Cipész maradjon a kaptafánál! – hallani számtalanszor, amikor egy kívülálló beszól a „magas tudomány” művelőinek. De beszélhetünk-e cipészről akkor, amikor az akrotiri hajóraj freskója előtt állva, egy nyugalmazott tengerésztiszt a hajókon látható evezők számából a hajók méreteit és tengerjáró képességeit mérlegeli?

Fresco: ship procession or flotilla. Akrotiri, Santorini (Thera)

Gavin Menzies arra a megállapításra jut, hogy a freskón látható, időszámításunk kezdete előtti XVI. századból származó minószi gályák összemérhetők Sir Francis Drake, időszámításunk XVI. századának gályáival. Menzies valószínűleg azért említi éppen Drake-t, mert a kalózkodáshoz, a rabszolga-kereskedelemhez és a világ körülhajózásához is Drake-nek kitűnő gályákra volt szüksége. Más szóval, Menzies minden idők legjobb gályáihoz hasonlítja a minószi hajóraj dicsőséges felvonulásán látható hajókat.

Menzies, a tengerésztiszt tudja, hogy a hajókat tervezett feladatuknak megfelelően, a nekik szánt feladat követelményeihez építik: óceánjáró hajókat az óceánokhoz. Ezért megvizsgálta egy, az i.e. 1305 táján, a kis-ázsiai partoknál, Therához nem messze elsüllyedt, méreteiben a rajzon láthatókhoz hasonló gálya rakományát. Az Uluburun roncsra 45 méter mély tengerben találtak rá, melynek rakománya így 3300 év után, érintetlenül került elő. A remekbe készült arany és ezüst ékszerek, gyümölcsök és  fűszerek bőségszaruja mellett óriási libanoni amforák; illatszer készítéshez használt terebinth gyanta, ébenfa Egyiptomból, elefánt agyar, orrszarvú fog, strucctojás, borostyánkő és más egzotikumok képezték a hajó látványos rakományát. A rakomány igazi értékét azonban a réz és ón öntecsek jelentették. A 354 átlagban 23 kilós ’oxhide’ (ökörbőr alakú) és a 130 cipó alakú öntecs elegendő (kb. 10 tonna) rezet tartalmazott, mellé a szükséges mennyiségű 40 ón önteccsel, egy egész hadsereg bronz fegyverekkel való felszereléséhez.

A rakomány eredete a következő kérdés amire a hajós rákérdez és a minószi gályákat  nyomon követi keletre az indiai Kerala államig, míg nyugaton az ibériai és angliai réz és ónbányák után és nyomán elhajóztatja őket az amerikai Nagy-tavak felszíni rézkincséhez.

No, ezzel az állításával Menzies újabb cunamit idézett ellő. Az előzőekben az 1421-ben és az 1434-ben a kínaiakkal utaztatja körbe a világot, nem kis felháborodást keltve. Itt pedig azt meri állítani, hogy európaiak már jóval Kolumbusz előtt jártak Amerikában! És ezek éppen Platón képzeletbeli Atlantiszának képzeletbeli hajósai lettek volna – badarság! Azért nézzük csak meg alaposabban mit is mond erről maga Platón a Timaioszban (Benjamin Jowett angol nyelvű szövegét magam fordítottam magyarra):

Platón (i.e. 427-347), alias Kritiász (Critias), 10 éves volt amikor 90 éves nagyapja, aki ugyancsak Kritiász névre hallgatott, elmondta neki azt a történetet amit apjának, Dropidesznek, a barátja, a legbölcsebb embernek és legnemesebb költőnek tartott Szolón (i.e. ?638-558) Atlantiszról mesélt. Szolón Atlantisz történetét az egyiptomi Szaiszban hallotta egy ottani paptól, aki a templomában őrzött feljegyzésekre, krónikára hivatkozott. Szaisz védszentje Neith istennő, aki a görög Athéné megfelelője, így Szaisz és Athén testvérvárosok. Az egyiptomi pap elmondja Szolónnak, hogy amiről beszél arról azért nem tudnak a görögök, mert egy özönvíz „csak azokat hagyta meg közületek, akik betűvetés és más oktatás híján voltak, és így nektek elölről kellett kezdeni, mint a gyerekeknek, nem tudva, hogy mi történt a régmúlt időkben a mi avagy a magatok körében.”[1] A ’pap’ lényegében arra utal, hogy Atlantisz katasztrófáját népesség- és műveltségcsere követte „ezért ti nem tudhatjátok, hogy ott a ti területeteken egykor minden idők legbecsületesebb és legnemesebb emberfaja honolt és hogy te és az egész városod a túlélők egy kis magjából vagy maradékából származtok.”[2] Hát igen, ebből a pár túlélőből, no meg a balkáni hegyekből leözönlő vad akháj és dór pásztorokból kovácsolódott össze, néhány sötét évszázad alatt az új hellén-görög nép. Szolón személyében ez az új nép keresi dicső múltját az egyiptomi feljegyzésekben. És ha már lúd, legyen kövér: Athént az írás szerint ezer évvel korábban alapították mint a nyolcezer éves Szaiszt, mondja állítólag Szolónnak az egyiptomi pap, ami azért hihetetlen mert maga az írásbeliség jó, ha fele annyi idős. Egyelőre azonban fogadjuk el az állítást így ahogy van.

Most egy még trükkösebb bekezdéssel indít Platón: „Államotok sok nagyszerű és csodálatos cselekedetét jegyeztük fel történelmünkben. De egy közülük nagyságban és vitézségben túl tesz a többin. Ezek a történetek egy tekintélyes hatalomról szólnak, amely indokolatlan katonai támadást hajtott végre egész Európa és Ázsia ellen, s ennek a ti városotok vetett véget.”[3] Mint ahogy azt a „történelmünkből” mi is tudjuk, az az „állam” és az a „tekintélyes hatalom” csak a krétai Minósz és/vagy a peloponnezoszi Mükéne lehettek, akikkel Athén könnyen elbírt, miután azok maguktól kimúltak sosem látott erősségű természeti katasztrófák következtében. Hellénekről itt szó sincs, nem is lehet, de a hellének ezer évvel az események után, és akkor is csupán szóban, az elfoglalt területek csodálatos tettekkel teli történelmét is megöröklik úgy, hogy közben „győzedelmeskednek” a nem annyira dicső tettek felett. Ismerős a recept, igaz?

„Ez a hatalom az Atlanti-óceánból jött elő, mivel azokban az időkben az Atlanti-óceán hajózható volt; és ott helyezkedett el egy sziget a földnyelvek előtt, melyeket ti Herkules oszlopainak hívtok; ...”[4] Figyeljünk oda minden szóra: Nem Atlantisz, hanem a hatalma jön az Atlanti-óceánból, – az onnan származó javak forgalmazása feletti egyeduralom révén – de a sziget maga a szoros előtt van! (Az ’in front of’ kifejezést fordítottam előtt-nek, jogosan, mivel a Wiktionary szerint „in front of : 3. Located before, ahead of, previous to (someone or something). I’ll take the one in front of the black one.”) És innen más szigeteket érintve lehet elérni az igazi óceánt szegélyező határtalan(!) világrészt. A határtalan világrész egyértelműen a két Amerika, melynek végein Atlantisz hajósai nem találtak átjárót, sem északit, sem délit, ezért határtalan! (Cook kapitány sem talált északit, de Magellán szerencsésebb volt, megtalálta a déli átjárót.)

A fordítások mindig tartalmaznak némi belemagyarázást, ezért álljon itt ennek a fontos résznek  R. G. Bury a Loeb Classical Library számára készült angol fordítása is, ugyancsak saját magyarra fordításommal: “For all that we have here, lying within the mouth of which we speak, is evidently a haven having a narrow entrance; but that yonder is a real ocean, and the land surrounding it may most rightly be called, in the fullest and truest sense, a continent.

Hogy mindaz amiről itt szó van, azon a torkolaton belül fekszik amiről beszélünk, egy szűk bejárattal rendelkezik nyilvánvalóan mennyei adomány; de azon túl a valódi óceán, és a föld ami körülveszi leghelyesebben, a szó legteljesebb és legvalódibb értelmében, kontinensnek nevezhető.” 

