Énlaka kazettáinak minószi gyökerei

az én Évámnak,

2009 Éva napján

Átolvasva az enlakai templom rovás-írásos kazettájánk néhány feldolgozását, arra a megállapítasra jutottam, hogy ezt a rövidke, de nagyon tömör és tartalmas szöveget eddig még senki sem olvasta végig.

Az első sor rovás szövege: , tükrözve (balról jobbra):   és átírva:

eGY AZ ISTEN.

Világos beszéd, ám nincs befejezve.

A sor folytatásában, balról jobbra , Deut: VI. olvasható. Ez a szokásos rövidités Mózes V. könyvére vonatkozik, mely a Második Törvénykönyv (Deuteronomium) címet viseli. Ennek VI. fejezetére utal a rövidítés, melyet érdemes elolvasnunk, mivel csak ez­zel a bibliai fejezettel együtt érthetjük meg a kazetta mondandóját. Ime néhány fontosabb részlet a fejezetből:

¹Ezek azok a parancsok, rendelkezések és törvények, amelyekre az Úr parancsára meg kell tanítanom benneteket, hogy hozzájuk szabjátok majd tetteiteket azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. ²Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok – te és fiaid meg unokáid is -, hogy sokáig élj. ³Halld hát, Izrael, s vigyázz, szabd hozzá tetteidet, hogy jól menjen a sorod és elszaporodj a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked!

¹⁴Ne szegődjetek a körülöttetek élő népek idegen isteneihez, ¹⁵mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha felloban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről…¹⁸azt tegyétek, ami kedves és jó az Úr szemében, hogy jól menjen a sorod s bevonulva birtokba vedd azt a szép földet, amelyet Úr atyáinknak esküvel ígért, ¹⁹s kiűzd magad elől minden ellenségedet, ahogy az Úr előre megmondta.

A második sor olvasatában a szakértők nem egységesek, noha lényegileg kevés az éltérés, mindannyian a kazetta készítőjének nevét és titulását olvassák ki a feliratból, mely itt van  eredetiben:

és tükrözve is:

.

Csalányi Dezső szerint az olvasat “Georgyius Musnai Diakon(us)”. Az utolsó szó “de Jákó” és “deák” is lehet.

Ferenczi Géza szerint az olvasat: “Georgius Musnai Dakó”, Musnai Dakó György homo­ródalmási, majd homoródoklándi lelkész.

Varga Géza szerint “Georgius Musnai Diakó”.

Az utóbbi olvasat a kedvencem, mivel ez a G. Musnai tényleg kidiakott (kigyakott) mind a megrendelőivel, a templom építtetőivel, mind az utókorral. Mindenki gyanútlanul besé­tált csapdájába, ámbár többszörösen figyelmezteti olvasóit, hogy a puszta névnél sokkal több rejlik ebben a sorban. Üzenete, mondandója van.

Titkos üzenetet írni csak akkor van értelme, ha azt el is tudjuk küldeni a címzetthez, idő előtti lelepződés veszélye nélkül. A címzettnek észre kell venni az üzenetet, ami felett mások elsiklanak, mint jelentéktelen dolog mellett. Kit érdekelne egy kazetta-készítő neve Enlakán, az Isten háta mögött? Hiszen még a saját nevét sem tudja leírni becsülete­sen, amint azt a három különböző olvasatból láthattuk. Erről van szó, ez az egyik jele annak, hogy itt a puszta névnél sokkal több rejlik. Nézzük a további jeleket:

- A művészek, mesterek általában aláírják művüket. Mesterünk kérkedve egy díszes kazetta közepére biggyeszti nevét, a kazetta nagyrészét kitöltő diszítő “csendélet-kép” fölé.

- Egy diakonus (ha az) ne tudná helyesen leírni a diakonus szót?

- Miért írja székely-magyar rovással nevének latin változatát?

- Nem betűszerint írja át a latin Georgiust, a latin S (ejtsd SZ) helyett magyar S-t ír,

- a második G helyett a latinban nem létező GY betűt ír…

- ha legalább elhagyta volna az I-t, hiszen a GY betű a D és I betűk összevonása. Ha vissza-írnánk(!) a szót rovásból latinba, akkor az Geordiiush vagy Georidiush lenne. (Néhány kutató a ma nyelvünkben használatos GY-vel irja át a latin nevet!)

- Az eGY hiányzó kezdő E hangja világos és félreérthetetlen utalás az ugratásos módszer használatára!

Megjegyzés: A  rovásjel nem az ‘egy’ szám(jegy) jele, csupán kiejtve hangozhat egy­nek:  = DI/GY/eGY/ID. Az ‘egy’ számm(jegy) jele a rovásban ‘I’:   I = 1.  

