőRöK népe, népnévként és görögösen: TuRK, TRáK, eTRusK. Ők a TRójaiak, TüRéNiek, azaz TuRáNok.

Az eredeti felirat kibetűzése megerősíti a nemzetközit: T O R J Š R, az eltérés minimális, igy az olvasat is közeli: TARaJ / TŐRöLő CSóRé. A taraj a jellegzetes fejfedőre vonatkozik, a tőr az új, eddig nem látott csoda-fegyver, a hosszú, kétélű szúrókard (sword). A tőr szó a túrból alakulhatott ki, ez a fegyver ugyanis nem csak kaszabol, hanem előre túrva is ejt sebet.

A kutatók szerint a tengeri népek leírását ez a felirat-részlet tartalamazza, mely átírva:

   N R KRŠT Ték N PR Jék M D VíZ MR/MJ WDB,

az olvasata pedig:

    NYeR KéRéSeTek, NéP-eReJük MeDe VíZ (Mede tenger!) MéLY ÁGYáBa’.

Számomra, és azt hiszem ebben sokan osztozni fognak velem, a meglepetés, hogy III. Ramszesz Mede-tengernek nevezi a Mediterrán-tengert, - ami azt illeti, nagyon találóan, hiszen a magyarban ahová MeGY az ember KöZ-ügyeit intézni az a MeGYe, a KöZ-igazgatás a MeGYében történt. KöZ és MeGYe rokon értelmű szavak, tehát a MeDe- vagy MeGYe-tenger ugyancsak (föld)KöZit jelent mint a Mediterraneus! MaGYaRország a MeGYék szövetsége: MeGYeRia. A fenti MeDe az ~r képzővel MeDeR lesz, partok, földrészek között húzódó terület, ilyen a Földközi-tenger is, egy nagy meder három föld­rész között. A D hang lágyítva GY, a MeGYeR pedig mélyhangokkal ejtve MaGYaR, a végkövetkeztetés pedig, hogy magyarok juttatak magyarokat a Magyar-tenger mély ágyá­ba a dzsáhi/tyáhi (Ḏ3ḥy vagy Ṯ3ḥy, ang. Djahy) tengeri csatában. Medence szavunk is ugyanebbe a szócsaládba tartozik, kő vagy beton falak, illetve hegyek közé zárt területet jelent. A meddig kérdésre a válasz egy köztes időköz vagy távköz. A megye mesgye értelemben két terület közti határvonal.

Az állítólagos népneveket követő hieroglifákat is ideje lenne sorra venni. A karnaki fel­irat első jele (jobbról balra haladva) idegen népet, a második embert jelent, alatta a többesszám jele. A képjelek értelme tehát: idegen népek, pontosabban idegen emberek. Hiányzik a tengeri jelző. Van azonban az első képjelnek másik jelentése is: tízezer, harcosokban akkor ez tenger-sok volt. CzF szerint a tenger: “Átv. mint melléknév jelent valami sokat, nagy számút, nagy terjedelműt. Tenger nép gyüle­kezett öszve.” Így lesz a tengernyi sok vízen és szárazon egyaránt támadó harcosokból tengeri nép.

A thébai feliratban szerepel itt még egy képjel, a föld/ország (land) vagy – Egyiptom szomszédságáról lévén szó – a sivatag képjele, melynek nemzetközileg el­fogadott átírása h3št, Borbola János szerint HaRaSZT illetve KeReSZT olva­satokkal. Itt az olvasat tenger(nyi) ember/nép HaRCó’T, mivel az š hangértéke ugyancsak Borbola szerint cs/c, legtöbbször így is szerepel a fenti olvasatokban.

            A tengeri népek közép-európai eredete?

A tengeri népek népneveinek fenti olvasataira/értelmezésére nehéz közvetlen bizonyíté­kokat felmutatni, nem azért mert ilyenek nincsenek, hanem azért mert azokat a hivatalos (politikailag korrekt) tudomány nem ismeri el. Számos nagynevű kutató mutatja ki az azonosságig menő hasonlóságok sorát a közép-európai és kelet-mediterráneumi bronzkori kultúrák között. Az uralkodó történelmi szemszögből és a mai nyelvi és állami határokból kiindulva nem lehet a bronzkori viszonyokat megérteni. Árú szállítására alkalmas eszkö­zök és útak nélkül  kereskedelemről szó sem lehet. A kocsik vagy szekerek, noha már ismertek Közép és Kelet-Európában, megfelelő útak és hídak nélkül inkább csak helyi, rövidebb távolságokra való szállításokra voltak alkalmasak. Egyedül víziútakon lehet ebben az időben nagyobb távolságra és jelentősebb mennyíségben árút szállítani. “Európa, de Közép-Európa különösen, rendelkezik a szállítást viszonylag könnyen magvalósító, finoman szőtt, hajózható víziút-hálózattal.” Romey.

 Az Alpoktól a Fekete tengerig, a Duna vízgyüjtő területének folyói álltal sűrűn beháló­zott terület, a Duna-medence, a Márvány-tengeren keresztül akadálytalanul tudja termé­keit eljuttatni a Földközi-tenger térsegébe, ha … a terület népessége egységes, ha a folyók összekötnek, nem elválasztanak, mint teszik azt ma. Abból, hogy a két terület között a javak forgalma egyértelműen kimutatható, ésszerű arra következtetni, hogy az útvonal teljes hosszában ugyanaz a nép élt. Ha a folyók átellenes oldalain vagy egyes szakaszain különböző népek éltek volna, akkor a biztonságos kereskedelem lebonyolí­tásához hadi flotta, várak és figyelő/figyelmeztető tornyok sorozatára lett volna szükség, - úgy mint az Ibériai félszigeten, - ennek azonban semmi nyoma.

Nehéz elképzelni, hogy a Kőkorszaktól kezdve nemzetközi egyezmények rendelkeztek volna a folyókon lebonyolítandó árúszállítás biztonságáról. Sokkal valószínűbb, hogy ilyen kereskedelem eleve ott tudott csak kialakulni ahol ezt a folyó(k) teljes hosszában élő azonos népesség biztosította.  Ezt látszik igazolni Sánta Gábor a Domaszék-Börcsök tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és archaeometria elemzése című tézisében, egyrészt kiemeleve a folyamatos fejlődést a Bronzkor teljes időszakában: “Dunaújváros-Duna-dűlőben a kora bronzkor végétől folyamatosan fejlődő társadalom képe bontakozik ki előttünk, melynek záró szakaszában 33 késő bronzkorra keltezhető temetkezés található. A késő Vatya-Rákóczifalva-Halomsíros karakterű edény­típusokkal rendelkező sírok a temető rendjébe illeszkednek és forma- valamint díszítés­világuk törés nélkül követik a Vatya-Koszider időszak típusait.” Másrészt kimutatva a szélrózsa minden irányába mutató kereskedelmi kapcsolatokat: “A fém nyersanyag alapvetően három területről érkezhetett, a Tisza menti úton észak (a Felvidék) felől, nyugatról a kelet-alpi Mitterberg régióból, valamint a Maros mentén kelet-délkeletről (Bor-Majdanpek / Vaskő-Dognácska / Rézbánya).”

