Az ógörög vázákon a “nevek” mindenki számára láthatók, de csak a szkíta népek tudják olvasni ezen szkitálék rejtett üzenetét! A név magáért beszél! A tudósok előtt még is rejtve maradt immár két és fél ezer éve.! Erre a korinthoszi kis csészére, mely most Párizsban látható, (Louvre MNC 332), a következő “neveket” írta készítője a bokszoló jelenethez:
ϜΙΟΚΕ ΠΥΚΤΑ ΦΕΥΓΕ, és olvasata: VÍ'Ó Ki E'-BUKTA FÉ' VéGE
> Víjó (vívó) ki elbukta fél vége. (The fighter, who lost it, fears his end.)



TARTALOM Édes anyanyelvünk Kréta képírása magyar! Kép- és rovásírás 'Tengeri' népek? Etruszk=magyar Egyéb gondolatok LINEAR A ANGOL NYELVŰ HONLAPOM
   
 
<<< Előző cikkKövetkező cikk >>>

  
      Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


Blog : Egyéb gondolatokCímkék : írás, székely, magyar, rovás
 

Írás az Írásról


Írás az Írásról

A közvetlen, szemtől-szemben beszélgetéseket mindinkább kiszorítja az okos távbeszélők (és távtartók!) képernyőin megjelenő meztelen SMS, rideg e-mail. Írás üzen felénk minden formában és minden felületről, mégis alig tudunk valamit az írás elméleti oldaláról. Amit tudni vélünk az tévhitek tömege. Az első és legközismertebb tévhit, hogy az írás az emberiség legnagyobb, legjelentősebb, legmeghatározóbb korszakformáló találmánya. A jelzőket megtartva, a találmány fogalmát el kell vetnünk, mivel az írás nem “feltalálás”, még csak nem is “előrelépés”, csupán egy képességünk gyakorlati alkalmazása. Az ember képes felismerni a tárgyakat síkra levetített, lefestett, lerajzolt képmásukról. Ezt a képességet nem kell tanítani, ez velünk született készség. Az emlékezeterősítő szándékkal megrajzolt képsor olyan természetes mint a mutogatás, az integetés, vagy akár maga a beszéd, de időben tovább tart, az idő folyása befagy a számára, ugyanaz a képi közlés ismételten felhasználható.

Itt van egy képi közlés ezen a kezdetleges ausztráliai bennszülött barlang-rajzon, a Cape York félszigeti Cooktown környékéről. Willie Gordon a következőképpen magyarázza a barlangrajz részleteit: “A Guurrbi ember olyan mint egy kasznár, egy meghatározott területre felügyel, és azon emberek jólétére akik a területre lépnek. Nagy a felelőssége és ezért tiszteletet érdemel. Az ember testében(!) látható jelek mutatják, hogy mit kell használnia, hogy feladatát legjobb képessége szerint végezze. Használnia kell az eszét jó érveléshez, a szívét jó ítélethez, és a zsigereit jó ösztönökhöz. Egy másik jel is van, a dereka körüli, mely azt jelenti, hogy minden jó gondolatmenet nemi befolyásolás nélkül születik.

A leírás alapján világos, hogy ez a “Röntgen” kép (x-ray painting) egy grafikai üzenet. Ez nem egy “művészi termék”, nem egy ember “művészi megjelenítése” esztétikai kéjelgés céljából, sem “jelképes megnyilvánulás” – nincsenek jelképek, csak vonalak jelzik a kérdéses belső szervek helyét, nem bonctani okokból, hanem azért, hogy tudtunkra adják a kasznár eszes, szívélyes, zsigeres és nem szexmániák – ez egy rejtjelezett üzenet egy ember képességeiről, képi elemekkel, képjelekkel kifejezve. Az írásnak nagyon mélyek a gyökerei, és gyakorlatilag mindenütt ugyanaz: egy szóbeli üzenet az ábrázolt tárgyak neveivel lejegyezve. A képi elemek hangos kimondásával kerül továbbításra a szöveges üzenet, mely különbözik a kép vizuális benyomásától. Ez az amit írásnak nevezünk, vagy nem?

Még ha engedek is finnyásabb olvasóimnak akik ezt a képet még nem neveznék írásnak, akkor sem vonható kétségbe a kép összetett (komplex) üzenete. Ilyen mennyiségű és mélységű üzenetet egyetlen betűvel nem lehetne leírni, csak egy teljes ABC-vel.

Az emberiség az írást nem feltalálta hanem felfedezte, belebotlott. Rájött, hogy a rajzot – melynek alapja a hasonló alakúság – ha összehozza a hasonló hangzással, akkor a beszéd befagyasztható egy képiratba és bármikor újra és az üzenetközlő távollétében is kiolvasztható, akarom mondani kiolvasható!

 

