Tengerjáró hajók/gályák építésére alkalmas
ciprus-fenyő Cipruson és Krétán bőven volt. A réz- és
bronz-fűrészekkel a technológia is adva volt hajók építéséhez. A
kereskedelem jó haszonnal járt, mint mindig, de Krétát igazi tengeri
nagyhatalommá a minőségi bronz előállításához nélkülözhetetlen ón
kereskedelme tette.
A
történészek, miután átértékelik adataikat majd pontosítanak, addig maradjunk
annyiban, hogy Kréta esetében valószínűleg kétszeri, ie. 2700 és 2000
táján bekövetkezett kárpát-medencei magyar hódításról van szó. A helyi
kultúra folytonossága és gyors összeforrása és megerősödése a
kárpát-medencei hatás alatt arra utal, hogy nyelvi különbségek nem voltak, -
még ma sincs, - a minószi és a magyar nyelv között. Nemcsak nyelvi, de népi
azonosság is kimutatható ... egy kis kerülővel:
A
bronzkorban Kréta uralta a Földközi-tengeri hajózást és kereskedelmet. W.
Shepperd Baird írja a The Origin of the Sea Peoples című
dolgozatában: ”Ahogy az olaj a világgazdaság működtetéséhez
legfontosabb alapanyag a modern időkben, úgy volt az ón a bronzkor
alapanyaga. Az ón három forrása állt i.e. 1840 előtt az égei minósziak
rendelkezésére – a távoli Észak-kelet Afganisztán ónja, a Dél-Közép
Törökország-i Kestel-Göltepe bányáinak ásványa, és óriási mennyiségben a
nyugati ón (Ibéria, Brittany, és Cornwall). I.e. 1840 táján Kestel-Göltepe
bányái becsuktak, így a nyugati ón sokkal fontosabb lett. A minósziak
tengerészetükkel és hajóikkal teljesen monopolizálhatták a nyugati ón
beszállítását a keleti Mediterráneumba.”
Mintegy 200
évvel korábban, az i.e. 2050 táján, kezdett az El Argar műveltség
felemelkedni és nyomulni az ibériai félsziget közepe felé ”
Ezeknek a földeknek a megszerzése
nagyon küzdelmes lehetett a benszülött népek ellenében, amiről a
vidéken található sok erődítmény tanúskodik.” Ezek
az erődítmények és városok a félévezredes fenállás alatt
feltöltődtek égei-tengeri bevándorlókkal. És nem csak ezek, hanem
Szicília, Szardínia és a többi útba eső területek is. A krétai
sírkamrák, tholoszok mintájára épültek az ibériai motillák és a szardiniai
nuraghek (melyekből nyolc ezer máig ismert), tetejük kőlappal fedve,
hogy tűzzel figyelmeztető jeleket adhassanak le róluk (hasonlóan az
erdélyi lármafákhoz).
Ugyancsak őrtoronyként szolgált a
T-alakú taula (=taré/taraj) és talayot (=tarajos torony).
Különösön sok épült ezekből az épületekből amikor a minoszi tengeri
uralom helyébe a mükénei lépett, ekkor mégtöbb telepes került ezekre a
vidékekre. ”A minószi gyarmati vezetés nem
lehetett olyan kegyetlen mint a rákövetkező mükénei. Ha a kor mükénei
királya olyan kegyetlen volt mint Agamemnon Trója elfoglalásánál, akkor a
mostmár mükénei háborús terjeszkedés valóban barbárrá változhatott”
kiváltva egy össznépi háborút, melyet törvényszerűen a többségben
levő ibériai serleges (beaker) népek nyertek meg. Ezzel egy addig
soha nem tapasztalt exodust idéztek elő, melyet tengeri népek harcai
néven ismer a törtenelemírás. Ezt azért volt fontos itt elmondani mert több
leírás ís megnevezi a tengeri népeket, közvetve tehát a minósziakat is.
A duna-balkáni terület rézérc és kész bronz
termékek, valamint a kezdődő vasipar termékei megtalálhatók a görög
szárazföldön és a szigeteken is, nemcsak északra és nyugatra a
Duna-medencétől. Hogyan kerülnek ezek a termékek oda? - kellene, hogy
kérdezzék történészeink, de mivel nem teszik keressük meg mi a választ.
Ime egy nagyon jó összefoglaló Sanford Holsttól, az
Ifrene-i Akhawayn University-n 2005 Június 28.-án bemutatott dolgozatából,
melynek címe Sea Peoples and the Phoenicians: A Critical Turning Point in
History: “Medinet Habunál ezt a leírást a
csatajeleneteket bemutató kép követi, melyben a tengeri népek hajói
sajátságos tervezésűek: a hajóorr és fajófar azonosak és egy-egy
madárfejben végződnek. Wachsmann ezt a hajómintát egyedül a
közép-európai Duna közlekedési folyosó mentén találta meg. A Duna a Fekete
tengerbe ömlik Anatólia északi oldalán, ahol ennek a területnek a hajósai
csatlakozhattak a többi tengeri népekhez. Meg kell jegyezni, hogy a tengeri
népek több csoportjának neve nem található meg sem az anatóliai, sem az égei
térségben, és okkal jelölhetnek a Fekete tenger térségéből jövő
népeket. Úgyszintén, ahogy már előbb megjegyeztük, a megdöntött mükénei
világból menekültek is csatlakoztak a tengeri népekhez, noha ezek az i.e.
XII. század vége feléig nem érkeztek meg Ciprusra és Palesztínába.”
Más bizonyíték is van a tengeri nép(ek) közötti Duna menti
nép(ek) jelenlétére. A Texas A & M University digitalis könyvtárának
Medinet Habu Madárfejű bárkái című összefoglalójából: “további archeológiai bizonyítékok utalnak a tengeri
népek tevékenysége idején közép-európai zsoldos jelenlétre a mükénei
Görögországban, közép-európaiak ugyancsak részt vesznek a többnépű
szövetségben, ami leginkább a tengeri népek Cipruson azonosított anyagi
műveltségében tükröződik.” Hugh Hencken is úgy véli, hogy a
tengeri népek békés és/vagy háborús mozgásai, melyek előidézték a
mükénei és hettita uralom végét, kárpát-medencei indíttatásúak.
Előzmények
A Duna menti népek a kőkorszaktól meghatározó
szerepet játszanak a mediterraneumi, egyáltalán az európai műveltségek
kialakulásában, fejlődésében. Az európai civilizáció elterjedésének két
gócpontja van: Kréta és a Kárpát-medence – az egyikben magyarul beszéltek a
másikban még mindig magyarul beszélnek.
A krétaiak ibériai jelenlétére a mai napig fennmaradt
földrajzi nevek utalnak, mint például annak a városnak a neve,
mely legmélyebben ékelődött be Ibéria őslakós népei közé és melyet
azok – az ilyen helyzetekben szokásos módon - alapítóiról és lakóiról, a magyarokról,
MaGYaRD-nak neveztek el (mint Ér-d, Udvar-d stb.). Ma ezt a várost MaDRiD-nak
hívják (csak az a fránya, kiejthetetlen GY alakult D-vé!). Közelebb El
Argarhoz, La Manchaban található Patera del Madera község.
(Valószínűleg a fenti sziget- és népnév egybeesést nem úgy kell érteni,
hogy Szardíniát a szárdok/szavardok, Szicíliát pedig a székelyek telepítették
be, csak anyaországi részekről nevezték el, mint ahogy tették az angolok
Új Dél Welsszel vagy Új Yorkkal.)
Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi
kialakulása című munkájában sokkal messzebbre megy vissza és a
tengeri pásztorok népéről a következőket írja: “A tengeri pásztorok
népi azonossága egyetlen ma elfogadott nyelvcsoporttal sem hozható
kapcsolatba. Legnagyobb valószínűség szerint a görögországi pelaszggal
lehet rokonságban, melyet a nem-görög földrajzi nevekből ismerünk.
Valószínűleg a minószi hieroglifákban és a Lineáris A írásban van
megörökítve. A tengeri pásztorok terjezkedésük során ezt az égei nyelvet
vihették magukkal, idővel megváltoztatva és szórványosan elosztva azt
Európa tengerpartjainak nagy részén.” A minószi képírások magyar
olvasata alapján az eteo-krétaiak és cydoniak nyelve nagyon közeli
vagy azonos, a pelaszgoké szintén magyar-féleség: FéLeSéG = PeLaSZG (a görög
szejpítés közismert). Az előbbiek Sztrábón gondolatai: “Now it is reasonable to suppose that the Eteo-Cretans
and the Cydonians were autochthonous, and that the others were foreigners …
“ (Horace L. Jones fordítása.) Az utóbbi Alinei szófejtése.
“Lehetetlen,
hogy nyelvészeti hatások egyáltalán ne számítanának, ezért a
következőket feltételezem. A görögországi pre-hellén, vagy pelaszg
helyneveknek az újkőkor előtről kell származniok. Pontosan
abból az időből és általános térségből származnak, ahonnan a
tengeri pásztorok jöttek, s így rokonnyelvnek vehetnénk őket. Másutt
hasonló nyomokra bukkanhatunk. Északnyugat-Németország és Németalföld egy jól
ismert része nyugatra a Somme folyóig sok olyan helynévvel rendelkezik,
melyek nem kelták és nem is germánok. Ezek a helyi mezolit népekhez, vagy a
tengeri pásztorokhoz vezethetnek vissza. Az etruszk nyelv még bizonytalan és
az indoeurópai földműveseken kívül a csónakos nép az egyedüli lehetséges
tulajdonosa. A liguri nyelv kérdéses marad, de a tengeri pásztor elem jócskán
előfordulhat benne. Az érvelést legjobban talán a kihalt skóciai pikt
nyelv támasztja alá, ami pont ott jelent meg, ahol a tengeri pásztorok
bizonyos számban fennmaradhattak.” Krantz
A
Képírás és a Lineáris A írás megfejtésével ez az egyismeretlenre csökkentett
elmélet megoldásra talált. Közép- és Dél-Európa őshonos nyelve a magyar,
az összes helyben maradó európai nyelv közül a legrégibb. A 3400 éves,
leghosszabbnak hitt nyelvtörténetet, a Lineáris B-től a mai görögig,
meg kell növelni 4000-re, a magyar nyelv első írásos emlékéig, a minószi
kép- és vonalas A írásig. Amennyiben a pikt népnév eredetét elfogadjuk, ezt
az írásbeliséget még legkevesebb 3000 évvel meg kell toldani, a piktek elindulásáig.
A KeP | PeK szótükör még egy népet bevon a (kép)írás ősi tudói közé:
SHiPtár, SZKiPetár az Albánok másik neve. Ők az Illírek leszármazottjai
és ez a tény rádupláz az előbbi állításra: ill-ÍRek (elő-ÍRek/írók)
a tengeri pásztorok kiinduló helyén és Írek/ÍRók, írni tudók a vándorút
legtávolabbi pontján!
A
minószi magyar nyelv és műveltség nagy hatással volt a mükénei és a
későbbi görög nyelvre és műveltségre is. Ezeket a hatásokat már
vizsgálták nyelvészek, de munkáikat az uralkodó paradigma miatt érdemi
értékelés nélkül dobták el. Pedig van mit vizsgálni.
Közép-európai vogelbarke
Medinet Habu csata-képein

Kristin Romey The
vogelbarke of Medinet Habu című dolgozatában a következőket
írja: “III. Ramszesz (i.e. 1184-1153) fáraó
elhatározta, hogy a Luxor melletti Medinet Habu ravatalazó templomban örök
emléket állit uralkodása nyolcadik évének csatájáról. Magasan a
szemlélő feje felett a kőfalba vésve látható a Nilus Deltában
ütközetben összefonódó hajókkal és harcosokkal egy zűrzavaros színtér.
Az egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonal
megdöbbenti az ellenség idegen megjelenítése: szakálltalan, szoknyás
félelmetes kinézesű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas
sisakkal, vagy magas, tollas tarajdísszel. Ezek az emberek idejöttek
dúlni-rombolni, a Földközi-tengeren soha nem látott szokatlan vízi járműveiken:
hosszú, vékony, mindkét végén farokban - függőleges kiszögellés kifelé
néző madárfejekkel - végződő hajóikon.
1964-ben
Wolfgang Kimming javasolt először összehasonlítást a tengeri népek, a
medinet habui tenegeri ütközetet ábrázoló domborművön látható jellegzetes
hajóinak, szögletes hajóorr és hajófarok kifelé néző madárfejekkel és a
közép-európai bronzkori urnamezők vallási kánonának vogelbarke jelképei,
vagy madár-csónakjai között.”