Benjamin Jowett fordításának fordításával folytatjuk: „Na most, Atlantisz szigetén van a nagy és csodálatos birodalom, mely az egész szigeten és több másikon is uralkodik, és a kontinens részein is, továbbá Atlantisz emberei maguk alá rendelték Libya Héraklész oszlopain belüli részeit egészen Egyiptomig és Európáét egészen Tyrrheniáig.” A sziget elhelyezkedését Platón az előbbi idézetben határozta meg, itt most megnevezi, de világos, hogy ugyanarra a szigetre gondol! És kik felett uralkodik Atlantisz? Az Amerikai kontinens(ek) részei felett, Afrika Líbiától az Atlasz hegységig terjedő része felett és Európa mai Toszkána magasságáig terjedő részei felett, vagyis mindazok a területek felett amik Krétát körülveszik, kivéve Egyiptomot, ahol a sok nevű Avaris/Peru-nefer/Tell el-Dab’a-ban állandó tengerészeti kikötőjük és kereskedelmi bázisuk volt és Kis-Ázsiát, amely szerves része volt a birodalomnak.

– És Athén ekkor egymaga, nagylelkűen felszabadított bennünket, de aztán jött az erőteljes földrengés és egyetlen éjszaka alatt harcos embereitek egy testként kerültek a föld alá, Atlantisz szigete pedig hasonló módon tűnt el a tenger fenekére – mondja lényegében a szaiszi pap Szolónnak, de ennél cizelláltabban és hosszabban. Azért ez eléggé világos beszéd és teljesen hiteles korkép a Minószi korszak fénykoráról és összeomlásának okáról, melyet Platón érthetően úgy tüntet fel mint Athén, vagyis a hellének győzelmét, de nagyon ügyesen: győztes hadsereg nélkül! Így nem kérdés a bekövetkező pár száz éves sötét korszak.

A Timaiosz idézeteket Benjamin Jowett angol nyelvű, a New York, C. Scribner’s Sons, [1871] kiadásából ültettem át magyarra. Ez azért fontos, mert a könyv kiadása több mint száz évvel megelőzi az akrotiri flottillás freskó kiásását és mert B. Jowett tántoríthatatlan volt abban a meggyőződésében, hogy az egész Atlantisz mese csupán Platón agyszüleménye, így fordítása mentes nemcsak a megelőző több mint kétezer év fantáziálgatásai, de az azóta napvilágot látott régészeti leletek általi befolyásolástól is. Arról Jowett már nem tehet, hogy a leletek és a kor történelmének mind pontosabb megismerése Platón meséjét igazolják, ha nem is pont szóról szóra.

Kritiászból itt csak a már említett 9000-es évszám érdekes, melyet először mint összeget említ a könyv, ami utalás a Timaioszban említett Szaisz 8000 évére és Athénnek még ezen is egy ezressel való túllicitálására, vagyis a számért az egyiptomi pap a felelős, Platón mossa kezeit. Csúsztatásoknál ez a szokásos formula, de az is lehet, hogy a lehetetlen 9000-es évszámmal Platón csupán a mese birodalmába helyezi Atlantisz valós történetét, úgy mint ahogy mi tesszük meséink helyszínét hetedhét országon túlra. Meglepő, hogy i.e. 360 körül írt művében Platón nem említi az i.e. 426-ban Athéntől északra végzetes pusztítással járó földrengést, sem az i.e. 373-ast, mely az alapokig elpusztította Helike várost, de valószínűleg a katasztrófa leírásában felhasználta ezek friss élményét. (Christos A. Djonis, egy amerikai kutató most megjelenő könyvében Atlantiszt az i.e. 9000 táján a Kiklád szigeteket összekötő, ma 130 méter mélyen fekvő Cyclades Plateau-ra teszi, mely szerinte az utolsó jégkorszak alacsonyabb tengerszintje következtében egy nagy sziget volt, közvetlenül Thera felett.)

Mire gondol Platón amikor azt írja, hogy „azokban az időkben az Atlanti-óceán hajózható volt”? Mivel az Atlanti-óceán mindig is hajózható volt, ez csak azt jelentheti, hogy akkor megvoltak az óceánjáró hajók és a navigációs tudás is hozzá. Nézzünk most ennek utána! De hol és hogyan? A hitregékben (mítoszokban) és legendákban, azokkal a módszerekkel melyeket Robert Graves alkalmazott, de hivatkozhatnék száz évvel korábbról Lugossy Józsefre is, aki szerint a mítosz akkor kezdődik, amikor a nép „a meglevő, de homályos értelművé vált ős elnevezést hatalmába ragadván, saját személyesítő s történelmileg ecsetelő modorában újra értelmezi. Így terem fel gomba-tenyészettel a mythos működései alatt eredetileg egészen mást jelentett appellatív [leíró, fogalomkörbe soroló] nevekből a temérdek tulajdonnév és költeményes személyiség, melyekkel a görög mythologia is terhelve van.” Nem hinném, hogy az MTA által fekete listázott Lugossyt Robert Graves olvasta volna, pedig a The Greek Myths című művében ő is hasonló gondolatokat fogalmaz meg: „Amikor a hitregei (mitológiai) és álmitológiai elbeszéléseknek prózai értelmet ad az ember, akkor mindig gondosan kell figyelnie a nevekre, a törzsi eredetre, és az érintett személyek sorsára; és vissza kell billenteni a szertartás színi műfajába, amit kísérő elemei néha sejtetnek más mondával való hasonlatosságukkal, de egészen más adomázó fordulattal, fényt derítve mindkettőre.”[5]

A Graves által említett neveknek a minószi kép- vagy hieroglif és a vonalas A írás olvasatainak tanúsága szerint magyarul kell megszólalni és hitelességük erősebb bizonyítékaként rendszert kell, hogy alkossanak, nemcsak a magyarban, hanem azoknak a későbbi hajós népeknek a nyelvében is, akik velük kapcsolatba kerülhettek. Erre legjobb jelölt a Canobus csillagot övező egyiptomi illetve görög-római legendakör, mivel a csillag tagja a déli égboltra egy csodálatos gályát felrajzoló Argo csillagképnek, mely a feltételezett Atlantisz birodalom minden szegletéből látható volt.

Az óceánon nincsenek útjelző táblák, Canobus ennek ellenére az Argot biztosan kormányozza és irányt mutat a tengerek többi kormányosának is.

Kényszer-kormányos

Régészeti adatokból, logikai és logisztikai meggondolásokkal alátámasztva – hajóépítésre legalkalmasabb ciprusfa bősége – tudjuk, hogy a tengeri hajózás Krétán (és Cipruson) kezdődött és nőt ki egyeduralkodó szintre a Földközi-tengeren. A gyakorlati (tengeri tájékozódás), gyakorlási (diák, zodiákus) és emlékeztető célokra gyártott csillagképek és a bennük szereplő csillagnevek a minószi nyelvből kerültek Egyiptomba, a kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok révén. A tengeri hajózással kapcsolatos Argo csillagzat is így került Egyiptomba, míg a görög-római műveltségbe a minósziakét váltó mükénei műveltség közvetítésével került. Mindkét helyen megkísérlik mesékkel visszaadni a csillagzatra és csillagaira épülő az eredeti, ésszerű és gyakorlati célokat szolgáló megnevezések összefüggéseit, de a szavak gyökrendszernek köszönhető mélyszerkezeti értelmét teljesen semmilyen mese nem tudja helyettesíteni. Csodák csodájára, a más nyelveken üresen kongó csillagneveket meg lehet szólaltatni magyarul. A magyar nyelv gyökrendszere a távolinak tűnő fogalmakat (gondolati) rendszerbe gyűjti és így felfedi a más nyelveken rejtve maradó összefüggéseket.

Az egyiptomi piramisok vallásos szövegei és a görög mitológia nagyjából ugyanazt a mesét szövi az Argo csillagzat és legfényesebb csillaga, a Canopus köré: Egy tűzhányó-kitörés gázaitól terhes vihar kén-bűze kormányozta Menelaoszékat Trója felperzselése után Egyiptomba. Miután a kén-bűz elhalt  a hajó folytatta útját haza. Banális történet, melyből mítosz akkor lesz amikor a regélő már nem érti, hogy a kén-bűz mit jelent, mitől származhat, ezért a hajót kormányzó természeti kényszert, a halált is hozható mérges kén-bűz elöli menekülést megszemélyesíti, KéN-BűZ lesz – kissé görögösen ejtve – CaNoBuS, a kormányos, aki a hajót Egyiptomba KéNYszeríti. Majd miután a kén-bűz elhalt vagyis megszemélyesítve és félreértve az ’elhalt’ szót: Kénbűz/Canobus „meghalt” és eltemették Egyiptomban. (A mítosz keletkezésének iskolapéldája ez!)