Az írásrendszerek emlékezeterősítő kommunikációs szándékkal lettek kifejlesztve, de mivel “olvassák” őket ezért a nyelv és gondolkodás modelljeként szolgálnak.” – mondja David R. Olson (Emeritus Professor) How writing represents speech című dolgozatában és ezzel egy még elterjedtebb tévhitről rántotta le a leplet. “Köztudott tény”, hogy az írásbeliség elvont, fonetikus írásjelekből, azaz betűkből álló ábécé megszerkesztésével vette kezdetét ... és a kőlapokra vésett friss újságokat a kőkorszaki szakik robogókon hordták szét Európa nagyvárosaiba. Az előző állítás mindkét részének az igazságértéke kb. egyenlő. Mielőtt biciklit gyártanánk fel kell fedeznünk a kereket. Ahhoz, hogy ABC-t szerkesszünk, ismerni kell a beszéd elemeit, a szót és a szó hangjait, de ezekre csak íráskor van szükség és a beszédnek ez a felbontása nem is természetes, hiszen mássalhangzók önmagukban ki sem mondhatók, önmagukban tehát nem is léteznek. A mássalhangzókat az ABC-s íráshoz különítettük el, vonatkoztattuk el hangzóiktól és határoztuk meg írásjeleiket, a betűket. Másképp fogalmazva, az ABC a fonetikus írás terméke és nem fordítva, vagyis nem az ABC megalkotásával született az írás, hanem az írás szülte az ABC-t, az írás vezetett a hangok felismeréséhez, melyekhez aztán betűket rendeltek. És az ABC legyártásának folyamatát nem lehet apró lépésekből álló fejlesztések sorára lebontani, azonnal kell a teljes készlet, a teljes ABC. Gondoljunk csak bele mire mentünk volna egyetlen betűvel. És melyik lett volna az az egy? És melyik a következő? De ne játsszuk az eszünket feleslegesen, nézzük a következő tévhitet.

Az emlékezet erősítő írást nagy butaság, vagy inkább esztelenség lett volna elvont jelképékkel megjeleníteni. A józan paraszti ész azt sugallja, hogy őseink az üzenet lejegyzésére felhasznált jeleket is úgy választották meg, hogy a napi rendszerességgel nem olvasó embert is a jel emlékeztesse a megjeleníteni szánt hang értékére. Vajon a B vagy X jelek tükrözik-e bármilyen módon hangértéküket? Nem tükrözik, a beszéd egyes hangjainak nincs lerajzolható képe, de ... könnyen érthető és még könnyebben megjegyezhető, hogy az M hang a Macska feje: , vagy a Marha feje: ; a K hang a Kutya feje: , vagyis ezek a képjelek azokat a hangokat jelölik amelyekkel neveik kezdődnek. Stílusosan: a fejeket ábrázoló képecskék az állatok neveinek szó-fejeit jelenítik meg! Ezt hívjuk idegen szóhasználattal akrofónikus elvnek. Akro~/acro~ valaminek csúcsa, itt: a szó első hangja, vagyis szófeje.

Az írásbeliség sem Öreg-Európában (lásd Gimbutas és társait), sem másutt a világban, nem jelképekkel (elvont betűkkel) kezdődik hanem képjelekkel, képecskékkel (hieroglifákkal), melyek lehetnek nagyon egyszerű, de mégis jól felismerhető dolgok rajzai. Ilyen például a Láb részletekbe menő rajza (balra), vagy egyszerű vonalas rajza: L. A „latin” nagy L nem igazán hasonlít görög megfelelőjére, a Λ-ra, de magyarul a láb egyik igéje a LéP (B>P) és a Λ bizony egy lépegető láb vonalas rajza, a kis λ-n még a lépegető feje is látható. 

(Az egyiptológiába járatosak itt bekiabálhatnak, hogy a D58-as  jel a láb rajza, hangértéke mégis B, csakhogy ennek a jelnek az angol meghatározása: foot – lower leg, vagyis Boka! Ellenben a D56 rajzán és hieratikus megfelelőjén jól kivehető a teljes láb comb-tövig. Ennek R_D hangértéke kérdéses, sokkal valószínűbb az L_B hangérték. Miért kínlódna bárki a láb részletekbe menő megrajzolásával –  lábfej-lábszár-térd-comb – amikor annak semmi köze a B hanghoz? A kép/hieroglifa képi értékével, az ábrázolt tárgy hangosan kimondott nevével jeleníti meg a hangot vagy hangcsoportot/szót, különben a rajznak semmi értelme!)

Nézzük meg mit ábrázol az ABC többi betűje. Az M a női Mellek rajza a tulajdonos szemszögéből nézve. Az iNgó mozgást végző pontszerű test nyomvonalát ábrázoló  egyiptomi hieroglifa rövidült le az И (cyrill nagy i) illetve az N betűk cikcakkjaiban. (A két eltérő hangérték onnan, hogy Cyrill az akrofónia elve alapján az Ingó szó első hangját, míg a latinok az iNgó szó első mássalhangzóját tették meg hangértéknek.) B: az ember vagy a ló bokájára helyezett Bék(ly)ók vonalas rajza.

Az R alfa-bétás változata, P egy áRR-nak a rajza (fogantyúja saját anyagából visszafordítva), melyet a latinok megtoldottak egy oRRal! P: Pirkáló, az említett árrnak vagy irdalónak a másik neve. A görög П pedig a Pad könnyen felismerhető ábrázolása.

T: TeTő egy vonal tetején; míg Z a vonal mindkét végét Zárja. (Eredeti formájában, a lükiknél még így nézett ki: , csak a gyorsabb vonalvezetés miatt ferdült el a vonal, így ugyanis három vonalka helyett egyetlen zigzaggal írható le.)

A K betű egy fába/falba (I) ékelődő éK (<) vonalas rajza; míg a H két vonal/folyópart közét áthidaló Híd rajza.

A D egy Dagadó vonal, de ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a latin ABC a görög alfa-béta módosulata, akkor D a Δ lekerekedése. Ez a delta pedig a folyamok hordaléka által feltöltött háromszög alakú terület, a tengertől elhódított földrész, mely meg-TeLT homokkal. Ennek a telt szónak az első T-je zöngésült D-nek, így lett DeLTa.

