A rejtély lényege: a Pireneusok közelében levő városka, Rennes-le-Château abbéjának megmagyarázhatatlan gazdagodása. Legalább is, ez az indítéka M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln kutatásainak, melynek eredménye a Holy Blood, Holy Grail című 540 oldalas munka. (A továbbiakban HBHG hivatkozással.)

Miből gazdagodott meg az alig 200 lakost számláló hegyi falucska lelki pásztora? Talán megtalálta azoknak a kataroknak/albigenseknek a legendás kincseit, akik ellen az egyetlen európaiak elleni keresztes hadjáratot vezették. A kataroknak vajon sikerült-e kimenteni legendás gazdagságuk egy részét, esetleg szent iratokat és/vagy kegytárgyakat is utolsó fellegváruk eleste előtt, melyek közzétételéért illetve közzé nem tételéért egyes érdekeltségek vagyont fizettek az abbénak?
A templomos lovagok feltételezett legendás kincsét, a Szentföld elvesztése és Európába való visszatelepülésük után, szintén Franciaországnak ebben a délnyugati csücskében rejtették el. A rend felszámolása és vezetőinek kivégzése után, a rend titokban tovább élhetett, őrizve elrejtett legendás kincseit és még rejtélyesebb titkait.
Ezen a területen kötött ki a bibliai Mária Magdolna, - egyes források szerint - Jézus Krisztus felesége is, vele (élőben vagy kelyhében) Jézus fia, a sangraal, a királyi vér (sang-raal/real, ebből lesz, a szót rosszul szétválasztva, san graal, a szent grál). A szerzők szerint, ez a vérvonal bekerült az első frank uralkodó-dinasztiába, a Meroving családba, mely a Trójából elmenekült, Priámosz unokájáig vezeti vissza családfáját. Innen a Troyes és Paris nevek Franciaországban. A királyi család, a trójai menekültek élén, a hagyomány szerint, Trója eleste után a görög Arcadiában és/vagy a magyar Szikambriában telepedett meg, ahonnan a hunok nyomására a IV. században jutott az Ardennek vidékére. Ezek szerint, legkevesebb ötszáz, de akár ezerötszáz évet is a Kárpát-medencében éltek. Itteni fővárosuk Szikambria volt, állítólag ők is alapították a várost, melyet Atilla és Árpád is fővárosként használt.

A Meroving családi szálakat, összefonódásokat a katarok, templomos lovagok, majd a Sion Szerzetesrend segítségével sikerült máig fenntartani.

A titkoknak sok híres ismerője/őrzője volt, ennek ellenére (nyílt) titok maradt, mivel a hatalmasoknak, királyi családoknak és a Vatikánnak a mai napig ez az érdeke. Mára azonban a titkok őrzése mind nehezebb, különösen olyan titkoké, melyek a keresztény egyházat lejárathatják. Így történhetett meg, hogy valakik utasították Bérenger Saunière abbét, hogy az évi 6 font-sterlingnyi jövedelméből kezdje el XII. századi templomának a renoválását. És mit ad Isten! – az átépítés során titkosított szövegeket tartalmazó tekercseket talál és attól kezdve felvitte az Isten a dolgát…

Idézet Cser Ferenc Benjámin című könyvéből (285. oldal): „A tekercsek kriptikus szöveget tartalmaztak, és számos geometriai vonatkozásra lehetett belőlük következtetni. A kriptikus szöveg megfejtésekor a következőt lehetett kiolvasni:

BERGERE PAS DE TENTATION QUE POUSSIN TENIERS GARDENT LA CLEF PAX DCLXXXI PAR LA CROIX ET CE CHEVAL DE DIEAU J’ACHEVE CE DAEMON DE GARDIEN A MIDI POMMES BLEUES

A szöveg így is kriptikus, nyelvtanilag nem helyes. Nyersfordításban magyarul így olvasható:

Pásztorlányok, nincs kísértés, hogy Poussin Tenniers tarja a kulcsot; béke 681 a kereszt és Isten eme lova által befejezem (vagy tönkreteszem) az őrzőnek ezt a démonát délben. Kék almák.”

Akkor most fordítás/ferdítés nélkül olvassuk el … filiszteus-magyarul, áthelyezve a szóközöket és pótolva a kihagyásos módszerrel írt szöveg kihagyott önhangzóit. A dekódolásnál, tehát, abból indulok ki, hogy a látszólag francia, de valójában teljesen értelmetlen szöveg, kódolt magyar nyelvű üzenetet rejt.

A szöveget a mássalhangzós írás egy változatával jegyezték, úgynevezett kihagyásos módszerrel (defective notation of vowels). A módszer kiforrott formájában csak az első magánhangzót jelöli, az utána következőket csak akkor ha változik a hang magassága, mélyről magasra vagy fordítva. Közbenső magánhangzókat sem bűn kiírni, pontosítás/egyértelműség kedvéért pedig ajánlatos is. Itt, a követelmény, hogy a szöveg franciának tűnjön, közrejátszott abban, hogy mely önhangzók maradnak ki. Ezeket a kihagyott önhangzókat pótoltam vissza kisbetűvel.

A szöveg, magától értetődően, nem a mai helyesírás szerint íródott, az átírásnál ezért a nyomatékos mássalhangzót már duplázva írom és aposztróféval jelölöm a tájnyelven írt szöveg lemaradt szóvégi n hangjait (~ban helyett ~ba’ ejtve és írva), valamint az előtte levő magánhangzóba olvadt l hangot.

A magyarban az X tízes számjegyként szerepel. Az X-szel képzett számokra, azaz szójelekre a rébusz elvet (a változatlan mássalhangzó-váz újrahangzósítását), a kihagyásos módszer előzményét alkalmazom.