Könnyű
gyorsáron ‘badarság’ jelzővel illetni a fenti állítást, hiszen a közép-európai
műveltségek nem tengerjáró hagyományaikkal tűnnnek ki, tengerpart
híján ez teljesen érthető is. De nem az, ha a földrajzot
gyakorlatiasabban használjuk. A mai köz- és vasútak előtt a folyók
szerepe sokkal nagyobb volt, összekötő szerepük volt, nem elválasztó
mint manapság. A bronzkori Közép-Európa alatt a Duna teljes vízgyüjtő
területét kell érteni, sőt ide tartozik a Fekete-tenger és részben az
Égei-tenger szigetvilága is. A rézérc és bronz fegyverek szállítását bizony,
a szekerek mellett, csónakokkal és hajókkal oldották meg a közép-európai
illetve a Duna menti népek. Hogy ez mennyire így volt bizonyítsuk be egy kis
nyelvészkedéssel:
Európa kellős közepén, KáR-PáTiában, a
KáR-PáT-medencében nagyon sok folyó veszi teljesen KöRbe, KaRolja át a ma
Délvidéknek nevezett részét a medencének. Ez a vidék volt Lawrence Barfield
szerint a bronzkori Európa ipari központja, ezt a részt KaRolják a
Kárpátokban, az Alpokban és a Dinári hegyekben eredő folyók, PaTok mint
a Kőrösök, a Tisza, Duna, Dráva, Száva, Drina, Morava stb.
A valamikori pot/pat szó létezésére a patak (pat-ka
módosulva, úgymint kúp-ka > kup-ak, tas-ka > tas-ak) szavunkon kívül
más bizonyítékok is felhozhatók.
A folyó ÁRja szállította az ÁRút, ha az eladó és vevő
megegyeztek az ÁRban akkor ÚSZlatot (ÚSZó árú ami nyom a lat-ban)
magas hangon ÜZletet kötöttek. A SZéL-vitorlás úszlaton/hajón (= SaiLing BoaT) történik az adás-vétel (SeLLing & buying, pp. BoughT), az üzlet,
tájnyelven BóT (BolT), az úszlat/üzlet ténylegesen BoThoz köttetik, általában
a készletek PóTlására (to SToCK up).
Nagyobb üzletkötéshez bot helyett TőKére van szükség. Úszlat (boat) az amit a parton leszúrt bothoz
(ki)kötöttek (the boat is STaKed to a STiCK/STaKe),
üzlet/bót amit kötöttek és bot az amire egészen a közelmúltig rótták számadó
juhásszaink az üzleteiket. A partmenti botok száma arányos a TaKarék
vagy tartalék pótlásának a mértékével. The number
of STaKes along the bankment is proportional to the size of
SToCKpiling. (A T > ST hasonulás
gyakori magyar-angol viszonyulatban:
Tőke = STake, Terel = STeer, Tár = STore,
Tud = STudy, CSődör = STud)
Az már csak hab a tortán, hogy mindez a PaT-on (folyón), a
ParT (=BaNK, az a része a partnak, melyre
- mint VáNKosra a fej – támaszkodik (= BaNK on)
a hajó) mellett történik. A PaRTi (ember) nélkül nincs PaRTi az üzlethez. Without the man on the (riva-)bank there is no PaRTy to
the business. Miután a BóT az ÁRút TáRolta, az úszlat/üzlet távozik a
PaRTtól. After having SToRed the BoughT
wARes/ARticle the BoaT dePaRTs. Még csak annyit, hogy a Bó’T angolul SHoP, a SHiP
= (big) BoaT hajó, a SáP pedig, magyarul,
tisztességtelen jövedelem, pl. viszonteladásból.
A pat megfordíva tap, TaPoly folyó Sárosmegyében, TaPolca,
kicsinyítve a Tapoly, több patak, forrás neve, a táp folyamatos ellátás pl.
vízzel (tápvíz). A tap módosítva csap (angolul, őrizve az eredeti
format: tap) víz átfolyását szabályozó
eszköz.
A fentiek bizonyítják, hogy a
kereskedelmi alapszókincs a magyarban a vízi, pati közlekedés
korszakában alakult ki és, hogy nélküle a vonatkozó angol szókincs összefüggései
sem érthetők meg. A minószi írások csak magyarul olvashatók, ezért Romey
következő, mások álltal is használt, de bizonyítás nélküli kijelentését
nem tudjuk elfogadni: “Ki kell hangsúlyozni,
hogy a tengeri népek nem voltak egy egynemű egység, inkább
különböző csoportok és klánok laza szövetkezése a Mediterráneum más-más
helyszíneiről. A tengeri népek szövetségének ismertetőjegye a
soknyelvű elemek befogadása.” Ellenkezőleg, éppen azt
fogjuk látni, hogy a legtöbb ‘népnév’ csupán küllem, foglalkozás vagy
harcmodor beszélő megnevezése.
“A
“tengeri népeknek” nevezett csoportok között – névszerint ismert az
egyiptomi, hettita és ugariti feliratokról – ott vannak serdenek, akik
ellen II. Ramszesz (i.e. 1200-1194) harcolt, de később maga mellé
fogadott. Merneptah (i.e. 1213-1203) uralkodása alatt azok akik utaztak “a
tenger közepette”: a serden, sekeles és ekwes népek
voltak. III. Ramszesz idejében azok voltak akik “szigeteiken összeesküdtek” –
a peleset, szikala, denyen és weses népek – és
elpusztították Hattit, Kode-ot (Cilicia), Karkemist, Arzawat és Alasiját.”
Romey
Vegyük sorra ezeket a
‘népeket’!
Tengeri népek?
Mielőtt
belemélyednénk ebbe a témába álljon itt egy idézet E. S. Sherratt Immigration
and Archaeology: Some Indirect Reflections című dolgozatából
mottóként:
“…
vélekedés fajról, népről és nyelvről szükségszerűen az
őskor történelem-szellemű szemléletébe van oltva, melyben háborúk
és csaták, betörések, gyarmati vállalkozások és politikai puccsok szökkenek
fel az elföldelt sírokból és cserépdarabokból, melyekről azt képzelik,
hogy bizonyos értelemben határozott nyelveken beszélnek és hordják saját
faji génjeiket.”
A bronzkori urnamezős
műveltséget fel lehet tördelni és a részeket különböző népeknek
kiosztani, de mi haszna? Egyértelműen egy egységes terület gazdasági és
kultúrális kisugárzása észlelhető innen minden irányba. A gazdasági
tevékenység, főképpen a fegyverkészítés az ókori Magyarországon,
különösen az erdélyi és délvidéki részeken nagyon kiemelkedett. “Új szerszámok és fegyvertípusok fejlődtek ki, mint
például a fűrész, üllők, sisakok és vértezet. Most először a
fémművességet nagy mértékben az élelem termelés szolgálatába állították,
az ezzel felszabadult munkaerőt pedig a fémipari termelés felé
irányították.” Romey
Nemcsak a Magyarországon
gyártott fegyverek, – közöttük az újdonságnak számító szúrókard, a tőr
(sword) – jutottak el a Dunán a Földközi-tenger térségében hanem a
fegyveresek is, mint zsoldosok.
SHARDANA/SHERDEN
(š3rdn):
a legelsők akikkel találkozunk. Már az 1350 körül keletkezett Amarna
levelek említik őket. A kadesi csatában II. Ramszesz
testőreiként szolgálnak, de Merenptah ellen már a tengeri népek között
vannak és III. Ramszesz ellen is harcolnak a pelesetek mellett.
A képen jól látható
kard/pallós egy kétélű TőR, SZuRoNY, régi nevén SZuRDoNY, amit
nyelvünk a mai napig őriz középképzővel mint szurdancs! (~CS, (2), mint középképző eredetileg az s, illetőleg
os, ěs, ös képzőből alakult által CzF) A szurdonyosok sisakja
is jellemző: a ‘szarvak’ előre és hátra irányulnak, ezek is szúrók,
mint a SZőR-DiszNó (süldisznó, sűn) tüskéi.
 “A sardanák (szárdok?) szerepe
Egyiptom viszonylatában egyik szövegtől a másikig változik. Több
forrásban az egyiptomi hadsereg részeként jelennek meg, mint például II.
Ramszesz csata-feliratában, az Anastasi papíruszban, a III. Ramszeszről
szóló Harris papíruszban, és mint Egyiptom ellensége először II.
Ramszesznél, a Tanis és Aswan sztélén, II. Ramszesz uralkodásának második
évéhez dátumozva (i.e. 1278 körül). Következésképpen, zsoldosoknak látszanak,
állandó szövetség nélkül, akik Egyiptom mellett és ellen is harcolnak.”
Olvashatjuk Andrea Salimbetitől a The Greek Age of Bronze - Sea Peoples
honlapon. Gondoltam jobb ha másvalaki mondja ki, hogy a sardana/serden
nem népnév hanem foglalkozás! Persze ez nem zárja ki azt, hogy egy
bizonyos nép fiai legyenek és azt sem, hogy Szardiniát a szigeten tömegesen
letelepülő tengeri népek/harcosok csoportjáról nevezték el.
Most pedig nézzük meg közelebbről a hieroglifákkal
lejegyzett nevet. A név nemzetközileg jegyzett, politikailag korrekt,
átiratát már láttuk: š3rdn.
Az átírás semmit sem mond arról, hogy
hogyan ejtették ezt a szót vagy szavakat azok akik az eredetit leírták, mivel
az egyiptológiának erről sejtelme sincs. A sardana vagy serden
csak jobb híján kitalált szaknyelvi mű-szó. Pedig az egyiptomi
hieroglifás írásnak volt és van szép, jólhangzó, értelmes olvasata …
magyarul, ahogy ezt Borbola János többszörösen bebizonyította. Lássuk hát az
igazi átírást: Š R J RéS
D N és
olvasatát: CseRe-JáRóS DaNa.
Az első jel (jobbról) CSér-/Sár-tócsa, a masodik
vaRjú (Raven), a harmadik (két ferde vonalka) J. A (r) jele utáni ID
jel (|) a hieroglifát ideogrammává változtatja, vagyis a jelet nevén kell
nevezni: rés/les (leső nyílás). A kéz aD, a hullám N (nun). A csere-járós
a.m. személyért személyt, talán a rabul ejtettekért, rabszolgákért cserében
harcoltak a danaák. A dana Görögország őslakóinak egyike.
Homérosz az Iliászban 138-szor nevezi így a “görögöket” (598-szor akhájoknak,
29-szer argejoknak és egyetlen egyszer sem görögnek vagy hellénnek!) A
tény, hogy a sardanok, az ekwesekkel és a szekelesekkel
egyetemben szintén körülmetéltek voltak, arra enged következtetni, hogy itt
inkább a kánaáni dan törzs tagjairól van szó.
A továbbiakban is megadom a tengeri népek üresen kongó
kóser nevét és mély értelemmel is rendelkező, rébusz elvre épülő
olvasatát. Az olvasó szabadon eldöntheti, hogy melyiket választja.
PELESET (prwst):
“A medinet habui domborművön III. Ramszesz a
pelesetek ellen vív tengeri és szárazföldi csatákat. Ténylegesen a lybiaiak
(líbiai) elleni csatában egyes harcosok, akiket pelesetnek lehet
azonosítani (a sardanakkal együtt) III. Rámszesz seregébe is besorozottak.”
-olvashatjuk a The Greek Age of Bronze - Sea
Peoples honlapon. Az idézetből világosan következik, hogy nem
népről van szó hanem harcosokról akik mindkét oldalon megtalálhatók. A
fegyverzetük lehet tőr/szúrókard (sword), dárda, vagy mindkettő és
kerek, közepén tartott pajzs. Harcolnak gyalog, harci szekereken és hajókon.
A jellegzetes fejdísz mellett ezeken a harcosokon feltűnik
a VéRT. A testet borító vértezet mellett régebben a vért pajzsot is
jelentett. A mell- és hátvért készülhetett valamilyen szövetből vagy
bőrből, illetve bronzból, a pajzs valószínűleg bronzból
készült és támadó fegyverként is szolgálhatott, mellyel vetélkedtek a
harcosok, az ellenségen kifogni akarva: VeRSET/VeRSenT ügyeskedve! No és a
fejdísz? Az meg olyan FűRéSZeT, fűrészre hasonlít, nincs kizárva,
hogy akként is szolgálhatot: közelharcban fejelve felsértve az ellenséget. A
PeLeSeT népnév levezethető ezekből a szavakból.
“Érdekes
módon, noha a vág-és-döf tőr/kard típusváltozatai először i.e. XV.
század közepén Közép-Európában tűntek fel (Bronz C1), az Égei-tenger
környékén nem találhatók meg hirtelen feltűnésükig az LH (kései hellén)
IIIB/C válságos korszak közepéig.
Tetejében, az európai típusú
dárdahegy ebben a korban jelenik meg az Égei-tenger táján. A medinet habui
tengeri csatát ábrázoló dombormű tengeri népeinek, és a korábbi, XIII.
századi kadesi csata kerek pajzsa csak az i.e. XII. században jelenik meg az
égei térségben. A bizonyítékok Közép-Európából való behozatalukra utalnak.”
A Romey idézetből következik, hogy ezeknek a fegyvereknek a bevezetése
köthető a peleset, serden és sikala ‘népekhez’. A peleseteket
nem lehet nehéz mint népet meghatározni, róluk van legtöbb adat, nem kis
meglepetésre, ezek egészen Mária Terézia koráig nyomon követhetők!
“A
i.e. XII. század első felében, a Levanteben letelepedett tengeri népek
vegyes csoportjából, a filiszteus települések anayagi kultúrája sok olyan
elemet tartalmaz amit égei eredetűnek tulajdonítanak; ezek
tartalmazhatnak közép-európai eredetű elemeket is.