“A Vatya-Koszider népesség határozottan szorosabbra fűzi kapcsolatrendszerét a szom­szédos területekkel és kultúrákkal, köztük a Magyarád és korai Halomsíros népességgel is, ugyanakkor a kulturális határok elmosódnak, temetkezési rítusok keverednek. A kor kuta­tóinak határozott válasza szerint kapcsolatrendszer megélénkülése a fémkereskedelemhez kötődik. Ez a fém a bronz, melynek két fő összetevője a jelek szerint nem egy területről származik, sőt az ón beszerzése regionális/távolsági kereskedelmet igényel. Az ón lelő­helyei a majdani Halomsíros-kultúra centrális területének közelében, Csehországban vannak. A Halomsíros komplexum Kovács Tibor szerint gazdasági-politikai egység, melynek kialakulását szerintem az ón megélénkülő kereskedelme segítette,” énszerintem pedig az elmosódó kultúrális határok, a temetkezési ritusok keveredése arra utal, hogy a gazdasági-politikai egység népe is egységes, egy nép.

Mario Alinei írja, hogy “a XII. században a Keleti-Alpok és a Tisza közötti területet a dunántúli urnamezők kultúrája foglalta el – a Rénó és az Alpok közötti tumulusok kul­túrájából fejlődött ki. Mindez a magyar népesség jelenlétét bizonyítja az itáliai urname­zőkön. Ekkor erősödött meg az egész régiót tömegtermelésével elárasztó alpokbeli fém­kohászat. Így a technológiai folyamatot a két nagy kultúra találkozása serkentette – a Gáva és a dunántúli urnamezők kultúrája, – melyek a Kárpát-medence nyugati, illetve keleti részét foglalták el, és a térség fémkohászata továbbterjedt egész Európára.”

A dunai Közép-Európa és Görögország közötti kereskedelmi kapcsolatok régészetileg a mükénei kortól bizonyítottak (borostyánkő, fajansz gyöngy, arany), de való­színűleg már korábban is fennálltak. Mint ahogy a madármotívumok fafarag­ványok formájábban akár évezredekkel korábbról is származhatnak, de csak a bronzkori öntvényeken maradtak meg napjainkig. Romey szerint ugyancsak: “Ez lehet az oka a Nap-motívum kiemelkedésére az urnamezők műveltségében: a Nap a tűzzel összekepcsolva, mely sarkalatos tényező a fő iparágnak számító fémmű­vességben.”

Nagyon ésszerű amit Romey a vogelbarke motívumról kifejt: “A madárbárka motívum népszerűsége az urnamezők világában, márpedig, teljesen elhalványítja annak bármi szerepét a kései hellén Görögországban. Itt játszik, a bronz D-korszakában Közép-Európa gazdasági helyzete egy érdekes szerepet. A felfokozódó kereskedelem időszakában, és az azt követő vagyon és rang amit az ilyen kereskedelem felhalmoz, a szállítás eszközei nem csak gazdasági értéket, hanem tekintélyt, társadalmi, és vallási értéket is nyernek.

Akár Közép-Európa kései bronzkori műveltségének termékeit, dagadva a dübörgő bronz­ipar gazdasági sikerétől, a Fekete tengeren, akár a Duna központi ütőerén mozgatva, ez a szállítás döntő jelentőségű volt – és ennek az alépítménynek a mértéke szintén teljesen újfajta lehetett. A víz fontossága a szállításban tükröződik a bronz D-kor madárbárka diszítőelemenék mindenütt jelenvalóságában.”

Vegyük hát gorcső alá ezt a vogelbarke díszítőelemet. Kezdjük az összetétel második részével: BÁRKA, fn. tt. bárkát. 1) Kisebb nemü tengeri hajó. Noé bárkája. 2) Likacsos, vízjárta halászhajó, melyben a fogott halakat tartják. Halászbárka.

A latin arca vagy barca szóból eredettnek látszik. A hellenben βαριζ szintén hajónem, mely több más, mint a franczia, spanyol, olasz, angol, szláv, stb. nyelvekben is megvan. Rokona a dunai kisebb szállító hajókat jelentő burcsella, azaz barcella. CzF.

Közelebbről megnézve, nem nehéz észrevenni, hogy a díszítőelem madara a kacsa, vagyis kacsacsőrök: egy a bárka elején, egy a farán, egymást tükrözve. RuCa tükrözve CSőR. A RuCa CSőRe a NYaK-ban folytatódik, a kettő együtt: CSoR+NYaK maga a CSoLNaK! A nyak megfordítva kany, a kanyarodás a bárka bordáinak ívelését, HaJolását fejezi ki (HaJó), ez a Bó’T-HaJtás szerű hajolás latinul aRCus, angolul aRCH (aRK, báRKa), a BoaT (ejtsd Bó’T!) pedig HaJó.

A RuCa másik nevén is fontos szerepet töltött be az árú szállításában: a KaCSa rímel a KoCSi szavunkkal (és az angol CoaCH-csal, és ha már az angolt felhoztam: DuCK = kacsa, DeCK = hajópadló, DoCK = zárt kikötő). A képen látható szobrocskán a kacsa nem jelkép, nem is igavonó állat; itt a kacsa szó kiejtve egyértelműen jeleníti meg ősmagyar hangváltással a képen látható jármű nevét: KaCSa > KoCSi. Ez a szerves kifejezési módszer messze felülmúlja a könnyen félre­érthető, mesterséges jelképes kifejezési módszert.

Ha valaki azt mondaná, hogy a madarak a bárkákon nem is kacsák hanem LuDaK, az sem lenne baj: a LaDiK is egy vízi szállítóeszköz és a LáDa is árú tárolására és szállítá­sára szolgál (és itt van megint az angol LoaD: teher, rakomány; LaDe: megrak (hajót); LiDo: fürdő, lúd-úsztató. Hát nem furcsa véletlenek? És ez még nem minden, a load és lead még sorra kerül.)