Ezek egyszerű, természetes, a magyar nyelv szerkezetével harmonizáló szabályok, melyek minden írásos emlékünkben nyomon követhetők. És leírása minden valamire való írásmódszerekkel foglakozó tanulmányban megtalálható, hiszen a szemita írásokban napjainkban is alkalmazzák. De a (magyar) agy azonnal lefagy, a módszert - és ha kell - az írásos emléket magát is tagadja, ha ezzel a módszerrel írt magyar írásos emlék kerül elő.

A letisztázott szövegben, zárójelbe téve, megadom egyes régi, ritkábban használt szavak mai változatát.

BERGERE PAS DE TENTATION QUE POUSSIN TENIERS

BERe íGÉRő E PASa iDE TENNé őT ÁT JÖN KiVÉP Ő ÜSZuSZ INTENI ERőS

GARDENT LA CLEF PA-X(=10=TíZ) D-CL-XXXI(=31= HaRMiNC-eGY)

GÁRDa ENNTőL A KeLő E Fő-aPÁT íZeD KeL HíRe MeNCSe eGY

PAR LA CRO-IX(=9=KiLeNC) ET CE CHEVAL DE DIEAU J’ACHEVE

PÁRRóL AKiRŐ' KüLöNC E TeCCETYE aVVAL DE DŰ'-E A' ÚJ ÁCS EVVE'

CE DAEMON DE GARDIEN A MIDI POMMES BLEUES

CÉDA E’MONDi E GA' üRüDIÉN AMI DIBÓ' MíMÉSZBőL EVVE' SZó'

Bere (csere) ígérő: E pasa ide tenné Őt át. Jön, kivép (kilép) Ő, Üszusz (Jézus) inteni. Erős gárda enntől (innentől) a kelő, e fő-apát, ízed (testvéred) kel. Híre mentse egy párról, akiről különc e tetszetje (látszatja) avval, de dől-e az új ács evvel? Céda elmondi, e gall (francia szöveg) ürügyén (di=gy!), ami dibol (tipor), mímészből (némajátékosból) evvel szól.

Ez az olvasat értelmes, összefüggő és a szövegkörnyezethez illő gondolatsort alkot. Azt adja pontosan amiről a legtöbb kutató csupán ábrándozik, vagy hosszadalmas, közvetett (indirekt) módon, félmondatokból összetákol. Itt közvetlenül olvasható a latin betűs szöveg, noha a rovás kihagyásos, de teljesen szabályszerű módszerével.

Egy közvetlen olvasat, melynek tartalmát számtalan forrásból közvetett módszerrel támasztanak alá olyan kutatók akik a ’kriptikus, nyelvtanilag nem helyes’ franciának hitt szöveggel semmire sem jutottak.
A kódolás módszere nem ad lehetőséget magasztos gondolatok megfogalmazására, hiszen az információt úgy kell manipulálni, hogy egy másik nyelv szavainak, sőt mondat-töredékeinek tűnjön, ezért talán nem árt pontokba foglalni mondandóját:

• Egy pasával kötött (titkos) csereegyezményről van szó.

• Valaki szarkofágjának az átszállításában van benne a pasának a keze (a körülményeket ismerve, ebből igazán nem nehéz kikövetkeztetni, hogy miről/kiről/honnan/hová lehet szó és a mikor sem kérdéses. Talán még az évet is tudjuk pontosan: a muszlim időszámítás 681. éve, 1304 a mi időnkben.).

• Ha a szarkofág/osszárium (csontláda) közszemlére kerül, akkor Üszusz kilép a ködösítés és hazugság fátyla mögül inteni és innen erős védelmed és ember-társad lesz (a pápaság elleni küzdelemben).

• A szarkofágon feleségével ábrázolják, de ettől kevesebb lesz-e az ács fia?

• Éppen a cédának mondott feleség jelenléte a szarkofágon az ami Jézus apaságára utal,

• és egy néma kőkoporsótól ennél több tanúságot senki sem várhat.

„A másik tekercsen a következő volt kiolvasható:

A DAGOBERT II ROI ET A SION CE TRESOR ET IL EST LA MORT

Azaz magyarul:

Ez a kincs II. Dagobert királyhoz és Sionhoz [tartozik] és ő a halál.”

Olvassuk el ezt a szöveget is fordítás/ferdítés nélkül:

A DAGOBERT II (KéT) ROI ET A SION CE TRESOR ET IL EST LA MORT

A DAG ÖBE RóTT KiTáRÓ ÍÉT A SIONi CSETeRi ÉS ÖRÉT ILLESZTi aLÁ MORTá’

A dag (hordó-szerű kidudorodás) öbe (öble) rótt, kitáró í(j)ét (íjját) a Sioni (Jézus) cseteri (tekeri) és örét (őrlőjét, forgóját) illeszti alá mortály (habarcs).

íj v. ij, v. íjj: fn. tt. íj-at, tájdivatosan: ~et. A bécsi codexben j nélkül áll, és vékonyhangulag ragoztatik: íet, íedet. CzF

A templomban, valószínűleg az oltáron, hordószerűen kidagadó kőoszlopra, díszítményre, talapzatra vonatkozik a szöveg. A Sioni (Jézus-szobor) eltekerésével felszabadul az ör(lő), forgó rész, melyet habarccsal zártak le alulról. Feltételezve, hogy a két szöveg ugyanarra a dologra vonatkozik, ennek az üregében van beróva a sírbolthoz vezető út nyitja.

Amikor Saunière abbé a tekercsekkel Párizsba utazott, hogy segítséget kérjen a szövegek megfejtéséhez, a párizsi múzeumban három képmásolatot vásárolt: Poussin és Teniers egy-egy festményéről és egyet a XIII. században, csak rövid ideig uralkodó, V. Celesztin pápa arcképével. Nézzünk bele az egyikbe:

Nicolas Poussin Les Bergers d’Arcadie, azaz Árkádia pásztorai című festménye:

LES BERGERS D’ARCADIE

LESBE RéGi ERőS De ARCA aDI E’ > Lesbe régi erős, de arca adi el (árulja el).