A
filiszteusok, az izraelita törzsek legfőbb ellenségei, a tengeri népek
egyetlen csoportja mely jelentős elismerést kap a Bibliában. Az
Ó-szövetség a filiszteusokat krétai (Kaphtor) eredetre vezeti vissza, és
kihangsúlyozza ‘nyugati’ eredetüket. Az izraelitákkal ellentétben, a
filiszteusok kedvelik étrendjükben a disznóhúst és, mint a mükéneiek, borukat
vízzel keverik.” Romey
A Phaisztoszi
korong ph02 képjelét bizonyítékul felhozni nem lehet mivel azon
hiányzik a széles és díszes pánt, a tarkó-védő és az áll alatt átfutó
biztosító szíj is. Nézzük inkább, hogy mit mond a Biblia a filiszteusokról.
Sámuel 2. könyve 8.: 15Dávid egész Izrael fölött uralkodott, … 18Jehojada
fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. A parancsnok szó
jól összecseng a Thuróczy Krónika hét kapitányával, hadtest parancsnokával.
Michael G. Hasel így vezeti be a másik Bibliai idézetet: “Mára már csak tetemeik beszélnek. Egy valamikor volt
műveltség nyoma továbbra is szolgáltat vezérfonalat a távoli múlthoz.
Szofánia próféta szavai továbbra is viszhangzanak a romok néma földhányásai
felett:
II. A NÉPEK ELLEN
A nyugati ellenség: a filiszteusok
4Gáza bizony
lakatlanná válik,
Askelon meg pusztasággá.
Asdodot fényes nappal űzik el,
Ekront pedig tövestül kitépik.
Jaj a tengerpart lakóinak,
és a krétaiak nemzetségének!
Ezt mondja az Úr nektek:
“Megalázlak, filiszteusok földje,
lerombollak, kiirtom lakóidat.
Legelő lesz belőled, tengerpart,
pásztorok mezeje,
és juhok akla.
Az angol szövegben a ‘krétaiak’ helyett a ‘CHeReTHiTeS’
szó olvasható, melyből jobban kicsöng Kréta nevének eredeti értelme. A
krétaiak a nyers és feldolgozott bronz és a hozzá szükséges ón
kereskedelméből nőttek nagyhatalommá. Fénykorukban az egész sziget
a kovácsok zajától viszhangozhatott, egy CSöRTeTéS volt az egész sziget (Szilárd testnek, pl. fegyvernek olyatén rázása, ütése
stb., mely csör hangoztatással hat a fülekbe. Kardcsörtetés,
puskacsörtetés. CzF). KaFTiw is a KoVáCS szó rosszul átírt
változata lehet. Sámuel 1. könyvében olvashatjuk: 19Akkoriban
Izrael egész földjén nem volt kovács, mert a filiszteusok azt mondták: “Meg
kell akadályozni, hogy a héberek kardot meg lándzsát csináljanak maguknak.” 20Ezért
egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett fordulniuk, ha az ekevasat vagy a
baltát, a fejszét, vagy az ösztökét meg akarták éleztetni.
Kétség nélkül a filiszteusokra a szerszám és
fegyvergyártás, vagyis a kovácsmesterség és a fegyverforgatás a jellemző
és ez az idegenek által adott nevükben is tettenérhető. De vajon ők
magukat különálló népnek tartották-e, és ha igen mi volt saját megnevezésük?
Legnagyobb városuk GáZa a mai napig őrzi népnevüket, ők a
JáSZok/IaZig népnévvel illeték magukat. Stephanus Bizantus szerint a palesztinai
Gáza város hivatott Ionia néven is, Strabónál pedig Attika (Athén) hajdan Ionia , és Ias néven hivatott. Daruvár mellett kőbe vésve olvasható a
RESPUBLICA IASORUM felirat, Municipium Iasorum Szlavóniában Toplicán pedig
az AQUA IASAS felirat. GéZa nagyfejedelem neve a JáSZ népnévből ered, a
németek JeSSe alakban írták. Jászainkat az oklevelek jasones/jazyges illetve
philistaeus néven regisztrálták egészen Mária Terézia koráig, tudjuk meg
Bognár Ferenctől. Ugyancsak ő mutat rá, hogy régi szláv szótárakban
JáSZ = GaZ és a Fekete-tenger melléki, IV. sz-i jazyg nép a VI. sz-ban gens
GaZorum lesz, a VII. században pedig KaZár néven kerül említésre. A moldvai
JaSSi (Jászvásár) korábbi nevei Forum JaZigorum illetve Forum Philistinorum.
A Bibliai idézetben szereplő ASdod és ASkalon peleset (prwst)
városok nevében is az AS JáSZnak ejtett előtag szerepel, ami nem
véletlen: ők ugyanis a VéRTeS íJáSZ, VeRSET/VeRSenT
ügyeskedő harcosok!
Egy i.e. 1100-ból származó helységnév-lista,
Amenemope fáraó idejéből még ennél is beszédesebb. A következő peleset,
tjeker és sardana lakta városokat sorolja fel: Askelon, Asdod,
Gaza, Yasur, Subaray. A két utolsó névben a JáSZ és SZaBíR
népneveket nehéz lenne nem észrevenni.
A PeLaZGok, akik nevét Alinei magyar-féléknek
értelmezi, mások pedig egyenesen a PeLeSeT-tel azonosítják, valójában
FéL-iaZiGok vagyis IaZiG/JáSZ-FéLék.
Most pedig
nézzük meg és betűzzük ki a thébai Medinet Habu domborművén látható
eredeti szöveget: P O
RéS ZáR TY és
alkalmazva a rébusz elvet, – az ősmagyar hangváltást, ahogy Borbola
hívja – olvassuk is el a szöveget: BÉReS SöRTe.
Az első jel P, a második <W>, egy általanos
magánhangzó. A RéSt az ID jel követi (lásd feljebb). A hieroglifa
Borbola szerinti ZáR (nemzetközi átírása s3), az aTYa(i hímvessző)
hozzáolvasásával: s3+aTYa/aTa = SöRTe.
CzF szerint “Keményebb, és vastagabbféle
fölmerevedő szőr a disznónemü állatok orján, azaz, hátán. Fekete, szürke,
fakó sörte. Sörtéből meszelőt, kefét kötni. Különösebben a vaddisznó kemény,
hasadt végü szőre, melyet dühében felborzogat. Átv. gúnyos ért. igen durva
szálu haj.” Ez félreérthetetlen utalás lenne a pelesetek
sörte-szerű fejdíszére vagy sisakjára. A béres jelző itt a tágabb
értelmű: bérért dolgozót vagy bérért harcoló zsoldost jelent.
Ha a RéSt LeSnek (leső nyílás!) vesszük
akkor a P O LeS olvasata lehet 1. PALLóS, a szúrókard másik
neve (a hóhérok nyakazó fegyvere). CzF szerint “A
magyar szóelemzés nyomán azon szókkal rokonítható, melyekben a pal gyök
ütést, csapást jelent, s mely szintén rokon bal gyökkel ,balta’ szóban.”
Itt pallóssal felszerelt, sörtével díszített harcost jelentene a leírás. 2. PILiS,
ismét CzF: “2) Tájdivatosan a kenyérnek felhasadt
széle; néhutt az először megszelt kenyérnek, czipónak levágott hasonló felső
része. 3) A római egyházban a felszentelt papok, és szerzetesrendüek feje
tetején kopaszszá beretvált kerekded hely; pappilis, papkoszorú, barátpilis.
(Corona, v. tonsura sacerdotalis); Kresznerics magyarázata szerént „quasi ex
pilis (hajból) csinált korona.“ Azonban isméretes a Pilis nevü hegység Esztergom
és a régi Pilis vármegyében, melynek csúcsai, ormai tarok, kopár sziklákból
állók, s ha e tulajdonságát a pappilissel öszveállítjuk, okszerüleg
állíthatni, hogy a pilis am. kopasz, csupasz,” vagyis ebben az esetben
a különleges fejdíszről szólna a teljes név.
A filiszteus névben a feliratban szereplő
megnevezésnek az első része él tovább képzett formában, ezért a
változatos zárószótag: héb. peleset, pelistim; asszír palast,
pilist; gör. filisztieim, palaisztinoi; lat. philisthüm,
philisthini, philisthaei, palaestini. Esetleg még magyar PaLóC, SZT >
C hasonulással.
TJEKKER (T-k-k(r)/ t3k3r): “A tjeker nép III. Ramszesz uralkodásának
nyolcadik évében részt vett az egyiptomiak elleni csatában. A palesetek
után, ők a legnagyobb ábrázolt csoport a medinet habui dombormű
csatajelenetében. A tjekereket említi az i.e. XI. századi Wen-Amon
mese … Dorból régészeti bizonyíték támasztja alá Wen-Amon állítását a tjeker
településről. Stern ásatásán tömegével került elő filiszteus
stílusu kettős-króm cserépedény a helyszínen. Amellett, az ásatások
során talált tehén vállcsont-él és csontnyelű vaskések hasonlóak a
Filisztínában találtakhoz. Stern hiszi, hogy ez bizonyítéka egy tjeker,
ahogy ő hívja szikel (székely?!) településnek. ” Ezeket
olvashatjuk a The Greek Age of Bronze - Sea Peoples honlapon a
tjekerekről.
Két olvasat kínálkozik: a viseletükre vonatkozó TáK-KöR
(szíj-kör), a fejükön látható ‘francia-sapka’, a fejet körülvevő
széles bőr tákkal, és TaKaR = álcáz vagy TeKeR =
ravaszkodik, mint katonai műszavak.
Medinet Habu
feliratának pontos átírata a következő:
RuCa
K R RéS, az
olvasata pedig aRK/báRKa KeRüLéS, görbe úton járás, kalózkodás.
A kérdés, hogy az első hieroglifa, t3 vagy az alakra hasonló p3,
szerintem egyre megy, mindkettő kacsa, azaz ruca, és mivel ott
van mellette az ID jel ezért hangértéke RuCa lesz. A vaRjú felett
(előtt) egy Kosár látható. A RéS mellett is ott van a vonalka. A
ruca a tengeri népek hajóinak a díszítő eleme és a RuCa szóból a legtöbb
nyelvre jellemző C>K hasonulással lesz egyes hajó-fajták több nyelven
is használatos neve aRK vagy báRKa. Erre később még visszatérünk.
DENYEN (D-y-n-yw-n
/ d3íníw):
“A történeti forrásokban a denenek többek
között danuna, danuniták, danaák, danaus, danaidák, dene, danai, danaiak
neveken szerepelnek,” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples). Duna
menti nép(ek) látszik a legésszerűbb magyarázatnak, amig bele nem nézünk
az eredeti szövegbe, ott ugyanis ezt találjuk:
D R J
N J W, vagy
felhangzósítva: DúRRa’ INaLÓ/INaLóNAK tengernyi népe. Ez a
leíró név az ellenséget
(dérrel-)dúrral nyomon követő, az ellenség inában járó
harcmodorra utal. CzF: “valakit inalni, am.
nyomba követve verni, inait verve űzni, hajtani.” A toll hangértéke J
(Ír!), a mellette lévő jelé N, a csirke <W>, általános rag (lásd
bővebben Borbolánál).
SHEKELESH (S'-r'-rw-s' / š3krš3): “Nem sokat tudunk róluk, csak futólag említik őket
az ókori szövegek, mint III. Ramszesz medinet habui ravatalozási templomának
évkönyve és az Ugariti Szövegek. A csoportot említi a Kom el-Ahmar sztéle is
Merneptah uralkodásának idejéből. A sekelesek hívatalosan i.e.
1220 körül jelentkeznek Egyiptomot támadva és 1186-ban újra betörnek a
Deltába. … Egyes kutatók, mint N. K. Sandars, úgy gondolják, hogy a sekelesek
Dél-Szicíliából jöttek. Valójában, más forrásokból látjuk, hogy a
“sikeloy”-ok nem eredeti lakói Szicíliának, hanem bevándoroltak az Olasz
félszigetről. A VIII. században a görög gyarmatosítok a szikeleket
találják a szigeten, akikről azt hitték, hogy Olaszországból jöttek a
trójai háború után.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples)
Két olvasat is
kínálkozik: SZeKeReSek, akik nagy távolságokra szállítottak árút,
fegyvert, fegyvereseket. Híresek voltak a SZéKeLY szekeresek, de a
székely katonanép is, sokan állhattak be közülük zsoldosnak. De ebbe ne éljük
magunkat bele mielőtt megnéznénk a karnaki és medinet habui vonatkozó
feliratokat.
A karnaki
felirat kibetűzése: Š
K LáN Š R és az
olvasata:
CSáKLYáNY
/ CSuKLYáNY CSóRé.
Itt az (orosz)lán (orozó lény!) alatt látható az ID
jele ezért hangértéke LáN (lion). A csáklyány a hajón
csáklyázó, míg a csuklyány a különleges fejfedőre utaló, a zsiv-ány,
leg-ény, sov-ány, szeg-ény-hez hasonlóan alkotott szavak. Csóré = csupasz,
tar, kopasz (lásd Romey megjegyzését: “Az
egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonal
megdöbbenti az ellenség idegen megjelenése: szakálltalan, szoknyás félelmetes
kinézesű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas sisakkal,
vagy magas, tollas tarajdísszel.” Természetes dolog az ellenség
szokatlan szakálltalanságából csúfot űzni!)