A KéN BűZe KöNNYezésre KéNYszerít, ha a BűZ nem űz el akkor az életed leKoNYul­hat, elHuNYsz és az örök HoNba vONulsz, a fortyogó KéN-BűZébe, melyhez az irányt CaNoBuS mutatja. Az elHuNYás közeledtére néha a test BűZös GeNNyesedései figyel­mezetnek, ilyenkor illóolajokkal beKeNjük a testet. A KeNYés KéNYeztet, KéNYelmet nyújt, mivel a halálra emlékeztető GeNNY-BűZt elűzi, vagy legalábbis KöNNYíti. A felKeNés megszabadít a testi BűZöktől, és KeNettel teljes viselkedésre KéNYszerít.

A kén-bűzös tűzhányókitörés óriási erősségű lehetett, ha Menelaoszt úgy megfélemlítette, hogy hazája helyett Egyiptomba kényszerült kormányozni hajóját. Tette ezt az a Menelaosz akinek a szaglószerve még ki sem tisztulhatott az élők, haldoklók, halottak és már foszló testek ezreinek az elégetésétől, a porig égett ellenséges város üszkeinek orrfacsaró bűzétől. A mítosz hozzáköti Trója elestét egy óriási vulkán kitöréséhez, ennél pontosabb időmeghatározásra nagyon kevés esély van. De nemcsak Trója eleste köthető e kitöréshez: ebben az időben semmisült meg Mükéne, lett Tiryns és Pylos tűz martaléka és számos kisebb település is ekkor vált lakatlanná. És erre az időszakra tehetők az úgynevezett tengeri népek beözönlései is.

Egyiptomi szövegek többször is emlegetik a hajókon a mélység meghatározására használt függőónt (függő- vagy csüngő-mértéket) a Canopusszal kapcsolatban: Sziriusztól, a képzeletbeli zsinóron lelógatott ón, azaz Canopus pontosan Délre esik, tehát ez a képzeletbeli függőón az észak-déli irányt méri. (Coppens írja, N. Lockyer-re és R. H. Allen-re hivatkozva: Canopus, who was also known as „heavy”, it being the weight of the plumb line.)

Egyiptomról lévén szó, a le észak felé van, a Nilus ebbe az irányba folyik le a tengerbe, Kréta az ügyben (majdnem) semleges, de a Kárpát-medencéből a le délre van, innen ered hát a le és a dél irányok egybeesése. DéL a napnak az a szaka melyben a nap DeLel, angolul a teljes napos napszak DaY, a görög δειλη (a nap legmelegebb időszaka) jól bizonyítja, hogy a DéL és DaY egy tőről fakad!  De DéL-hez, ennek tükörszava: LéD segítségével is kapcsolódik az angol: LeaD (=ólom), ez a nehezék a “plumb line”-on, a függőleges vonalon, ez húzza DéL-felé a zsinórt. Magyarul az ÓN vON lefelé (régebben az ón magyarul is az ólmot jelölte), az angolban a LeaD LeaDs (=az ón von/vezet) DéLnek. Az égi ÓN vON (the LeaD LeaDs), meghatározza életünk vONát Isistől Osirisig, az éLő világtól az aLvilágig.

Angolul LoDe-nak hívják az ásvány erét, ami a bányászokat vezeti. LoDe-star az a csillag melyhez viszonyítva a kormányos irányítja a hajót. Átvitt értelemben a szó irányelvet vagy az utazás célját jelenti. A LoDestone/loadstone pedig a magnetite nevű mágneses tulajdonságú ásvány, mely tű alakba formálva, közepén felfüggesztve iránytűként viselkedik.

Hajókon a függőónnal, vagyis a LáTóÓNnal (sounding lead!) kopogtatják, LaTolják, LaTolgatják (=ponder, angolul) a tenger mélységét, MéRik a MéLYét. (They PoNDer or bring to LighT (ejtsd: LaiT) how TaLL the water is.) Canopus azonosítása az LáTóÓNnal onnan is származhat, hogy a csillag a Földközi-tengerről nézve állandóan a LáTkör/LáTóhatár szélén van, szinte belelóg a vízbe. (Megjegyzendő, hogy oroszul lot am. ólom, tükörszava a tall (=magas) angolul a mélységet - a tengerfenéktől felfelé - méri. A tall ship kifejezés talán nem is magas vitorlákra utal?) A latol gyökszava a LaT egy súlyegység, az 1/32 font neve, ma már “nem sokat nyom a latban”. A látóón ha TaL-ajt TaLál (=find, angolul, de a tally mérésre használt rovátkás bot) az jó, mert akkor a tenger nem fenékTeLen, s TaLán hamarosan kiköthet a hajó és ismét szilárd TaLapra (=fundation, angolul) léphet utasa.

Egy tárgy súlyát az határozza meg, hogy mennyi ÓNt vON a mérleg másik serpenyőjébe: ha 3 ÓNt vONt akkor 3 (f)ÓNt NYOm, 3 FONT (POUNDus, PfUND, FUND, POUND, stb.) a súlya. (A kőművesek függőÓNja mONY alakú, ennek a tükörszava NYOm.) A mérleg TáL-ÓNja, a TaLON tárgyiasítva, mint talent került a mükénei görög(?) nyelvbe és terjedt el mint súly, pénz, sőt eszmei érték mértéke (talentum).

Canopus az égi függőón súlya, mely az észak-déli irányt tartja, ezért Ponderosusnak is hívták. Ponderosus valóban rengeteget nyom a latba: átmérője a Nap átmérőjének 65-szöröse, fényessége pedig a 15 000-szerese. (A csillag arab neve is a függőón nehezékére utal: The Arabic name for Canopus, Suhail el-wezn, meaning „heavy-weighing”, with the weight at the end of a plumb-line.)

A Canopus egyiptomi neve SaH/u, arab neve SuHaiL. Ezek a nevek nagyon közel állnak SúLY szavunkhoz és az uSZáLYhoz, melynek MeRülése, SüLYedésének MéRtéke nagyon is függ a rajta levő teher SúLYától. A vonalat a hajó oldalán ahol a víz SZüNeTje kezdődik vízSZiNTnek nevezzük. Ha vízSZiNTje nem SZűNiK (=SiNK, angolul) emelkedni a hajó elSűLLYed, megSZűNiK (the ship SiNKs!)

Nem mellékes itt megjegyezni, hogy  az ón, a bronz nélkülözhetetlen adalék anyaga, a minósziaknak nagyon fontos volt, a vele való kereskedelmi egyeduralomtól függött gazdasági hatalmuk, nyelvünk ennek emlékét a mai napig őrzi. Érdekes, hogy az angolnak, tengerhajózó nép lévén a behozatal important (=fontos).

Hajós nép létére, az angol etimologizálás a pound (lat. pondo), fundation (lat. fundus = fenék), és find (pp. found, óangol) szavak között semmilyen összefüggést nem érzékel, pedig mint láttuk ezek a szavak egyetlen, a tengeri hajózás szempontjából nagyon hasznos és fontos cselekedettel kapcsolatosak: a tengerfenék megtalálása látóónnal.

Ha jól megFoNToljuk a szavak eredetét, akkor a PéNZ, (az angol penny/PeNCe), és a PiNT is a családba tartozik.

A súlyt amivel a görögök az Abyss mélységét mérték merkhet-nek hívták: MeRKHeT < MéReGeT/ő, innen a MéReG szavunk, az ABySS-ből (Al-BűZ), az alvilágból feltörő bűzös kénre és minden hasonló anyagra. Az Abysst a Sziriusz kavarja fel, előidézve kiáradását. A haragvó áradaton, a zuborgó árkon Isist és Osirist Argo, az ark/bárka viszi át, melynek kormányzó csillaga Canopus.

A Canopus a déli Sarkcsillag, régiesen mondva Dél húgya. A felkavart és a Níluson lezúduló áradat angolul deluge, kiejtve DeLJúDZS. Magyarosítsunk egy kicsit a kiejtésen, DéL-HúGY, úgy bizony –mégpedig a szó mindkét értelmében: déli csillag és délről lezúduló vize… a Nílusnak. Az angolban a (vélt) ok nevét kapta az okozat, van ilyen.

