Az Isopata Gyűrű avagy utólagos vallásalapítás

A sorozat harmadik minószi pecsétgyűrűje, az Isopata gyűrű olvasata alkalmat ad a minószi Kréta állítólagosan szent, vallásos ábrázolásainak kritikai elemzésére. Míg a Minósz gyűrűjének tudós és/vagy ésszerű olvasata és a A Mockloszi gyűrű elemzésé­hez és leolvasásásához az apropót a három doktorok (dr. Pásztor, dr. Móczár, dr. Tóth) dolgozata szolgáltatta (Minósz gyűrűje – miről regél? Értelmezés lehetősége… ), addig az Isopata gyűrű elemzése és olvasata egy kritika kritikája: Genevieve Petty

The Construction of Religion: A Critique of “Dancing in the Dark”című írásának a kritikai elemzése.

A szakértők a stílusjegyek alapján a gyűrű elkészítésének dátumát az i.e. 1550-1450-es időközbe helyezik. A gyűrű előéletéről semmit sem tudnak mondani: nem tudjuk ki viselte, tulajdonosa milyen szerepet játszott a minószi társadalomban és, hogy a gyű­rűbe vésett ábrának mi köze van ahhoz. Ezek a bizonytalanságok ellenére a tudósok merész elbeszélésekbe öntik a gyűrűn látható esemény(eke)t és még merészebb követ­keztetéseket vonnak le a minósziak hitvilágáról és életéről általában, a Bronzkori Krétán.

C. D. Cain “Dancing in the Dark” című dolgozatában visszautasítja a képzelődés ilyen szabadjára engedését a gyűrűn levő, és más hasonló metszet értelmezésében, mivel ez alaptalan és elfogult következtetésekhez vezet. A képeknek lehet több értelmezése, különösen összefüggéseikből kiemelve. A szemlélőnek ismernie kell a szövegkörnyezetet és a vizualis művészet veleszületett homályos szabályait ahhoz, hogy helyesen kifejtse a jeleneten látható történetet. Cain sorba szedi a gyűrűn látható női alakokat, hogy bemutassa az egyes kutatók milyen sok féle módon és sorrendben magyarázzák tag­lejtéseiket. G. Petty világossá teszi, hogy “Az értelmezések eltérők, mivel képtelenség tol­mácsolni a mozdulatot, olvasni a képet és visszaadni a megfelő sorrendet. A kép egyet­len olvasata sem követelhet elsőbbséget, min­degyiket meghatározza társadalmi/kultúrális környezete. Mivel semmilyen irodalmunk nincs a minószi kor művészetéről, ezért nem tudjuk szövegkörnyezetében olvasni a képet. Roland Barthes a “Rhetoric of the Image” című írásában támogatja Cain állítását. Bar­thes azt kutatja, hogy a kép továbbít-e jelen­tést, és ha igen, a tartalom hogyan kerül a képbe. Egy hirdetéssel szemlélteti, hogy a társadalmi/kultúrális háttér hogyan segíti egy cégarculat kiolvasását annak hírdetéséből.”

Barthes ezzel a Panzani hírdetéssel szemlélteti egy kép három üzenetét:

- Nyelvi üzenet: lejegyzett üzenet melyet a képfelirat és a termékek címkéi tartalmaz­nak, és az “olaszos” másodlagos jelentéssel bíró ‘Panazani’ szó.

- Rejtjelezett képi üzenet: négy jelet azonosít mint nem nyelvi, másodlagos üzenet-hordozót:

• a félig nyitott zacskót, a piacról hazaérkezve jelentéssel,
• a paradicsomokat és paprikákat, olaszos jelentéssel,
• a tárgyak a teljes konyhai szolgáltatást jelentik,
• összeségében az elrendezés egy csendélet érzését sugallja.

- Rejtetlen képi üzenet: a paradicsom képe egy paradicsomot jelöl, a paprika képe egy paprikát, és így tovább.

G. Petty igyekszik meggyőzni bennünket, hogy az Isopata gyűrűnek nincs nyelvi üze­nete. C. D. Cain ebben nem olyan biztos: “A mai szemlélő, az úszó jelképek választé­kát, elsősorban mint a vázolt cselekmények szent jellegének mutatóit értékeli. De az ősrégi szemlélő számára ezek a jelképek valószínűleg sokkal tájékoztatóbb szerepet játszottak és sajátos volt a kapcsolatuk az ábrázolt eseményhez, …” Ezzel a állítással Cain látszólag abba az írányba halad, hogy nyelvi üzenetként fogadja el ezeket “úszó jelképeket”, de a folytatásban a kedvenc vallási tárgykörhöz köti a jelképeket: “… esetleg mint a megjelenő istenséggel kapcsolatos elem vagy mint utalás az istennőnek rendszeresen felajánlott áldozatra.”