Ime még egy madár: a GóLYák hosszú vándorútjukat – (Közép-)Európa és Egyiptom között! – hajóorra hasonlító, ékalakú felállásban teszik meg. Szárnyaik az ék két oldalán mind szabályos eloszlásukban, mind mozgásukban a GáLYa evezőire emlékeztetnek. (Angolul a gólya SToRK, a STRoKe pedig csapás, evezőcsapás, vezérevezős, pl. egy gályán! STRaKe hajópalánk. Véletlen, igaz? Csakhogy aki az ilyen szerkezeti egyezések sorozatát véletlennek mondja az vagy korlátozott szellemi téren vagy tudatosan ferdít. De toldjuk meg még egy kicsit az egybeeséseket: GáLYa > GuLYa, együtt mozgó állatok; GaLLey > GaLLery, banda; SHiP (hajó) > SHeeP, birkák. És talán egy nem is olyan mellékes megjegyzés, hogy magyarul a kacsa hangja SáP.)

Shelley Wachsmann, a Bird-head devices on Mediterranean ships című dolgozatában a hajókat díszítő madarak egyike a SHeaRwater magyarul SiRály, vészmadár: VéSZeLő, angolul a hajó másik neve VeSSeL. Egy újabb furcsa véletlen.

Az ark/bárka kezdő á hangját megmagyarázandó pontosítsunk: a dunai árúszállítók az áR-RuCák, akik a folyó áR-ját felhasználva szállítják az áRút! A szó ilyen formában ma már nincs meg, de a karuca (kar-ruca!), a hordágyhoz hasonló, szálas anyagok szállításá­ra szolgáló alkalmatosság hasonlóan képzett szó, a mai napig őrzi emlékét. És őrzik az indo-európai nyelvek is carousel formában!

Az áR-RuCa alakváltozata az áRK vagy báRKa (C>K). Ha figyelembe vesszük, hogy a szóeleji b “többször az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítja, mint: atya, bátya; anya, banya; állvány, bálvány; al, bal; ennünket, bennünket; omlik, bomlik; ér(ték) bér; öklel, bök; ötlik botlik, stb.” akkor nem nehéz belátni, hogy Czuczorék eredeztetése a latinból ésszerűleg is pontosan fordítva igaz.

Már megállapítottuk, hogy ezekkel a csolnakokkal/bárkákkal szállították őseink az éRCet. Érdekes, hogy a teher mozgatását kifejező ige a madarakra jellemző röpüléssel kapcsola­tos. A bronz alapanyaga a RéZ-éRC (C>Z), a perzsában róz am. fény; nap; és nappal (zend nyelven rucs, szanszkrit nyelven rucs am. fénylik), a latinban luc, a magyarban minden FéM FéNYlik nemcsak a réz.

Az indo-európai nyelvekben a vogelbarke jelkép, a magyarban azonban a RéCe/RuCa képjel, - a bárkán faragott jel, - mely az aRK/báRKa szóra hangzósítható! A bárka a vogellel jólehet elrohadt, de a magyarban a szóbokor él, tagadása idiótizmus. A Hun csillagok – görög-római szupersztárok című dolgozatban írtam a Iason legendáról:

“Az acél nyilhegyekben végződő tollakkal támadó madarak nagyon ügyesen figyelmez­tetnek az utazás céljára. Nyilazási gyakorlatoknál a métát kell eltalálni. Harc közben az ember védekezésül a métát (pajzsot) tartja maga elé. A beszélő tölgy mégis azt javasolja, hogy a madarak toll-nyilai elleni védekezésül az argonauták csörgessék a métát: csör(ög)/cser(eg) a méta > cser a méta. Emlékezeterősítő hasonló hangzás: cser-eg és cser-fa! Ez az egyetlen (és csak magyarul) értelmes magyarázat erre a mellékes eseményre.” Ezt a magyarázatot most kibővíthetjük azzal, hogy a Fekete-tengeren, az Al-Duna környékén támadó ‘madarak’ valójában RuCa-CSőR díszítésű bárkák voltak és a CSöRgéssel Iasonék a bárkák személyzetének figyelmét saját, szintén madár díszítésű pajzsaikra hívták fel: - Hahó, ne nyilazzatok! Mi is MaDaRaK vagyis MaGYaRoK vagyunk!

A mítosz keletkezésének tipikus példáját látjuk itt: a görög mesélő nem érti a szavakban rejlő benső üzenetet. A RuCa-díszítette aRK-ot madár­nak érti, a róla felszálló nyilakat aCéL nyilhegyekben végződő tollak­nak érti, a CSoLnak tengerészeinek nemzeti hovatartozásáról árulkodó CSőR-t CSöRgésnek érti és a pajzsok CSöRgetésével válaszol rá. Ennek csak akkor van értelme ha a pajzsokra madarak vannak festve; ezekre a díszítésekre hívja fel a támadó tengerészek figyelmét azok csörgetése, mutoga­tása. Az üresen kongó görög szavak, - ahogy Aszklépiosz mondja, - nem tudják megadni a magyarról lefordított mondatok mélyebb értelmét, mint ahogy Hermesz szavainak sem tudták megadni, ezért kell magyarázó mesét keríteni köréjük.

A kutatókat azonkívül, hogy a “tengeri népek” nevei milyen földrajzi nevekre hasonlíta­nak más nem érdekli. Nem érdekli őket, hogy mi áll a nevek mellett vagy azok mögött, a nevekben rejlő mélyértelem kutatása meg sem fordul a fejekben. Miért is? A név csak úgy felböffen valakinek a szájából és bármikor lecserélhető valami másra, szajkozzák Saussure nyomán. A régiek bölcsességét rejtő nomen est omen elfelejtődött, pedig mint láthattuk sok minden rejlik a nevekben, és mégtöbb a szövegek figyelmes olvasásában, egyáltalán az elolvasásukban.

Ahhoz, hogy bizonyítsuk a dunai Közép-Európa kapcsolatát a tengeri népekkel, ki kell mutatni jelenlétüket a hellénisztikus Görögországban. “A kései hellén Görögországban a régészeti bizonyítékok kétségkívül közép-európai jelenlétre mutatnak, de milyen mértékű és természetű jelenlétre? A korábbi érvek, legutóbb Schachermeyr és Bouzek részéről, a mykénei Görögország közép-európai népesség általi lerohanása mellett szólnak, melyek következménye a paloták lerombolása a (kései hellén) LH IIIB/C időszakban. Más tudó­sok, nevezetesen Sandars és Drews, a mükénei Görögország régészeti adataiban közép-európai zsoldos népesség jelenlétét látják, mely a tengeri népek első rajtaütéseivel kez­dődtek az i.e. XIV. században.

Régészeti bizonyíték közép-európai népesség jelenletére a kései hellén Görögországban legtöbbször fegyverek és kerámia formájában kerül elő.