Az S, amit mások SZ-nek ejtenek, a függőleges I vonal megtörése, SZeg-ülése, ami a Σ szig-mán jobban látszik. (Szigma = szeg(ült) M a’!) Ebből a megszegült Σ-ból kerekedett ki a kis ς és az S. A C egy CSarnok vonalas rajza, ami régi értelmében: körszín (amphitheatrum). Az F betű valószínűleg a mozgásban levő Fenőkő (fenke, kaszakő) rajza (a két vízszintes vonalka lenne a Fenés vagy Vonás nyoma). Ebben az esetben Φ ugyanaz a fenőkő lenne a tokmányban ábrázolva. A V egy Vályú. A Γ (gamma) egyértelműen a Gamósbot rajza, és itt egy kicsit nehéz elképzelni, hogy hogyan lesz ebből G, de ha megnézzük valamelyik folyóírásos formát (GGGGGG) akkor ez sem kérdéses.

Az A annak az Ászokfának a vázlatos rajza melyet a hordó alá helyeznek, hogy ne guruljon el. Ez az ászokfa tehát a hordó alá helyezett aljfa vagy alfa! Az E egy kisatírozott oldallap Éle ( a satírozást a középső kis vonalka jelképezi).Az I az uJJal mutatott Ig (egy, régiesen); míg az O a kiejtésére jellemző szájcsücsörítés rajza.

Az ABC-ről (és alfa-bétáról) fent kifejtetteket lehet lekicsinylően marhaságnak titulálni, de annak aki megakarná cáfolni, bizony fel kellene gyűrni a gatyaszárát, mivel a betűk egy ésszerű rendszert alkotnak: a többségük egy függőleges vonalra épül, annak a változatai és a csatlakozó leíró szavak, az akrofónia elve alapján, határozzák meg a jelek hangértékét. Ezt kellene megismételni valamilyen indoeurópai vagy szemita nyelven. Ha menne, ha lenne ilyen, már megtették volna, de mivel ez lehetetlen ezért inkább nem is foglalkoznak az írástudás kezdeteinek a kutatásával. Minek is foglalkoznának vele, amikor minden mai „kultúrnemzet” adoptált és adaptált írásrendszert használ.

 

Eddig a latin ABC-ről (és mellékesen, a görög alfa-bétáról) beszéltünk úgy, mintha az magyar lenne, vagy legalábbis magyar gyökerekkel rendelkezne, igaz? Ezzel szemben a magyaroknak „közismerten” más volt az írásuk, ők az úgynevezett székely-magyar rovást használták, a betűvetésnek egy módját. És már megint egy tévhitbe ütköztünk. Az írásfelülethez (fa, pontosabban lécke, innen a lecke) és az írószerhez (bicska) alkalmazkodó betűtípust és az „írás” módját vagyis a betűk rovással történő rögzítését tévesztjük össze az írásbeliséggel. Ehhez a tévedéshez képest összetéveszteni Gizikét a gőzekével szóra sem érdemes mellékesemény. Írásbeliség egy nép azon képessége, hogy beszéddel kifejezhető gondolatait képes grafikailag rögzíteni. Egy nép szert tehet írásbeliségre szervesen építkezve arra a veleszületett képességére, hogy rajzukról felismeri a tárgyakat hasonlóságuk alapján, vagy pedig átvesz és saját nyelvéhez alakít egy mások által használt írást.

Mivel a rovás fonetikus írás, ezért jogoson merül fel a kérdés: kitől vettük át vagy ha nem átvétel, akkor hol vannak képírásos előzményei? Nem szeretném megsérteni azt a sok jóhiszemű magyar embert akik a magyar írásbeliséget a rováshoz kötik, de ez egyfajta kovácslacis merjünk kicsik lenni hozzáállás. A magyarság ugyanis ismerte az írás kezdeteit is, ott volt a születésénél, együtt nevelkedtek. Az írás szerves része a magyar nyelv rendszerének, nyelvünket a képírás formálta. A képírás elemei még ma is megtalálhatók népművészetünkben, a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi szavaival: „Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul, képi nyelvén ma is hozzánk.” (Festett bútorok a Székelyföldön, Népművelődési Propaganda Iroda.) Nem az elvont, szimbolikus belemagyarázásokat kellene hallgatnunk, hanem a képek folyamatos beszédét, ahogyan az  ősmagyar hangzósítás (rébusz elv) segítségével  szólnak hozzánk ma is szépen magyarul! Nem szimbolikusan, nem ezoterikusan, nem a beavatottak tolmácsolásában hanem közvetlenül és egyenesen a képek/képjelek nyelvén.

Feltételezve egy átlagos képességű rajzolót, az egyszerű közhasználati és közismert tárgyak, élőlények, jelenségek képét, rajzát a szemlélők felismerik és közmegegyezés-szerűen ugyanazzal a névvel illetik. Egy kört a legtöbb szemlélő körnek fog látni és körnek fog nevezni. Az, hogy egy kép mit szimbolizál teljesen szubjektív, csupán a szemlélőtől függ. Ott van pl. a rettegett Ségner-kerék rajza. A folyóvíz erejét a vízi malmok kerekeire felszerelt vályú segítségével hasznosították már az ókorban.

Fordítva, az emberi vagy állati erő bevetésével ellenkező irányba forgatva ugyanezt a kereket, öntözéshez vizet emeltek a magasabban lévő csatornákba. A vízkerék változataival szél- és vízturbinák hasznosítják ma is a szél illetve a víz erejét és fordítva mozgatnak vele gépkocsit, hajót, repülőt. A horogkereszt tehát egy nagyon értékes találmány vázlatos rajza, ezért az emberek már az ókorban előszeretettel használták fel rajzát cégérükön és később, meg is feledkezve róla, hogy eredetileg mit ábrázolt, új gondolatok, új (ordas) eszmék jelképe lett. No, de ezért nem a rajz a hibás. Talán még sem kellene riadóztatni a terrorelhárítást ha egy ilyen rajzolatú Ségner-kereket látunk nyilvánosan, a park pázsitját locsolni.