András Zeke a blogjában, az úszó tárgyakat képírá­sos szövegnek tekintve, egy sokkal valószerűbb magyarázattal lépett elő, amit a mellékelt ábra mutat. Az ő kudarcának oka viszont a szótaghaj­hászók közös átka: mind­annyian le akarják csök­kenteni a képjelek számát, eröltetve a hasonlatosságot egy kiötlött jelkészlet ele­meihez, ott is ahol ennek nyoma sincs.

A probléma az, hogy ezt a jelkészletet nem maguk a minósziak, hanem a kuta­tók szeszélye határozta meg. Itt a virágok is úsz­nak, mégis szerintük csak ‘díszítések’. Miért?

G. Petty a The Construction of Religion dolgozatában nem nyújt megoldást. Egyértel­mű az állítása, melyet a vallás alkotás sarok-kövévé tett: “Az Isopta gyűrű, mármost, csak rejtjelezett üzenetet tartalmaz. De nem ismerjük a szöveg olvasásához a rejtjel­kulcsot.” Ha kitudnánk mozdítani Pettynek ezt a sarok-kövét… a tények igazolják, hogy ez megtehető! Ismerjük a rejtjelkulcsot mind a képi, mind a nyelvi üzenet egyi­dejű olvasásához, a kettő kölcsönösen még erősíti is egymást. Igen, az Isopata gyűrű­nek egy nagyon világos és megbízható nyelvi üzenete van.

A kép az Akademie der Wissenschaften und der Literature, Mainz honlapjáról való.

A rejtjelkulcsot, mely a gyűrű üzenetének a kibogozását segíti, Sir Alan H. Gardiner rébusz elvnek nevezte és már majdnem egy évszázada ismert, de a tudós világ általá­ban mellőzi. A nyelvi üzenet benne foglaltatik a képi üzenetben, és e két üzenetet egyazon rejtjel nyitja. A szöveg összefüggő és jelentéssel bíró nyelvi üzenete biztosí­téka a képi üzenet helyes olvasatának. Másfelől, a kép eseményének (narrative) pon­tos és tömör leírása nélkül, a képi üzenet szabatos szavakba foglalása nélkül az újra hangosítás nem alkalmazható és, ennélfogva, a nyelvi üzenet sem rejtjelezhető ki.

Próbáljuk meg leírni az első nővel kapcsolatos ese­ményt. A nő vágyakozó mozdulattal emeli kezeit. Óhajtást fejez ki a kezeivel. A feje egy szívvel van megkoronázva, ugyanolyan szívvel mint ami följebb jobbra látszik, csak attól valamivel kisebbel. Két pár virág között áll, pontosabban hóvirágok, régebbi nevükön árva-virágok között. A virágok, egy pár (kettő) a nő mindkét oldalán – és egy sem a másik három (vagy négy) nő körül – kivételt képeznek, ezért észre kell vennünk és fel kell jegyeznünk:

            Nő vágyó kezekke’, feje szívve’, két árva-csokor párban áll

            Nő VáGYó KeZeKKe’, FeJe SZíVVe', KéT áRVa-CSoKoR PáRBaN áLL

Megjegyzés: a minószi képírásban azt, hogy két azonos tárgy (B, B) között van egy harmadik (C) a “B-ben C” képlettel írjuk le.

Az árvavirág, hóvirág nagyon életszerűnek lát­szik, a leveleket és a virágokat könnyű felismerni. A virág régebbi , árva nevére utal az is, hogy ezek az egyedüli virágok az egész képen, vagyis árvák. Sem növény, sem talaj nem utal ‘tájképre’, ezek­nek a virágoknak csupán mondattani szerepük van.

Alkalmazva a rébusz elvet – újrahangosítva a változatlan mássalhangzó vázat – a fenti színleletre (képleírásra), és szavakba tördelve jutunk a következő valószínű színesethez (narrative):

Nő VáGYaKoZiK FáJó SzíVVe’, KiTáRú’Va CSóKRa, PíRBaN áLLó…

Nő vágyakozik fájó szívve’, kitárú’va csókra, pírban álló…

Megjegyzés: A taglejtés leírása: nő vágyó kezekke’ egy kisé eltúlózott, az értelme ugyanaz, mint a nő vágyakozik kifejezésnek, tehát a rébusz elv alkalmazása nélkül is ugyanarra eredményre jutunk.