És az itt elmosódott, de sokaknál előforduló szöveg amit betűznek a ’pásztorok’:

ET IN ARCADIA EGO

E TŰNő ARC ADIA ÉGi Ő > E tűnő arc adja: égi ő.

A sírfelirat egy rosszul szerkesztett, befejezetlen, ige nélküli latin mondat lenne, ha elhinnénk, hogy a mondatot ismételten, javítatlanul-változatlanul felhasználó, latin műveltségű, nagy tudású kiművelt fők egyike sem tudott egy egyszerű latin mondatot összerakni.

Mind Leonardo da Vinci, mind későbbi követője, Jean-Baptiste de Champaigne (1631-1681) Utolsó Vacsora című festményén Jézussal azonos megjelenésű férfi

látható - tőle balról a második helyen - Jézus testvéröccse, Jakab (vagy ikertestvére(?) Tamás, az ő tenn-mása, Te-mása). Ezen a képen is meglepően hasonlít egymásra a két pásztor: az les tehát, akit meglesni akarnak!, de az arca elárulja. A kép címének és sírbolt feliratának magyar olvasatai tökéletesen adják vissza a kép mondandóját, míg Árkádiának nyoma sincs a képen.

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

Richard Farr Dietrich, nyugalmazott professzor emeritus (Ph. D. in English) szerint (chuma.cas.usf.edu/~dietrich/rennes-summary5.htm) “a hithű hagyomány azt mondja, hogy amire mutatnak a Poussin festette színtéren az ahogyan Krisztus megváltó áldozata véd meg bennünket a haláltól (memento mori [emlékezz a halálra!] lévén a téma), de ha az amire mutatnak, ahogyan Poussin pásztorai mutatnak a szimbolikus sírboltra, az a hely ahol Jézus teste fekszik (vagy ikertestvérének illetve hasonmásának), a Rennes-le-Château-i Arcadia régióban, akkor nyilvánvalóan a hithű bizalom vitatott.”

Dietrich szerint (ugyanezen a honlapon): „Saunière Krisztus emberi voltára talált bizonyítékot és esetleges házasságára Magdalénával.”

Egyesek szerint Jézus túlélte a keresztre feszítést és szintén Languedoc térségében talált menedéket és ott is lett eltemetve. De, folytatja R. F. Dietrich, „egy kevésbé feltörekvő monda azt állítja, hogy Arimatheai József és Mária Magdaléna és, esetleg, Jézustól való gyermekei, a világnak erre a részére jőve, magukkal hozták a Szent Kelyhet és az „igazi kereszt” megértését (Arimatheai József mindkét esetben folytatta útját az angliai Glastonburybe, ahol a „Kelta Kereszténységet” megalapította). Az utóbbi esetben, Jézus teste később lett kiásva jeruzsálemi örök nyugalmából, és lett elszállítva, esetleg Languedocba.”

Az első tekercs olvasatából egyértelműen Dietrich ez utóbbi felvetésének van igaza, azzal a kiegészítéssel, hogy a szentföldi pasa közreműködésével, a Szentföld végleges elvesztése után történt meg Jézus testének az átszállítása.

Eddig még nem válaszoltam a legkézenfekvőbb kérdésre: hogyan lett a magyar a kódnyelve ezeknek a szövegeknek? Meglepő módon, könnyebb a kérdésre válaszolni mint feltenni. A titkos mondanivalót a Merovingok anyanyelvükön fogalmazták meg, melyet a családba beházasodó palesztin menekültek, Jézus vérvonala is beszélt, de jász/jazig/gáz/káz/kazár, vagy filiszteus/peleset/palesztin néven ismert.

A Merovingok a trójai királyi családig vezetik vissza családfájukat. Trójában, mint egész Kis-Ázsiában, a fennmaradt, ­– főleg utódnyelvi emlékek alapján, mint a kár, lüd, lüki, trák, lemnoszi, stb. – bizonyosan állíthatjuk, hogy magyarul beszéltek. A tudományosan jobban talpalt olvasó itt biztosan felszisszen, hiszen „köztudott”, hogy ezek a nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád Anatóliai ágához tartoznak. Ignacio Adiego a kár nyelv doktora, a kár nyelv írásos emlékeinek megfejtéséről szóló 540 oldalas munkájában beismeri fekete fehéren, hogy talán ha négy kár szó jelentését sikerült eddig meghatározni. (Nem mellékesen jegyzem meg, hogy egyetlen szót sem sikerült megfejteniük!) Ennek ellenére minden e témával foglalkozó írásban „cáfolhatatlan tény” a nyelv indoeurópai besorolása. Minek alapján? Ennyit a nyelvtudomány mai állásáról. Aki csak egyszerűen olvasni akarja a kár szövegeket, az megteheti minden tudományos humbug nélkül, egyszerűen alkalmazva a rovásból ismert kihagyásos módszert, melyet Adiego a könyvében háromszorosan is alátámaszt, de élni nem tud vele, mivel nem beszéli a kár nyelvet. Kár!

Günter Neumann, R. S. P. Beekes és más eminens nyelvész professzorok állítják az etruszkok trójai, vagyis lüd (Lydian) származását. Alwin Kloekhorst a lemnoszi nyelvet véli a trójaik nyelvéhez közelebbinek és ugyancsak az etruszk dialektusának. Mario Alinei emeritus nyelvész professzor pedig az etruszkot a magyar nyelv archaikus formájának tartja. A görögök a trójaikat trák eredetűeknek mondták. A trák, lemnoszi, lüd, lüki, kár nyelvi emlékek közvetlenül olvashatók magyarul.