A kép szimbolikus jelentése annyira szubjektív, egyéni, önkényes, sőt, mint látjuk politikától sem mentes, hogy abból mindenkihez egyformán szóló írás sohasem fejlődött volna ki. Az írás alapja a lerajzolt dolog/esemény felismerése és egyértelmű megnevezése, közismert nevének hangos kimondása.

  Az első képecske egy szem, a második egy üveg, a kettő összeolvasva szemüveg, ami nincs a képen, ami sem nem szem, sem nem (csupán) üveg, de a két képecske/hieroglifa együtt grafikailag megjeleníti a szemüveg szót. Nem a tárgyat magát, csupán a nevét. Ezt nevezzük írásnak.

Az első képecske ismét a szem, a második egy kocka éle, összeolvasva a kettőt: szemel. Pl. a galambok szemelik a búzát. A két tárgy összeolvasva cselekvést jelenít meg, melynek semmi köze nincs a két tárgyhoz. A szó nem tulajdonsága a tárgynak, sem a tárgy képjelének, hanem önálló tárgy, vagyis fogalom: hangokból álló szó, a beszéd eleme.

Az írás nem a szavak lejegyzésére született, hanem éppen fordítva a képsor olvasása tette lehetővé, hogy a nyelvet mint szavakból összeálló rendszert szemléljük. A kép­írás a mondattan modellje, mivel a rébusszal válik a kép emblémából, jelképből a tárgyat képező jelből a szó lejegyzésére szolgáló képjellé.

A székely-magyar rovás betűiről, eredetéről sok felesleges vita folyik, mi inkább megnézzük, hogy mit ábrázolnak az egyes jelek, vagyis hogy mi motiválta a jelek kiválasztását. A jelek kiválasztásának rendszerűsége megdönthetetlen bizonyíték egy jelrendszer eredetére. De kezdjük itt is EGY(!) tévhittel, a GY körüli legendával. Cser Ferenc a Gyökerekben (102. oldal) a következőket írja róla:

Figyelemreméltó a GY jele, (, olvasata egy), ami a sumér jelkészletben is előfordul92. Megtalálható a ciprusi szótagírásban is, ugyancsak pa olvasattal93, de a kínai jelkészletben is megvan, mint életfa94. Az egyiptomi jelképrendszerben kiegészül két szembefordított piramissá95 (az égi és a földi alapozottságú hatalom jelképe, azaz a zsidó hitvilágban a Dávid csillaga (másutt Dávid pajzsa), amit állítólag David al-Roy96, a kazár származású zsidó hős használt először a zászlóján, amikor az ősi föld visszaszerzésére szervezett hadjáratot és Amadiáig jutott. A hatágú csillag azután 1527-ben a prágai gettóban jelenik csak meg, mint zsidó jelkép97). A kettős kereszt megtalálható a tatárlakai táblán is98 (JE 7500-7000)99, és a Kárpát-medence újkőkori jelképei között is, mint a méh istenség (szülő nő) szimbóluma100, ill. a Bükki kultúra kerámiáján (Borsod-Derékegyháza)101. Megtalálható az u.n. rovásnaptáron102. A rovásnaptár botja ugyan a XVI. századból eredhetett, de mindenképpen egy sokkal korábbinak a másolata. A névnapok (szentek) alapján a XII-XIII. századinál nem lehet fiatalabb az eredetije és a X. századnál sem lehetett öregebb. Ezen a György GY-vel szerepel! C, CS, ZS, NY és LY is szerepelnek rajta103. És ha a rovásírással azt olvasom, hogy: EGY AZ ISTEN ( hagyományosan jobbról-balra írva), akkor nem arra gondolok, hogy egy darab van belőle, mint ahogy az EGYHÁZ sem azt jelenti, hogy egy darab ház, hanem azt, hogy (az) Egy-háza, azaz az EGY-nek tekintett, esetleg nevezett bizonyosan104 létező szellemi lény, esetleg istenség háza.

92 Olvasata pa és jelentése jogar Forrai (1994) p.: 104. Piktografikus formában is megtalálható mint a “világhegy” tetején álló fa és ekkor az uralkodót jelölte, Lásd Varga (1993), p.: 23. Varga (1993a) p.: 107 szerint ellenben a jelentése az égi eredetű földi hatalom.

93 Gimbutas, (1991), p.: 321.

94 Szekeres (1993), p. 77.

95 Knight (1997), p.: 313., azaz földi és égi piramis, mint az égi eredetű hatalom jelképe.

96 Eredetileg az apja Salamon ben Duzsi Élijah indította és fia, Manahen lett volna a várva várt Messiás. Fia később vette föl a Dávid nevet. A mozgalomról Baron (1957). pp.: 202-204-ben ad ismertetést. Idézi: Koestler (1990). p.: 105. A kazárokról az Atlas of Jewish World  (Nicholas de Lange, Times, 1991) mint mellékes tényezőről tesz csak említést (p. 43), így mintegy elhatárolódva tőle és jelentőségét a nullára redukálva. Koestler által idézett adatok az ellenkezőjét igazolják.

97 Koestler (1990). p.: 106.

98 Forrai (1994), p.: 23. A táblákat bemutatom a 4.1 ábrán a 112. oldalon.

99 Egy másik tatárlakai táblán képi jelek vannak és ott az életfa látható. A két jel azonos jelentése ezért nem zárható ki.