A legjelentősebb közép-európai behozatal a bronzkori Égei-térségbe a bordás (flang-hilted) ‘vág-és-döf’ szúrókard (melyet Sprockhoff IIa, vagy egyszerűen IIa szúrókard néven szokás emlegetni). Ez először, mükénei kerámiával és közép-európai tokos dárda­hegyekkel, egy Cos-szigeti késő hellén IIIB:2-kori temetkezésnél tűnik fel. A ‘vág-és-döf’ szúrókard nem csak egy új adalék a fegyverek sorában, melleyel a mükenei görögök már rendelkeztek – lándzsák, gyilkok, tőrök, és keskeny vívótőrök – hanem egy új és sokkal halálosabb hadviselést vezet be. Hosszan kinyúlva és erőteljesen kaszabolva sokkal hatásosabbnak bizonyult mint az ellenfél szúró vivótőre. A XI. századra már a IIa szúrókard volt “gyakorlatilag az egyetlen használatos kard az Égei térségben,” és ez lett a szabványos kard a korai vaskor Közel-Keletén. Harmincnyolc IIa szúrókardot találtak kései hellén környezetben.”

“Görögországon kívül semmilyen késő bronzkori közép-európai régészet lelet nem támogatja a lerohanás elméletét vagy nagymértékű délre vándorlást. Nincs szakadás a közép-európai urnamezős műveltség folytonosságában és a határterületekre, mint amilyen Németország, Lengyelország és Észak-Olaszország, gyakorolt hatásában. Nem találtak Közép-Európában nagyobb mükénéből származó leletet, amit ‘hadizsákmánynak’ lehetne mondani. Az erdélyi bronzipar tovább virágzik; és a kereskedelmi útvonalakban sem látszik szakadás a kelet-balkáni érclelőhelyek környékén.”

“Ha valójában, ahogyan Jöckenhovel kimutatja, a késői bronzkor kelet-európai műveltsé­gében az élgárda rang kevésbé rendszerezett és jobban átmenetibb volt mint a mükénei Görögországban, és ha az embertől állandóan elvárták, hogy megerősítse (olvasd: harcol­jon) a törzsén vagy nemzetségén belüli rangjáért, akkor az ilyen rendszer nagyban hozzá­járul zsoldosok kinevelésehez. … Javasolja annak lehetőségét, hogy az élgárda rangsoro­lása a műveltségben nem volt örökletes és nem nyilvánulhatott, vagy nem kellett, hogy egy változatlan felépítményben nyilvánuljon meg, szükség volt állandó megerősítésé­re.”

Az indo-európai kultúrkörben már ennek a kérdésnek a megfogalmazása is óriási intellektuális teljesítmény. A válasz, hogy a mellérendelő társadalmi berendezkedés vetette meg a nyugatinak nevezett civilizáció alapjait. Az alárendelő királyságok melyek erre az alapra épültek, nem fejlettebbek hanem kegyetlenebbek, tehát csak a fegyverek erejével tudják fenntartani a hierarchikus rendet. Értékek létrehozására a mellérendelő termelési módszer alkalmasabb. A történelem, a véres háborúk sorának bizonyítéka szerint, az erőszakkal megszerzett javak,  mivel természetes környezetükből kiszakítattak, elértéktelenednek.

Cser Ferenc a Gyökerekben bizonyítja a mellérendelő társadalmi rendszerű magyarság több ezer éves kárpát-medencei folyamatos fejlődését. Childe, Renfrew, Gimbutas, Bar­field és mások pedig azt, hogy ez a műveltség lett a Bronz-korban Európa ipari központja. S. W. Baird, Romey és mások pedig, még ha nem is mindig tudatosan, ennek a művelt­ségnek a hatásait letolták egészen a Levanteig és Nyugaton Ibériáig.

Remélhetőleg egyszer Magyarországon is a tények fontosabbak lesznek mint a politikai korrektség és akadnak majd magyar kutatói is ennek a kérdésnek, mivel már nemzetközi porondon is kezd kényelmetlen lenni, hogy “a Duna melléki és túli népek azonosságáról kevés adat található.”

A kutatók a ‘tengeri népekkel’ úgy jártak mint a XXXIV. századi Mézga Ferenc, aki a III. világégés után Magyarországból megmaradt egyetlen telenfonkönyv-töredéket tanulmá­nyozva megállapítja majd, hogy három nép élt a Kárpát-medencében: a kovács, a nagy és a kis, meg néhány kisebbség mint például a lakatos és a szabó, de magyaroknak semmi nyoma.

“A közép-európai fegyverzet és vértezet fajták gyors mediterráni elterjedése a kései bronzkorban megnehezíti egy külön ‘európai’ műveltség jelenlétét azokon a területeken ahol rájuk találtak. Ezeknek a tárgyaknak az eloszlása, márpedig, szorosan kapcsolódik a tengeri népek égei / közép-európai vándorlásához. A közép-európai fegyver-típusok jelenléte a kézműves fényezett edényekkel és/vagy az urnamezők műveltségének hit­világától áthatott tárgyak felhasználhatók az európai műveltség feltételezésére a tengeri népek vándorlásában. Bizonyítékot a közép-európai műveltség jelenlétére a kései hellén IIIC időszaktól kezdődően találtak Cipruson és a Levantén.

A IIa típusú szúrókard Cipruson röviddel az első görögországi LH IIIB időszakbeli megjelenése után tűnik fel. Bőséges bizonyítek van az európai típusú fegyverzetre és fibulákra és számos eredeti (első generációs) európai szúrókardot találtak itt, főleg LH IIIB/C környezetben Enkomi mellett.”

A dunai Közép-Európa népének/népeinek kelet-mediterráni kapcsolatairól, beleértve részvételüket a tengeri népek szövetségében nagy gond a kutatók számára mivel nincs egységes, átfogó és naprakész tanulmány az urnamezők műveltségéről. A magyar tör­ténészek, régészek, nyelvészek, néprajzosok vagy az Ob körüli gyökereinket keresik a gyökértelen mohák között, vagy azt bizonygatják, hogy a földrajzilag egységes, termé­szeti kincsekben gazdag és termékeny Kárpát-medencét népek és kultúrák sokszínű foltjai tarkították, mint a szegényember gatyáját. Erre a szalámi-történelemre jellemző a következő Wikipédia-idézet: “A középső bronzkor (i. e. 2. évezred első fele) legfon­tosabb Kárpát-medencei kultúrái: a Dunántúlon a zóki kultúra és az úgynevezett mész­betétes díszű edények kultúrája, az Alföldön a nagyrévi kultúra, hatvani kultúra, perjá­mosi kultúra, vatyai kultúra és a különlegesen szép edényeiről ismert szeremlei kultúra, valamint az erdélyi csomortáni kultúra és Wietenberg-kultúra. A Kárpát-medencei középső bronzkor végét (i. e. 15-14. század) koszideri periódusnak is nevezik Duna­újváros Kosziderpadlás lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket találták.”