A nagy szív alatti pontocskák úgyszintén az áhítozást jelképezik, a szerelmes ábrándozást.

A ‘kitárulva csókra’ kifejezés nem csak csókra ‘kész’-et vagy ‘nyitott’-at jelent, hanem – a képet tükrözve – ölelésre széttárt karokat is jelent.

A képírás egy szigorúan fonetikus mássalhangzós írásrendszer, melyben az egyedi mássalhangzó jelek mellett vannak két-, három- és több-mássalhangzós jelek is, a lerajzolt tárgy vagy képi elem nevébe foglaltan.

A rejtjelezett szöveg kéz a kézben halad a lerajzolttal, mitöbb biztosítja a szilárd szö­vegkörnyezeti hátteret a további kirejtjelezéshez, egyben meghatározza a női figurák státusát: nagylányok a szívüknek kedves legényekre várva és nekik udvarolva.

Néhány “szokatlan” tárgy következik: egy szem, egy kígyóvonal vagy ‘Mennyország-vonal’, egy mandula-alakú ‘Felszentelt Szív’ és egy növénylevél ‘Ciprus Ág’ J. G. Younger képzeletében. De az embernek a földön kell maradnia és a megfejtéshez igazi mivoltukban kell szemlélnie a tárgyakat:

• egy szem, M04  SZeM
• egy ‘kotúló szív’ KoTúLó SZíV

Megjegyzés: alapos vizsgálat után az ember egy hosszú csatornába összenyíló kürtőket, gödröcskéket lát. A csatorna végén a szív úgy néz ki mint annak oka és létrehozója, mint ami ki-kotorta, kotúlta a csatornát

• egy ‘sóvirág csík’ SóViRáG CSíK (a kép egy általanos iskolai vegytan kísérletet idézett fel emlékezetembe)

Megjegyzés: A fényképen a természetben szabadon előforduló sóvirág csíkot látunk az erdélyi Sóhegyek vidékéről. Na most, kinek jutna eszébe, józan ésszel, egy ilyen nehezen felismerhető sóviragot vésni erre pirinyó gyűrűfejre? Csakis olyan valakinek, aki a csak két magánhangzónyira levő SóVáRoG szót szeretné a lehető legegyszerűbben grafikusan megjeleníteni.

Összevonva a három képjelet, kapjuk a következő olvasatot:

            SZeM KoTúLó SZíV SóViRáG CSíK

Ha az eddig megfejtett szöveggel öszhangban, újrahangosítjuk és betördeljük ezeket a szavakat, be tudjuk fejezni a megkezdett, értelmes és jó fordulatot vevő mondatot és megnyithatunk egy újat:

            SZeMe KuTaL, SZíVe SóVáRoG.  CSóK …

            … szeme kutal, szíve sóvárog. Csók …

Megjegyzés: “a kutat eredetileg kutal, mint mutat hajdan mutal volt, pl. a Münch. codexben a képmutató mindig képmutaló.” Czuczor-Fogarasi szótár

Na most, a központi figura, a legtöbb kutató képzelődésében, egy istennő, de még a kevésbé vakbuzgók is egy ‘isten­ség megtestesülésének a tettetését’ lát­ják és nem veszik észre a fájdalmat és szenvedést kifejező, előre és a jobb váll­tól elhajló testtartást, amit a vállán lévő skorpió okozta fájdalom vált ki. Ami azt illeti, a kutatókat annyira megszállotta a vallásos értelmezés, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják ezt a tetemes skorpiót, a nyakba meresztett, jól kivehető csípőollóival, hosszú, ízelt, fullánkos farkával és négy pár lábával, mivel ez nem illik bele az előítéletükbe.

            Nő szomorú váll-sérelem bajától …

            Nő SZoMoRú VáLL-SéReLeM BaJáTóL …

Alkalmazva rébusz elvet és elé illesztve a megelőző olvasat utolsó szavát, ismét egy teljesen ideillő mondatot kapunk:

            Nő SZáMáRa VaLó SZeReLMi BáJiTaL. (S>SZ)

   Csók nő számára való szerelmi bájital.