100 Gimbutas (1982), p.: 184.

101 Kalicz (19 70), 19. sz. kép.

102 Forrai (1994), p.: 177.

103 Forrai (1994), p:158-248.

104 Kiss (1999), pp.: 132. Elemzi az egy szó jelentéstartalmát és az Egy az Istennél megjegyzi, hogy ennek jelentése bizonyosság is lehet.

 

Ennél tudományosabban már nem is lehet írni egy betűről. De lehet és kell is ésszerűbben!

Kezdjük egy megjegyzéssel: A  rovásjel nem az ‘egy’ szám(jegy) jele, csupán kiejtve hangozhat egy­nek:  = GY/eGY. (Az ‘egy’ szám(jegy) jele a rovásban ‘I’:   I = 1.)  A  jel valójában egy egyberovás, ligatúra: DI/DJ/ID. Az összevonásban  szereplő jelek olvasásának sorrendje lehet kötetlen, amikor semmi sem indokolja, hogy milyen sorrendben bontjuk elemeire. {D+I}, és {I+D} is, összevonva , ezért felbontva is két különböző olvasata van: {D+I} = DI = GY (diamond – gyémánt, diák – gyakorló, horvátul: djak (ejtsd: gyák)) és {I+D} = ID. Ez utóbbi olvasatról a szakértők szeretnek megfeledkezni.

Maradjunk mi is az eGY hangértéknél. Ez a hangérték azonos az ABC GY betűjének a hangértékével és ugyanúgy egy kettős betű (D+I:  +  =  vagy D+J: + = ) mint az ABC G+Y = GY betűje. Nincs ebben semmi szimbolika, semmilyen szülő nő, semmilyen Szentháromság egy Isten, csupán két betű egyberovása. Ha az összerovás igazolására képi bemutatása nem elegendő, kérem, monDJa ki hangosan, győzőDJön meg saját fülével, hogy a D+J = GY, vegye figyelembe, hogy a tájnyelvben monDJa = monDI. Az egészen más kérdés, hogy a dupla-kereszt, – ami véletlenül hasonlít a rovás eGY betűjére/képjelére, – mit jelképez. Nyomós érv a fentiek mellett, hogy a rovás NY betűje szintén az N+J összerovása, míg a TY a T+J , az Ü és/vagy Y a J+J (két kemény I) összerovása (ligatúrája). Érdemes talán megemlíteni még, hogy Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig című könyvében (2. kötet, 182. oldal), Fischer K. Antaltól idézett ’A „hun-magyar” ABC rovássora’ táblázatában, a  jel alá a következőt írta: gy=dj, egyértelműen ligatúrára utalva.

Na, és mi van a hasonló alakú szumér és ciprusi jelekkel? Az amit Cser is kimondott, de nem fejtett ki, hogy jelentése jogar = király/fejedelmi PÁ’ca (ma már csak képzett formában (pál-ca és pal-ánk) van meg, de az angolban meg van eredeti formájában: pale), illetve Ciprus esetében PA, pontosabban FA, P/F hangértékkel, és történetesen éppen a ciprus-FÁt ábrázolja, így: ! Ahogyan a hasonló jel a kínai jelkészletben is egy FA képjele és az életFÁt jelképezi. Ezek tehát ellenpéldák Cser saját állítására, azt bizonyítják amit tagadniuk kellene: nem elvont jelképek, ellenkezőleg, nagyon is jól felismerhető képjelek, a fa vonalas rajzai és ez a lehető legtermészetesebb módon: nevük hangos kiejtésével, hangértékükben is egyértelműen megnyilvánul!

(Az egyház szavunkról szóló fejtegetést illetően íme egy nagyon érdekes minószi képírásos felirat (#126) szövege:

Nótás ígatás közös ügy, házban sátán teszi.

Sátán házban közös ügy, egyházban intés.

Isten házában közösség, egyházban intéző.

Különösen tanulságos a ház (vagyis a családi otthon), Isten háza és az egyház fogalmak több mint 3500 évvel ezelőtti árnyalása.)

 

Most fussunk át a rovás többi betűjén is, csoportosítva őket alakjuk szerint. A {} ligatúrát jelöl, két másik betűből összerótt harmadikat:

à Egyes (eSZ) a SZál/SZár vagy SZám (egyes SZám);  (eJ) Jel (zászlócska);  (eC) Cél(zó) (az etimologizálók kedvét elrontandó: a német Ziel mellett rokon e szóval a görög τελος, szláv cil/cyl, a szanszkrit till pedig am. száll, felszáll stb. A magyarban rokon vele a csel/csal: ravaszul célt érni, zálog: cél-jog, a jog csak a felek által kitűzött cél elérése/tévesztése után valósul meg így vagy úgy, zsilip: a folyóvizet célírányosan vezeti.);   (aK) Kampó;  (A) Ászok;  (eM) Mellek;  (eP) Part;  (I) az egy/IGY/IG szám nevének az első fele (az IG szó félbevágva!)  ;  (eD)  Dúc;  (eGY) {D+I};  (eT) Tám/Tárul;  (eTY) {T+J};  (Ü) {J+J}(az egyik J fejjel lefelé, valójában I+I)  (eV) {J+J} (összefordítva);  (U) {V+V} (összefordítva);  (eZS) ZSarátnok (fáklya) {T+T}(tüzes);  (eB) Bakk (favágáshoz használják {SZ+SZ}).

à Kettes :  (eR) Rovat;  (eCS) CSő (hosszmetszetben ábrázolva);  (eZ) Zár (a ferde vonalkázás a hézagot jelöli a két függőleges vonal között: a rovat két széle, a cső anyaga, illetve két él/fal között).