Eddig az óriási Argo csillagzatnak csak egyetlen csillagával foglalkoztunk. A csillagzat háromba lett törve:

1.  CaRiNa, jelentése (hajó)GeRiNc.

2.  PuPPis = PúP, hajótat, a sivatag hajójának púpjára emlékeztető kiPúPoSodó rész,

3.  VeLa = Vitorla. A vitorlába (=SaiL, angolul) torlódó SZéL ToLja az árút SZáLLító uSZáLYt, mely SZeLi a SZéLes tengert. SZéL viszi a hajót a tenger egyik SZeLétől a másik SZeLéig és/vagy egyik SZéLétől a másik SZéLéig! A szél vi-torla (szél-vitt torló) viszi a hajót a beléje torlódó szél ereje által. A leíró név első feléből lett az angol rövidségre törő sail, míg a leírást értő magyar az értelmi rész lényegét tartotta meg: a vitt torlóból lett vitorlát. (A magyar nyelvészek szerint a vitorla természetesen szláv eredetű szó!)

Valószínűleg mindhárom rész szolgáltatna még érdekességeket, meglepetéseket...

Az egyiptomi vonatkozások Philip Coppens The Canopus Reveletion című dolgozatából valók (http://www.philipcoppens.com/canopus_art1.html)

Természetesen, a minószi gályák nemcsak Canobus kormányosra hagyatkozva szelték a tengereket, a teljes csillagos égbolt a segítségükre volt, de Canobus jó példa arra, hogy a minósziak tengerhajózási és tájékozódási tudása nem tűnt el nyomtalanul. És nemcsak anyagi emlékek, falfestmények, hajóroncsok és más régészeti anyag, de akármilyen meglepő és hihetetlen, anyanyelvünk is őrzi ezt a tudást. Gavin Menziesre a legnagyobb becsmérlő össztűz nép- és nemzettársaitól azért zúdult, mert a minószi/atlantiszi gályákat angol vizekre vezette. Pedig kétségtelen bizonyítékok szólnak amellett, hogy Cornwall ón, réz, cink, ólom és vasbányáit a bronzkorban a Földközi-tenger keleti feléből jött bányászok ásták ki és ugyanonnan jött kereskedők értékesítették. Sőt, az Atlanti óceánban, az óramutató járásával azonos irányba forgó Golf áramlat hátán, az Amerikát megjárt hajósok a Külső Hebridáknál vagy az Orkney szigeteknél érkeztek vissza Európába. Itt javították meg hajóikat, töltötték fel készleteiket útban hazafelé. Ez azt jelenti, hogy Britannia teljes hosszában intenzív kereskedelmi kapcsolat folyt a szigetek lakói és a minószi/atlantiszi bányászok és kereskedők között. Ennek nyomát kitörölhetetlenül őrzi a (minószi) magyar nyelv és a mai angol nyelv alaprétege is, amit az angol szótárakban legtöbbször Old English-nek neveznek.

Kereskedő ’tengeri népek’

Az első cserekereskedelem a folyók, folyamok mentén alakult ki. A folyó ÁRja szállította az ÁRut, ha az eladó és vevő megegyeztek az ÁRban akkor ÚSZlatot (ÚSZó árú ami nyom a lat-ban) magas hangon ÜZletet kötöttek, kikötötték az úszó LaT-ot, a kimért LoT-ot (árútételt). A SZéL-vitorlás úszlaton/hajón (= SaiLing BoaT) történik az adás-vétel (SeLLing & buying, pp. BoughT). Az üzlet, tájnyelven BóT (a BolT-ban az l csupán töltőhang, amint azt a boutique szó ékesen bizonyítja), az úszlat/üzlet ténylegesen BoThoz köttetik, általában a készletek PóTlására (to SToCK up). Nagyobb üzletkötéshez bot helyett TőKére(!) van szükség. Úszlat (boat) az amit a parton leszúrt bothoz (ki)kötöttek (the boat is STaKed to a STiCK/STaKe), és üzlet vagyis bót amit kötöttek képletesen és bot az amire egészen a közelmúltig rótták számadó juhászaink az üzleteiket. A part menti botok száma arányos a TaKarék vagy tartalék pótlásának a mértékével. The number of STaKes along the bankment is proportional to the size of SToCKpiling. (A T > ST hasonulás gyakori magyar-angol viszonylatban: Tőke = STake, Terel = STeer, Tár = STore, Tud = STudy, CSődör = STud)

Az már csak hab a tortán, hogy mindez a PaT-on (folyón), a ParT (=BaNK, az a része a partnak, melyre - mint VáNKosra a fej – támaszkodik (= BaNK on) a hajó) mellett történik. A PaRTi (ember) nélkül nincs PaRTi a (csere-)BeRéhez. Without the man on the (riva-)bank there is no PaRTy to BaRTer with. Miután a vevő az árút BiRTokba vette, vagy a BóT az ÁRút TáRolta, az úszlat/üzlet távozik a PaRTtól. After having SToRed in a BooTH (piaci bót = bódé) the BoughT wARes/ARticle – or the BooTy! – the BoaT dePaRTs. Még csak annyit, hogy a BóT angolul SHoP, a SHiP = (big) BoaT hajó, a SáP pedig, magyarul, tisztességtelen jövedelem, pl. viszonteladásból.

A pat megfordítva tap, TaPoly folyó Sárosmegyében, TaPolca, kicsinyítve a Tapoly, több patak, forrás neve, a táp folyamatos ellátás pl. vízzel (tápvíz). A tap módosítva csap (angolul, őrizve az eredeti formát: tap) víz átfolyását szabályozó eszköz.

Csupán formailag tartozik ide szellem szavunk, melynek képzésére ugyanaz az ésszerűségi szabály vonatkozik mint a „a hellén πνευμα törzse πνεω (fúvók), a latin spiritus-é spiro (lehelek), a szláv duch-é dujem (fúvok); hasonlóan a magyar szellem is a természeti széltõl, mint fúvásban jelenkezõ s ámbár láthatatlan, de mûködéseiben igen is érezhetõ tárgytól kölcsönöztetett. Az l kettõztetése nagyobb nyomatosság végett jött használatba, s az egész sajátlag am. szel-el-em (szelelõ valami).” CzF. A példák alapján, SZeLLem szavunk gyöke kétségtelenül a SZéL gyök, mely ugyancsak minden kétséget kizárva ott van az angol SaiL [Old English] ’szélvitorla’ és ... a SouL [Old English] ’lélek, szellem’ szóban is!

Egy értelmes ember, még ha nyelvész is az illető, nem mondhatja és sorolhatja be csupán vaktában előállt véletleneknek ezeket a párhuzamokat az angol és magyar nyelv között, ezek mindkét nyelvben ésszerű rendszereket alkotnak!

Egy kép néha ezer szóval is felér!  Noha Menzies ezt a képet, az Uluburun roncs rakományának egy részéről, a rajta látható elefánt agyar és orrszarvú fogak miatt közölte és egy szót sem ejt könyvében a kacsacsőrű edényekről, azok jelentősége felértékelhetetlen. Ezek a kacsaformára kialakított edények, ugyanis félreérthetetlen modelljei az úgynevezett ’tengeri népek’ hajóinak, melyeket majd a Medinet Habu-i csatajelenet képeiről ismerünk meg. Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu című dolgozatában a következőket írja: “III. Ramszesz (i.e. 1184-1153) fáraó elhatározta, hogy a Luxor melletti Medinet Habu ravatalozó templomban örök emléket állít uralkodása nyolcadik évének csatájáról. Magasan a szemlélő feje felett a kőfalba vésve látható a Nílus Deltában ütközetben összefonódó hajókkal és harcosokkal egy zűrzavaros színtér. Az egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonnal megdöbbenti az ellenség idegen megjelenítése: szakálltalan, szoknyás félelmetes kinézésű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas sisakkal, vagy magas, tollas tarajdísszel. Ezek az emberek idejöttek dúlni-rombolni, a Földközi-tengeren soha nem látott szokatlan vízi járműveiken: hosszú, vékony, mindkét végén farokban – függőleges kiszögellés kifelé néző madárfejekkel – végződő hajóikon.”[6]  A madár egyértelműen kacsa és nem csupán kacsahír(!), az Uluburun hajóroncs rakományának ékes tanúsága szerint, hogy a vogelbarke jelenléte a Földközi-tengerben legalább 130 évvel megelőzi a Medinet Habu-i csatajelenetet.

Vegyük hát górcső alá ezt a vogelbarke díszítőelemet. Kezdjük az összetétel második részével: BÁRKA, fn. tt. bárkát. 1) Kisebb nemü tengeri hajó. Noé bárkája. 2) Likacsos, vízjárta halászhajó, melyben a fogott halakat tartják. Halászbárka.