Itt a szöveg ésszerűen követi a színeset mesevonalát és a leírásba rejtjeleződött be az ami a nő vállán van, mivel a cseppnyi képecske miatt a sérülések nem láthatók, de elképzelhető, hogy egy skorpió mire képes. A kéz élettelen, tehetetlen helyzetéből nyilván való, hogy azzal a vállal baj van … de a négy párna sebnek túl nagy, külön­ben is a sebnek nincs farka. Mi? Farok! Akkor amit látunk az nem seb, hanem a seb kiváltó oka! … a többi innen már ésszerűen kerül a helyére. Megfelelő felülbírálás nélkül ez nem működik: a nyelvi és képi üzenet egymást kiegészítve dolgozik. Egy rajz vagy egy faragás sohasem a teljesség, mindig csak azt mutatja amit a művész láttatni akar, ami része a mesének. Az igazi leírás, a kirejtjelezés után úgy illeszkedik a mese fonalához, mint a türelemjáték téglái, teljesen összekapcsolódik a szövegkör­nyezettel, az egész mese értelmes mondandójával vagy tanulságával.

A következőkben két nőt látunk felemelt kezekkel. C. D. Cain (Matz, Sourvinou-Inwood, Krattenmaker és Wedde nyomán) azt kérdezi, hogy a két nő “a felememlt kezekkel ájtatosságot, megszólitást, vagy könyörgést fejez-e ki”. Valójában a vállával gyötrött szegény asszonyra emelt, pöröllyel fenyegető kezek taglejtését látjuk. Nem éppen úrhölgyi tevékenység, mentségükre vagy ellenükre szolgáljon – ízlés kérdése, – hogy nem kötörő kalapácsot emelgetnek, de erről a furcsa dologról később.

            … két nő keze emelít pörölyként neki …

            … KéT Nő KeZe eMeLíT PöRöLYKéNT NeKi …

Megjegyzés: Ez sokkal prózaibb is lehet, ugyanazzal az eredménnyel: a nők köny­nyedén, PoRoLóKéNT emelik, vagy mégközönségesebben, de nőkre jellemzőbben, PöRöLőKéNT emelik a kezeiket

Újra hangzósítva a fentieket:

            KiT Nő KiSZeMeLT PáRJaKéNT aNNaK … (Z>SZ, LY=J)

            Kit nő kiszemelt párjaként, annak …

Megjegyzés: az, hogy a két nő könnyen emel ‘emelít/emelint’ abból látszik, hogy csak az újhegyek érintik a tárgyat, vagy azok sem. Csupán pörölőre emelik a kezüket. 

A végén néhány kisebb képi elem és képjel, de nem ismeretlen repülő csészealjak (“unidentified flying objects”), UFO-k, amiknek Kyriakidis látja őket.

 Nem egy szárnyaló kígyó, csak egy közönséges kígyó csú­szik a tollak között amit, a már említett és sűrűn alkalmazott képlet szerint, a -ban/-ben képraggal fejezünk ki. A toll szára a csévével és a zászlóval jól kivehető, különösen a jobboldali tollon:

·        ‘tollakban surranó kígyó’ ToLLaKBaN SuRRaNó KíGYó

Nem egy “messziről közelgő istennő” hanem bűvölőt ábrazoló képjel. A varázslónő, mágus, bűvész vagy boszorkány, a 06 számú képjel a Phaistoszi Diszken, ph06 B_V_L_: 

·                 BűVöLő,

ugyanez a képjel megtalálható a CHIC number #264 IRAKLIO S: AM 1938.792 (CS no. ?; 3APr of green jasper) pecsétlőn, lásd a körvonalba zárt képírás bő(vülő)-szoknyás női alakját, ugyanezzel a bűvölő hangértékkel.

A  skorpiót már említettük:

• ‘szikeröppentő’ SZiKeRöPPeNTő

Megjegyzés: A SKoRPió egy leíró név, egy összetett szó: SZiKe + RöPPeN(tő). Nevét azért kapta mert az állat szike-szerű farki fullánkját, mint egy nyilat röppinti az áldozatába. Más nyelvek,  SKoRPiON formában, többet őríztek meg az eredeti összetett szóból. Mellékesen a SCaLPeL is összetett szó: ‘SZiKe’+’LaP’+’éL’.

A három képjel együtt, tárgy esetben, ahogy a mondat megkívánja, és hozzátéve, hogy a nők állva végzik a porolást/pörölést, fejezi be a mondatot:

            … ToLLaKBaN SuRRaNó KíGYóT, BűVöLőT, SZiKeRöPPeNTőT, á’Va.