à Sátras:  (eS) Sátor/Süveg (Sőg);  (eG) Gébér (a háztetőnek deszkából alkotott tűzfala, elvágott vége.); (eL) Lug/Lugas, a minószi képírásban még jobban felismerhető formában: ;  (eK) rendhagyó módon: Kajsza Kocka/Kuckó (talán nem is rendhagyó ha kemény K-t jelöl. És ligatúra is: {S+S} az alsó S fejjel lefelé). Az -et ide is besorolhatnánk szintén {S+S} ligatúraként (itt a felső S van fejjel lefelé), mint a sátorhoz nélkülözhetetlen, de Bakként is használható sudárfák rajzát.

à Nádras :  (eN) Nádra (anyaméh, másképp mádra, olasz madre, latin mater, de magyarban a NaD/NáD/NeD/oD gyökre épülő szócsalád kapcsolatos a méhhel) /(Nadrág-szár/-ülep – hasítékkal);  (eNY) {N+J};  (E) Ell(ik), szétszaggatja az anyaméhet;  (eF) Fekély (anyaméh-szerű üreg egy lyukkal);  (eH) Hajk, a levágásra kijelölt fák megrovásakor kivágott forgács, vagyis fakéregnek, fahajnak helye;  (eLY) LYuk;  (O) Odú/Odor/Orny/Orszak.

Mielőtt határozottan elvetnénk a fentiek bármelyikét, érdemes megnézni a jelek különböző írásos előfordulásait és elgondolkodni az egyes csoportokon belüli  összefüggéseken, rendszerűségen. Ez a rendszerűség egyértelmű választ ad a rovás eredetére, minden más csak találgatás.

De a jelek összehasonlításához ragaszkodók figyelmébe ajánlanám mind formai, mind módszertani (csoportos összehasonlítás), mind kormeghatározás szempontjából a mellékelt bevágást dr. Aczél József: Szittya-görög eredetünk című művéből (42. oldal): „Egy tekintet a mellékelt ábrára és tisztában vagyunk azzal, hogy az ős-szittya és ó-hellén sz jegyek tökéletesen egyeznek egymással, itt-ott van csak némi lényegtelen változtatás. Az s jegye olyan mint az etruszk sz, de az ó-hellén alak ennek a kettőzése, mert meg kellett különböztetni az ugyanily alaku gammától és lambdától. A cz nálunk talán csak kesőbbi alkotás, noha az sz-hez hasonlatos. A z és cs eredetileg a főniciai h jegye, de láttuk, hogy az sz és h cseréje milyen gyakori úgy a hellénben, mint a szittyában. E jegyek később a hellénben körös alakban jelennek meg (ξ, ζ).” (Az ó-hellén jelek alatt a következők olvashatók: etruszk; kszi (ξ); pszi (ψ); dz (ζ)).

Ugyanott bővebben az összehasonlítás módszeréről: „Természetes, hogyha összevetjük a székely írást az ó-hellénnel, nem szabad külön-külön a hangok jegyeit összehasonlítani, pl. a magyar sz-t a hellén sz-el, hanem az egész sz csoportot kell összehasonlítani. Végeredményben a szittyának az sz hangokra van hat jele, a hellénnek is ugyanennyi; de ahol a szittya cs-t ejtett ki, ott a hellén valamely más, de ehhez hasonló hangot, legtöbbször az összeírt szt hangot hallatta. Hogyan ejtette ki, azt nem tudhatjuk, de a szittya rokonságnál fogva feltehetjük, hogy az öszeírt st nagyon hasonlitott a cs hanghoz: csepű, cseppű sztüppi u. a. De sok esetben eredetileg a szittyában is szt-nek hangzott, így a csíra (meddő) szó a hellénben szteira, a székelyben ester, a Hegyalján meg “stira” és a tótba is ily alakban jutott be. A Stefan név is (stefan-osz koszorú) megmaradt mindkét változatban: Csepanfalva és Stepanfalva.

 

Az írásnak, a legtöbb íráskutató szerint, emlékezet megőrző/megerősítő szerepe van. Betöltheti-e ezt a szerepét szimbólumokkal? Aligha. Láthattuk, hogy a  mi mindent szimbolizálhat Derékegyházától Kínáig és Ciprustól Lappföldig, de csak eGY(!) jelentése van. A képírás képecskéi/hieroglifái sem szimbolikus jelentéseikkel segítik az emlékezetet, hanem pontosan az általuk ábrázolt tárgy/jelenség nevével: a  a SZeM szó hangjaival. Ez csak annyiban különbözik az ABC betűitől, hogy egy képjel egy egész hangcsoportot képviselhet, ebben az esetben kettőt, az SZ-t és M-et, ebben a sorrendben, míg a közbezárt e harmonizálhat a szó/mondat többi magánhangzójával.

A Közép-kelet európai, újkőkori, ill. réz- és bronzkori írásainak a jellegzetessége erősen rokon a vonal-kerámiák jeleivel. Ezek pedig a későbbi krétai u.n. lineáris A írásjelekkel harmonizálnak.” – mondja Cser a Gyökerek 113. oldalán. Bármit is jelent itt a harmonizálás, egy biztos: a krétai u. n. lineáris A írás a krétai hieroglifás írás egyszerűsített, vonalas (lineáris) formája és a kettő sokszor együtt, ugyanazon a táblácskán/rudacskán szerepel és minden szimbolikától mentes. Leválasztani a lineáris A írást a minószi képírásról, vagy úgy tenni mintha ez utóbbi nem is létezne, egy tudományos munkában megengedhetetlen mulasztás, vagy inkább bűn. Ezzel az időbeni „későbbire” való utalás is értéktelen, hiszen a lineáris A előzménye nem a vonal-kerámia, hanem a minószi képírás.