A latin arca vagy barca szóból eredettnek látszik. A hellénben βαριζ szintén hajónem, mely több más, mint a franczia, spanyol, olasz, angol, szláv, stb. nyelvekben is megvan. Rokona a dunai kisebb szállító hajókat jelentõ burcsella, azaz barcella. CzF.

Közelebbről megnézve, nem nehéz észrevenni, hogy a díszítőelem madara a kacsa, vagyis kacsacsőrök: egy a bárka elején, egy a farán, egymást tükrözve. RuCa tükrözve CSőR. A RuCa CSőRe a NYaK-ban folytatódik, a kettő együtt: CSoR+NYaK maga a CSoLNaK! A nyak megfordítva kany, a kanyarodás a bárka bordáinak ívelését, HaJolását fejezi ki (HaJó), ez a Bó’T-HaJtás szerű hajolás latinul aRCus, angolul aRCH (aRK, báRKa), a BoaT (ejtsd Bó’T!) pedig HaJó. HoY ’kisebb HaJó, nagyobb uszály’, HuLL ’hajótest: HuLLa = hullt test, az „élő” hajó holt teste’, HoLd (from hollowed) ’HaJóüreg, rakodótér’.

A RuCa másik nevén is fontos szerepet töltött be az árú szállításában: a KaCSa rímel a KoCSi szavunkkal és az angol CoaCH-csal is. A képen látható szobrocskán a kacsa nem jelkép, nem is igavonó állat; itt a kacsa szó kiejtve egyértelműen jeleníti meg ősmagyar hangváltással a képen látható jármű nevét: KaCSa > KoCSi. Ez a szerves kifejezési módszer messze felülmúlja a könnyen félreérthető, mesterséges jelképes kifejezési módszert.

Az ark/bárka kezdő á hangját megmagyarázandó pontosítsunk: a dunai áruszállítók az áR-RuCák, akik a folyó áR-ját felhasználva szállítják az áRut! A szó ilyen formában ma már nincs meg, de a karuca (kar-ruca!), a hordágyhoz hasonló, szálas anyagok szállítására szolgáló alkalmatosság hasonlóan összetett szó, a mai napig őrzi emlékét. És őrzik az indoeurópai nyelvek, így a latin carruca(!), az angol carousel formában!

Nyomozzunk további kacsák után az angolban: KeTCH [probaly from CaTCH] ’kétárbocos’ (esetleg a KeTTőSből?); de a kacsa angolul DuCK: DeCK ’hajópadló’, DoCK ’zárt kikötő’. A kacsacsőr (BeaK) alakú hajóorra éjjel lámpát (BeaCon-t) akasztottak. Később a tengeri tájékozódást segítendő, ezek a csőrön függő lámpák mintájára a tengerpart jelesebb pontjaira világítótornyokat építettek, amit az angolok ugyancsak beaconnak hívnak, noha az már nem beak-on(!) van.

Ha valaki azt mondaná, hogy a madarak a bárkákon nem is kacsák hanem LuDaK, az sem lenne baj: a LaDiK is egy vízi szállítóeszköz és a LáDa is árú tárolására és szállítására szolgál (és itt van megint az angol LoaD ’teher, rakomány’; LaDe ’megrak (hajót)’; LiDo ’fürdő, lúd-úsztató’. Hát nem furcsa véletlenek? )

Íme még egy madár: a GóLYák hosszú vándorútjukat – (Közép-)Európa és Egyiptom között! – hajóorra hasonlító, ék alakú felállásban teszik meg. Szárnyaik az ék két oldalán mind szabályos eloszlásukban, mind mozgásukban a GáLYa evezőire emlékeztetnek. Angolul a gólya SToRK, a STRoKe pedig ’csapás, evezőcsapás, vezérevezős’,  pl. egy gályán! STRaKe ’hajópalánk’. Véletlen, igaz? Csakhogy aki az ilyen szerkezeti egyezések sorozatát véletlennek mondja az vagy korlátozott szellemi téren vagy tudatosan ferdít. De toldjuk meg még egy kicsit az egybeeséseket: GáLYa > GuLYa, együtt mozgó állatok; GaLLey > GaLLery ’banda’; SHiP ’hajó’ > SHeeP ’birkák’. És talán egy nem is olyan mellékes megjegyzés, hogy magyarul a kacsa hangja SáP.

Shelley Wachsmann, a Bird-head devices on Mediterranean ships című dolgozatában a hajókat díszítő madarak egyike a SHeaRwater magyarul SiRály, vészmadár, azaz VéSZeLő, angolul a hajó másik neve VeSSeL. Egy újabb furcsa véletlen.

A kiemelt szavak mindkét nyelvben összefüggő rendszereket alkotnak. Az angol szócsaládok több láncszemmel kapcsolódnak a magyar nyelv gyökrendszeréhez. Egy állítólagos sztyeppei lovas nemzet, tengerhajózási és kereskedelmi szaknyelve, a véletlent matematikailag teljesen kizáró rendszerűséggel jelenik meg egy óceánt uraló szigeti nép nyelvében – ez olyan kihívás amivel a magas tudománynak is előbb-utóbb foglalkoznia kell. És számtalan más kapcsolódó kérdésre is előítélet és dogma-mentes választ kellene találniuk.

Gyakorlati tájékozódás

A tengeri hajózás nem abból áll, hogy kifeszítjük a vitorlát, a szél belekap és a hajó, ha szerencsénk van, valahol majd partot ér velünk. Noha nincsenek útjelző táblák, a hajósoknak időről-időre meg kell határozni, hogy pontosan hol vannak anyakikötőjük és a célállomás között. Ehhez térképre és tájékozódási pontokra van szükség, a sík vízfelületen azonban ilyen pontok nincsenek, de vannak álló- és bolygó csillagok fenn az égen. Ha az állócsillag valóban állna, könnyű lenne a dolguk, de az csak a többihez viszonyítva áll, látszólag velük együtt kerüli meg a Földet napjában és éves, sőt években, évezredekben mérhető kilengéseket is végez.

A csillagmozgásokról a csillagászok táblázatokat készítenek, melyekből a hajó kapitánya megtudhatja, hogy egy adott csillag, mondjuk a Nap, az adott év adott napjának delelőjén a Föld egy bizonyos szélességi vonalán milyen szög alatt látható. Ő azonban fordítva használja a táblázatot: megméri a Nap DéLi DűLés-szögét, a kapott számot kiigazítja a táblázat KüLöNáLLó (deKLiNáLó), kulcs vagy KiLINCS (deKLINáCió) számával és megkapja helyzetének földrajzi szélességét, vagy ha percekben mérte a szöget, akkor az Egyenlítőtől tengeri mérföldekben mért távolságát. (KILINCS: szláv klucs, klinecz, a német Klinke, a latin clavis, claudo, a görög κλειω, κλεις. CzF)

Ha azonos szélességen vagy egyazon helyen mérjük a DéLi DűLést akkor az időbeni, napi eltolódás, angolul DaiLy DeLay olvasható ki a táblázatból. A földrajzi szélesség az Egyenlítő felé közeledve növekszik, dél felé haladva, vagyis DéLíTve TeLíTődik: the latitude DiLaTes ’szélesedik’. A dőlés szögét szögellővel mérjük.

A minószi képírások gyűjteményében kétszer is szerepel a szögellő (#217 CR (?) S: CMS IX 22 (3APr of gray-yellow steatite) és #309 PYR S: HM 2595 (4RPr of green jasper)) mint hieroglifa, SZöGeLLő (SZ_G_L) hangértékkel (itt a SZeM hieroglifa előtt és után), de mostani témánkhoz nem kapcsolódó szövegkörnyezetben.

Érdekes a teodolit [nk: ang< ? gör el.], angolul theodolite szó eredete körüli teljes bizonytalanság a nyugati forrásokban, de mint látjuk a Magyar Értelmező Kéziszótár sem biztos egy viszonylag új-keletűnek tűnő, először 1571-ben jegyzett szó eredetével kapcsolatban. A teodolit tulajdonképpen egy cső, mely lencséivel a célra irányítva beméri a célpont (pl. egy csillag) vízszintes és/vagy függőleges dőlését, a TeoDoLiT tehát a CSő-DőLíTéS fokát mutatja. Az angol szókezdő th valószínűsíti a cs kezdőhangot. Lehet erőlködni a szó indoeurópai eredeztetésével, de a szerkezet alapját és rendeltetését a magyarnál lényegre törőbben egy nyelv sem fejezi ki, akkor pedig ez ennek a régi műszernek nyugaton felmelegített ősi szittya-hun-magyar neve.