Ha továbbra is kételkedünk abban, hogy Trójában magyarul beszéltek, akkor is van esély a megmenekült királyi családot magyarra tanítani. Sicambriában legalább fél, de akár másfél ezer évig megtelepedve, a Meroving ősök megtanulhattak magyarul. Igaz, hogy a HBHG (238. oldal) szerint „A Meroving dinasztia a szikamberektől származik, a frankok gyűjtőnév alatt ismert germán néptől. Az ötödik és a hetedik század között a Merovingok uralták a mai Franciaország és Németország nagyobb részét.” De M. Alinei, G. Krantz, Cser Ferenc és annyi sok más nagynevű tudós és/vagy amatőr kutató bizonyítja, hogy legalább a Bronzkortól errefelé a Kárpát-medencében magyarul beszéltek, tehát a sicambriaiak/szikamberek germánsága, germán anyanyelve nagyon is megkérdőjelezhető, anélkül, hogy kétségbe vonnánk szerepüket a frankok államának megszervezésében. Érdemes egy pillantást vetni a frank törzsnevekre: Sicambri (szegemberek), Salians (Szalaiak/Zalaiak), Bructeri (Berektéri), Ampsivarii (Ampsi(?)-váriak), Chamavi, Chattuarii (Csatáriak: Csatár, puszta Veszprém megyében és falvak Vasmegyében).

"Jean Lemaire mester a belga krónika írója a geldriai frankokat a magyarországi bryce-ektől (Bryces de Pannonie / ejtsd: brisz) – ez a szikamber népnév egyik változata – származtatja; „D’eux sont sortis les peuples sicambrois C’est à savoir les Hongres et Gueldrois.”

Ismerkedjünk meg a Kr.e. V. században a Kárpát-medence dél-nyugati részében letelepedett az őslakossággal békében élő néppel és szokásaival Hérodotosz tudósításából; -„Csupán annyit tudtam meg, hogy az Isztroszon túl vannak még emberek, akiket Sigunnoknak ( Sicun= Sican VJK) hívnak és méd ruhát hordanak.* Lovaik teste bolyhos, a sörényük öt ujj hosszú, azonban kicsik, tompa orrúak és túl gyengék arra, hogy embert vigyenek, azonban kocsi elé fogva nagyon gyorsak, ezért az ottani emberek kocsin utaznak.** Országuk egészen közel az Adria mellett lakó Enétekig terjed. Úgy hírlik Médiából származnak: de hogy miként jöttek Médiából ide, azt nem tudom elgondolni. Az idők folyamán minden lehetséges, a liguroknál, akik Massalia fölött laknak, sigunnoknak hívják a szatócsokat, a ciprusiaknál pedig a lándzsát (szigonyt, VJK).”” Vetráb József Kadocsa Trójaiak, Szikamberek, Szikánok, Frankok

*Priszkosz szerint a hozzáforduló idegen országok küldötteit Atilla is méd ruhába öltözve fogadta!

**VJK szerint ez a gidrán nevű ősi magyar lófajta.

Ez a szikamber/szugamber szó nagyon magyarosan hangzik. Az összetett szó első tagja a piros-barna lovak szőrének színét jelentő szög/szeg, így teljesen érthető a pontosításként hozzáragasztott, különben ilyen összetételben szokatlan, ember összetevő is. Jelentése tehát szög/szeg színű szőrzettel/hajjal rendelkező, a hosszú, lengő sörény ellenére nem ló, hanem ember: szög- vagy szeg-ember. Hajukat soha nem nyírták, hiedelmük szerint abban volt az erejük. Ha ez a név egy germán törzsre ragasztott magyar (ragadvány)név lenne, akkor a név nem követte volna őket az Ardennekig. Az, hogy új, indoeurópai környezetük is e néven nevezte őket, noha kissé elferdítve a szót, arra utal, hogy ez az ő saját megnevezésük – anyanyelvükön!

Hogy a haj színe és hossza mennyire jellemző volt a szegemberekre a következő idézetből is látszik. „Egy Merovee sicamber törzsfőnök 417-ben harcolt a római hadseregben és 438-ban halt meg. A kor egy mai szakértője azt állítja, hogy ez a Merovee meglátogatta Rómát, nagy szenzációt keltve. Van ugyanis feljegyzés egy tiszteletet parancsoló frank vezető látogatásáról, aki nagy feltűnést keltett hosszan leomló sárga hajával. ” HBHG, 240. oldal)

„Az ötödik század elején a hun betörés előidézte majdnem minden európai törzs nagy mértékű vándorlását. Ebben az időben a Merovingok, pontosabban a Merovingok szegember (Sicambrian) ősei átlépték a Rajnát és en masse bevonultak Galliába, megszilárdítva helyzetüket a mai Belgium és Észak-Franciország területén, az Ardennek szomszédságában. Egy századdal később ezt a területet Austrasie királyságának hívták. Ennek az Austrasiai királyságnak a földmagja ma Lorraine-ként ismert.” (HBHG, 239. oldal)

Ugyanezen a vidéken éltek a száli frankok (Salian Franks) vagy szálik (Salii), Észak-Németalföldön, még ma is van egy Salland (régebbi nevén Salalant ) nevű vidék.

Ez azért érdekes mert a Kárpát-medencében, valahol a Duna mentén volt egy Szikambria (Sicambria) nevű város, amit a régészeink nagyon nem akarnak megtalálni és a Franciaországi Troyes és Paris mintájára a Dunántúlon van Vesz-PRéM, a név utótagja rímel PRiáM, az Illiászból ismert trójai király nevével, az első szótag pedig a vesi-, közismertebben vizi-gótokra utalhat. És Veszprém megye szomszédos Zala (régebben Szala, az ókorban a rómaiak Salla néven említették) megyével, ami pedig rímel a Sal-land (Salalant) névvel, ami magyarul Salföld, egyben egy kis mézeskalács-falu neve a Bakony balatoni oldalán. Zala megye központja, Zalaegerszeg a Zala-folyóra épült. Németalföld harmadik legnagyobb folyója Zwolle. Grover Krantz Az Európai nyelvek földrajzi kialakulás című művében megjegyzi, hogy „Németalföld térsége és környéke szokatlan helyneveivel rejtély marad.” Talán azért mert a nevek magyar eredetét politikailag helytelen lenne kutatni.

