A minószi írások magyar olvasatai kapcsán felmerül a kérdés: hogyan kerülnek a magyarok Krétára? A kérdést egyre több történész, régész, nyelvész (egyik sem magyar!), fizikus, genetikus, stb. válaszolja meg, egyelőre közvetetten: a Duna-me­dencét a nagyállattartás és a földművelés egyik elosztó gócpontjává, és a Réz- és Bronz­kor ipari központjává téve. Padányi Viktortól tudjuk, hogy az ókor nagy civi­lizációs központjai mind a nagy folyók mellett alakultak ki. A következő fázisban, a hajózás fejlődésével a központok a földközi tengerek (Káspi, Fekete, Földközi, Sárga) partjaira tolódtak át, majd innen az óceánok partjaira. Ma az óceán-parti kultúrák korát éljük.

Az ókor nagy műveltségei között meglepően könnyen ment az érintkezés, mintha egy nyelven beszéltek volna!? Az ország nevek is egy kaptafára kialakult leíró nevek: Mindhárom ókori nagy ország folyók, folyamok mentén épült, ütőereiket azok képezték. A folyó PóTolta a közutat, vasutat, légi utat és az összes médiát, a folyó összekötött, árút szállított, öntözött, TáPlált … csoda hát, hogy mindhárom ország nevében szerepel? A három ország neve egyazon elv alapján fogalmazódott meg, mégpedig magyarul, a kor műveltségének nyelvén, lingua frankáján. Mindhárom ország nevének alapja a folyó régebbi magyar neve, a PoT/PaT, mely a mai magyar nyelvben már csak kicsinyítve él mint PaTak, mint pót-ág, a pot elfolyó vizének pótlására.

1. Afrikában a Nilus mentén alakult ki az egyiptomi állam. EGYiPToM annyi mint EGY-PoT-oM vagyis egy folyamú (folyó:folyam > pot:potam) ország.

2. Ázsiában két folyam táplálta a civilizáció Édenkertjét, a Tigris és az Eufrátesz, egyik PoTaM a MáSik PoTaM MáSa, ezért az országot MeSo-PoTáMia néven ismerjük. (Görögül meso- köz, potamon folyó, jelentése tehát folyóköz, a név görög és magyar nyelven is értelmezhető. Mellékesen: a görög meso- előtag azonos értelmű a magyar mede/megye szóval, d>z.)

3. Európa kellős közepén, KáR-PáTiában, a KáR-PáT-medencében nagyon sok folyó veszi teljesen KöRbe, KaRolja át a ma Délvidéknek nevezett részét a medencé­nek. Ez a vidék volt Lawrence Barfield szerint a bronzkori Európa ipari központja, ezt a részt KaRolják a Kárpátokban, az Alpokban és a Dinári hegyekben eredő folyók, PaTok mint a Kőrösök, a Tisza, Duna, Dráva, Száva, Drina, Morava stb.

A három nagy folyami műveltség területének földrajzi közepe Kis-Ázsia, a hozzátartozó szigetekkel, melyek közül nagyságra és fontosságra kiemelkedik Ciprus és Kréta. Ezt a területet a TRáK, TüRK népek lakták/lakják, az eTRuszK nép is részben innen, részben a Kárpát-medencéből került Etruriába és nem is olyan régen minket is keleti szomszédjaink TuRK-oknak hívtak. Ez nem lehet véletlenszerű egyezés, a szavakban rejlő azonosság vagy hasonlóság a valóság tükröződése. A T_R gyökváz­ból nő ki talán a legTeRjedelmesebb magyar szóbokor: TáRol, TéR, TeRmészet, TeRmék mint TúRó, TeRmel TúRva a TRágyázott földet, TuRul, TuRán, ToRony, TRón csak néhány szó ebből az óriási szóbokorból.