Ember legyen a talpán aki ezt a kavalkádot átlátja, egységbe foglalja és – ne ad’j Isten – még valami kárpát-medencei magyar folytonosságot is kimondana a bizonyítékok alapján. Ilyet az általam idézett szerzők sem mondtak ki, de csak azért mert egyik sem beszél(t) magyarul. Aki vette a fáradságot, hogy kézbe vegyen egy magyar szótárat, mint például Mario Alinei, az ezt az utolsó lépést is megtette, hivatalosaink nem kis bosszúságára. Szótár alatt, természetesen, nem a TESz és MÉKSz-szerű politikai förmedvényekre gondolok.

Alinei segítségével említsünk meg egy magyar tudóst is, a témában az egyetlen említésre méltót: “Érdekes megjegyeznünk, hogy az előző fejezetben több alkalommal idézett ma­gyar tudós (Kovács Tibor) a Kárpát-medencei bronzkorról írott monográfiájának végén a következő kérdést teszi fel. Nem lehetséges-e, hogy a bronzkori Kárpát-medencei harco­sok Trója bukása után részesei voltak a tenger népeit III. Ramszesszel ütközetre készítő mozgásnak? Földrajzi helyzeténél fogva ugyanis a Kárpát-medencén az európai keres­kedelmi útvonalak – nem is beszélve a különböző népvándorlásokról – szükségképpen áthaladtak. Így vált a térség összekötővé a fejlett földközi civilizációk és Európa többi népei között. Az Európában páratlan gazdagságot és hatalmat elért mükénei civilizáció főként a XVI. század második felében és a XV. században gyakorolt hatást Dél-Európára. A Kárpát-medence uralkodó csoportjait Erdély aranya és reze segítette. Kis-Ázsia partjai és a Duna-delta torkolata egyike azoknak az útirányoknak, melyen át a mükénei kultúra hatása élérte a kontinentalis Európát és továbbította a pontikusz hatást. Ekkor szerezte meg a mükénei kultúra Erdély aranyát és rezét. Ugyanakkor Mükéne és Kréta törekedett a Földközi-tenger keleti részének felügyeletére – Ciprus aranya is Kréta hatáskörébe tartozott.”

Kényszer-kormányos

Régészeti adatokból, logikai és logisztikai meggondolásokkal alátámasztva – hajóépítésre legalkalmasabb ciprusfa bősége – tudjuk, hogy a tengeri hajózás Krétán (és Cipruson) kezdődött és nőt ki egyeduralkodó szintre a Földközi-tengeren. A gyakorlati (tengeri tájékozódás), gyakorlási (diák, zodiák) és emlékeztető célokra gyártott csillagképek és a bennük szereplő csillagnevek a minószi nyelvből kerültek Egyiptomba, a kiterjedt keres­kedelmi kapcsolatok révén. A tengeri hajózással kapcsolatos Argo csillagzat is így került Egyiptomba, míg a görög-római műveltségbe a minósziakat leigázó és rájuk települő mükénei műveltség révén került. Mindkét helyen mesékkel megkísérlik visszaadni a csillagzatra és csillagaira épülő az eredeti, gyakorlati célokat szolgáló megnevezések összefüggéseit, de a szavak gyökrendszernek köszönhető mélyszerkezeti értelmét teljesen semilyen mese nem tudja helyetesíteni. Csodák csodájára, a más nyelveken üresen kongó csillagneveket újra szóra lehet bírni magyarul. A magyar nyelv gyökrendszere a távolinak tűnő fogalmakat (gondolati) rendszerbe gyüjti és így felfedi a más nyelveken rejtve maradó összefüggéseket.

Az egyiptomi piramisok vallásos szövegei és a görög mitológia nagyjából ugyanazt a mesét szövi az Argo csillagzat és legfényesebb csillaga, a Canopus köré: Egy tűzhányó-kitörés gázaitól terhes vihar kén-bűze kormányozta Menelaoszékat Trója felperzselése után Egyiptomba. Miután a kén-bűz elhalt (és “eltemették Egyiptomban”) a hajó folytatta útját haza. Banális, de nem mesebeli történet. Mítosz akkor lesz belőle amikor a regélő már nem érti, hogy a kén-bűz mit jelent, mitől származhat, ezért a hajót kormányzó ter­mészeti kényszert, a halált is hozható mérges kén-bűz elöli menekülést megszemélyesíti, KéN-BűZ lesz - kissé görögösen ejtve - CaNoBuS, a kormányos.

A KéN BűZe KöNNYezésre KéNYszerít, ha a bűz nem űz el akkor az életed leKoNYul­hat, elHuNYsz és az örök HoNba vONulsz, a fortyogó KéN-BűZébe, melyhez az irányt CaNoBuS mutatja. Az elHuNYás közeledtére néha a test BűZös GeNNyesedései figyel­mezetnek, ilyenkor illóolajokkal beKeNjük a testet. A KeNYés KéNYeztet, KéNYelmet nyújt, mivel a halálra emlékeztető GeNNY-BűZt elűzi, vagy legalábbis KöNNYíti. A felKeNés megszabadít a testi BűZöktől, és KeNettel teljes viselkedésre KéNYszerít. Tehát a csillag hunneve: Keniveni = KéNi-fény vagy KeNőfény = Szentelőfény olvasatai végeredményben megerősítik a Canopus nevének eredetét és eredeti értelmét.

A kén-bűzös tűzhányókitörés óriási erősségű lehetett, ha Menelaoszt úgy megfélemlítette, hogy hazája helyett Egyiptomba kényszerült kormányozni hajóját. Tette ezt az a Menela­osz akinek a szaglószerve még ki sem tisztulhatott az élők, haldoklók, halottak és már foszló halottak ezreinek az elégetésétől, a porig égett ellenséges város üszkeinek orrfa­csaró bűzétől. A mítosz hozzáköti Trója elestét egy óriási vulkán kitöréséhez, ennél pontosabb időmeghatározásra nagyon kevés esély van.

Egyiptomi szövegek többször is emlegetik a hajókon a mélység meghatározására használt függőónt (függő- vagy csüngőmértéket) a Canopusszal kapcsolatban: Siriustól, a képze­letbeli zsinóron lelógatott ón, azaz Canopus pontosan Délre esik, tehát ez a képzeletbeli függőón az észak-déli irányt méri. (Coppens írja, N. Lockyer-re és R. H. Allen-re hívat­kozva: Canopus, who was also known as "heavy", it being the weight of the plumb line.)