A görög delta: Δ betű magyarul Dél-tő, vagyis a dél szó tövének, első hangjának a jele, azon egyenlő-szárú háromszög rajza, melyet a nap kelte, nyugta és delelő pontjai határoznak meg. A háromszög magassága a helyi dél pillanatában a leghosszabb és pontosan észak-dél irányú, innen e koordináta hosszúság elnevezése.

A délkör (meridián), a meghatározás szerint, az a nagy félkör mely egy adott ponton áthaladva összeköti a Föld két sarkát. Valószínűleg egy-egy kiemelt MeRiDIáN volt a MéRő-GYáMpont/vonal, az a viszonyítási támpont vagy vonal amihez viszonyítva bemérték a hely hosszúsági koordinátáját. Ennél semmivel sem meggyőzőbb a meridiánt a latin medius dies lokativuszából, a ’medi die’-ből levezetni, ahogy azt az indoeurópai nyelvészek teszik.

A délkör vagy földrajzi hosszúság méréshez nagyon pontos időmérésre van szükség. De vajon a minósziak rendelkeztek-e a vízóráknál pontosabb időmérő eszközökkel? Ennek eddig semmi nyoma. Korunkban John Harrison készítette el az első hajon is működő órát: „Negyedik időmérő eszközét, zsebóra formájában, 1759-ben fejezte be, ez volt az amivel a kitűzött jutalomra igényt tartott. Ezt a készüléket Őfelsége hadihajója, a Deptford fedélzetén vitték próbaútra Porthsmouth-tól Jamaikáig, fiának, Williamnak a kíséretében, aki felügyelte az óra napi rendszeres felhúzását. A hajó 1761 novemberében hajózott ki és 1762 március 26.-án ért Jamaikába. Megérkezésekor az órát leellenőrizték és megállapították, hogy 1 perc 54 másodpercet késett, ami 18 földrajzi mérföldnek felelt meg.”[7] (http://www.royalnavalmuseum.org/info_sheets_john_harrison.htm) Ezeknek az időmérő szerkezeteknek a használata a XIX. század elején vált rendszeressé.

A tengeri kronométer rendszeresítése előtt a földrajzi hosszúság mérésére több féle csillagászati módszerrel is kísérleteztek. A legismertebb a Hold-távolság módszere, melynek használata egyszerű: a Hold úgy mozog mint az óra kismutatója a csillagos égbolt mint számlap előtt. Mérve a Hold bizonyos csillagokhoz viszonyított helyzetét,  a Nautical Almanac 1767-től megjelenő, előre kiszámított táblázatából kiolvasható volt a Greenwich-i pontos idő. Ez az így mért idő és a helyi idő közötti eltérés adja a földrajzi hosszúságot. Egy óra eltérés 15^o-nak felel meg. A táblázat három órás időközökre lebontva jelent meg, a számítások időtartamát ezzel 30 perc alá csökkentve, amit hatékony táblázatos módszerrel 10 percre csökkenthettek. A Hold-távolság módszere gyorsan elterjedt, de 1850-től már csak ritkán használták.

Gavin Menzies azt feltételezi, hogy a minószi/atlantiszi hajók is csillagászati módszereket használtak a földrajzi hosszúság meghatározására. Szerinte a kőkörök (megaliths): Nabta (Egyiptom), Xaghra (Gozo - Málta), Montalbano (Szicilia), Cromleque dos Almendres (Portugália), Er Lannic (Franciaország), Stonehenge (Anglia), Callanish (Lewis - Skócia) és a többi körkörös kőépítmény valójában csillagvizsgálók, melyeket a csillagászati táblázatok pontosítása végett építették az atlantisziak. Mondanom sem kell milyen felháborodást keltett Angliában az az állítás, hogy nemzeti büszkeségük, a Piramis-építőkkel egyidős magas kultúra e jelképes épületét idegenek építették. Fogást is könnyen találtak rajta: Stonehenge kezdetei visszanyúlnak a bronzkor előtti időkre, vagyis az óceáni hajózás kezdetei előtti korokba. Az a magyarázkodás, hogy jó, akkor az atlantisziak csak folytatták a megkezdett munkát, elégé sántít. És ezért a lebőgésért még sajnálnunk sem kellene Menziest, mert úgy tesz mint minden más indoeurópai, de főleg angolszász, számára Európának nincs közepe, pedig Stonehenge új kőkori kezdetei és bronzkori használói és továbbépítői közötti ellentmondásnak a feloldása onnan jön.

Grandpierre Attila: A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori civilizációja című dolgozatában írja a következőket: „Amikor a jezsuiták kőköröket találtak a Kárpát-medencétől Kínáig ívelő területen, a kőköröket a körzet szkíta örökségének bizonyítékának tekintették. India északi részén, Radzsisztánban is nyilvánvalónak tartják: a kőkörök mindenhol a szkíta uralom tanúbizonyságai. Metcalfe báró, az indiai brit kolónia ügyintézője szerint „nem kell nagy találékonyság ahhoz, hogy párhuzamra, vagy egyenesen közös ős létére következtessünk a druida kőkörök és az indoszkíta építészet maradványai között.””

A szkítákhoz kapcsolható területeken mindenhol található kőkörös építmény, Magyarországon is: „Kovadomb (Kárpát-Ukrajna); Iklód; Balatonmagyaród; Hódmezővásárhely-Gorzsa; Tiszapolgár-Csőszhalom; Parác; Szászváros; Felsőlupkó; Füzesabony-Pusztaszikszó; Endrőd; Szolnok-Zagyvapart; Tiszanána; Nitriánsky Hrádok (Felvidék); Szarvas; Balatonmagyaród-Hidvégpuszta; Felsővárca; Bututcheni (Moldva); Bogit-Berg (Ukrajna); Susani (Erdély), Rákos (Erdély), Sarmizegetusa közelében két kőkört is találtak (Erdély). Nemrég újabb kőkört találtak, Kisompolynál, Erdélyben, Gyulafehérvártól nem messze, amely ezer évvel megelőzi Stonehenge-t, és nagyobb is nála. Vajon mikor érzi feladatának egy-egy magyar tudós, hogy ismertesse ezeket a beláthatatlan jelentőségű kő-emlékeket a nagyközönséggel?”

Ezeknek a kör alakú építményeknek a hatása, vagy inkább egyenes folytatása, továbbfejlesztése a körtemplomok, zsinagógák és minaretek. A KőKöR, másképpen KöRKő szó az egyetlen ésszerű alaki és értelmezési alapja a KiRK, KiRKe, KyRKa, KiRCHe, CHuRCH, CeRKova, ŞiRKew, stb., és a Kű-LiSZa/LéSZe (fonat/kerítés) pedig az eKLeSia, KiLiSe, éGLiSe, iGLeSia, stb. szavaknak. (A két utóbbi lehet éGi-LiSZa vagy LéSZe, éGiekkel összefonódó, szövetkező hely.)

A Britt-szigetek őslakói a skótok voltak, népnevük eredete nem lehet kétséges: SZKíTa > SCoT (ejtsd: SZKoT). A bronzkori közép-európai urnamezők műveltségéhez szorosan kapcsolódó kelta népek lakta területeken – Brittany/Bretagne (Breizh), Cornwall (Kernow), Ireland/Írország (Éire), the Isle of Man/Man-sziget (Mannin), Scotland/Skócia (Alba), és Wales(Cymru, lásd kimmerek!) – szintén sok a kőkörös építmény. Különböző népnevekhez kötve és különböző változatokban, de mégis annyi a közös ezekben a kőkörös (megalith) építményekben, hogy el kell fogadnunk Grandpierre Atilla, Euan MacKie „The Megalith Builders” című könyvére támaszkodó érvelését: „Létezett egy rendkívüli magaskultúra, amely kör alakú szentélyeket épített. E magaskultúra tagjai egységes kultúraalkotó népként léptek fel, és minden jel szerint nekik köszönhető a kőkörök építése a Földközi tenger és az Atlanti óceán mellékén.