Na, és mennyire magyar ez a szala név, mit jelent? A Czuczor-Fogarasi féle szótár a következőket mondja:

szala: (2), A Dunán túli kerülethez tartozó vármegye, melynek egyik oldalát a Balaton mossa, s mely a Dráváig lenyúlik. Továbbá ugyanezen vármegyét öntöző folyó neve is. Szala bora, Szala rákja, Szala menyecskéje. (Km.). Régi írásmóddal Zala, mi újabb időben nagyon divatba jött, de csak a műveltséget igénylő osztálynál, mert a nép nyelvén most is Szala. Eredeti jelentését meghatározni nehéz. Valószínű ugyan, hogy e vármegyét hasonló nevű folyóvizéről nevezték el; de ez honnan kapta légyen nevét, nem bizonyos, legalább a szalad igével aligha azonos gyökű, mert folyása lassú, s mocsárok között bolygó. Talán a hornyolást, völgyelést jelentő szalu-val rokonítható. A finnben szala am. elrejtett valami, és szalainen am. rejtélyes, titkos. Egyébiránt kérdés, vajon a Szala folyó neve nem régiebb-e a magyarok bejövetelénél, valamint a Vág, Nyitra, Duna, Tisza, Rába folyóké. CzF

szála: fn. tt. szálá-t. Idegen szó. Olaszul, spanyolul, lengyelül: sala, franciául: sale, salon, németül: Saal; magyarosan l. TEREM, fn. CzF. Megszállni valahol, szálát foglalni szintén idegen szó lenne? száll: (Mellékértelemben am. bizonyos helyen megtelepedik. Megszállott a raj. Valahová v. valakihez szállani. Megszállani valakinél, a fogadóban, honnan származékai: szállás, szálloda am. ideiglenes vagy állandó telepedési helyek. Megszállani a várat. CzF) Szerintem nagyon is magyar szó, éppen ezek a CzF példák alapján.

Zala tehát az a terület ahol/amit a trójaiak/szikamberek, a szegemeberek megszálltak, akár szépszerével, akár erőszakkal, számukra ez a terület volt a SZáLa/SZaLa/ZaLa. És teljesen normális, hogy mind pannóniai, mind hollandiai elszállásolásukat egyazon névvel illették.

A szegemberek hosszú kárpát-medencei tartózkodásuk alatt több várost is alapítottak. A már említett Zalaegerszeg mellett, Vasegerszeg, Kőszeg, Szekszárd, Szegerdő, Szeghalom, Barabásszeg, Gombosszeg, Dunaszeg a Dunántúlon, Szegvár és Szeged a Duna-Tisza közén, Égerszög a Bakonyban, stb. nevében szerepel a szeg/szög összetevő, mely sicamber vagyis szegember alapításra utalhat. Ha nem is minden szeg összetevőt tartalmazó helység alapítása nyúlik vissza a szegemberek valószínű itt tartózkodásának idejére, ie. XII. századtól – iu. IV. századig, a szín szerepet játszik a névadásban, amint azt a következő Wikipédia idézet is bizonyítja: „Szekszárdot 1015-ben említik először. Neve egyes feltevések szerint I. Béla királyra utal, aki barna bőrű és kopasz volt (régi magyar nyelven: szög és szár, 1903 óta írják Szegszárd helyett Szekszárdnak.) 1061-ben ő alapította a bencés apátságot, itt is temették el.” Az 1015-ős említés, természetesen, nem zárja ki a város sokkal korábbi alapítását.

Zala megye szomszédos Ausztriával is, melynek német kiejtése, Öster-reich az Eszter-gom névvel rímel. Az Austrasie így lehet az Eszter-ázsia név indoeurópai torzulása. Ez esetben az eszter az estére, vagyis nyugatra mutat. Esztergom a Pilis királyi közigazgatási és vallási központ nyugati csücske, Austr-Asie pedig a volt Kis-Ázsiai állam újraalapítása nyugaton. (Ezek szerint az Ausztria név eredetileg a magyarság nyugoti (eszter) vidékét jelölte, a szó csak később lett a németség keleti (öster) tartományának neve, névváltoztatás szüksége nélkül.)

És most térjünk vissza a 7. századi Gesta Regum Francorum által említett Sicambria városához. Ahogy a franciák elferdítették a szegemberek nevét, valószínűleg ugyanúgy tettek a város nevével is. A ~bria végződés a vár szót fedi, a Sicam~ előtagban pedig ~cam~/~gam~ ugyanaz mint Esztergom nevében a gamó/gumó/gomó csomót, itt a Pilis-háromszög sarkpontjait jelentő szó gyöke. Az első szótag lehet szeg: az építők (haj)színe, (derék)szeg: ahol a Duna 90⁰-os fordulatot véve délnek indul, szék: mint székváros, vagy észak: a Pilis háromszög északi sarka a déli Aquin-qum-hoz viszonyítva. SiCaMBRia tehát a szegember > sicamber mintájára a francia nyelvhez ferdített SZeG~/SZéK~/éSZaK~GaM VáRa neve, ma Visegrád. Aquincum nevénél feltételezem, hogy a latin név szó- és hangzás szerinti fordítása lehet egy leíró névnek, mondjuk a Vízigomnak- vagy Veszigomnak (lásd Veszprém). A Pilis három csücskén három vár állhatott: Esztergom, Szeggam/Székgam és Vízigom/Veszigom.