Tények megdönthetetlen sora bizonyítja a kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat a dunai Közép-Európa és a mükénéi Görögország között. A kor út-viszonyainak és szállítóeszközeinek ismeretében, ez a kereskedelem csak a Duna vízi útján valósítható meg. Elképzelhetetlen, hogy a Dunának, annak a folyónak a két partján, mely ilyen fontos szerepet töltött be, egymástól idegen, ellenséges népek éljenek. Moesiában és Trákiában is ugyanazt a nyelvet kellett, hogy beszéljék mint a Duna északi partján és a Kárpát-medencében. Bizonyíték erre nem sok van, mivel alig maradt írásos emlék erről a területről, arra a kevésre meg már van gazda. Azért nézzünk bele, hátha csak orv-gazdákról van szó:

Csupán négy valamire való hosszúságú felirat került eddig elő Trákiából. A mellékelt képen látható aranygyűrűt 1912-ben találták Bulgáriában, Ezerovoban. A gyűrűt az időszámításunk előtti V. évszázadból származtatják. A gyűrű felirata görög betűkkel ugyan, de a trákok népies nyelvén íródott. Egy idegenből átvett írás sohasem fedi a nyelv hangjait, ezért szükséges hozzáidomítani a nyelvhez. Az É hang két féle jelölése a görögben is megvan:

E = E/É, H (ē) = É,

az erősen ejtett mássalhangzók jelölése duplázással a kihagyásos írásmódszerben lehetetlen és felesleges is. És az s/sz, n/ny hangokat is felesleges külön jellel jelölni:

Σ = S/SZ, N = N/NY.

ΡΟΛΙΣΤΕΝΕΑΣΝ / ΕΡΕΝΕΑΤΙΛ / ΤΕΑΝΗΣΚΟΑ / Ρ

aRRÓL ISTENÉ ASSZoNY ERÉNYE A' TILTÉ A Nő-ÉSZ Ki Ó' ARa

ΑΖΕΑΔΟΜ / ΕΑΝΤΙΛΕΖΥ / ΓΤΑΜΙΗΕ / ΡΑΖ / ΗΛΤΑ

AZÉ' ADOMÉ' ANNYiT ILLő EZ UGaT AMIÉ' ÉRi AZÉ' áLLTA

Arról Istené asszony erénye, a' tilté a nő-ész, ki ó(v). Ara azé(rt) adomé(rt), annyit illő ez, ugat amié(rt) éri, – azé(rt) állta.

A szöveg egyértelmű, világos, a székely nyelvterülethez tartozó tájszólás, a jegy­gyűrűhöz (szövegkörnyezet) jól illik. Az írásszabály átlátható, könnyen követhető, ennél könnyebben olvasható, az i.e. V. századból származó szöveget elvárni sem lehet. Néhány magánhangzó elmaradt az ugratásos módszer szabályai szerint. Az írófelület méretét figyelembe véve akár több is elmaradhatott volna.

~ * ~

A második feliratot 1965-ben találták Kjolmen falu közelében, Preslav körzetben és az i.e. VI. századra datálják. A szöveget ugyanazzal a „görög” alfabétával vésték mint a gyűrű feliratát, csupán a Γ veszi fel a korinthoszi C formát.

A kőlap egy 56 betűből álló sírfelirat – legalább is annak vélik – és a kor szokása szerint kétirányú, ‘bustrophedon’ írással. A tábla kettétört, de jól olvasható, csupán két megjegyzést tennék:

- a görög B a mi v hangunknak felel meg,

- a rövid sor első jele H, nem N.

A világhálón elérhető felirat alfabétás betű-hű leírása, az egyetlen N > H(ē) javítással, a következő:

EΒΑΡ. ΖΕΣAΣΝ ΗΝΕΤΕΣΑ ΙΓΕΚ. Α / HΒΛΑΒΑΗΓΝ /

E VÁR íZES ASSZONYÉ NETE SZÁ' IGE Ki A ËVő LÁBA ÉGeN

ΝΥΑΣΝΛΕΤΕΔΝΥΕΔΝΕΙΝΔΑΚΑTΡ. Σ.

NYŰ ASSZONY LÉTE De NYŰ E DűNÉIN óDÁKAT Ró eSZe

E vár ízes asszonyé, nete (nesze!) száj, ige ki a ëvő lába égen. Nyű asszony léte, de nyű e dűnéin ódákat ró esze.

Megjegyzés: Tudom, a dűnét a hollandoktól vettük át és a szó is, meg a DűNe alakja is csak véletlenül hasonlít a DuNNához!

~ * ~

A harmadik felirat ismét egy gyűrű, a Plovdiv környéki Duvanliban találták, egy csontváz bal keze mellett. Az i.e. V. századból való gyűrű egy lovast ábrázol, az írás ezt veszi körbe. Csak részben olvasható, a 21 jelből csupán 16:

ΗΥΖΙΗ [MHNEΛ] ΔΕΛΕ / ΜΕΖΗΝΑΙ

E'ŰZI E [MÉNNEL] De E LEMEZËN ÁJJa

Elűzi e [ménnel], de e lemezën állja!