Medinet Habu
domborművére a név másképpen került fel. Ennek átírása: Š R KoSáR LáN Š R és olvasata is más: CSeRKéSZeLő
LáNCSáR (LáNDZSáR?).
Az ID
jele a KoSáR és az (orosz)LáN képjele között van, tehát
mindkettőre vonatkozik. Az angol lancer mai napig őrzi
láncsár/lándzsár = lándzsás szavunkat.
Noha
eltérőek, az olvasatok nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást.
Természetesen ezek a csóré-arcú, cserkésző láncsás, csuklyás csáklyások
lehettek székely származásuak is.
MESHWESH (M-s'w-s'(w)): “Az első utalások erre a csoportra a medinat habui
feliraton, a Harris és az Anastazi papirusz-tekercseken található. Az
egyiptomiak tengeri népek elleni harcát részletező néhány dombormű is
ábrázolja őket. … I.e. 1182-ben Egyiptomot a libiaiak és a mesvesek
fenyegették – valószínűleg a pelesetek és tjekerek
támadásával egybehangolva. Ha nem is biztos, sok hímtag tokot viselő labu
(líbiai) mesves lehetett.” (The Greek Age of Bronze - Sea
Peoples).
MáS-VaS, lehet az eddigitől eltérőnek
érteni, pl. az Erdélyből származó öntött bronz fegyverek szemben az
addigi kalapáltakkal, vagy lehet az olcsóbb vas/fém fegyverek fajtáinak
keveréke. Ez utóbbi értelmezés érhető nyomon az angol mash (soft
or confused mixture) szóban.
A thébai
domborművön a név a többitől ekülönítve olvasható. Átírása: {MD} Š R VaRR R Š R, olvasata: DöMöCSéR
VeRő-úR CSóRé. A dömöcsér bottal, fegyverrel ütöget, vereget;
megráz, gyomroz, összevissza ránczigál, vagyis dömöcköl valakit, a verő-úr
pedig meglepő hasonlóságot mutat az angol warrior és a francia werreior
szavakkal.
Az
átírásban látható {MD}
összevonás (ligatura) egyik eleme a Madár, a másik a kinyújtott kéz
igéje, az aD. Ha jól szemügyre vesszük a képet láthatjuk, hogy a kéz
van felül, ezért kezdődik az olvasat vele. (A kóser átiratban az aD
nem is szerepel, vagyis ott van van mint néma ‘alef’.)
EKWESH ('-k-w'-s'
/ ík3w3š3):
“A tudósok általában elfogadják, hogy az ekves
vagy akvasa név az egyiptomi megfelelője a Hettita szövegek akháj
és ahhiyawa neveinek. Ha ez áll, akkor a bronzkori görögöket mint a tengeri
népek egyikét kell elismerni. A karnaki felirat számainak
legvalószínűbb olvasata szerint 1213 ekves áldozat volt, és ez
volt a tengeri népek legnagyobb csoportja, a tengeri népek erősségének
a veleje. Továbbá, a karnaki felirat világosan utal rá, hogy az akvasok
vagy ekvesek körülmetéltek. Aligha gondolja valaki, hogy a bronzkori
görögök körülmetéltek voltak, de természetesen, ezt senki sem tudhatja. Nem
csak a szárazföldön, de Krétán és az anatóliai partok mentén és Rhodes szigetén is. Anatóliai partmenti településeiken az akhájok a lukkák szomszédai, és
valószínűleg szövetkeztek velük különféle kalandozásaikban. A fennmaradt
görög legendák emlékeznek a lukkákkal vagy lyciaiakkal tartott szoros
kapcsolatokra.” (The Greek Age of Bronze - Sea Peoples) A képen egy
mükénei ezüst rhyton díszítése látható.
KoVáS/KoVáCS, Eke-VaS, ÉK-VaS/ÉK-VéSű gondolnánk
a nemzetközi átírás alapján, de ne hamarkodjuk el. A karnaki szövegben a
következő hangértékű képjelek szerepelnek : J SZó’ KaRok R V(aRR) R Š R, melyeket a következőképpen
hangzósíthatunk: JáSZ/íJáSZ KöRKöR(ös)
VeRő/FéRfi/(VáRőR/VeRő-úR) CSóRé.
“KÖRKÖR, (kör-kör) ösz. fn.
Görbe, és magát egészen bezáró vonal, mely úgy képződik, ha a golyót
harántékosan szeljük keresztül, mi által oly hosszukás, kerekded alak
képződik, mintha két köz ponttal két kör volna benne leirva, innen a
kettőzött ‘körkör’ név. (Ellipsis). ” CzF
Kétségtelenül a körkör az ekvesek paizs-formájára vonatkozik.
A szájára mutató ember SZóL, ami a száján kijön az a SZó.
A képjel
nemzetközi átirata k33
(K-aR-aR) többesszám (két aR!), tehát K-aR-ok, pontosabban szögellő
KaR-ok, a hieroglifa ugyanis szögellőt ábrázol. A ‘tű &
cérna’, a varr ige jele, de mivel
nincs mellette az ID jel lehet, hogy csak V a hangértéke, így is úgy is, mind
a V, mind a VaRR értelmes olvasatot eredményez.
A többféle olvasati lehetőség csak nekünk, az
utókornak létezik, a tengeri népek korában ezek a mai értelmezések még nem
váltak szét, pl. az íjászok csoportja/népe csak fegyverében különbözött a
többi magyartól. Nyelvükben az egyiptomiaktól sem különböztek, hiszen itt
egyiptomi hieroglifákkal ‘egyiptomiul’ írt leíró neveiket látjuk.
LUKKA (Rw-kw) “Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a lukkák
(lyciaiak) országa hol volt … Hettita szövegek szerint a lukkák
idegenek által könnyen befolyasolható lázongók voltak. Ezek a hettita
szövegek tenger-járóknak mondják a lukkákat. Évente intéztek tengeri
támadást Alasija (al-Ázsia) királya és országa ellen, olyan eredményesen,
hogy ebben az értelemben kalózoknak tartották őket. … A lukkáknak
volt saját nyelvük, valószínűleg a luwiai utóda és a hettita rokona,
némi görög beütéssel a betűk formájába és a hangokba. A nyelv mindössze
170 évig tartott, 500-tól 330-ig… A lukkáknak úgy látszik nem volt
külön területük, főleg Nyugat-Anatóliában tartózkodtak. Kóborlók voltak,
Anatólia más vidékeire is eljártak, és idővel a hettiták hatalmát
megtörték, a számtalan rajtaütéssel legyengítve a rendszert.” Andrea
Salimbeti honlapja, The Greek Age of Bronze - Sea Peoples, a lényegre
rövidítve, így foglalja össze azt amit a kutatók a Lukka ‘népről’
tudnak.
Be kell ismernem, hogy nem tudom követni a tudós
észjárást: a történelem színpadára bejelentkezik egy nép az időszámításunk
kezdete előtti XV. században, de saját nyelve csak ezer évvel
később alakul ki, hogy szinte azonnal újra eltűnjön. Földje,
országa nem volt, … talán nem is létezett ilyen nép?
Mindössze három
betű: L K W, melyek valószínű olvasata LaKÓ
esetleg LaKóNAK. “A Nagy
Karnaki Felirat azt is megjegyzi, hogy ezek az emberek a családjaikat is
magukkal hozták, azt a benyomást keltve, hogy nem csak támadni hanem maradni
jöttek.” Vagyis lakónak készülő, lakóként
letelepdni szándékozó tengernyi nép, lévén a csirke az általános rag
képjele. A Salimbeti-idézetből arra lehet következtetni, hogy ezek
lakóhelyet kereső családok. Vagy:
LüKI: zömök, tömpe növésű emberek,
esetleg
LöKŐ: szúró eszközöket használó
harcos. (Szívébe löki a tőrt.)
WESHESH (W-s-s / w3š3š3): “A
wesesek a tengeri népek egyesített erőinek részeként támadták
Egyiptomot III. Ramszesz uralkodása alatt. A medinet habui felirat tanúsítja,
hogy “Azok haladtak előre Egyiptom fele, miközben a tűz
felkészült ellenük. Az összeesküvők a pelesetek, a tjekerek, a
sekelesek, a denyenek és a wesesek voltak, egyesült földek. Kezeiket rátették
a Föld kerületéig minden országra, szívük magabiztos és reménykedő:
Tervünk sikerülni fog! … ” A tengeri népek nem tanultak ebből a
vereségből, mivel tévedésüket a 8. évben megismételték hasonló
eredménnyel. … Egyes kutatók összekapcsolják a weseseket a kis-ázsiaia
iasos, assos vagy issos néppel, vagy Karkissa (Caria) népével. Mások arról
elmélkednek, hogy a denenekhez hasonlóan az izraeli szövetség része
lettek (mint asher törzse). Az asher törzs Izrael egyik héber törzse,
alapítva Jacob nyolcadik fia Asher által. Asher négy fiával és egy lányával
telepedett le Egyiptomban. A törzs azonos lehet az egyiptomi beszámolóban
emlegetett weses törzzsel (a w a wesesben egy modern találmány
a kiejtés könnyítésére, az egyiptomi feljegyzések uases csoportot
emlegetnek). A wesesek tehát részei voltak egy törzsi szövetségnek,
mely magába foglalta peleseteket (filiszteusokat), a danuákat
(talán dan), a tjekereket (acconak értelmezik, és Manessahra utalhat),
és sekeleseket (sheker népét jelentheti, és így utalhat Issacharra).”
(The Greek Age of Bronze - Sea Peoples)
VaSaS
lenne az önkéntelen olvasat mielőtt megnéznénk a mellékelt felirat
kibetűzését: VaRR R
Š R Š R, melynek
olvasata: VeRő/FéRfi aRCáRa CSóRé, vagyis szakálltalan.
TERESH (Tw-ry-s' / twrš3): “A Nagy Karnaki Felirat Merneptah uralkodásának ötödik
évében (i.e. 1207) említi a tereseket vagy tursákat az
Egyiptommal szembeni ellenséges szövetkezés tagjaiként. Ez az írás összesen
742 halott teresről számol be. … a rabul ejtett tengeri népek között egy
teres főnököt mutat a medinet habui dombormű. Továbbá a gurobi
23. sírban W. Flinders Petrie megtalálta An-en-Tursha múmiáját. Ő III.
Ramszesz teres komornyikja volt. Ezen a jól megőrzött múmián még
jól látszik a szőke haj, tehát nem egyiptomi, sem afrikai vagy ázsiai
eredetű. Néhány lehetőség utalhat a teresek anatóliai
eredetére. Először trójaiakat kell fontolóra venni. Tróját a
Hettita adatok Tarusiaként tüntetik fel (lásd a trójai háborúra
vonatkozó oldalakat). Ésszerű feltételezni, hogy Taruisa lakói
valamilyen ehhez közeli névvel illeték magukat. A magánhangzóktól megfosztva
a szó összevethető csupasz egyiptomi írásmódjával. A tengeri népek
szövetségének időszaka összeegyeztethető a Trója körüli háborús
eseményekkel, így sok trójai menekültre lehetett számítani, közülük egyesek
megkísérelhették a túlélést tudásukra és kardjukra támaszkodva. A második
lehetőség a tyrsenieknek lényeges, egy kalóz csoportnak jól borított
hajókkal, akiket két i.e. VII. századi, Dionysusnak szentelt, homerosznak
tulajdonított himnusz is említ.” (The Greek Age of Bronze - Sea
Peoples)
Az olvasat lehet TőRöS (SZúRóS karddal (SwoRd)
felfegyverzett, valószínűleg többnyire olyanok akik munka kőzben
éK- vagy eKeVaSsal dolgoznak: TúRják a földet, TúRók, de mint harcosok a
TőRöK népe, népnévként és görögösen: TuRK, TRáK, eTRusK. Ők a
TRójaiak, TüRéNiek, azaz TuRáNok.
Az eredeti
felirat kibetűzése megerősíti a nemzetközit: T O R J Š R, az eltérés minimális, igy az
olvasat is közeli: TARaJ / TŐRöLő CSóRé. A taraj
a jellegzetes fejfedőre vonatkozik, a tőr az új, eddig nem
látott csoda-fegyver, a hosszú, kétélű szúrókard (sword). A tőr
szó a túrból alakulhatott ki, ez a fegyver ugyanis nem csak kaszabol,
hanem előre túrva is ejt sebet.
A kutatók
szerint a tengeri népek leírását ez a felirat-részlet tartalamazza, mely
átírva:
N
R KRŠT Ték N PR Jék M D VíZ MR/MJ WDB,
az
olvasata pedig:
NYeR KéRéSeTek, NéP-eReJük MeDe VíZ (Mede
tenger!) MéLY ÁGYáBa’.