Eddig jutott Euan MacKie könyvében. Nekünk azonban nem kell megállnunk ezen a ponton. Kérdezzük meg: kik voltak ezek a magaskultúrát alkotó, szentélyeket építő, magas fokú tudományos ismeretet birtokló emberek? A választ megadják tetteik. A kőkörök a négy égtáj felé tájoltak. A hozzájuk vezető folyosók keleti tájolásúak. A mellettük talált agyagkorongok napkorongok. Ezek a szentélyek napszentélyek voltak! Napistenhívő, ősi magaskultúrát hordozó papokat egyetlen egyet ismer a történelem: a mágusokat.” De a mai népek közül egyedül a magyar ősvallás papjait hívták mágusoknak, következésképpen a mágusok magaskultúrájának a nyelve a magyar volt. A fentebb kimutatott nyelvi párhuzamok is a mágusok magyar nyelve révén kerültek az angolba.

Ha a Britt-szigetek kőkörös építményei valóban a csillagászati táblázatok pontosítását szolgálták, legalábbis a bronzkorban, akkor azokat mágus papok irányították – egy  csodálatos magyar szó: tájolták és/vagy vezették, ellenőrizték, kormányozták!

Az őskorban, egészen a vaskor kezdetéig a Duna vízgyűjtő medencéjétől a Tigrisen és Eufráteszen le a perzsa öbölig, sőt azon is túl és a Nílus forrásaitól az Ural forrásáig egy azonos vagy hasonló nyelveket beszélő népesség élt. Az ókori görögök ennek a zsugorodó népességnek, a tőlük főleg északra élő, akkor még mindig hatalmas részét nevezték szkítának. Az Ó-Világ földközi tengereit övező területek újkőkori, réz- és bronzkori népességének nincs egységet sugalló neve, noha egységes volt a nyelve és a műveltsége. Ez a nevesincs népesség és ennek leszármazottjai építették a kőköröket (megalithokat, menhireket, dolmeneket).

És nagy hiba lenne ezt a műveltséget a mágusokra korlátozni. Az írásbeliség sokkal elterjedtebb volt mint azt hisszük, pl. a minószi képírás  #305-ös felirat szöveg-részlete arról szól, hogy hogyan szórakoztak az atlantisziak: Iváson kap kürtével mustokat, söröket asztalán, kit az locska közben vén tökke’/tikka’ szó-rakót vakolva itasson. Őseink, ezek szerint, borozgatás-sörözgetés közben, a hozzájuk hasonló vén tökösökkel és/vagy tyúkokkal locsogva, szó-rakót vakolgatva, rejtve/fejtve szó-rakóztak. Lám, milyen óriásit fejlődött az emberiség négyezer év alatt! Ma már az ember, ha szórakozni akar, az eszét nyugodtan otthon hagyhatja: a bingó és a nyerőgép (egy barátom szerint nyelőgép) csak az erszényünkre kíváncsi. Pedig a #205 felirat tanúsága szerint: “Szó-rakóban á’dott ész, szótag kincs.” A ránk maradt minószi emlékek ezeknek szórakó szórakozásoknak az emlékei, ugyanis a jól sikerült, oda-vissza olvasva frappáns szóvirágokat féldrágakőbe vésték és jóformán csak ezek a „pecsételők” élték túl a katasztrófát. A Faisztoszi Korong ennek a szórakó játéknak a csúcsa, tíz különböző irányú értelmes, noha kissé léha tartalmú olvasattal.

Visszakanyarodva a kőkörökhöz, Stonehenget, a legismertebb ilyen építményt Dr. Gerald Hawkins amerikai csillagász 1963-ban, az akkor legerősebb IBM 704-es számítógéppel kielemezve megállapította, hogy Stonehenge egy óriás csillagvizsgáló a nap- és holdfogyatkozások előrejelzésére. Hawkins kutatásait a nagyra becsült angol csillagász, Sir Fred Hoyle vizsgálta felül és arra a megállapításra jutott, hogy Stonehange a Naprendszer modellje. Az építmény tehát alkalmas pontos csillagászati táblázatok elkészítésére, melyek a Stonehenge latitudoján (szélességi fokán) hajózóknak segítené viszonylag pontosan meghatározni a hajó longitudoját (hosszúsági fokát) és ezzel pontos helyzetét. Ilyen táblázat azonban eddig nem került elő, pedig táblázatok tömkelegét kellett volna elkészíteni minden hajó számára.

A dolog ugyanis úgy működne, hogy a kőkörök már említett során – Nabta (Egyiptom), Xaghra (Gozo - Málta), Montalbano (Szicilia), Cromleque dos Almendres (Portugália), Er Lannic (Franciaország), Stonehenge (Anglia), Callanish (Lewis - Skócia) és a többin – mint adott és könnyen bemérhető földrajzi szélességeken, a szélességnek megfelelő táblázat segítségével lenne a tengeri tájékozódáshoz nélkülözhetetlen hosszúsági koordináta bemérve. Attól félek, hogy ez így kivitelezhetetlen vállalkozás lenne: ahány „csillagvizsgáló” annyi táblázat, legalább négyéves előrejelzéssel a főbb csillagászati eseményekről. Túl bonyolult és ormótlan ahhoz, hogy ezt egy hajón gyakorlatilag meg lehessen valósítani. Amellett kérdés, hogy mennyire jellemzőek ezeknek a „csillagvizsgálóknak” a földrajzi szélességei a Golf-áramlat és az uralkodó szelek viszonylatában, mennyire fedik a szokott, óceánt átszelő útvonalakat.

A választ arra, hogy pontosan mi volt a kapcsolat – ha volt – a „csillagvizsgálók” és a gyakorlati tengeri tájékozódás között, szerintem, másutt és más összefüggésben kell keresni.

Az ég gyök tükörszava gé a Gea, geo- szavakban szerepel és köti össze az Eget a Földdel. Az ég gyökhálózatához tartoznak az ag, ig, ügy gyökök. Az égi aggastyán egész éjjel igen aggódva ügyel álmunkra, sohasem nyugszik le. A kör amit a Föld elképzelt tengelye leír olyan mint egy korona a Föld felett, melynek két fényes ága, agancsa van: Vega és Polaris (Sarkcsillag).

A Polarison megy át egy elképzelt „pole” (=rud) az angoloknál. Mivel mi kis nép lettünk, a Föld képzeletbeli forgástengelye is csak egy kicsinyített pál, egy pál-ca, azért az osz-lop-ban megfordítva még nagyra tartjuk. A pálca ügyesen forgatva fonja és gombolyítja a fonalat, ezért orsónak hívjuk, akárcsak a rokka azonos szerepű részét. Láttam asszonyokat orsópálcával fonni-gombolyítani: a pálca egyszerre pereg és végez ingómozgást ügyes ujjaik között, a pálcára felgöngyölődő fonal pedig a Földgolyóra emlékeztet. PáL családja: PaLangol, PáLYa, PáLYázás, BaLLag, BoLyong, BeLLõke, BiLLeg, BöLcsõ, stb. A pólus másodlagos értelmezés: a Föld felszínének azon ellentétes pontjai, melyeken a képzeletbeli pálca áthalad.

Polaris = PoL-aRiS < PáL(ca)oRSó: az a csillag amihez az orsó pálca igazodik. – ez olyan tökéletesen foglalja össze egyetlen névben a csillagászat néhány alapvető elemét, hogy tanítani kellene az egész világon. De mielőtt ezt megtenné valaki, had hívjam fel a figyelmét egy kis hibára, a Polaris (a Ursae Minoris) csak nemrég óta sarkcsillag, leghamarabb IX. századtól. A Stella Polaris név először 1492-ben Velencében, az úgynevezett Alfonsine Tables-ben kerül leírásra. Korábban a Kochab (β UMi) volt közelebb a csillagászati sarokponthoz. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a II. századi Klaudiusz Ptolemaiosz csillag katalógusa legkorábban a VIII., de inkább a XI. században készülhetett – vagy jobbik estben: ekkor javították át – Anatoly  Fomenko, a moszkvai állami egyetem tanszékvezető tanárának aligha cáfolható állítása szerint. És nem Fomenko az egyedüli, aki kételkedik a ma használatos időszámítás évszámaiban.)

A Sarkcsillag másik neve Göncöl < göm-cöl(öp), cölöp melyhez kötve gömbölyögnek (körbejárnak) a szekerek, a Göncöl Szekerek.

A Vega (csillag) a Vége(!) a Föld tengelye által az Égre rajzolt öv azon átmérőjének, mely a Sarkcsillagnál kezdődik.

Már ez a két magyarul (is) beszélő csillagnév is a csillagos égbolt hihetetlen ősiségű és mélységű ismeretéről tanúskodik. Több évszázados megszakítás nélküli megfigyelésen alapuló tudásról van itt szó, melyet értelmezni és megmagyarázni csak a kőkörökhöz kötött több ezer éves folyamatos műveltséggel lehet.