Újra hangosítva a szöveget, szem előtt tartva a már megfejtett szöveget, kapjuk a következő olvasatot:

            … TaLá’KáBaN SeRéNYü' KeGYéT BeVaLLoTTa SZűK-RoPPaNTaTóVa’.

            … talá’kában serényü’ kegyét bevallotta szűk-roppantatóva’.

Megjegyzés: a szűk/szűkület roppantás burkolt kifejezése a szüzesség elvesztésének.

Végezetül, az Isopata pecsétgyűrű teljes üzenete – egy összefüggő, értelemes, eljegy­zési gyűrűre jól illő szöveg, fiatal szerelmesekhez illő cirkalmas megfogalmazásban – a következő képpen hangzik:

Nő vágyakozik fájó szívve’, kitárú’va csókra, pírban álló szeme kutal, szíve sóvárog. Csók nő számára való szerelmi bájital. Kit nő kiszemelt párjaként, annak talá’kában serényű’ kegyét bevallotta szűk-roppantatóva’.

Az értelmezés befejézeseként most már megfogalmazhatjuk a rejtetlen képi üzenetet is:

            Ez egy ‘eljegyzési gyűrű’, amit egy ‘nagylány’ adott a vőlegény-jelöltnek (ál­talában a férfit emlékeztetik a szüzesség feláldozására), és a ‘szív’ mint a szerelem jel­képe.

Következtetések:

-         a Cain szerinti tolmácsolás bizonytalansága tekintetében: a színesetet/történést és az események voltaképpeni sorrendjét ki lehet bogozni és alá lehet támasz­tani a kirejtjelezés folyamán, a helyes színleletek követik egy értelmes, a szö­vegkörnyezetbe illeszkedő mese fonalát.

-         Barthes ellentmondása kapcsán, mely szerint a kép egy rejtjel nélküli üzenet: állítása nemcsak megbukott az Isopata gyűrű üzenetének kirejtjelezésével, de bebizonyosodott szerves épsége, teljessége, a hangi és képi kifejezés egysége, melyet csak a képírás képes kiteljesíteni.

A képi elemek leírása és a szöveges üzenet kéz a kézben halad, a kettő alátámasztja és érvényesíti egymást. Az ábrázolt esemény, a színeset nem lehet a tolmács szabad kép­zelgésének a megnyilvánulása. A leírás legyen ‘valószerű’, miközben észreveszi a ki­emelt, a rendhagyó, a helytől idegen részleteket (ahogyan ezt példázza a szív a fejen, vagy a skorpió a gyűrű központi alakjának a vállán): “Egy rajz (vagy bármely mű­tárgy), még ha lejegyzett is, mindig rejtjelezett üzenet marad, mert a rajz sohasem másol le mindent, csak azt amit a művész bele akar foglalni.” (Petty).

A legfontosabb amikor az ember a képet leírja, hogy kikapcsolja a képzelőerejét és olyan tényszerű és tömör legyen, amennyire csak képes. “Lám, gondot okoz rájönni, hogy a régtől tartott meggyőződés, miszerint a minószi kultusz az istenség tivornyázó hívők és papnők általi révült megtestesítése, majdnem kizárólag azon a képi bizonyí­tékon nyugszik melyet az Isopata gyűrű kínál.” – modja Cain, és az ehhez kapcsolódó lábjegyzetét is érdemes idézni, mivel az jó példa annak bemutatására, hogy egy alap­talan feltételezés hogyan válik igazi “tudományos” hólabdává, melyet mindenki meg­kérdőjelezhetetlen, nyilvánvaló tényként kezel: “A fenti megfigyeles alapján, Matz (1958, 6-10) az eredeti élharcosa annak az elképzelésnek, hogy az istenség megteste­sülését tivornyázó tánccal gerjesztették. Matz ezt a véleményét az Isopata gyűrű olva­satára alapozta, melyet visszafordítva felhasználtak a knosszoszi miniatur Szent Liget és Tánc (Sacred Grove and Dance) freskó eseményeinek a magyarázatára.Őt több más befolyásos szövegmagyarázó követte, mint például Brandt 1965, 5-8; Hägg 1983, 1986; Warren 1988, 14.”