Számomra, és azt hiszem ebben sokan osztozni fognak velem,
a meglepetés, hogy III. Ramszesz Mede-tengernek nevezi a Mediterrán-tengert,
- ami azt illeti, nagyon találóan, hiszen a magyarban ahová MeGY az ember
KöZ-ügyeit intézni az a MeGYe, a KöZ-igazgatás a MeGYében történt. KöZ és
MeGYe rokon értelmű szavak, tehát a MeDe- vagy MeGYe-tenger ugyancsak
(föld)KöZit jelent mint a Mediterraneus! MaGYaRország a MeGYék szövetsége:
MeGYeRia. A fenti MeDe az ~r képzővel MeDeR lesz, partok, földrészek között
húzódó terület, ilyen a Földközi-tenger is, egy nagy meder három földrész
között. A D hang lágyítva GY, a MeGYeR pedig mélyhangokkal ejtve MaGYaR, a
végkövetkeztetés pedig, hogy magyarok juttatak magyarokat a Magyar-tenger
mély ágyába a dzsáhi/tyáhi (Ḏ3ḥy vagy Ṯ3ḥy,
ang. Djahy) tengeri csatában. Medence szavunk is ugyanebbe a
szócsaládba tartozik, kő vagy beton falak, illetve hegyek közé
zárt területet jelent. A meddig kérdésre a válasz egy köztes
időköz vagy távköz. A megye mesgye értelemben két
terület közti határvonal.
Az állítólagos
népneveket követő hieroglifákat is ideje lenne sorra venni. A karnaki
felirat első jele (jobbról balra haladva) idegen népet, a
második embert jelent, alatta a többesszám jele. A képjelek
értelme tehát: idegen népek, pontosabban idegen emberek. Hiányzik a
tengeri jelző. Van azonban az első képjelnek másik jelentése is:
tízezer, harcosokban akkor ez tenger-sok volt. CzF szerint a tenger:
“Átv. mint melléknév jelent valami sokat, nagy
számút, nagy terjedelműt. Tenger nép gyülekezett öszve.” Így
lesz a tengernyi sok vízen és szárazon egyaránt támadó harcosokból tengeri
nép.
A thébai feliratban
szerepel itt még egy képjel, a föld/ország (land) vagy – Egyiptom
szomszédságáról lévén szó – a sivatag képjele, melynek nemzetközileg elfogadott
átírása h3št, Borbola János szerint HaRaSZT
illetve KeReSZT olvasatokkal. Itt az olvasat tenger(nyi) ember/nép
HaRCó’T, mivel az š hangértéke ugyancsak Borbola szerint cs/c,
legtöbbször így is szerepel a fenti olvasatokban.
A tengeri népek közép-európai eredete?
A tengeri népek népneveinek
fenti olvasataira/értelmezésére nehéz közvetlen bizonyítékokat felmutatni,
nem azért mert ilyenek nincsenek, hanem azért mert azokat a hivatalos
(politikailag korrekt) tudomány nem ismeri el. Számos nagynevű kutató
mutatja ki az azonosságig menő hasonlóságok sorát a közép-európai és
kelet-mediterráneumi bronzkori kultúrák között. Az uralkodó történelmi
szemszögből és a mai nyelvi és állami határokból kiindulva nem lehet a
bronzkori viszonyokat megérteni. Árú szállítására alkalmas eszközök és útak
nélkül kereskedelemről szó sem lehet. A kocsik vagy szekerek, noha már
ismertek Közép és Kelet-Európában, megfelelő útak és hídak nélkül inkább
csak helyi, rövidebb távolságokra való szállításokra voltak alkalmasak.
Egyedül víziútakon lehet ebben az időben nagyobb távolságra és
jelentősebb mennyíségben árút szállítani. “Európa,
de Közép-Európa különösen, rendelkezik a szállítást viszonylag könnyen
magvalósító, finoman szőtt, hajózható víziút-hálózattal.” Romey.
Az Alpoktól a Fekete
tengerig, a Duna vízgyüjtő területének folyói álltal sűrűn
behálózott terület, a Duna-medence, a Márvány-tengeren keresztül
akadálytalanul tudja termékeit eljuttatni a Földközi-tenger térsegébe, ha …
a terület népessége egységes, ha a folyók összekötnek, nem elválasztanak,
mint teszik azt ma. Abból, hogy a két terület között a javak forgalma
egyértelműen kimutatható, ésszerű arra következtetni, hogy az
útvonal teljes hosszában ugyanaz a nép élt. Ha a folyók átellenes oldalain
vagy egyes szakaszain különböző népek éltek volna, akkor a biztonságos
kereskedelem lebonyolításához hadi flotta, várak és
figyelő/figyelmeztető tornyok sorozatára lett volna szükség, - úgy
mint az Ibériai félszigeten, - ennek azonban semmi nyoma.
Nehéz elképzelni, hogy a
Kőkorszaktól kezdve nemzetközi egyezmények rendelkeztek volna a folyókon
lebonyolítandó árúszállítás biztonságáról. Sokkal valószínűbb, hogy
ilyen kereskedelem eleve ott tudott csak kialakulni ahol ezt a folyó(k)
teljes hosszában élő azonos népesség biztosította. Ezt látszik igazolni
Sánta Gábor a Domaszék-Börcsök
tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és
archaeometria elemzése
című tézisében, egyrészt kiemeleve a folyamatos fejlődést a
Bronzkor teljes időszakában: “Dunaújváros-Duna-dűlőben
a kora bronzkor végétől folyamatosan fejlődő társadalom
képe bontakozik ki előttünk, melynek záró szakaszában 33 késő
bronzkorra keltezhető temetkezés található. A késő
Vatya-Rákóczifalva-Halomsíros karakterű edénytípusokkal rendelkező
sírok a temető rendjébe illeszkednek és forma- valamint díszítésviláguk
törés nélkül követik a Vatya-Koszider időszak típusait.” Másrészt kimutatva a szélrózsa minden irányába mutató kereskedelmi
kapcsolatokat: “A
fém nyersanyag alapvetően három területről érkezhetett, a Tisza
menti úton észak (a Felvidék) felől, nyugatról a kelet-alpi Mitterberg régióból,
valamint a Maros mentén kelet-délkeletről (Bor-Majdanpek /
Vaskő-Dognácska / Rézbánya).”
“A Vatya-Koszider népesség
határozottan szorosabbra fűzi kapcsolatrendszerét a szomszédos
területekkel és kultúrákkal, köztük a Magyarád és korai Halomsíros
népességgel is, ugyanakkor a kulturális határok elmosódnak, temetkezési
rítusok keverednek. A kor kutatóinak határozott válasza szerint
kapcsolatrendszer megélénkülése a fémkereskedelemhez kötődik. Ez a fém a
bronz, melynek két fő összetevője a jelek szerint nem egy
területről származik, sőt az ón beszerzése regionális/távolsági
kereskedelmet igényel. Az ón lelőhelyei a majdani Halomsíros-kultúra
centrális területének közelében, Csehországban vannak. A Halomsíros komplexum
Kovács Tibor szerint gazdasági-politikai egység, melynek kialakulását
szerintem az ón megélénkülő kereskedelme segítette,”
énszerintem pedig az elmosódó kultúrális határok, a temetkezési
ritusok keveredése arra utal, hogy a gazdasági-politikai egység népe
is egységes, egy nép.
Mario Alinei
írja, hogy “a XII. században a Keleti-Alpok és a
Tisza közötti területet a dunántúli urnamezők kultúrája foglalta el – a
Rénó és az Alpok közötti tumulusok kultúrájából fejlődött ki.
Mindez a magyar népesség jelenlétét bizonyítja az itáliai urnamezőkön.
Ekkor erősödött meg az egész régiót tömegtermelésével elárasztó
alpokbeli fémkohászat. Így a technológiai folyamatot a két nagy kultúra
találkozása serkentette – a Gáva és a dunántúli urnamezők kultúrája, –
melyek a Kárpát-medence nyugati, illetve keleti részét foglalták el, és a
térség fémkohászata továbbterjedt egész Európára.”
A dunai
Közép-Európa és Görögország közötti kereskedelmi kapcsolatok régészetileg a
mükénei kortól bizonyítottak (borostyánkő, fajansz gyöngy, arany), de
valószínűleg már korábban is fennálltak. Mint ahogy a madármotívumok
fafaragványok formájábban akár évezredekkel korábbról is származhatnak, de
csak a bronzkori öntvényeken maradtak meg napjainkig. Romey szerint
ugyancsak: “Ez lehet az oka a Nap-motívum
kiemelkedésére az urnamezők műveltségében: a Nap a tűzzel
összekepcsolva, mely sarkalatos tényező a fő iparágnak számító
fémművességben.”
Nagyon ésszerű amit Romey
a vogelbarke motívumról kifejt: “A madárbárka
motívum népszerűsége az urnamezők világában, márpedig, teljesen
elhalványítja annak bármi szerepét a kései hellén Görögországban. Itt
játszik, a bronz D-korszakában Közép-Európa gazdasági helyzete egy érdekes
szerepet. A felfokozódó kereskedelem időszakában, és az azt követő
vagyon és rang amit az ilyen kereskedelem felhalmoz, a szállítás eszközei nem
csak gazdasági értéket, hanem tekintélyt, társadalmi, és vallási értéket is
nyernek.
Akár
Közép-Európa kései bronzkori műveltségének termékeit, dagadva a
dübörgő bronzipar gazdasági sikerétől, a Fekete tengeren, akár a Duna
központi ütőerén mozgatva, ez a szállítás döntő
jelentőségű volt – és ennek az alépítménynek a mértéke szintén
teljesen újfajta lehetett. A víz fontossága a szállításban tükröződik a
bronz D-kor madárbárka diszítőelemenék mindenütt jelenvalóságában.”
Vegyük hát gorcső alá ezt
a vogelbarke díszítőelemet. Kezdjük az összetétel második
részével: BÁRKA, fn. tt. bárkát. 1) Kisebb nemü
tengeri hajó. Noé bárkája. 2) Likacsos, vízjárta halászhajó, melyben a fogott
halakat tartják. Halászbárka.
A
latin arca vagy barca szóból eredettnek látszik. A hellenben βαριζ
szintén hajónem, mely több más, mint a franczia, spanyol, olasz, angol,
szláv, stb. nyelvekben is megvan. Rokona a dunai kisebb szállító hajókat
jelentő burcsella, azaz barcella. CzF.
Közelebbről
megnézve, nem nehéz észrevenni, hogy a díszítőelem madara a kacsa,
vagyis kacsacsőrök: egy a bárka elején, egy a farán, egymást tükrözve.
RuCa tükrözve CSőR. A RuCa CSőRe a NYaK-ban folytatódik, a
kettő együtt: CSoR+NYaK maga a CSoLNaK! A nyak
megfordítva kany, a kanyarodás a bárka bordáinak ívelését, HaJolását
fejezi ki (HaJó), ez a Bó’T-HaJtás szerű hajolás
latinul aRCus, angolul aRCH (aRK, báRKa), a BoaT
(ejtsd Bó’T!) pedig HaJó.
A RuCa másik
nevén is fontos szerepet töltött be az árú szállításában: a KaCSa rímel a KoCSi
szavunkkal (és az angol CoaCH-csal, és ha már az angolt felhoztam:
DuCK = kacsa, DeCK = hajópadló, DoCK = zárt kikötő). A képen látható
szobrocskán a kacsa nem jelkép, nem is igavonó állat; itt a kacsa szó
kiejtve egyértelműen jeleníti meg ősmagyar hangváltással a képen
látható jármű nevét: KaCSa > KoCSi. Ez a szerves kifejezési módszer
messze felülmúlja a könnyen félreérthető, mesterséges jelképes
kifejezési módszert.
Ha valaki azt mondaná, hogy a
madarak a bárkákon nem is kacsák hanem LuDaK, az sem lenne baj: a LaDiK
is egy vízi szállítóeszköz és a LáDa is árú tárolására és szállítására
szolgál (és itt van megint az angol LoaD: teher, rakomány; LaDe:
megrak (hajót); LiDo: fürdő, lúd-úsztató. Hát nem furcsa
véletlenek? És ez még nem minden, a load és lead még sorra
kerül.)
Ime még egy madár: a GóLYák
hosszú vándorútjukat – (Közép-)Európa és Egyiptom között! – hajóorra
hasonlító, ékalakú felállásban teszik meg. Szárnyaik az ék két oldalán mind
szabályos eloszlásukban, mind mozgásukban a GáLYa evezőire
emlékeztetnek. (Angolul a gólya SToRK, a STRoKe pedig csapás,
evezőcsapás, vezérevezős, pl. egy gályán! STRaKe
hajópalánk. Véletlen, igaz? Csakhogy aki az ilyen szerkezeti egyezések
sorozatát véletlennek mondja az vagy korlátozott szellemi téren vagy
tudatosan ferdít. De toldjuk meg még egy kicsit az egybeeséseket: GáLYa >
GuLYa, együtt mozgó állatok; GaLLey > GaLLery, banda; SHiP
(hajó) > SHeeP, birkák. És talán egy nem is olyan mellékes
megjegyzés, hogy magyarul a kacsa hangja SáP.)