Az Ardennek vidéke kiterjedt erdőiről, hullámzó dombjairól és hegygerinceiről ismert. “A vidék nevét az ősi Silva-ról (erdő latinul) kapta, egy kiterjedt erdőségről melyet a római korban Arduenna Silva-nak hívtak. A mai Ardennes területe sokkal kisebb.” (http://www.france-travel-guide.net/Ardennes.html)

“Az idestova hetven éve Romániához tartozó Erdély neve, Ardeal a magyar elnevezésből ered” (Nyárády R. Károly Erdély népességének etnikai és vallási tagolódása a magyar államalapítástól a dualizmus koráig). Tehát mind az Ardennes, mind Ardeal erdőiről kapta nevét, de egyik szó sem a latin silva, vagy más erdő jelentésű i-e szó, hanem a magyar erdő szó indoeurópai nyelvek hangtörvényeihez ferdített változata.

Ennyi párhuzam Pannónia és az Ardennek környékének tájnevei között nem lehet véletlen és szükség lenne a párhuzamok részletes feltárására. Mivel a párhuzamok a magyarok kárpátmedencei őshonosságát, sőt a Meroving család és egyes „frank” csoportok magyar anyanyelvét igazolnák így a kutakodásra sem magyar, sem francia/benelux részről a közeljövőben nem sok esélyt látok.

“A szikamber befolyás Galliában nem a föld vad, lompos barbár csorda általi lármás lerohanásból állt. Ellenkezőleg, - békés, kulturált esemény volt. Századokig a szegemberek közeli kapcsolatokat tartottak a rómaiakkal; és noha pogányok voltak, mégsem fenevadak. Valójában járatosak voltak a római szokásokban és közigazgatásban és követték a római divatot. Egyes szegemberek magas rangú tisztek lettek a birodalmi hadseregben. Volt aki még római konzul is lett. Így a szegember benyomulás ostromlás vagy betörés helyett inkább békés felszívódás volt.

És amikor, az ötödik század vége felé, a Római Birodalom összeomlott, a szegemberek kitöltötték a hatalmi űrt. Nem szilajul és erőszakkal tették, megtartották a régi szokásokat, csak mértékkel változtattak azokon. Zűrzavar nélkül átvették az ellenőrzést a már létező de megüresedett közigazgatási szervezet felett.” (HBHG, 239. oldal)

A Meroving család II. Dagobert alatt szembe került az egyházzal. A pápa megölette Dagobertet és trónbitorlót segített hatalomra, arcátlanul megszegve a Clovisszal kötött egyezséget, amely nélkül ma a római is csupán egy átlagos püspökség lenne a többiek sorában. Dagobert megölése után az Egyház mindent megtett, hogy Dagobertnek még az emlékét is kivakarják a történelem lapjairól. Fiát, IV. Sigisbertet azonban a nővérének sikerült anyjához, a vesi-/vizi-gót hercegnőhöz Giselle de Razes-hoz menekítenie. Az ő vérvonalából származik Guillem de Gellone, Nagy Károly legbizalmasabb, királyi rangú embere. A vérvonal egy későbbi sarja Godfroi (1061-1100), Bouillon grófja, Alsó-Lorraine hercege, és Jeruzsálem királya.

Godfroi de Bouillon a Szent-föld visszafoglalását személyes ügyként kezelte, Jeruzsálem királyának jogos örököseként lépett fel, noha a titulust visszautasította és csak halála után, öccse I. Baudouin vette fel a Jeruzsálem királya címet. Rene Grousset, a téma legnagyobb szakértője szerint „létezett Godfroi és I. Baudouin útján egy ’királyi hagyomány’. És mivel ez ’Sion sziklájára épült’ (’Rock of Sion’/’Sion sziklája’ rokon értelmű Jézussal), ez a hagyomány ’egyenlő’ az európai uralkodóházakéval, a francia Capetain, az angol Anglo Norman (Plantagenet), és a Hohenstauffen és Habsburg házakéval, akik Németország és Szent Romai Birodalom felett uralkodtak.” (HBHG, 111. oldal). Ennek a ’hagyománynak’ a Jézusi és a Meroving vérvonal volt az alapja, így Godfroi és testvére Baudouin családi örökségként beszélhették a magyar nyelvet is. Sőt, Baudouin, Könyves Kálmán királyunk vendégszeretetében még fel is frissíthette magyar tudását. Ő ugyanis túszként a magyar királyi udvarban tartózkodott nejével, amíg a Godfroi-vezette keresztesek rendben átvonultak Magyarországon. (Ha elfogadjuk a naptárhamisítást Tóth Gyula feldolgozásában, akkor mindössze három évszázad telt el Atilla nagykirály fia, Aladár-Childerik-Nagy Károly kora és Godfroi keresztes hadjárata között.)

Godfroit és testvérét a magyar nyelv ismerete hozzásegíthette bizonyos Jézussal kapcsolatos titok megismeréséhez és ez ötletet is adhatott a további titkosítás módszeréhez. A Szent-föld végleges elvesztése után, a templomos lovagok nagymesterei nem valószínű, hogy beszélték a nyelvet, de továbbra is hűen őrizték és másolták a titkosított szövegeket.

A Saunière kezébe került tekercseket Bertrand de Blanchefort, a templomosok negyedik nagymestere családjának utolsó sarja bízta halála előtt Bigou abbéra, aki az iratokat a francia forradalom „múltat végképp eltörölni” igyekvő pribékjei elől rejtette el Rennes-le-Château templomába. Valami csodálatos véletlen folytán vagy valaki gondos irányításával Saunière rájött az előkerült tekercsek, másodfokon alkalmazott kódjára, vagyis e másodlagos kódolásnak a nyelvére. Így került el Budapestre is, ahol bankszámlát is nyitott. Ugyanabban a bankban, ugyanazon a napon egy Habsburg herceg is szükségét érezte, hogy számlát nyisson. Mecsoda véletlen!