Az utolsó szó kezdőbetűjének, a  összevonásnak a meghatározása eltérő a fenti kuta­tóknál: D illetve D+I. Fabó Pál László az Etruszk jelvarázsban (www.jelvarazs.hu) ezek­hez még hozzáadja az I+J/J+I és a D+J lehetőségét is, végül a D+I mellett dönt.

Megjegyzés: Az összevonásban (ligatúrában) szereplő jelek olvasásának sorrendje lehet kötetlen, amikor semmi sem indokolja, hogy milyen sorrendben bontjuk elemeire. D+I, és I+D is, összevonva , ezért felbontva is két különböző olvasata van: D+I = DI = GY (diamond – gyémánt, diák - gyakorló) és ID. Ez utóbbi olvasatról a szakértők szeretnek megfeledkezni.

Telegdi János, Magyar Adorján és Forrai Sándor jeltáblázatai egyértelművé teszik, hogy a ligatúra egyik összetevője J: . A másik összetevő egyforma eséllyel lehet D:  vagy I: , a választás attól függ, hogy melyikkel kapunk értelmes olvasatot. Kézírásos szöve­geknél az értelemes olvasat a természetes és szinte az egyetlen próbakő. Az összevonás DJ értéke ígér értelmes olvasatot.

Mielőtt az olvasatra térnénk, még egy apróság: a mester hagyott valami macskaköröm-szerű jelet az utolsó betű után, két vonalkát (“), nem hanyagságból, ez a székely-magyar és latin ‘II’, arab ‘2’, KéT/KeTTő hangértékkel.

Olvasatunk ezek után GEORGYIUS/GEORIDIUS MUSNAI DJAKO (KéT). Hát ez bi­zony az eddig látottaknál is értelmetlenebb! Ahogy mondom, mert engem is megvezetett a mester, … ez már a második próbálkozásom. A névnek és címnek tűnő feliratot annak olvastuk aminek tűnik, és nem annak ami. Pontosan erre játszott a mester, egy látszólagos névvel-címmel palástolta az igazi üzenetet.

Van négy hasonló formájú betűnk, melyek közül az elsőt és a harmadikat N-nek, a máso­dikat és a negyediket O-nak olvastuk, pedig ha jól megnézzük őket, akkor csak a negyedik az amelyik alakjában igazán elkü­lönül az első háromtól. A másodikról lehet vitázni, de felesle­ges, vagyis nincs miről: ha nevet akarunk olvasni, akkor O, ha a tényleges üzenetet akarjuk hallani, akkor N. Ilyen egyszerű és a mester pontosan erre játszott. A rejtett üzenethez az első három jel tehát N betű és csak a negyedik O.

Ugyanígy vagyunk az I és D betűkkel, ezt a két betűt a forgalomba lévő rovás-ábécék is keverik és nincs szándékomba ezzel kapcsolatban állást foglalni. Abból indulok ki, hogy egy szövegen belül senki sem fogja keverni ezt a két betűt: az egymagasságban húzott kereszt vonalkával az író mindig ugyanazt a hangot jelöli, vagy mindig az I-t, vagy min­dig a D-t. Azt hiszem ez egy ésszerű feltételezés, nézzük hát a jele­ket. A harmadik jel, az egyberovás, akár D+I-nek, akár D+J-nek vesszük, a D összetevője csakis az első és második jel lehet. Ezek szerint sem a GeorgyIus keresztnévnek, sem a MusnaI családnév­nek nincs I betűje!

Sőt, a Musnai caládnévnek M betűje sincs! Noha minden ismert rovás-ábécé ezt a latin B-re emlékeztető jelet M hangértékkel jegyzi, itt mégis a minószi T hangértéke ad értelmes és a szövegkörnyezetbe tökéletesen illő olvasatot, márpedig az értelmes és a nyelv szabályai szerint hangzó olvasat az egyedüli mérvadó egy írásjel hang­értékének a meghatározásában. Ugyanez a T hangérték bizonyult eredményesnek a szertő-tetői szikla-felirat üzenetének megfejtésében. De nincs semmi ellentmondás! A hangadó akrofónikus elv hibátlanul működik: A rovás M hangja a Mell, eMlő szavakból veszi hangértékét, mig a minoszi írásokban Tejőgy (tőgy), Tit (csecs), titthe (görög), titte (ném.), didi; teat (Ang.) szavak kezdőhangja a hangadó. A kazetta-készítő mester ismerte a jel mindkét hangértékét. (Ismét ha nevet akarunk jó az M érték, ha az üzenetet akarjuk kiolvasni akkor a T hangérték adja az értelmes olvasatot.)