Shelley Wachsmann, a Bird-head
devices on Mediterranean ships című dolgozatában a hajókat
díszítő madarak egyike a SHeaRwater magyarul SiRály, vészmadár:
VéSZeLő, angolul a hajó másik neve VeSSeL. Egy újabb furcsa
véletlen.
Az ark/bárka kezdő á
hangját megmagyarázandó pontosítsunk: a dunai árúszállítók az áR-RuCák,
akik a folyó áR-ját felhasználva szállítják az áRút! A szó ilyen formában ma
már nincs meg, de a karuca (kar-ruca!), a hordágyhoz hasonló, szálas
anyagok szállítására szolgáló alkalmatosság hasonlóan képzett szó, a mai
napig őrzi emlékét. És őrzik az indo-európai nyelvek is carousel
formában!
Az áR-RuCa alakváltozata az
áRK vagy báRKa (C>K). Ha figyelembe vesszük, hogy a szóeleji b “többször az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítja,
mint: atya, bátya; anya, banya; állvány, bálvány; al, bal; ennünket,
bennünket; omlik, bomlik; ér(ték) bér; öklel, bök; ötlik botlik, stb.”
akkor nem nehéz belátni, hogy Czuczorék eredeztetése a latinból
ésszerűleg is pontosan fordítva igaz.
Már megállapítottuk, hogy
ezekkel a csolnakokkal/bárkákkal szállították őseink az éRCet.
Érdekes, hogy a teher mozgatását kifejező ige a madarakra jellemző
röpüléssel kapcsolatos. A bronz alapanyaga a RéZ-éRC (C>Z), a perzsában róz
am. fény; nap; és nappal (zend nyelven rucs, szanszkrit nyelven rucs
am. fénylik), a latinban luc, a magyarban minden FéM FéNYlik nemcsak a
réz.
Az indo-európai nyelvekben a vogelbarke
jelkép, a magyarban azonban a RéCe/RuCa képjel, - a bárkán faragott jel, -
mely az aRK/báRKa szóra hangzósítható! A bárka a vogellel jólehet
elrohadt, de a magyarban a szóbokor él, tagadása idiótizmus. A Hun
csillagok – görög-római szupersztárok című dolgozatban írtam a Iason
legendáról:
“Az acél nyilhegyekben
végződő tollakkal támadó madarak nagyon ügyesen figyelmeztetnek az
utazás céljára. Nyilazási gyakorlatoknál a métát kell eltalálni. Harc közben
az ember védekezésül a métát (pajzsot) tartja maga elé. A beszélő tölgy
mégis azt javasolja, hogy a madarak toll-nyilai elleni védekezésül az
argonauták csörgessék a métát: csör(ög)/cser(eg) a méta > cser a
méta. Emlékezeterősítő hasonló hangzás: cser-eg és cser-fa!
Ez az egyetlen (és csak magyarul) értelmes magyarázat erre a mellékes
eseményre.” Ezt a magyarázatot most kibővíthetjük azzal, hogy a
Fekete-tengeren, az Al-Duna környékén támadó ‘madarak’ valójában
RuCa-CSőR díszítésű bárkák voltak és a CSöRgéssel Iasonék a bárkák
személyzetének figyelmét saját, szintén madár díszítésű pajzsaikra
hívták fel: - Hahó, ne nyilazzatok! Mi is MaDaRaK vagyis MaGYaRoK vagyunk!
A mítosz
keletkezésének tipikus példáját látjuk itt: a görög mesélő nem érti a
szavakban rejlő benső üzenetet. A RuCa-díszítette aRK-ot madárnak
érti, a róla felszálló nyilakat aCéL nyilhegyekben végződő tollaknak
érti, a CSoLnak tengerészeinek nemzeti hovatartozásáról árulkodó CSőR-t
CSöRgésnek érti és a pajzsok CSöRgetésével válaszol rá. Ennek csak akkor van
értelme ha a pajzsokra madarak vannak festve; ezekre a díszítésekre hívja fel
a támadó tengerészek figyelmét azok csörgetése, mutogatása. Az üresen
kongó görög szavak, - ahogy Aszklépiosz mondja, - nem tudják megadni a
magyarról lefordított mondatok mélyebb értelmét, mint ahogy Hermesz szavainak
sem tudták megadni, ezért kell magyarázó mesét keríteni köréjük.
A kutatókat azonkívül, hogy a
“tengeri népek” nevei milyen földrajzi nevekre hasonlítanak más nem érdekli.
Nem érdekli őket, hogy mi áll a nevek mellett vagy azok mögött, a
nevekben rejlő mélyértelem kutatása meg sem fordul a fejekben.
Miért is? A név csak úgy felböffen valakinek a szájából és bármikor
lecserélhető valami másra, szajkozzák Saussure nyomán. A régiek
bölcsességét rejtő nomen est omen elfelejtődött, pedig mint
láthattuk sok minden rejlik a nevekben, és mégtöbb a szövegek figyelmes
olvasásában, egyáltalán az elolvasásukban.
Ahhoz, hogy bizonyítsuk a
dunai Közép-Európa kapcsolatát a tengeri népekkel, ki kell mutatni
jelenlétüket a hellénisztikus Görögországban. “A
kései hellén Görögországban a régészeti bizonyítékok kétségkívül
közép-európai jelenlétre mutatnak, de milyen mértékű és természetű
jelenlétre? A korábbi érvek, legutóbb Schachermeyr és Bouzek részéről, a
mykénei Görögország közép-európai népesség általi lerohanása mellett szólnak,
melyek következménye a paloták lerombolása a (kései hellén) LH IIIB/C
időszakban. Más tudósok, nevezetesen Sandars és Drews, a mükénei
Görögország régészeti adataiban közép-európai zsoldos népesség jelenlétét
látják, mely a tengeri népek első rajtaütéseivel kezdődtek az i.e.
XIV. században.
Régészeti
bizonyíték közép-európai népesség jelenletére a kései hellén Görögországban
legtöbbször fegyverek és kerámia formájában kerül elő.
A
legjelentősebb közép-európai behozatal a bronzkori Égei-térségbe a
bordás (flang-hilted) ‘vág-és-döf’ szúrókard (melyet Sprockhoff IIa, vagy
egyszerűen IIa szúrókard néven szokás emlegetni). Ez először,
mükénei kerámiával és közép-európai tokos dárdahegyekkel, egy Cos-szigeti
késő hellén IIIB:2-kori temetkezésnél tűnik fel. A ‘vág-és-döf’
szúrókard nem csak egy új adalék a fegyverek sorában, melleyel a mükenei
görögök már rendelkeztek – lándzsák, gyilkok, tőrök, és keskeny
vívótőrök – hanem egy új és sokkal halálosabb hadviselést vezet be.
Hosszan kinyúlva és erőteljesen kaszabolva sokkal hatásosabbnak
bizonyult mint az ellenfél szúró vivótőre. A XI. századra már a IIa
szúrókard volt “gyakorlatilag az egyetlen használatos kard az Égei
térségben,” és ez lett a szabványos kard a korai vaskor Közel-Keletén.
Harmincnyolc IIa szúrókardot találtak kései hellén környezetben.”
“Görögországon
kívül semmilyen késő bronzkori közép-európai régészet lelet nem
támogatja a lerohanás elméletét vagy nagymértékű délre vándorlást. Nincs
szakadás a közép-európai urnamezős műveltség folytonosságában és a
határterületekre, mint amilyen Németország, Lengyelország és Észak-Olaszország,
gyakorolt hatásában. Nem találtak Közép-Európában nagyobb mükénéből
származó leletet, amit ‘hadizsákmánynak’ lehetne mondani. Az erdélyi
bronzipar tovább virágzik; és a kereskedelmi útvonalakban sem látszik
szakadás a kelet-balkáni érclelőhelyek környékén.”
“Ha
valójában, ahogyan Jöckenhovel kimutatja, a késői bronzkor kelet-európai
műveltségében az élgárda rang kevésbé rendszerezett és jobban
átmenetibb volt mint a mükénei Görögországban, és ha az embertől
állandóan elvárták, hogy megerősítse (olvasd: harcoljon) a törzsén vagy
nemzetségén belüli rangjáért, akkor az ilyen rendszer nagyban hozzájárul
zsoldosok kinevelésehez. … Javasolja annak lehetőségét, hogy az élgárda
rangsorolása a műveltségben nem volt örökletes és nem nyilvánulhatott,
vagy nem kellett, hogy egy változatlan felépítményben nyilvánuljon meg,
szükség volt állandó megerősítésére.”
Az indo-európai
kultúrkörben már ennek a kérdésnek a megfogalmazása is óriási intellektuális
teljesítmény. A válasz, hogy a mellérendelő társadalmi berendezkedés
vetette meg a nyugatinak nevezett civilizáció alapjait. Az alárendelő
királyságok melyek erre az alapra épültek, nem fejlettebbek hanem kegyetlenebbek,
tehát csak a fegyverek erejével tudják fenntartani a hierarchikus rendet.
Értékek létrehozására a mellérendelő termelési módszer alkalmasabb. A
történelem, a véres háborúk sorának bizonyítéka szerint, az erőszakkal
megszerzett javak, mivel természetes környezetükből kiszakítattak,
elértéktelenednek.
Cser Ferenc a Gyökerekben
bizonyítja a mellérendelő társadalmi rendszerű magyarság több ezer
éves kárpát-medencei folyamatos fejlődését. Childe, Renfrew, Gimbutas,
Barfield és mások pedig azt, hogy ez a műveltség lett a Bronz-korban
Európa ipari központja. S. W. Baird, Romey és mások pedig, még ha nem is
mindig tudatosan, ennek a műveltségnek a hatásait letolták egészen a
Levanteig és Nyugaton Ibériáig.
Remélhetőleg
egyszer Magyarországon is a tények fontosabbak lesznek mint a politikai
korrektség és akadnak majd magyar kutatói is ennek a kérdésnek, mivel már
nemzetközi porondon is kezd kényelmetlen lenni, hogy “a Duna melléki és túli népek azonosságáról kevés adat található.”
A kutatók a ‘tengeri népekkel’ úgy jártak mint a XXXIV.
századi Mézga Ferenc, aki a III. világégés után Magyarországból megmaradt
egyetlen telenfonkönyv-töredéket tanulmányozva megállapítja majd, hogy három
nép élt a Kárpát-medencében: a kovács, a nagy és a kis, meg néhány kisebbség
mint például a lakatos és a szabó, de magyaroknak semmi nyoma.
“A
közép-európai fegyverzet és vértezet fajták gyors mediterráni elterjedése a
kései bronzkorban megnehezíti egy külön ‘európai’ műveltség jelenlétét
azokon a területeken ahol rájuk találtak. Ezeknek a tárgyaknak az eloszlása,
márpedig, szorosan kapcsolódik a tengeri népek égei / közép-európai
vándorlásához. A közép-európai fegyver-típusok jelenléte a kézműves
fényezett edényekkel és/vagy az urnamezők műveltségének hitvilágától
áthatott tárgyak felhasználhatók az európai műveltség feltételezésére a
tengeri népek vándorlásában. Bizonyítékot a közép-európai műveltség
jelenlétére a kései hellén IIIC időszaktól kezdődően találtak
Cipruson és a Levantén.
A
IIa típusú szúrókard Cipruson röviddel az első görögországi LH IIIB
időszakbeli megjelenése után tűnik fel. Bőséges bizonyítek van
az európai típusú fegyverzetre és fibulákra és számos eredeti (első
generációs) európai szúrókardot találtak itt, főleg LH IIIB/C
környezetben Enkomi mellett.”
A dunai Közép-Európa népének/népeinek kelet-mediterráni
kapcsolatairól, beleértve részvételüket a tengeri népek szövetségében nagy
gond a kutatók számára mivel nincs egységes, átfogó és naprakész tanulmány az
urnamezők műveltségéről. A magyar történészek, régészek,
nyelvészek, néprajzosok vagy az Ob körüli gyökereinket keresik a gyökértelen
mohák között, vagy azt bizonygatják, hogy a földrajzilag egységes, természeti
kincsekben gazdag és termékeny Kárpát-medencét népek és kultúrák
sokszínű foltjai tarkították, mint a szegényember gatyáját. Erre a szalámi-történelemre
jellemző a következő Wikipédia-idézet: “A
középső bronzkor (i. e. 2. évezred első fele) legfontosabb
Kárpát-medencei kultúrái: a Dunántúlon a zóki kultúra és az úgynevezett mészbetétes
díszű edények kultúrája, az Alföldön a nagyrévi kultúra, hatvani
kultúra, perjámosi kultúra, vatyai kultúra és a különlegesen szép
edényeiről ismert szeremlei kultúra, valamint az erdélyi
csomortáni kultúra és Wietenberg-kultúra. A Kárpát-medencei
középső bronzkor végét (i. e. 15-14.
század) koszideri periódusnak is nevezik Dunaújváros
Kosziderpadlás lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket
találták.”
Ember legyen a talpán aki ezt a kavalkádot átlátja,
egységbe foglalja és – ne ad’j Isten – még valami kárpát-medencei magyar
folytonosságot is kimondana a bizonyítékok alapján. Ilyet az általam idézett
szerzők sem mondtak ki, de csak azért mert egyik sem beszél(t) magyarul.