Egyiptomról lévén szó, a le észak felé van, a Nilus ebbe az irányba folyik le a tengerbe, Kréta az ügyben (majdnem) semleges, de a Kárpát-medencéből a le délre van, innen ered hát a le és a dél irányok egybeesése. DéL tükörszava LéD, angolul írva LeaD (=ólom), ez a nehezék a “plumb line”-on, a függőleges vonalon, ez huzza dél-, vagyis lefelé a zsinórt. Magyarul az ÓN vON lefelé (régebben az ón magyarul is az ólomot jelölte), az angolban a LeaD LeaD (=vezet, von) DéLnek. Az égi ÓN vON (the Lead LeaDs), meghatározza életünk vONát Isistől Osirisig, az éLő világtól az aLvilágig.

Hajókon a függőónnal, vagyis a LáTóÓNnal kopogtatják, LaTolják/LaTolgatják (=pon­der, angolul) a tenger mélységét, MéRik a MéLYét. (Az angol a távolságot MéRi MiLe-lal.) Canopus azonosítása az LáTóÓNnal onnan is származhat, hogy a csillag a Földközi-tengerről nézve állandóan a LáTkör/LáTóhatár szélén van, szinte belelóg a vízbe. (Meg­jegyzendő, hogy oroszul lot am. ólom, tükörszava a tall (=magas) angolul a mélységet - a tengerfenéktől felfelé - méri. A tall ship kifejezés talán nem is magas vitorlákra utal?) A LáTó gyökszava a LaT egy súlyegység, az 1/32 font neve, ma már “nem sokat nyom a latban”. A látóón ha TaL-ajt TaLál (=find, angolul, de a tally rovátkás bot) az jó, mert akkor a tenger nem fenékTeLen/fenekeTLen s TaLán hamarosan kiköthet a hajó és ismét szilárd TaLapra (=fundation, angolul) léphet az utasa.

Egy tárgy súlyát az határozza meg, hogy mennyi ÓNt vON a mérleg másik serpenyőjébe: ha 3 ÓNt vONt akkor 3 (f)ÓNt NYOm, 3 FONT (POUNDus, PfUND, FUND stb) a súlya. (A kőművesek függőÓNja mONY alakú, ennek a tükörszava NYOm.)

Amikor Canopust diakorlásra használták, akkor e csillag képviselte azt a vonat-erőt ami az égi függőónt észak-déli irányba tartja, ezért Ponderosusnak is hivták. PONDERoSuS < VONaT-ERőS őS = erős vonatú (vonzatú) ős, a vonat (vonzás) ős LaT-ÓNja, akarom mondani TaL-ÓNja. A TaLON tárgyiasítva, mint talent került a mükénei görög(?) nyelv­be és terjedt el mint súly, pénz, sőt eszmei érték mértéke (talentum).

Ponderosus valóban sokat nyom a latba: átmérője a Nap 65-szöröse, fényessége pedig a 15 000-szerese. (A csillag arab neve is a függőón nehezékére utal: The Arabic name for Canopus, Suhail el-wezn, meaning "heavy-weighing", with the weight at the end of a plumb-line.)

A Canopus egyiptomi neve SaH/u, arab neve SuHaiL. Ezek a nevek nagyon közel állnak SúLY szavunkhoz és az uSZáLYhoz, melynek MeRülése, SüLYedésének MéRtéke na­gyon is függ a rajta levő teher SúLYától. A vonalat a hajó oldalán ahol a víz SZüNeTje kezdődik vízSZiNTnek nevezzük. Ha vízSZiNTje nem SZűNiK (=SiNK, angolul) emel­kedni a hajó elSűLYed, megSZűNiK (the ship SiNKs!)

Van egy különös összefüggése a súly, a font és a kén szavaknak: SULYAG, sajátságos, a többi egyszerü földnemektől különböző föld, mely kénsavval van öszvekötve. (Terra ponderosa, barytes). Czuczor-Fogarasi. (barusz am. súlyos görögül)

Nem mellékes itt megjegyezni, hogy  az ón, a bronz nélkülözhetetlen adalék anyaga, a minósziaknak nagyon fontos volt, a vele való kereskedelmi egyeduralomtól függött gaz­dasági hatalmuk, nyelvünk ennek emlékét a mai napig őrzi. Érdekes, hogy az angolnak, tengerhajózó nép lévén a behozatal important (=fontos).

Hajós nép léttére, az angol etimologizálás a pound (lat. pondo), fundation (lat. fundus = fenék), és find (pp. found, óangol) szavak között semmilyen összefüggést nem érzékel, pedig mint láttuk ezek a szavak egyetlen, a tengeri hajózás szempontjából nagyon hasz­nos és fontos cselekedettel kapcsolatosak: a tengerfenék megtalálása látóónnal.

Ha jól megFoNToljuk a szavak eredetét, akkor a PéNZ, (az angol penny/PeNCe), a PiNT is a családba tartozik.

A súlyt amivel a görögök az Abyss mélységét mérték merkhet-nek hívták: MeRKHeT < MéReGeT/ő, innen a MéReG szavunk, az ABySS-ből (Al-BűZ), az alvilágból feltörő bűzös kénre és minden hasonló anyagra. Az Abysst Sirius kavarja fel, előidézve kiára­dását. A haragvó áradaton, a zuborgó árkon Isist és Osirist Argo, az ark/bárka viszi át, melynek kormányzó csillaga Canopus.

A Canopus a déli Sarkcsillag, régiesen mondva Dél húgya. A felkavart és a Niluson lezú­duló áradat angolul deluge, kiejtve DeLJúDZS. Magyarosítsunk egy kicsit a kiejtésen, DéL-HúGY, úgybizony –mégpedig a szó mindkét értelmében: déli csillag és délről lezúduló vize… a Nilusnak. Az angolban a (vélt) ok nevét kapta az okozat, van ilyen.

Eddig az óriási Argo csillagzatnak csak egyetlen csillagával foglakoztunk. A csillagzat háromba lett törve:

1. CaRiNa, jelentése (hajó)GeRiNc.

2. PuPPiS = PúP, hajótat, a sivatag hajójának púpjára emlékeztető kiPúPoSodó rész,

3. VeLa = Vitorla. A vitorlába (=SaiL, angolul) torlódó SZéL ToLja az árút SZáLLító uSZáLYt, mely SZeLi a SZéLes tengert. A szél vi-torla (szél-vitt torló) viszi a hajót a beléje torlódó szél ereje által. A leíró név első feléből lett az angol rövidségre törő sail, míg a leírást értő magyar az értelmi rész lényegét tartotta meg a vitt torlóból lett vitorlát. (A magyar nyelvészek szerint a vitorla természetesen szláv eredetű szó!)