Éppen egy minószi gyűrűvel, az u. n. Isopata gyűrűvel kapcsolatban mutatta ki C. D. Cain “Dancing in the Dark” című dolgozatában, hogy szimbolikus jelentéseket olvasva bele a képjelekbe milyen következményekkel járhat. „Tudományos hógolyó” görgetéssel a kutatók, a szó szoros értelmében, megalkották a minósziak vallását, 3500 évvel a minószi kultúra kihalása után. Még tán szerencse is, hogy kihaltak, mert a tudósok által utólag megkonstruált, kitalált vallásra nem lettek volna büszkék.

Az egyiptomi hieroglifákkal kapcsolatban Kákosi László a következőket írja: „A megfejtés legnagyobb akadálya az a téves elképzelés volt, hogy az egyiptomiak képírást használtak, s így minden egyes jel egy szót, egy gondolatot fejezett ki. Ezt a tévedést táplálták egyes antik szerzők is, mint Plutarkosz és Hórapollion. A valóság ezzel szemben az, hogy a hieroglifás írás képszerű jeleket alkalmazó mássalhangzós írás” Kákosi megállapításának a lényegével, mely valójában az egyiptológusok egyöntetű véleménye, természetesen egyezem, de kissé másképpen fogalmaznám meg. A hieroglifás írás magyar neve, szerintem, képírás és nem képszerű jeleket alkalmaz hanem képeket/képecskéket. Innen, mai világunkból visszatekintve, nevezhetjük csak mássalhangzós írásnak, de az egyiptomiaknak nem kellett szükségszerűen ismerni a mássalhangzó fogalmát. Képírni/olvasni lehet e fogalom ismerete nélkül is. A képírásban/hieroglifás írásban a hasonlóság alapján felismerjük a képecske/hieroglifa ábrázolta tárgyat, nevén nevezzük és ha a mondandó úgy kívánja keresünk egy hasonlóan hangzó szót/szótagot. Vagyis a képírás lényege: a hasonló alakúság társítása a hasonló hangzással. A hasonló hangzást egyszóval rímelésnek hívjuk. A RíM lényege, hogy ugyanazt a gyök- vagy mássalhangzó-vázat, azaz RáMá-t újra hangzósítjuk, pl. a SZeM helyett a vele rímelő, de lerajzolhatatlan SZáM szót illesztjük a mondatba, a lerajzolhatatlan RíM szó helyett (kép)RáMát rajzolunk, stb. Ezt az újrahangzósítást nevezte Sir Alen Gardiner rébusznak, szórejtvénynek, mi pedig nevezzük Borbola János után ősmagyar hangzósításnak. Pontosításként megjegyzem, hogy az adott képecske nevével rímelő szó kiválasztása nem önkényes, a magyarra jellemző magánhangzó harmonizálás alapján történik. A szövegkörnyezet legtöbbször egyértelműen eldönti, hogy az alany SZeMeL vagy SZáMoL, de ha mégsem, akkor a két képjel közé egyetlen E vagy O betoldásával teljesen egyértelművé tehető az olvasat.

A képírás, vagy inkább képrajzolás, vésés, rovás nagyon lassú, időigényes művelet, ezért vele párhuzamosan használtak egyszerűsített változatokat is: Mezopotámiában az ékírást, Egyiptomban a hieratikus írást, Krétán a lineáris A írást. Ezek a változatok nemcsak a képek rajzolatát egyszerűsítették le, hanem egyben számszerűleg is behatárolták a jelek számát. Ezért nagyon megtévesztő az egyiptomi hieroglifák számáról beszélni, mivel az egyiptológusok a hieratikus jeleket először átírják  hieroglifákká és utána ezekkel úgy dolgoznak, mint egy eredeti hieroglifás szöveggel. A krétai lineáris A írással még nagyobb baj, a priori szótag írást feltételeznek és ahhoz korlátozzák a jelek számát száz alá, – nem a krétaiak, hanem a mai kutatók! – és ugyancsak visszavetítve a vonalas írást az eredeti képírásra, a képjelek jó részét önkényesen díszítésnek degradálva erőszakkal korlátozzák a képecskék/hieroglifák számát. Ez kb. olyan lenne mintha ebbe az írásba díszítésként minden harmadik-negyedik betű után betűznék találomra egy-két extra betűt. Ki mondaná meg, hogy melyik betű része, melyik csupán díszítése a szövegnek?

 

Miután megállapítottuk, hogy melyik betű minek a vonalas rajza, most tegyük fel az oly népszerű kérdést: ki kitől mit vett át? Konkrétan: ki kitől vette át a Láb (L) vagy Lép (Λ/λ) rajzát? A rajz szükségszerűen majmolás, vagy másoktól függetlenül is le tudunk rajzolni egy tárgyat? A kérdést így feltenni hülyeség, de ha valaki az L hang jelét akarja megrajzolni az akrofónia szabályai szerint, akkor találnia kell egy olyan dolgot melynek a neve L hanggal kezdődik. Na, itt már lehet fasisztázni, nácizni mert kevés nyelven kezdődnek a láb és igéje, a lép megfelelői L hanggal. És ez így van az ABC és az alfa-béta illetve a rovás többi betűjével is.