Aki vette a fáradságot, hogy kézbe vegyen egy magyar szótárat, mint például
Mario Alinei, az ezt az utolsó lépést is megtette, hivatalosaink nem kis
bosszúságára. Szótár alatt, természetesen, nem a TESz és MÉKSz-szerű
politikai förmedvényekre gondolok.
Alinei segítségével említsünk meg egy magyar tudóst is, a
témában az egyetlen említésre méltót: “Érdekes
megjegyeznünk, hogy az előző fejezetben több alkalommal idézett magyar
tudós (Kovács Tibor) a Kárpát-medencei bronzkorról írott monográfiájának
végén a következő kérdést teszi fel. Nem lehetséges-e, hogy a bronzkori
Kárpát-medencei harcosok Trója bukása után részesei voltak a tenger népeit
III. Ramszesszel ütközetre készítő mozgásnak? Földrajzi helyzeténél
fogva ugyanis a Kárpát-medencén az európai kereskedelmi útvonalak – nem is
beszélve a különböző népvándorlásokról – szükségképpen áthaladtak. Így
vált a térség összekötővé a fejlett földközi civilizációk és Európa
többi népei között. Az Európában páratlan gazdagságot és hatalmat elért
mükénei civilizáció főként a XVI. század második felében és a XV.
században gyakorolt hatást Dél-Európára. A Kárpát-medence uralkodó
csoportjait Erdély aranya és reze segítette. Kis-Ázsia partjai és a
Duna-delta torkolata egyike azoknak az útirányoknak, melyen át a mükénei
kultúra hatása élérte a kontinentalis Európát és továbbította a pontikusz
hatást. Ekkor szerezte meg a mükénei kultúra Erdély aranyát és rezét.
Ugyanakkor Mükéne és Kréta törekedett a Földközi-tenger keleti részének
felügyeletére – Ciprus aranya is Kréta hatáskörébe tartozott.”
Kényszer-kormányos
Régészeti adatokból, logikai és logisztikai
meggondolásokkal alátámasztva – hajóépítésre legalkalmasabb ciprusfa
bősége – tudjuk, hogy a tengeri hajózás Krétán (és Cipruson)
kezdődött és nőt ki egyeduralkodó szintre a Földközi-tengeren. A
gyakorlati (tengeri tájékozódás), gyakorlási (diák, zodiák) és
emlékeztető célokra gyártott csillagképek és a bennük szereplő
csillagnevek a minószi nyelvből kerültek Egyiptomba, a kiterjedt kereskedelmi
kapcsolatok révén. A tengeri hajózással kapcsolatos Argo csillagzat is így
került Egyiptomba, míg a görög-római műveltségbe a minósziakat leigázó
és rájuk települő mükénei műveltség révén került. Mindkét helyen
mesékkel megkísérlik visszaadni a csillagzatra és csillagaira épülő az
eredeti, gyakorlati célokat szolgáló megnevezések összefüggéseit, de a szavak
gyökrendszernek köszönhető mélyszerkezeti értelmét teljesen semilyen
mese nem tudja helyetesíteni. Csodák csodájára, a más nyelveken üresen kongó
csillagneveket újra szóra lehet bírni magyarul. A magyar nyelv gyökrendszere
a távolinak tűnő fogalmakat (gondolati) rendszerbe gyüjti és így
felfedi a más nyelveken rejtve maradó összefüggéseket.
Az egyiptomi piramisok vallásos szövegei és a görög
mitológia nagyjából ugyanazt a mesét szövi az Argo csillagzat és legfényesebb
csillaga, a Canopus köré: Egy tűzhányó-kitörés gázaitól terhes vihar kén-bűze
kormányozta Menelaoszékat Trója felperzselése után Egyiptomba. Miután
a kén-bűz elhalt (és “eltemették Egyiptomban”) a hajó folytatta
útját haza. Banális, de nem mesebeli történet. Mítosz akkor lesz belőle
amikor a regélő már nem érti, hogy a kén-bűz mit jelent, mitől
származhat, ezért a hajót kormányzó természeti kényszert, a halált is
hozható mérges kén-bűz elöli menekülést megszemélyesíti,
KéN-BűZ lesz - kissé görögösen ejtve - CaNoBuS, a kormányos.
A KéN BűZe KöNNYezésre KéNYszerít, ha a bűz
nem űz el akkor az életed leKoNYulhat, elHuNYsz és az örök HoNba
vONulsz, a fortyogó KéN-BűZébe, melyhez az irányt CaNoBuS mutatja. Az
elHuNYás közeledtére néha a test BűZös GeNNyesedései figyelmezetnek,
ilyenkor illóolajokkal beKeNjük a testet. A KeNYés KéNYeztet, KéNYelmet
nyújt, mivel a halálra emlékeztető GeNNY-BűZt elűzi, vagy
legalábbis KöNNYíti. A felKeNés megszabadít a testi BűZöktől, és
KeNettel teljes viselkedésre KéNYszerít. Tehát a csillag hunneve: Keniveni
= KéNi-fény vagy KeNőfény = Szentelőfény olvasatai végeredményben
megerősítik a Canopus nevének eredetét és eredeti értelmét.
A kén-bűzös tűzhányókitörés óriási
erősségű lehetett, ha Menelaoszt úgy megfélemlítette, hogy hazája
helyett Egyiptomba kényszerült kormányozni hajóját. Tette ezt az a Menelaosz
akinek a szaglószerve még ki sem tisztulhatott az élők, haldoklók,
halottak és már foszló halottak ezreinek az elégetésétől, a porig égett
ellenséges város üszkeinek orrfacsaró bűzétől. A mítosz hozzáköti
Trója elestét egy óriási vulkán kitöréséhez, ennél pontosabb
időmeghatározásra nagyon kevés esély van.
Egyiptomi szövegek többször is emlegetik a hajókon a
mélység meghatározására használt függőónt (függő- vagy
csüngőmértéket) a Canopusszal kapcsolatban: Siriustól, a képzeletbeli
zsinóron lelógatott ón, azaz Canopus pontosan Délre esik, tehát ez a
képzeletbeli függőón az észak-déli irányt méri. (Coppens írja, N.
Lockyer-re és R. H. Allen-re hívatkozva: Canopus, who was also known as "heavy", it being the weight of the
plumb line.)
Egyiptomról lévén szó, a le észak felé van, a Nilus
ebbe az irányba folyik le a tengerbe, Kréta az ügyben (majdnem)
semleges, de a Kárpát-medencéből a le délre van, innen ered hát a
le és a dél irányok egybeesése. DéL tükörszava LéD, angolul
írva LeaD (=ólom), ez a nehezék a “plumb line”-on, a függőleges vonalon,
ez huzza dél-, vagyis lefelé a zsinórt. Magyarul az ÓN vON lefelé
(régebben az ón magyarul is az ólomot jelölte), az angolban a LeaD LeaD (=vezet, von) DéLnek. Az égi ÓN
vON (the Lead LeaDs), meghatározza
életünk vONát Isistől Osirisig, az éLő világtól az aLvilágig.
Hajókon a függőónnal, vagyis a LáTóÓNnal kopogtatják,
LaTolják/LaTolgatják (=ponder,
angolul) a tenger mélységét, MéRik a MéLYét. (Az angol a távolságot MéRi MiLe-lal.) Canopus azonosítása az LáTóÓNnal
onnan is származhat, hogy a csillag a Földközi-tengerről nézve állandóan
a LáTkör/LáTóhatár szélén van, szinte belelóg a vízbe. (Megjegyzendő,
hogy oroszul lot am. ólom, tükörszava a tall
(=magas) angolul a mélységet - a tengerfenéktől felfelé - méri. A tall ship kifejezés talán nem is magas
vitorlákra utal?) A LáTó gyökszava a LaT egy súlyegység, az 1/32 font neve,
ma már “nem sokat nyom a latban”. A látóón ha TaL-ajt TaLál (=find, angolul, de a tally rovátkás bot) az jó, mert akkor a
tenger nem fenékTeLen/fenekeTLen s TaLán hamarosan kiköthet a hajó és ismét
szilárd TaLapra (=fundation, angolul) léphet az utasa.
Egy tárgy súlyát az határozza meg, hogy mennyi ÓNt vON a
mérleg másik serpenyőjébe: ha 3 ÓNt vONt akkor 3 (f)ÓNt NYOm, 3 FONT
(POUNDus, PfUND, FUND stb) a súlya. (A kőművesek függőÓNja
mONY alakú, ennek a tükörszava NYOm.)
Amikor Canopust diakorlásra használták, akkor e csillag
képviselte azt a vonat-erőt ami az égi függőónt észak-déli irányba
tartja, ezért Ponderosusnak is hivták. PONDERoSuS < VONaT-ERőS
őS = erős vonatú (vonzatú) ős, a vonat (vonzás) ős LaT-ÓNja,
akarom mondani TaL-ÓNja. A TaLON tárgyiasítva, mint talent
került a mükénei görög(?) nyelvbe és terjedt el mint súly, pénz, sőt
eszmei érték mértéke (talentum).
Ponderosus valóban sokat nyom a latba: átmérője a Nap
65-szöröse, fényessége pedig a 15 000-szerese. (A csillag arab neve is a
függőón nehezékére utal: The
Arabic name for Canopus, Suhail el-wezn, meaning "heavy-weighing",
with the weight at the end of a plumb-line.)
A Canopus egyiptomi neve SaH/u, arab neve SuHaiL. Ezek a
nevek nagyon közel állnak SúLY szavunkhoz és az uSZáLYhoz, melynek MeRülése,
SüLYedésének MéRtéke nagyon is függ a rajta levő teher SúLYától. A
vonalat a hajó oldalán ahol a víz SZüNeTje kezdődik vízSZiNTnek
nevezzük. Ha vízSZiNTje nem SZűNiK (=SiNK,
angolul) emelkedni a hajó elSűLYed, megSZűNiK (the ship SiNKs!)
Van egy különös összefüggése a súly, a font és a kén
szavaknak: SULYAG, sajátságos, a többi egyszerü földnemektől különböző
föld, mely kénsavval van öszvekötve. (Terra ponderosa,
barytes). Czuczor-Fogarasi. (barusz am. súlyos görögül)
Nem mellékes itt megjegyezni, hogy az ón, a
bronz nélkülözhetetlen adalék anyaga, a minósziaknak nagyon fontos
volt, a vele való kereskedelmi egyeduralomtól függött gazdasági hatalmuk,
nyelvünk ennek emlékét a mai napig őrzi. Érdekes, hogy az angolnak,
tengerhajózó nép lévén a behozatal important
(=fontos).
Hajós nép léttére, az angol etimologizálás a pound (lat. pondo), fundation
(lat. fundus = fenék), és find (pp.
found, óangol) szavak között
semmilyen összefüggést nem érzékel, pedig mint láttuk ezek a szavak egyetlen,
a tengeri hajózás szempontjából nagyon hasznos és fontos cselekedettel
kapcsolatosak: a tengerfenék megtalálása látóónnal.
Ha jól megFoNToljuk a szavak eredetét, akkor a PéNZ, (az
angol penny/PeNCe), a PiNT is a családba
tartozik.
A súlyt amivel a görögök az Abyss mélységét mérték merkhet-nek
hívták: MeRKHeT < MéReGeT/ő, innen a MéReG szavunk, az ABySS-ből
(Al-BűZ), az alvilágból feltörő bűzös kénre és minden hasonló anyagra. Az Abysst Sirius kavarja fel, előidézve kiáradását. A haragvó
áradaton, a zuborgó árkon Isist és Osirist Argo, az ark/bárka viszi át, melynek kormányzó csillaga Canopus.
A Canopus a déli Sarkcsillag, régiesen mondva Dél húgya. A
felkavart és a Niluson lezúduló áradat angolul deluge,
kiejtve DeLJúDZS. Magyarosítsunk egy kicsit a kiejtésen, DéL-HúGY, úgybizony
–mégpedig a szó mindkét értelmében: déli csillag és délről lezúduló
vize… a Nilusnak. Az angolban a (vélt) ok nevét kapta az okozat, van ilyen.
Eddig az óriási
Argo csillagzatnak csak egyetlen csillagával foglakoztunk. A csillagzat
háromba lett törve:
1. CaRiNa, jelentése (hajó)GeRiNc.
2. PuPPiS = PúP, hajótat, a sivatag hajójának púpjára
emlékeztető kiPúPoSodó rész,
3. VeLa = Vitorla. A vitorlába (=SaiL, angolul) torlódó SZéL ToLja az árút
SZáLLító uSZáLYt, mely SZeLi a SZéLes tengert. A szél vi-torla
(szél-vitt torló) viszi a hajót a beléje torlódó
szél ereje által. A leíró név első feléből lett az angol rövidségre
törő sail, míg a leírást értő magyar az értelmi rész lényegét
tartotta meg a vitt torlóból lett vitorlát. (A magyar nyelvészek
szerint a vitorla természetesen szláv eredetű szó!)
Valószínűleg mindhárom rész szolgáltatna még
érdekességeket, meglepetéseket, ezért … folytatása következik.