Valószínűleg mindhárom rész szolgáltatna még érdekességeket, meglepetéseket, ezért … folytatása következik.

Az egyiptomi vonatkozások Philip Coppens The Canopus Reveletion című dolgozatából valók (http://www.philipcoppens.com/canopus_art1.html)

            Éhinség-kényszer

A nyelv pártatlan tanúvallomása szerint a magyarság nem zárható ki a tengerhajózás tör­ténetéből, ellenkezőleg. A (nem magyar) régészet szoros kapcsolatokat mutat ki a bronz­kori és vaskori Magyarország és a Földközi-tenger térsége között. Ez a kapcsolat soha­sem lépte túl a mellérendelő gondondolkodás élni és élni hagyni, a másikat magamellé emelő szemléletmódjából levezethető társ-állami formát (lásd pl. a magyar-horvát vi­szonyt melyből a kisebb társ jött ki nyertesként, eredeti területe többszörössével). Nem jött létre klasszikus birodalom, ezért ennek a kapcsolatrendszernek könnyen végeszakadt és a népre végzetes következményekkel járt. A Keleti-Mediterraneum szinte teljes anyagi, szellemi és emberi állománya eltűnt egy ötven éves katasztrófa-sorozatban: “Számos ismérv sugall esetleges földrengés-károsodást: beomlott, toldozott vagy megtámogatott falak; összelapított csontvázak, vagy holttestek az omladékok alatt; egymással párhuza­mosan fekvő feldöntött oszlopok; árkádok elcsúszott alapkövei, és kapualjak meg falak lehetetlen szögekben dőlve vagy eredeti helyükről kimozdítva … A régészek széleskörű bizonyítekát találták ilyen földrengés-károknak a válságos ie. 1225-1175 időszakban. Az égei térségben valószínűleg földrengések sújtották Mycenae, Tiryns, Midea, Thebes, Pylos, Kynos, Lefkandi, a Menelaion, és Kastanas városokat; Thessalyban Korakou, Pro­fitis Elias … és a Kelet-Mediterraneumban földrengés-kár látható többek között Trója, Karaoglun, Hattusa, Ugarit, Alalakh, Megiddo, Ashdod és Akko romjain.” Amos Nur & Eric H. Cline, Earthquake Storms: What triggered the collapse?

Tűzhányó-kitörés, cunami, és földrengés-vihar megtépázta, sérülékeny, védhetetlen várak/városok sora esett áldozatul az új bronz és vasfegyverekkel olcsón felszerelt, de a sorozatos katasztrófák miatt gazdátlanul maradt zsoldos seregeknek, melyekhez csatla­koztak, a zürzavart fokozandó, szárazság és rablások következtében előállt éhinség haj­totta tömegek. Shell Peczynski írja a The sea people and their migration című dolgoza­tában: “Maradtak ránk adatok a terület összes nagyobb hatalmától élelem hiányokról. A szárazság terméskieséshez vezet, ez éhséghez, ami pedig kétségbeeséshez és/vagy halál­hoz vezet. A zavargásokban sokan meghaltak. Ez döntő jelentőségű. Görögország lakossága 75%-kal esett vissza, Sumér lakossága 25%-kal csökkent, és az iráki Diyala körzet lakossága körülbelül 75 százalékkal. Feljegyezték a túlélők elköltözését. Ezek megélhetést keresve távoztak. Ez az aszály-elmélet igazolta a tanújeleket. Ami megtörtént a múltban, az megtörtént ebben az ötven éves időszakban is amire össz­pontosítunk az elvándorlással kapcsolatban, és ez megtörtént később Alexandriában.”

Ugyancsak Peczinskitől olvashatjuk, hogy “Merneptah nyilatkozata figyelmeztet arra, hogy a betörő tengeri népeket ‘szájuk szűksége kényszerítette Egyiptomba jönni’. Ez a kinyilatkozás arra utal, hogy azok élelem után kutattak, és ha a gabona Egyiptomból származik, akkor ott található meg a boldogulás … A szűkölködés közepette az élelem birtoklása érték és szükség a túléléshez. A bronzkor-végi összeomlásnak és széleskörű mozgolódásnak kellett, hogy legyen egy kiváltó oka. Az egyiptomi adatok az ie. 1182-1127 időszakra világosan kimutatják, hogy a búza ára 8-24-szeresére növekedett és ilyen felfújt maradt a század végéig.”

Ezek a katasztrófák elsősorban és legsúlyosabban a városi lakosságot érintették: a polgárt, a civist és a ráépülő civitást és civilizációt. Az elhúzódó természeti csapások és társadal­mi válságok és összeomlások sora teljesen felszámolta a Földközi-tenger környékének anyagi és népi műveltségét egészen le az alapokig. Az így előállt káoszt és az utána kö­vetkező sötét korszakot használták ki a lepusztult területekre beözönlő szemita és indó-európai népek és vették át az ó-világ nyugatinak nevezett műveltségének irányítását. A magyarság csak ott tudott megmaradni ahol a természethez közelebb élt: a dunai Közép-Európa falu és tanya-közösségeiben valamint a Földközi-tenger többi részéhez képest meglehetősen későn városiasodó Toszkánában.

Írásos emlékek tanúsága szerint, a tengeri népek inváziója előtti Meder/Magyar-tenger (Mediterráneum) melléki műveltség kisebb csoportjai itt-ott megmaradtak egészen az ie. III. sz-ig. Magyar nyelvű írásos emlék az ie. VI.-V. sz-i trák feliratok (lásd itt a honlapon), a VI. sz-i lemnoszi sztéle (lásd szintén itt a honlapon) és több még meg nem fejtett, vagy csak megfejtettnek vélt felirat, utolsónak az ie. 311-ből származó amathuszi graffiti.

Láttuk, hogy a ‘tengeri népek’ nevei ‘egyiptomiul’ mind leíró nevek. A leíró nevek azon­ban népnevekké válnak; a dan(a) mellé a jász/íjász (filiszteus) már a hieroglifás leírásban. A jász/íjász csoport- vagy népnév a Kárpát-medencében a római kortól dokumentáltan jelen van és ezt hivatalosék csupán elhallgathatják, cáfolni nem tudják. A jászok sokkal korábbi itteni jelenlétét kétségbevonhatatlanul bizonyítja szerepük a kárpát-medencei eredetű tengeri népek között. A Herodotoszra hivatkozó R. S. P. Beekes The origin of the Etruscanas című dolgozatában, lényegében nem mond ellent M. Alineinek – csupán a féligazsággal operál – amikor az eTRuSZK népet Lydiából eredezteti, hiszen a ‘tengeri népek’, közöttük a TűRöSöK (Tyrsęnoi)ugyanazt a nyelvet beszélték mint a Toszkánába északról, a Pó völgyén át betelepülő kárpát-medencei magyarok. A székely és szárd vagy szavárd népnevek az egyiptomi feliratokban csak valószínűek.