Elmélkedni egy kép három üzenet-rétegéről egy dolog és a minószi képírással kap­csolatos tények egy egészen másik. Ostobaság lett volna, ha nem teljesen hülye, egy minószi művész részéről apró részletekre menni egy pirinyó ovális gyűrű-fej felületén és ugyanakkor nem megadni a képírás rejtjelkulcsát a közölt üzenet olvasásához. G. Petty feltevése, hogy “a kép egyetlen üzenete sem igényelhet elsőbbséget és mind­egyiket a mi társadalmi/kultúrális környezetünk határozza meg” és Barthes kinyil­vánítása, hogy “a saját társadalmi/kultúrális hátterünk teszi lehetővé a hirdetés jelen­tésének az olvasatát” nagyon ingatag és igazolatlan állítások. Felmerül a kérdés, hogyan olvasná az ember saját kora és társadalmi/kultúráis környezete ünnepelt művészeinek munkáit, olyan mesterműveket mint Jackson Pollock No.5; Barnett Newman Who’s Afraid of Red, Yellow and Blue?; vagy Lawrence Weiner Bits & Pieces Put Together to Present a Semblance of a Whole, … című munkáit? Válaszoljon a kedves olvasó, mi az üzenete ezekenek a kortárs műveknek?

A minószi művészetre alkalmazva a 'l’art pour l’art' vagy 'jelképes kifejezés' csu­pán előítélet, nem több mint saját kultúrális segédeszközeink tükröződései a minószi­akon. A minósziak számára a kép egy értelmes és világos szöveges üzenetet közvetített képi jelekbe, pontosabban képjelekbe rejtve, melyet egy nagyon leleményes és mindig kéznél, mondhatnánk nyelvnél levő rejtjelkulccsal, az ősmagyar hangváltással (újra hangosítással, rébusszal) rejtjelezünk ki.

Hasonlítsuk össze a fenti mesterműveket ezzel a kezdetleges ausztráliai benszülött barlang-rajzzal, a Cape York félszigeti Cooktown kör­nyékéről. Willie Gordon a következőképpen magyarázza a barlangrajz részleteit: “A Guurrbi ember olyan mint egy kasznár, egy meghatározott területre felügyel, és azon em­berek jólétére akik a területre lépnek. Nagy a felelősége és ezért tiszteletet érdemel. Az ember testében(!) látható jelek mutatják, hogy mit kell használnia, hogy feladatát legjobb képessége szerint végezze. Használnia kell az eszét jó érveléshez, a szívét jó ítélethez, és a zsigereit jó ösztönökhöz. Egy másik jel is van, a dereka körüli, mely azt jelenti, hogy minden jó gondolatmenet nemi befolyá­solás nélkül születik.”

A leírás alapján világos, hogy ez a “Röntgen” kép egy rejtjelezett üzenet. Ez nem egy “művészi termék”, nem egy ember “művészi megjelenítése” esztétikai kéjelgés céljá­ból, sem “jelképes megnyilvánulás” – nincsenek jelképek, csak vonalak jelzik a kérdé­ses belső szervek helyét – ez egy rejtjelezett üzenet egy ember képességeiről, képi ele­mekkel, képjelekkel kifejezve. Az írásnak nagyon mélyek a gyökerei, és gyakorlatilag mindenütt ugyanaz: egy szóbeli üzenet az ábrázolt tárgyak neveivel lejegyezve. A képi elemek hangos kimondásával kerül továbbitásra a szöveges üzenet, mely különbözik a kép vizuális benyomásától. Ez az amit írásnak nevezünk, vagy nem?

Bibliográfia:

Petty, Genevieve. The Construction of Religion: A Critique of “Dancing in the Dark”

Barthes, Roland. “Rhetoric of the Image.” (an excerpt)

Cain, C. D. “Dancing in the Dark.” American Journal of Archaeology 105, no. 1 (Jan 2001), p. 27-49

Gordon, Wilfred. Guurrbi my special place, Guurrbi Tours, Cooktown

Bibliográfia C. D. Cain lábjegyzetéhez:

Matz, F. 1958 “Götterscheinung und kultbild im minoischen Kreta” AbhMainz 7. Wiesbaden

Brandt, E. 1965. Gruss und Gebet: Eine Studie zu Gebärden in der minoisch-mykenischen und frügrischischen Kunst. Waldsassen: Stiftland

Hägg, R. 1983 “Epiphany in Minoan Ritual” BICS 30

Warren, P. 1987 “The Ring of Minos” In ΕΛΙΛΑΠΙΝΗ Heraikleion