Az egyiptomi vonatkozások Philip Coppens The Canopus Reveletion
című dolgozatából valók (http://www.philipcoppens.com/canopus_art1.html)
Éhinség-kényszer
A nyelv pártatlan tanúvallomása szerint a magyarság nem
zárható ki a tengerhajózás történetéből, ellenkezőleg. A (nem
magyar) régészet szoros kapcsolatokat mutat ki a bronzkori és vaskori
Magyarország és a Földközi-tenger térsége között. Ez a kapcsolat sohasem
lépte túl a mellérendelő gondondolkodás élni és élni hagyni, a
másikat magamellé emelő szemléletmódjából levezethető társ-állami
formát (lásd pl. a magyar-horvát viszonyt melyből a kisebb társ jött ki
nyertesként, eredeti területe többszörössével). Nem jött létre klasszikus
birodalom, ezért ennek a kapcsolatrendszernek könnyen végeszakadt és a népre
végzetes következményekkel járt. A Keleti-Mediterraneum szinte teljes anyagi,
szellemi és emberi állománya eltűnt egy ötven éves katasztrófa-sorozatban:
“Számos ismérv sugall esetleges
földrengés-károsodást: beomlott, toldozott vagy megtámogatott falak;
összelapított csontvázak, vagy holttestek az omladékok alatt; egymással
párhuzamosan fekvő feldöntött oszlopok; árkádok elcsúszott alapkövei,
és kapualjak meg falak lehetetlen szögekben dőlve vagy eredeti
helyükről kimozdítva … A régészek széleskörű bizonyítekát
találták ilyen földrengés-károknak a válságos ie. 1225-1175 időszakban.
Az égei térségben valószínűleg földrengések sújtották Mycenae, Tiryns,
Midea, Thebes, Pylos, Kynos, Lefkandi, a Menelaion, és Kastanas városokat;
Thessalyban Korakou, Profitis Elias … és a Kelet-Mediterraneumban
földrengés-kár látható többek között Trója, Karaoglun, Hattusa, Ugarit,
Alalakh, Megiddo, Ashdod és Akko romjain.” Amos Nur & Eric H.
Cline, Earthquake Storms: What triggered the collapse?
Tűzhányó-kitörés,
cunami, és földrengés-vihar megtépázta, sérülékeny, védhetetlen
várak/városok sora esett áldozatul az új bronz és vasfegyverekkel olcsón
felszerelt, de a sorozatos katasztrófák miatt gazdátlanul maradt zsoldos
seregeknek, melyekhez csatlakoztak, a zürzavart fokozandó, szárazság és
rablások következtében előállt éhinség hajtotta tömegek. Shell
Peczynski írja a The sea people and their migration című
dolgozatában: “Maradtak ránk adatok a terület
összes nagyobb hatalmától élelem hiányokról. A szárazság terméskieséshez
vezet, ez éhséghez, ami pedig kétségbeeséshez és/vagy halálhoz vezet. A
zavargásokban sokan meghaltak. Ez döntő jelentőségű. Görögország
lakossága 75%-kal esett vissza, Sumér lakossága 25%-kal csökkent, és az iráki
Diyala körzet lakossága körülbelül 75 százalékkal. Feljegyezték a
túlélők elköltözését. Ezek megélhetést keresve távoztak. Ez az
aszály-elmélet igazolta a tanújeleket. Ami megtörtént a múltban, az
megtörtént ebben az ötven éves időszakban is amire összpontosítunk az
elvándorlással kapcsolatban, és ez megtörtént később Alexandriában.”
Ugyancsak Peczinskitől olvashatjuk, hogy “Merneptah nyilatkozata figyelmeztet arra, hogy a
betörő tengeri népeket ‘szájuk szűksége kényszerítette
Egyiptomba jönni’. Ez a kinyilatkozás arra utal, hogy azok élelem után
kutattak, és ha a gabona Egyiptomból származik, akkor ott található meg a
boldogulás … A szűkölködés közepette az élelem birtoklása érték és
szükség a túléléshez. A bronzkor-végi összeomlásnak és széleskörű
mozgolódásnak kellett, hogy legyen egy kiváltó oka. Az egyiptomi adatok az
ie. 1182-1127 időszakra világosan kimutatják, hogy a búza ára
8-24-szeresére növekedett és ilyen felfújt maradt a század végéig.”
Ezek a katasztrófák elsősorban és legsúlyosabban a
városi lakosságot érintették: a polgárt, a civist és a ráépülő civitást
és civilizációt. Az elhúzódó természeti csapások és társadalmi válságok és
összeomlások sora teljesen felszámolta a Földközi-tenger környékének anyagi
és népi műveltségét egészen le az alapokig. Az így előállt káoszt
és az utána következő sötét korszakot használták ki a lepusztult
területekre beözönlő szemita és indó-európai népek és vették át az
ó-világ nyugatinak nevezett műveltségének irányítását. A
magyarság csak ott tudott megmaradni ahol a természethez közelebb élt: a
dunai Közép-Európa falu és tanya-közösségeiben valamint a Földközi-tenger
többi részéhez képest meglehetősen későn városiasodó Toszkánában.
Írásos emlékek tanúsága szerint, a tengeri népek inváziója
előtti Meder/Magyar-tenger (Mediterráneum) melléki műveltség kisebb
csoportjai itt-ott megmaradtak egészen az ie. III. sz-ig. Magyar nyelvű
írásos emlék az ie. VI.-V. sz-i trák feliratok (lásd itt a honlapon), a VI. sz-i
lemnoszi sztéle (lásd szintén itt a honlapon) és több még meg nem fejtett,
vagy csak megfejtettnek vélt felirat, utolsónak az ie. 311-ből származó
amathuszi graffiti.
Láttuk, hogy a ‘tengeri népek’ nevei ‘egyiptomiul’ mind
leíró nevek. A leíró nevek azonban népnevekké válnak; a dan(a) mellé a
jász/íjász (filiszteus) már a hieroglifás leírásban. A jász/íjász csoport-
vagy népnév a Kárpát-medencében a római kortól dokumentáltan jelen van és ezt
hivatalosék csupán elhallgathatják, cáfolni nem tudják. A jászok sokkal
korábbi itteni jelenlétét kétségbevonhatatlanul bizonyítja szerepük a
kárpát-medencei eredetű tengeri népek között. A Herodotoszra hivatkozó R.
S. P. Beekes The origin of the Etruscanas című dolgozatában,
lényegében nem mond ellent M. Alineinek – csupán a féligazsággal operál –
amikor az eTRuSZK népet Lydiából eredezteti, hiszen a ‘tengeri népek’,
közöttük a TűRöSöK (Tyrsęnoi)ugyanazt a nyelvet beszélték mint a
Toszkánába északról, a Pó völgyén át betelepülő kárpát-medencei
magyarok. A székely és szárd vagy szavárd népnevek az egyiptomi feliratokban
csak valószínűek.
Fentebb már volt róla szó, hogy a jász/íjász leíró név,
nem a mai értelembe vett nép-nemzet jelentésű szó, csupán egy
nép-nemzeten belüli csoport/osztály neve. A nép neve már akkor is a magyar
volt. “Kezdjük a leglényegesebbel: a magyar név
első írásos megjelenése kb. ötezer évvel ezelőttre tehető.
Falakra festették, kövekre vésték, ma is tömegesen látható. Így aztán azt
sem lehet mondani, hogy mindez csapongó fantázia terméke. Az egyedüli gondot
az írásrendszer jellege okozza. Bizonyára sejtik már, hieroglifával írták.”
A többit, a bizonyítást, Sir Alen Gardiner segítségével, Borbola János A
Magyarok Istene című dolgozatában találja meg a kedves olvasó. Az Olvassuk
együtt magyarul címűben pedig azt találjuk, hogy a “makar, madar, madjar, magyar szavak egy azonos tőre vezethetők vissza,
egy azonos jelentéssel rendelkeznek csak más-más kezektől, esetleg
egymástól távoli időkből származnak.” És nem csak
Egyiptomban, hanem Krétán, a ‘tengeri népek’ hajóin, Iason tengerészeinek
pajzsain, a vogelbarke díszítő-elemeken, a falusi asszonyok
falvédőin és más népművészeti termékeken a madár, a
szájából szerteágazó virággal magyar szó! csak el kell
olvasni.
A régészet nem adhat választ
arra, hogy a csontvázak tulajdonosai milyen nyelven beszéltek. Erre a
kérdésre az írásos emlékek tudnának válaszolni, de az íráskutatás
egyelőre még gyermekcipőkben jár és így is fog maradni sokáig.
Mivel az uralkodó nyugati nemzetek mindegyike írásbeliségét adoptált és
adaptált jelkészlettel kezdte, így ők nem igazán érdekeltek az
írástudás kezdeteinek kutatásában. Akiknek népművészei még talán ma is
élnek a kép- vagy hieroglifás írás módszerével, azok pedig kozmopolita (értsd
gyökértelen) nagyképűségből lenézik a népművészetet, silány
‘giccs’-nek minősítik, a magas tudomány érdeklődésére
érdemtelennek. Ha mégis hozzányúlnának, akkor sincs benne köszönet, csak a
szimbólikus oldalát kutatják, pedig “amint Kocsi
Márta és Csomor Lajos megírták a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi
elbeszélései és útmutatása alapján: „Minden vonalnak, levélnek van
mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul,
képi nyelvén ma is hozzánk.” (Festett bútorok a Székelyföldön,
Népművelődési Propaganda Iroda.)” Radics Géza Eredetünk
és Őshazánk, 17. oldal.
Persze, Béla bácsi szavait ki lehet forgatni, mondván,
hogy ő a képi szimbólikára gondolt, csak nem tudta magát világosan
kifejezni. Ellenkezőleg, nagyon is pontosan fejezte ki magát: “a kép folyamatosan beszél szépen magyarul”
ősmagyar hangzósítással. Ezt találta meg Sir Alen Gardiner az egyiptomi
hieroglifás írásban, de a magyar nyelv ismerete nélkül a rébusz elvet
használni nem tudta. Borbola János annál inkább, hiszen a módszer azóta
változatlanul él és számtalan szépen magyarul beszélő
nyelvemléket hagyott hátra, csak legyen aki elolvassa.
Radics Géza dolgozatát Marjalaki Kiss Lajos 1929-ben kiadott Anonymus és
a magyarság eredete című tanulmányának ide
is jól illő
gondolataival fejezi be. “Az ázsiai eredet elavult hitével szemben – mely csakis
a hódító török nyelvű hun-avar-magyar törzsekre vonatkozhat – itt vannak
a nyelvtörténet, a régészet, a történelmi földrajz, az antropológia, stb.
stb. megállapításai, és itt van főleg Anonymus tanúsága. Ezek mind úgy
tudják, hogy Magyarország földje Árpád honfoglalása idején nem volt ám üres,
lakatlan terület, sőt ellenkezőleg – a korabeli viszonyokhoz mérten
–, nagyon is sűrűn lakott ország volt, amelybe Árpáddal nem „nép”,
hanem csak a régi urakat felváltó új katonai szervezet, új „urak” jöttek.
Föld és a nép lényegében a régi maradt, akár a dák, akár a kelta vagy római,
akár hun, germán, avar vagy bolgár-szláv uralom nehezedett rájuk, mindig csak
az uralkodó osztály változott. A hódító nem szokta megölni a népeket, hanem
csakis a belső sorvadásuk sodorja le őket a történelem színpadáról.”
Bibliográfia:
Sea Peoples and the Phoenicians: A Critical Turning Point in
History - Based on the paper presented by
Sanford Holst at Al Akhawayn University in Ifrane, Morocco on June 28, 2005)
Mario Alinei Ősi kapocs, a magyar-etruszk
nyelvrokonság, Allprint kiadó, 2005
W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples
R. S. P. Beekes The origin of the Etruscanas
Bognár Ferenc A
szívhez szóló ősműveltség
Borbola János: Olvassuk együtt magyarul,
Írástörténeti Kutató Intézet, 2000
Borbola János: A Magyarok Istene,
Szerzői kiadás, 2005
Czuczor-Fogarasi A magyar nyelv szótára
(Virtuális), Arcanum
Philip Coppens The Canopus Reveletion
Cser Ferenc Gyökerek,
Szerzői kiadás, Cser Ferenc, 2000.
Cser Ferenc – Darai Lajos Kárpát-medencei
magyar ősiség (Magyarságtudományi Füzetek 12.), Magyarok
Világszövetsége
Michael G. Hasel New
Discoveries Among the Philistines: Archaeological and Textual Considerations
Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi
kialakulása
Amos Nur - Eric H. Cline Earthquake Storms: What
triggered the collapse? (Archaeology Odyssey Vol.4 No. 5 (Sept/Oct
2001)
Shell Peczynski írja a The
sea people and their migration
Radics Géza Eredetünk és Őshazánk
Kristin Romey The
vogelbarke of Medinet Habu
Andrea Salimbeti: The Greek Age of Bronze - Sea Peoples
Sánta Gábor Domaszék-Börcsök
tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és
archaeometria elemzése
W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples
E. S. Sherratt Immigration
and Archaeology: Some Indirect Reflections
Shelley Wachsmann Bird-head devices on
Mediterranean ships
|