Lássuk akkor végre, mi is lenne a tényleges latinbetűs átirata ennek a sornak:

            GENRGYDUS TUSNAD DJAKO II (KeTTő)

Szavakba tördelve és bepótolva az átugrott hangzókat, a szövegkörnyezethez tökéletesen illő, értelmes gondolatot kapunk, mely szerves egységet alkot a kereten lévő és a csendé­letbe rejtett képírásos üzenettel:

            iGeN íRíGY, aDÓSáT ŐS NÁD aDJa Ki, OkíTó.

Az Egy Isten igen írígy, a fenti Biblia-idézetben enyhébben fogalmazva ‘féltékeny Isten’, akinek mi az adósai vagyunk. De mi az az ős nád? Hogy erre pontos és kimerítő választ kapjunk, a szószoros értelmében Ádámtól és Évától kell kezdeni, vagyis elsőszülött fiuk­tól, az Ős Kajántól. Ismét Mózes, Teremtés könyve (Genezis), IV. fejezet:

¹³Kain így szólt az Úrhoz: “Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. ¹⁴Lám ma elűztél földemről és el kell rejteznem előled, hontalan és bujdosó leszek a földön s bárki, aki rámtalál, megölhet.” ¹⁵Az Úr azt válaszolta: “Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia.” Isten jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. ¹⁶Kain azonban elbujdosott Isten színe elől és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le.

Tételezzük fel, hogy a bibliai Éden-kert négy folyójának neve Tisza, Duna, Dráva, Száva. Ebben az esetben, a négy folyó keleti határa a Tisza-Duna vonala, melynek keleti oldala még a XIX. században is eszményi búvóhelye volt a Rózsa Sándor-féle hontalanoknak, bujdosóknak, üldözötteknek. Ezt a területet Szegedtől Nádor-Fehérvárig Bő NáD borí­totta, ezért a neve BáNáT (D>T). Ennek a területnek az ura, a NáD uRa volt - a középkor végéig - Magyarország NáDoRa, NáDoR-Fehérvárral mint kormányzói székhellyel. (A Nándor szerintem egy értelmetlen elferdülése a nádori hivatal székvárosát jelentő név­nek.) És ha hiszünk “diakonus” kazetta-festőnknek akkor ez a vidék a bibliai NoD földje, és ennek okán, az Egy-Isten, igeretéhez híven, óvta is Kaján utódát, a NáD urát és várát a török ellen 1456-ban, aztán – talán büntetésül Mátyás király erős országának esztelen ütemű és méretű lezüllesztése miatt - mégis hagyta elveszni. Most, a kazetta készítésének idején, a török két legnagyobb magyarországi erőssége NáDor-Fehérvár és a Bő-NáD világának fő erődítménye, Temesvár. Az ŐS NáD kiadta az ősi Kajáni örökséget, mivel adósai maradtunk, nem vigyáztuk meg ezt a tejjel-mézzel folyó országot és nem tartottuk be parancsát, mely így hangzik: “kiűzd magad elől minden ellenségedet”.

A mester neve vagy csak egyszerű álcázás, vagy pedig a név szándékosan “elírásokkal” tűzdelt. Így is, úgy is ügyesen takarta az eredeti mondandót …

Varga Géza szerint (Az énlakai unitárius templom rovásfelirata, www.virtus.hu) a kazetta négy sarkában látható azonos ábrák valójában három jel összerovása: “A ligatúra nem lehet csupán egy virágdísz, mert nincs olyan virág, amelynek  szára kettőskereszt alakú lenne. Ráadásul világosan székely jelekből van összerakva, amelyek érthető olvasatot adnak. Ezt az olvasatot Muzsnai György ugyanezen a kazettán egyszer már leírta rovásbetűkkel, ezért felbukkanása nem meglepő. Ez tehát nem virág, hanem virág alakú, magyar szójelekből összerakott mondatjel.

S ha ezt meg tudtuk emészteni, akkor már nincs elvi ok a megtorpanásra: az is nyilván­való lesz, hogy a magyar népművészet, meg az uralmi és vallási jelképek jó része hasonló szójelek rokona, vagy alkalmazása. A szójelek elemzésével aztán az is bizonyossá válik (vált), hogy a székely írást magyarok alkották. A tagadásnak és a “tudomány”nevében történő évszázados hazudozásnak vége.”

A képekben rejlő szimbolikus értékek nagyon régiek. Figyelmemet a kazetta iránt egy krétai képjel keltette fel, melyet jól ismerek a minószi műveltségből, sokszor fordul elő Lineáris A és Krétai Képírásos nyelvemlékeinkben.