A bronzkorban a Sárkány (Dragon) csillagkép α-ja, a Thuban volt a sarkcsillag, ez a csillag volt az égi függőón csúcsa, más szóval csúpja (lásd csuporít), vagyis THuB-aN volt a CSúP-óN, de lehet TöV-óN is, a függőón tője vagy töve. Majd hosszú ideig, mintegy háromezer évig a sarkon nem volt csillag. Ez idő alatt az északi sarkponthoz legközelebbi csillag Kochab volt, β-UMi, igaz 5-8^o nem elhanyagolható eltéréssel, noha ennyi eltérést az iránytű is mutathat, mivel a mágneses és a földrajzi sarok nem azonosak. Nevének eredete ismeretlen, mondják a szakértők. Segítünk: KoCSaB vagy KaCSaB (> KaCSiBa) lőcslábút, általában lőcsszerűen meggörbült valamit jelent, itt: a Kis Göncölszekér lőcsét. (KoCS/KaCS gyök + ab képző, mint kasz-ab, dar-ab.)

Klaudiusz Ptolemaiosz Geographika című műve sem kevésbé ellentmondásos mint a már említett csillag-katalógusa, az Almageszt. Módszereinek és eszköztárának ismertetéséből kiviláglik, hogy a görögök és a rómaiak nem ismerték a földrajzi hosszúság pontos meghatározásának módszerét, ennek ellenére térképe 152 kiemelt helyzetű pontjának koordinátái majdnem mai pontossággal lettek meghatározva. Itt nem lehet azzal kimagyarázni ezt a gyanúsan nagy pontosságot, hogy a későbbi másolók feljavították a fontosabb földrajzi pontok a koordinátáit, mivel erre a teljes feltérképezett világra egységes módon – módszer híján – a XIX. századig nem volt lehetőség. Ennek a rendkívüli pontosságnak az lehet a magyarázata, hogy Ptolemaiosz az alexandriai könyvtárban elfekvő régebbi, minószi/atlantiszi térképeket rajzolt át, sőt hivatkozott is a szíriai születésű, Türoszi Marinatoszra, aki elsőnek alkalmazott valódi koordinátákat.

Az Ó-Világot behálózó kőkörök egy jó része valóban csillagvizsgálóként működhetett és a szkíta mágusok képesek lehettek a földrajzi hosszúság pontos mérésére. A kőkörök rendszere elegendő szilárd viszonyítási pontot adhatott nagyon pontos térképek készítéséhez. A délkör meghatározásának esetleg olyan módszerét is ismerhették mellyel a kőkörökön kívül is eltudták végezni a hosszúság pontos meghatározását, így akár a tengereken is. Az akrotiri freskó csodálatos gályái, az Uluburun hajóroncsnak a világ minden tájáról származó rakománya, Ptolemaiosz hihetetlenül pontos térképei csupán utalások arra, hogy Atlantisszal egy nagyon magas műveltség süllyedt el örökre, de nem nyomtalanul. Bízom benne, hogy előbb-utóbb kiderül, hogy hogyan tájékozódtak az atlantisziak a nevüket viselő óceánon és ez a bizonyíték jöhet a tengerektől legtávolabbi sztyeppéről is. Talán éppen Ptolemaiosz köti össze említett két művével a kontinenseken otthonosan és gyorsan mozgó lovas szkítát és a végtelen óceánok hullámait meglovagló atlantiszi hajóst.

Összefoglaló

A bronzkorban Kréta uralta a Földközi-tengeri hajózást és kereskedelmet. A minósziak tengerészetükkel és hajóikkal teljesen kisajátították maguknak Ibéria, Bretagne és Cornwall, valamint az amerikai Nagy-tavak réz és ón kincsének beszállítását a keleti Mediterráneumba. Egyeduralmi helyzetük folytán óriási gazdagságra tettek szert, de egy óriási, soha nem tapasztalt méretű tűzhányó kitörés i.e. 1450 körül szétrobbantotta egyik fő bázisukat, Thera (Szantorini) szigetét, a robbanás okozta cunami pedig a tengerbe söpörte, szinte teljesen elnéptelenítette Krétát. Ez a történet nagyjából megegyezik Platón Atlantiszról szóló beszámolójával.

Az atlantiszi, kb. 1200 gályát számláló hajóhad egy része nagy valószínűséggel úton hazafelé értesült, hogy valójában nincs hová hazatérni. Ezeket a hajókat fogadta be Mükéne és a többi, ma Görögországhoz tartozó város, illetve Trója és más kis-ázsiai kikötők. Mindkét oldal megpróbálta szövetségesei segítségével visszaállítani az atlantiszi aranykort. A trójai háborúnak, melyben – így, teljesen érthető módon – mindkét fél ugyanazt a nyelvet beszélte, nem volt tétje: a közben beindult vaskorral okafogyottá vált, így a háborúnak csak vesztesei lehettek.

A trójai Fa-Ló MaLYában/MáLában (hasaaljában) várták a ’görögök’, hogy a trójai FaL-oMoLjon, de nem csupán trójai fal omlott le, a Keleti-Mediterraneum szinte teljes anyagi, szellemi és emberi állománya eltűnt egy ötven éves katasztrófa-sorozatban: “Számos ismérv sugall esetleges földrengés-károsodást: beomlott, toldozott vagy megtámogatott falak; összelapított csontvázak, vagy holttestek az omladékok alatt; egymással párhuzamosan fekvő feldöntött oszlopok; árkádok elcsúszott alapkövei, és kapualjak meg falak lehetetlen szögekben dőlve vagy eredeti helyükről kimozdítva … A régészek széleskörű bizonyítékát találták ilyen földrengés-károknak a válságos ie. 1225-1175 időszakban. Az égei térségben valószínűleg földrengések sújtották Mycenae, Tiryns, Midea, Thebes, Pylos, Kynos, Lefkandi, a Menelaion, és Kastanas városokat; Thessalyban Korakou, Profitis Elias … és a Kelet-Mediterraneumban földrengés-kár látható többek között Trója, Karaoglun, Hattusa, Ugarit, Alalakh, Megiddo, Ashdod és Akko romjain.”[8] Amos Nur & Eric H. Cline, Earthquake Storms: What triggered the collapse?

Tűzhányó-kitörés, cunami, és földrengés-vihar megtépázta, sérülékeny, védhetetlen várak/városok sora esett áldozatul az új bronz- és vasfegyverekkel olcsón felszerelt, de a sorozatos katasztrófák miatt gazdátlanul maradt zsoldos seregeknek, melyekhez csatlakoztak, a zűrzavart fokozandó, a szárazság és rablások következtében előállt éhínség hajtotta tömegek. Ezeket a tömegeket növelte az atlantisziból lett mükénei bányászok, kereskedők, tengerészek és más, a gyarmatokon munka nélkül maradt emberek, a ’tengeri népek’ új megélhetést kereső hajóhada.

A Platóni Atlantisz-rege nagyon is  hiteles: noha nem ’egy nap és egy éjszaka’ tűnt el  a birodalom népestől, de Thera katasztrofális felrobbanását követő belháborúk és az i.e. XII. század fordulója körüli kb. ötven évig tartó földrengés-viharral járó gyászos csapások szinte teljesen elnéptelenítették a Földközi-tenger keleti részének városait. Kis-Ázsiában ugyan megmaradt ideig-óráig az atlantisziak néhány utódnépe (károk, lüdök, lükik/turok, ...), de a városi-polgári lakosság akár 75%-ig menő elvesztése következtében fellépő, és a birodalom összeomlása után maradt hatalmi és népességi vákuumot, végérvényesen a szemita és indoeurópai népek töltötték fel.

***

Irodalom

Gavin Menzies: The lost Empire of Atlantis, Swordfish, ISBN: 978 0 857 82005 1

Benjamin Jowett: Introduction and Analysis of Timaeus, New York, C. Scribner’s Sons, [1871]

Robert Graves: The Greek Myths

Lugossy József:  Ősmagyar csillagismei közlemény

Philip Coppens The Canopus Reveletion

Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu

Grandpierre Attila: A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori civilizációja

Béla Lukács: Comments on Fomenkology: My Comments No. 1.

Béla Lukács: Ptolemy’s Almagest and Fomenko’s opinion about it

Amos Nur & Eric H. Cline, Earthquake Storms: What triggered the collapse?