Tracy R. Twyman: Nicolas Poussin and the “Incontrovertible Proof” című dolgozatában (http://quintessentialpublications.com/twyman/?page_id=54) írja a következőket: „átvett egy nagy készpénz betétet Johann von Habsburg főhercegtől, Ferenc Józsefnek, Ausztria császárának unokatestvérétől. Saunière ekkor kezd szertelenül költekezni. Ezután Jean-Stephane Habsburg felbérelte kifejezetten, hogy a templomban titkos iratok után kutasson.”

Milyen titkot vehettek az 1890-es években a Habsburgok egy kis 200 lakosú francia falu papjától? Nem a titkos ’francia’ szövegeket, hiszen azok nyilvánosak lettek, sem a Dávidi vagy Lorraine (Lotharingiai) családfát, hiszen az éppen hogy nyilvánosan értékes. A rejtjelezett titokra Jézus halandóságáról és házasságáról inkább vagy elsősorban a Vatikán volt vevő és nehezen hihető, hogy a Vatikán saját kis éhenkórász papocskájával Habsburg hercegek közvetítésével tárgyal. Ilyen ügyekben a Vatikán nem szorul Schönbrunra. Bezzeg fordítva, minden európai nemzet, de elsősorban az osztrák sógor érdekelt abban, hogy a titkosítás nyelve titok maradjon. A zsidó és indo-európai kultúrfölény nimbuszát senki és semmi sem árnyékolhatja be. Sajnos, ezt a nagy európai egyetértést a komprádor magyar értelmiség, élén a főleg nemzetidegen tagságú és vezetőségű akadémiával, is osztja. Az igazi nagy titok tehát, – és Sauniére számára a pénzre váltható üzlet, – a hallgatása arról, hogy a titkosított szövegek kódja a magyar nyelv. Ennek a titoknak a megvásárlása kétszeresen hasznos volt és lehetett volna a Habsburgok számára. Egyrészt tovább hamisíthatták a magyar történelmet, rabolhatták el múltunkat, hogy amit nem sikerült a harctéren, azt megvalósítsák a „magyar” tudományos akadémia segítségével. Másfelől, ha mégis arra kényszerülnének, hogy áthelyezzék a monarchia székhelyét a nagyobb partner, vagyis Magyarország fővárosába, akkor fanfárok kíséretében feltárva a titkot örökre belopják magukat a magyarok szívébe. A magyar Országháza állítólag erre az alkalomra készülődve sikeredett nagyobbra a világ nagyobb felét uraló angol Parlament épületénél. De jött Ferenc Jóska (így magyarosítva!) fatális döntése, az I. világháború ...

A Habsburgok azonban nem egykönnyen adják fel. Egyik sarjuk, ha nem is a templomosok vagy Rose-Croix keresztjével a mellén, csupán a sokkal szerényebb Vörös Kereszt mögé bújva, Magyarországon szondázza a terepet. És milyen stílusos a kamuflázs: a kehresztes sehregek is vehres kehresztet hohrdtak köpenyükön. Ha a megfelelő pillanatra várt, hogy felfedje a nagy titkot és cserébe újra fejére nyomják a magyar Szentkoronát, akkor felmenői hiába fizettek Sauniére-nek a titokért, mert íme, én ingyért kikotyogtam.

A titkos írásokról tudni kell, hogy a nyelv ismeretében feltörésük csak idő és türelem kérdése. Az amerikaiak a II. világháborúban navajo indiánokat képeztek ki titkos üzenetek küldésére. Mivel nyelvüket a törzs tagjain kívül kevesen beszélik így a nyelvükön titkosított üzenetek megfejthetetlenek maradtak az ellenség számára. A középkorban a magyarul titkosított írás még Magyarországon is megfejthetetlennek számított, hiszen a papság, a nemesség és az adminisztráció a latint használta. Így a lovagok biztosak lehettek abban, hogy a magyarul titkosított szöveg titok marad.

A titkosírások nem azért készülnek, hogy titkukat mindörökre elrejtsék, ezért készítőjük mindig hagy valamilyen kulcsot hátra. A Rennes-le-Château titkához a kulcsot a szomszéd falu plébánosa mutatja fel tizen-egynéhány évvel a hozzátartozó zár, vagyis a tekercsek előkerülte előtt!

Az alábbi idézet R. F. Dietrich emeritus angol tanár honlapjáról való: „Henri Boudet (1837-1915) a szomszédos Rennes-les-Bains lelkésze volt (1872-től) és úgy látszik, Saunière tanácsadója is, amikor a fiatal papot kinevezték 1885-ben Rennes-le-Château-ba, és úgy tűnik ő bátorította Saunière-t szilárd köztársaság-ellenes nézeteiben, szemben a demokratizáló irányzattal, és előtte járt Saunière-nek a terület gyakori kutatásában és a műtárgyak gyűjtésében...

Boudet kiadott 1886-ban, de már 1880-ban befejezett bizarr, de nagy tudásra utaló könyvet: La Vraie Langue Celtique Et Le Cromleck De Rennes-les-Bains, amelynek, amint a címe is sugallja, két különálló vonatkozása van: az egyik ésszerűnek, míg a másik őrültnek látszik. A könyv szerényen javasol egy elképzelést, mely előfutára lett a mai sokkal szertelenebb mértani kinyilvánításoknak a terület függőlegesre állítot kövekből álló óriási köréről, ez a hatalmas „cromleck” (melyet az őskori gallok raktak oda, Boudet szerint) megpecsételte az egész terület szentséges jellegét.