A negyedik mindössze nyolc betű, nem tűnik értelmes szövegnek: ΔAΔAΛΕME.

~ * ~

Természetesen dákó-románék és a többi déli szomszéd vért izzadnak, hogy saját, vagy legalább indoeurópai proto-nyelven valamilyen értelmes szöveget kihozzanak ezekből a a feliratokból. Van is többféle tolmácsolás, de olvasattal senki sem jöhet elő: csak mi beszélünk trákul, akkor is ha ezt nem tudjuk, vagy éppenséggel tagadjuk. Itt van, pl. az első gyűrű szövegének a tolmácsolása Ivan Duridánov honlapjáról ( http://groznijat.tripod.com/thrac/thrac_6.html ):

D. Dechev proposed the following reading:

Text:               Rolisteneas Nerenea tiltean esko Arazea domean Tilezupta mie erazilta
Translation:  “I am Rolesteneas, a descendant of Nereneas. Tilezipta, an Arazian woman,
                        delivered me to the ground (i.e. buried me).”

Vl. Georgiev also thought that the ring was specially made for a solemn (three-days long) exposure of the deceased before he was buried. He also utilized the Herodotus’ account that some Thracian tribes had the custom when some noble Thracian dies, to bury with him one of his favourite wives. He proposed the following reading:

Text:               Rolistene, as Nerenea Tiltea nesko arazea do mean tilezyptam, ie eraz elta
Translation: “Rolistene (=You, Rolisten), I, Nerenea Tiltea, die peaceful next to [you] my dear deceased, [I] who nourished (brough up) the children.”

Azt persze nem tudjuk meg, hogy ezek az urak honnan szedték ezeket a szavakat és, hogy ők honnan tudnak folyékonyan trákul.

Az MTA, a három a magy… (na, ne vicceljünk!), a három majom módjára nem lát, nem hall, nem fáj feje. Éppen nagy fanfározás mellett, állítólagos török jövevény szavainkról publikálnak közpénzen, hadd nőjön a nép önbizalma, mármint a töröké. A magas tudományosság nevében, úgymond, csakhogy ugyanez a magas intézmény a Bach-korszak előtt még tudta, hogy “eddigi nyelvbúváraink’ nagyobb részének példáját követve, minden közös szót azonnal idegen eredetűnek bevallani, igen kényelmes ugyan, de sem nyelvünkre sem egyéb nyelvekre nézve nem eléggé tanulságos; mert ha minden nyelvbúvár a’ kutatások’ ezen legelső fokánál megállapodnék, az egyetemes emberi nyelv’ belső történetének felvilágosítására kevés adattal járulhatnánk.” És erre a tudós és (akkor még) magyar testület egyhangúan szavazott amint arról A’ MAGYAR NYELV’ RENDSZERE, 1846 évi kiadása tanúskodik.

Egy példa arra, hogy milyen hasznos és ‘tudományos’ az etimologizálás: A Lineáris A írásban a gabona (GRA) jele egy rózsa, felette vízszintes vonalka jelzi, hogy a rózsa szóból valamit le kell vágni ahhoz, hogy a gabona nevét megkapjuk. Miért nem egy gabona-fajta rajza a gabona jele? Azért mert a rózsá-t könnyebb felismerni és a neve, megrövidítve, egyértelműbben határoz meg egy gabona-fajtát, mint az adott gabona rajza. Na, most nézzük a MÉKSz-et: rozs [szláv], rózsa [latin]. Hol voltak a szlávok és a latinok amikor a minósziak ezt az írásjelet használták? Mellékesen, a jel értelmezése nem tőlem származik, a minószi kor írásszakértői körében nem kérdéses, ahogy mondják: it’s attested.

Mielőtt valaki félremagyarázná, ezekkel az olvasatokkal én nem az ugor-török háborúban adtam le egy újabb lövést, ez a szemfényvesztés engem nem érdekel. Továbbra is azt állítom, hogy nem tartozunk sem a finnugor, sem a török, sem más nyelvcsaládhoz. Egyik népnevünkkel, a trákkal, a török népek névadói lettünk, de mégsem lettünk törökök. Sehonnan sem jöttünk, senkinek sem vagyunk a szegény (barbár) rokona, azonban mint civilizáció-teremő népnek, nekünk sok rokonunk van.