Fentebb már volt róla szó, hogy a jász/íjász leíró név, nem a mai értelembe vett nép-nemzet jelentésű szó, csupán egy nép-nemzeten belüli csoport/osztály neve. A nép neve már akkor is a magyar volt. “Kezdjük a leglényegesebbel: a magyar név első írásos meg­jelenése kb. ötezer évvel ezelőttre tehető. Falakra festették, kövekre vésték, ma is töme­gesen látható. Így aztán azt sem lehet mondani, hogy mindez csapongó fantázia terméke. Az egyedüli gondot az írásrendszer jellege okozza. Bizonyára sejtik már, hieroglifával írták.” A többit, a bizonyítást, Sir Alen Gardiner segítségével, Borbola János A Magyarok Istene című dolgozatában találja meg a kedves olvasó. Az Olvassuk együtt magyarul címűben pedig azt találjuk, hogy a “makar, madar, madjar, magyar szavak egy azonos tőre vezethetők vissza, egy azonos jelentéssel rendelkeznek csak más-más kezektől, eset­leg egymástól távoli időkből származnak.” És nem csak Egyiptomban, hanem Krétán, a ‘tengeri népek’ hajóin, Iason tengerészeinek pajzsain, a vogelbarke díszítő-elemeken, a falusi asszonyok falvédőin és más népművészeti termékeken a madár, a szájából szerte­ágazó virággal magyar szó! csak el kell olvasni.

A régészet nem adhat választ arra, hogy a csontvázak tulajdonosai milyen nyelven be­széltek. Erre a kérdésre az írásos emlékek tudnának válaszolni, de az íráskutatás egyelőre még gyermekcipőkben jár és így is fog maradni sokáig. Mivel az uralkodó nyugati nem­zetek mindegyike írásbeliségét adoptált és adaptált jelkészlettel kezdte, így ők nem iga­zán érdekeltek az írástudás kezdeteinek kutatásában. Akiknek népművészei még talán ma is élnek a kép- vagy hieroglifás írás módszerével, azok pedig kozmopolita (értsd gyökér­telen) nagyképűségből lenézik a népművészetet, silány ‘giccs’-nek minősítik, a magas tudomány érdeklődésére érdemtelennek. Ha mégis hozzányúlnának, akkor sincs benne köszönet, csak a szimbólikus oldalát kutatják, pedig “amint Kocsi Márta és Csomor Lajos megírták a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi elbeszélései és útmutatása alapján: „Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen ma­gyarul, képi nyelvén ma is hozzánk.” (Festett bútorok a Székelyföldön, Népművelődési Propaganda Iroda.)” Radics Géza Eredetünk és Őshazánk, 17. oldal.

Persze, Béla bácsi szavait ki lehet forgatni, mondván, hogy ő a képi szimbólikára gondolt, csak nem tudta magát világosan kifejezni. Ellenkezőleg, nagyon is pontosan fejezte ki magát: “a kép folyamatosan beszél szépen magyarul” ősmagyar hangzósítással. Ezt talál­ta meg Sir Alen Gardiner az egyiptomi hieroglifás írásban, de a magyar nyelv ismerete nélkül a rébusz elvet használni nem tudta. Borbola János annál inkább, hiszen a módszer azóta változatlanul él és számtalan szépen magyarul beszélő nyelvemléket hagyott hátra, csak legyen aki elolvassa.

Radics Géza dolgozatát Marjalaki Kiss Lajos 1929-ben kiadott Anonymus és a magyarság eredete című tanulmányának ide is jól illő gondolataival fejezi be. “Az ázsiai eredet ela­vult hitével szemben – mely csakis a hódító török nyelvű hun-avar-magyar törzsekre vonatkozhat – itt vannak a nyelvtörténet, a régészet, a történelmi földrajz, az antropológia, stb. stb. megállapításai, és itt van főleg Anonymus tanúsága. Ezek mind úgy tudják, hogy Magyarország földje Árpád honfoglalása idején nem volt ám üres, lakatlan terület, sőt ellenkezőleg – a korabeli viszonyokhoz mérten –, nagyon is sűrűn lakott ország volt, amelybe Árpáddal nem „nép”, hanem csak a régi urakat felváltó új katonai szervezet, új „urak” jöttek. Föld és a nép lényegében a régi maradt, akár a dák, akár a kelta vagy római, akár hun, germán, avar vagy bolgár-szláv uralom nehezedett rájuk, mindig csak az ural­kodó osztály változott. A hódító nem szokta megölni a népeket, hanem csakis a belső sorvadásuk sodorja le őket a történelem színpadáról.”

Bibliográfia:

Sea Peoples and the Phoenicians: A Critical Turning Point in History - Based on the paper presented by Sanford Holst at Al Akhawayn University in Ifrane, Morocco on June 28, 2005)

Mario Alinei Ősi kapocs, a magyar-etruszk nyelvrokonság, Allprint kiadó, 2005

W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples

R. S. P. Beekes The origin of the Etruscanas

Bognár Ferenc A szívhez szóló ősműveltség

Borbola János: Olvassuk együtt magyarul, Írástörténeti Kutató Intézet, 2000

Borbola János: A Magyarok Istene, Szerzői kiadás, 2005

Czuczor-Fogarasi A magyar nyelv szótára (Virtuális), Arcanum

Philip Coppens The Canopus Reveletion

Cser Ferenc Gyökerek, Szerzői kiadás, Cser Ferenc, 2000.

Cser Ferenc – Darai Lajos Kárpát-medencei magyar ősiség (Magyarságtudományi Füzetek 12.), Magyarok Világszövetsége

Michael G. Hasel New Discoveries Among the Philistines: Archaeological and Textual Considerations

Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi kialakulása

Amos Nur - Eric H. Cline Earthquake Storms: What triggered the collapse? (Archaeology Odyssey  Vol.4 No. 5 (Sept/Oct 2001)

Shell Peczynski írja a The sea people and their migration

Radics Géza Eredetünk és Őshazánk

Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu

Andrea Salimbeti: The Greek Age of Bronze - Sea Peoples

Sánta Gábor Domaszék-Börcsök tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és archaeometria elemzése

W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples

E. S. Sherratt Immigration and Archaeology: Some Indirect Reflections

Shelley Wachsmann Bird-head devices on Mediterranean ships