A keret közepén levő  jelre gondolok. A szimetrikus kép keretében szemet szúr ez az asszimetrikus ábra, a régi kétkarú mérlegek akasztóinak vonalas rajza: a TaLoN (TáL-óN, talentum a mérleg egyik TáLjára helyezett, egységnyi óN-súly) jele. A jel nem egyet­len hang jele, hanem az úgynevezett rébusz vagy szórejtő alapelv szerint, a T_L_N_ gyökváz jele. Legtöbbször a -TaLaN/-TeLeN fosztóképző vagy a TaLáN igehatározó szó helyett áll a szövegekben. Mai szövegekben magyarul TaLáNY, a világ többi nyelvén pedig, egy pont hozzáadásával kérdőjel: “?”. A kazetta keretén levő TaLoN  jele nem az egyedüli minoszi írásjel. A Varga Géza által rovásjelekre bontott virág-szerű sarki ábrát fel lehet bontani az ősibb minószi írásjelekre is.

A virág szára  a Lineáris A írás PA (*3) jele, a (ciprus) Fa vonalas rajza, melynek hangértéke P vagy F.

Ez a virágszár  egy le irányuló 019  _S/Z, áSZokfa, vagy a Lineáris A írás S hangértékű 31 SA jele. A képírásban a képjel irányultságára utaló szó/rag része az olva­satnak. Az ilyen képi viszonyokat,  képragokat beszélő ligatúrával fejezzük ki: {le}⁺.

Az egész ábra, leszámítva a dupla keresztet, egy Tulipánra emlékeztet. A tulipán a Képírás 023-as jele, T hangértékkel. A virág közvetlenül a Tő-ből nő ki, a hagy­ma-Tőből.

A tulipán középső szírma eltér a szokásostól. A repedt szilva szerű szirom,  a Lineáris A írás ZU (*79) képjele, a Krétai Képírás 005  Zug képjele, legtöbbször így pihékkel raj­zolva, de megtalálható pihék nélkül is, hangértéke Z. Ez a Z képjel benne van a virágban! Ismét egy beszélő ligatúra:

            {{ { le}⁺ }-ben }⁺ > {{F-{SZ-L_}⁺-T} B_N Z}⁺

            FeSZüLeT BűN űZő

Térjünk vissza egy pillanatra az M05  TaLoN képjeléhez: nem egy, hanem két TaLoN fonódik egybe. Együtt a {KéT TaLoN}⁺ > {K_T-T_L_N}⁺ > KéT-TeLeN, melyből összehúzva lesz kétlen szavunk, ez kétségtelen. A képkeret olvasata:

            Feszület bűn űző, kétlen!

A kazettán lévő csendélet szövegére ez az olvasat lenne a válasz: a feszület, a megfeszí­tett Jézúsban vetett hit segíthet csak elűzni a bűnt ami hazánkat súlytja. A bűnt, az árulást, a széthúzást kell megszüntetni, az okot: “¹⁸azt tegyétek, ami kedves és jó az Úr szemében, hogy jól menjen a sorod s bevonul­va birtokba vedd azt a szép földet, amelyet Úr atyáinknak esküvel ígért, ¹⁹s kiűzd magad elől minden ellenségedet, ahogy az Úr előre megmondta”

A csendélet szövege:

Téveseket óv talán (az) kit ketté törnek, haramiák taró’nak, végeken kár és évente – sére’mén viperák – sírhalmok után sírhalmok, árvaság, sok bűn. Büntetésnek alávaló áruló nevez bűnt.

A kazetta minden kép- és írásjelének, még a macskakörömnek is, sőt minden hibának, “tévedésnek” szerepe van: a kazetta egy összefüggő, jól átgondolt, a kornak megfelelő politikai üzenetet tartalmaz. Ne áltassuk magunkat, a mester egyetlen betűt, egyetlen ecsetvonást sem tévedett. Egy művelt ember rejtjelezett üzenetét olvashatjuk, aki nagyon is tisztában volt az ország állapotával és annak okaival is. Nem tudom miért választotta az üzenetközlésnek ezt a módját, talán arra gondolt, hogy egy templomhoz jobban illő a képjelekkel való közlésmód. Az is lehet, hogy az ő korában még többen ismerték a (magyar) képírást, mint a deák írást. Ne feledjük ebben az időben az “írástudók” főleg deákul írtak, ami azt jelenti, hogy latin betűkkel latin nyelven, melyet a jó nép nem beszélt. A rovás jelei sem számítottak közkincsnek. A képírás volt a nép körében a legáltalánosabb, legelterjedtebb kifejezésmód. Nem azt állítom, hogy mindenki folyé­konyan olvasta a képírást, de ha valaki elolvasta neki a kép üzenetét, akkor követve a képi elemeket, könnyebben, és szórul szóra, fel tudta újra idézni az üzenetet.