De elégé nevetségesen, azt is állítja, hogy az angol volt a bolygó úr-nyelve, egy állítás amiről tudnia kellett, hogy ésszerűtlen, de amivel egy álcázott és talán ironikus igazságot szándékozott továbbítani (mint amilyen, javasolták egyesek, az angol mérföld, és más angol mértékegységek, melyek sokkal régebbiek mint gondolnák és használhatták a szent hely megteremtői mint egyfajta „szent nyelvet”). Boudet könyvét most javarészt kódolt, hangbeli szójátékokkal és térképészeti célzásokkal teli írásnak tekintik, ami valószínűleg arra irányítja és segíti a beavatottakat, hogy megértsék „a rejtélyt”. Boudet könyvének nyilvánvaló kódolása szavahihetőséget kölcsönöz a titkosított okmányok ötletének és Rennes-le-Château sírköveinek.” (chuma.cas.usf.edu/~dietrich/rennes-summary5.htm)

Akarattal vagy akaratlanul, néhány csúsztatás került a fenti idézetbe:

Először is, Boudet abbé nem az angolról hanem az ősi kelta nyelvről beszél, melynek az angol csak az egyik leány nyelve. A kelta kifejezés általában az ír, skót, walesi, cornwalli, a Man-szigeti, és breton nyelvekre és a nekik megfelelő műveltségekre vonatkozik. Ami az angolhoz képest valóban nevetséges, az a régebbi keltához képest nem is olyan lehetetlen állítás...

Másodszor, a tanár úr is megállapítja, Boudet írásának nyilvánvaló kódolt voltát, akkor pedig a bronzkori kelta is csak egy kód valamelyik másik bronzkori nyelvre a Levante és/vagy Anatólia és/vagy Európa területéről, mivel ezek a területek hozhatók kapcsolatba a Szentfölddel, Trójával, Sicambriával. Nem sok ilyen nyelv van, de ha Boudet nevén nevezné a kódolás nyelvét, akkor az megszűnne titkos kód lenni!

Az elsődleges kódolásban rosszul elhelyezett szóközök pedig közvetlenül utalnak arra, hogy milyen módszert kell alkalmazni a ’kelta’ kód feltöréséhez.

Rengeteg könyv jelent meg a témában a HBHG megjelenése óta. De más hasonló témák is közkedveltek. Egy újfajta vallásosságnak vagyunk tanúi. Erről szól Dietrich honlapja, érdemes zárósorain elgondolkodni (chuma.cas.usf.edu/~dietrich/rennes-summary6.htm): „Aki elolvassa az 1982-ben megírt HBHG záró érvelését (386-7) egy jóakaratú Sion Szerzetesrend lehetséges előnyeiről, megfelelve egy kétségbe esett, kiábrándult, anyagelvű civilizáció vallásos igényének, felajánlva egy „pap-királyt” mint a megváltót, annak látnia kell, hogy még a legjobb akaratú emberek is a varázslatába eshetnek ennek a Messiás nem szívesen látott ötletének. Vagy már estek is. Az az érzésem, hogy huszonöt évvel később, legalább Henry Lincoln, ha Baigent és Leigh nem is, elégé kiábrándult egy nemzetek feletti, alkotmányos monarchiából, mely felügyelné az Európai Egyesült Államokat megváltó módjára. Ha így van, akkor szeretném ha erről felvilágosítaná a világot nagyban, mivel a HBHG eredeti nyelvét ma is úgy olvassák az emberek mint a „szentírást”. Az élet szentsége iránti sóvárgás is teljesen érthető, és hitelt ad Henry Lincoln nemes lelkének, hogy ezt a végeredményt választja a “Rennes-le-Château rejtély” kedvenc megoldásául, de a történelem nyomatékosan azt sugallja, hogy hamarább botlunk „egy vad bestiába, csoszogva Bethlehenbe megszületni” mint valamilyen jóakaratú Messiásba. Hogy ott van egy Habsburg az Opus Dei gócpontjában elegendő ahhoz, hogy beleborsóddzon a hátam és ez mindenkinek megállást kellene, hogy parancsoljon. És Zot^* őrizzen meg bennünket az evilági Pierre Plantardoktól. Elég tehát a „szent vérből”. Olyan márpedig nincs.”

^*(Zachary T. Paleozogt, népszerű nevén Zot, egy szőkehajú, kékszemű tizenéves hős az alternatív Földgolyóról, aki rakéta meghajtású csizmájában harcol a gazemberek ellen tízlövetű lézer-pisztolyával és határtalan optimizmusával. Wikipedia)

És mi van akkor, ha ez az egész történet csupán beugratás, ügyeskedő üzletemberek mesterkedése? A magyar vonatkozások akkor sem változnak, azok tények. Csak ez esetben a magyar nyelvet a hamisítók használták fel kódolásra.

Forrásművek:

Cser Ferenc: Benjámin ben Jamini – a Jobbkezesek Fiai – a Kiválasztottak, avagy vélhetőleg, kik irányítják a Világot? (A közben megszűnt Neményi.net-ről letöltve.)

Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln: HOLY BLOOD, HOLY GRAIL (HBHG), Dell Publishing, 1983, ISBN:0-440-13648-2

Richard Farr Dietrich: The Rennes-le-Château Theme Park 1-6 honlapok: chuma.cas.edu/~dietrich/rennes-summary.html

Tracy R. Twyman: Nicolas Poussin and the “Incontrovertible Proof”:

http://quintessentialpublications.com/twyman/?page_id=54

Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Ősi Örökségünk Alapítvány, Budapest, 2000

Vetráb József Kadocsa Trójaiak, Szikamberek, Szikánok, Frankok

Próbálkozás:

ET IN APXAΔIA EΓΩ > E TIN AP/R TiZeN (X=10) AGYA (DI=GY) EG oMeGa > E TŰNő APáT/ARáTú' iZEN: AGGYA ÉGi őMaGa > E tűnő apát/arától üzen: adja égi őmaga

eREDőD IS, öREG IS, CÉLuL IS, ARC IS

az a Henry Lincoln elmondja a videoban [a jutubon megvan] hogy a varak pentagramba vannak epitve sstb

--

ezekhez mit szol Mihaly ur?

http://szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor.blog