Az írásbeliség kezdete Krétán a krétai vagy minószi képírás és annak vonalas változata, az u. n. lineáris A írás magyar. (Lásd A képírások rejtjelkulcsa című dolgozatomat és a többi minószi vonatkozású anyagot az Ősmagyar nyelvek honlapon.)

Az írásbeliség kezdete Anatóliában a luvi (Luwian) képírás és annak ékírásos változata még megfejtetlen, de az u. n. luvi utódnyelvek a kár, a lüki, a lüd (és ide kapcsolódva az etruszk!), a lemnoszi és a trák minden kétséget kizárólag magyar. (Lásd írásos emlékeik magyar olvasatait a Mikes International-ban megjelentetve sorozatban.)

Az írásbeliség kezdete Egyiptomban az egyiptomi hieroglifás írás és vonalas változatai a hieratikus és démonikus írás magyar. (Lásd Borbola János munkáit.)

Ha a rovás magyar írás, akkor annak is van képírásos előzménye, csak nem látjuk, pedig majd ki szúrja a szemünket. Ott van a régi cserépedényeken, tulipános ládákon, falvédőkön, szőtteseken, varrottasokon, stb. A kalotaszegi írásos varrottas a nevével kiált, néprajzosaink mégis szimbólumokat keresnek mintái között, ha éppen nem idegenből származtatják, mint minden más magyar értéket.

Az említett minószi, anatóliai, egyiptomi, de folytathatnánk a sort: trák, lemnoszi, etruszk, stb. írások egységesen az ősmagyar hangzósítást (rébusz elv) illetve annak betűírásos változatát, a kihagyásos módszert alkalmazzák.  Az ősmagyar hangzósítás szerves része a képírásnak, nélküle nincs képírás, nincs írásbeliség. A székely-magyar rovás ugratásos/kihagyásos módszere ennek a szórejtő módszernek a betűírásos fejleménye, melyet a mindig szűkös írásfelület is megkövetelt. A kihagyásos módszer lényege, Cser Ferenc szerint (Gyökerek, 114. oldal), hogy „A mássalhangzókat alapértelemben egy e- hanggal megelőzve ejtjük ki, azaz eb, ec, ecs, ... egy ... stb. Ez az írás egyszerűsödését teszi lehetővé, merthogy nem kell kiírni alapértelemben a magánhangzót. Így nagyon gyakran később sem kell, mert a magas hangzású első szótag magas hangzású magánhangzót vonz a továbbiakban is. Ezzel a föltételezéssel az írás egy mássalhangzós írássá is alakul. Erre föltehetően az ad lehetőséget, hogy a magyarban meglehetősen sok a magas hangzójú szó, ezért egy esetleges szótagírást is a magas hangzójú jelek uralták. Néhány egyszerű jellel azonban az alapértelmezés megváltoztatható és ezért az eredetileg esetleg szótagírás a nyelvet beszélő számára még egy leszűkített írásjel szám mellett is egyértelmű marad.

Cser ugyan nem fejti ki, hogy mi az a „néhány egyszerű jel” amivel a kihagyásos módszerrel írt szó alapértelmezése megváltoztatható, de mi másra gondolhatunk mint önhangzókra. A kihagyásos módszer sem nem mássalhangzós, sem nem szótagírás, mondjuk ki: jellegzetesen magyar írásmódszer. Noha a rovás ABC mássalhangzói e- hanggal kezdődnek (eB, eC, stb.) mégsem szótagjelek és az olvasat egyértelműségét nem befolyásoló bármely magánhangzó elhagyható. EZKNK A SZVKNK AZ OLVST EGYRTLM.

Cser idézi Gimbutastól a ciprusi szótagírás összehasonlítását Öreg-Európa írásával, ami csúnya megvezetés, mivel eddig a ciprusi írások egyikéről sem (három is van) bizonyították be, hogy szótagírás, egyiket sem fejtették még meg (lásd Thomas Palaima, a téma legeminensebb szakértője: The Triple Invention of Writing in Cyprus…, 2005, dolgozatát, melyben pl. az ICS § 196 kétnyelvű szövegnél ezt írja: „In the eteo-Cypriot portion, the only recognizable words are the name of Ariston and his father...” (40. oldal) A szakma legkiválóbbja még egy kétnyelvű szöveg Cypriot feliratát sem tudja megfejteni, nemhogy a többit. Palaima nagysága, hogy ezt be is ismeri!) Gimbutas táblázatában az eteo-Cypriot írásról van szó, melyről Thierry Petit (Eteocypriot Myth and Amathusian Reality, Journal of Mediteranian Archaeology 12.1 (1999), 108-120) állítja, hogy egy agglutináló (ragozó) nyelv írása. Ha Gimbutas összehasonlítása és Petit állítása igaz lenne, akkor Öreg-Európa írása is egy ragozó nyelvhez tartozna. Na, erre az ésszerű következtetésre egyikük sem számított!

A Cser-idézetben állítottakat bizonyítja és egyben az összerovás (ligatúra) előnyeire is rámutat a következő bevágás Fehérné, Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig című könyvéből, melyet ő vitéz Szakonyi István Vajk kéziratos ismertetőjéből vágott ki:

Az „újabb írásmód” vagyis a rovás mai, a latin betűs írásra átfogalmazott szabályai és a rovásbetűs írásra (nem rovásra) erőltetett jobbról balra szabály a rovást éppen ősiségétől fosztja meg. Az eredeti rovás lehetne útmutató a még régebbi írások felé, de így „latinosítva” szabályaiban és „szemitásítva” irányultságában csak az üres magyarkodást szolgálja.

Mivel a rovással kapcsolatos lényegi kérdések mindeddig megválaszolatlanok maradtak, még a tudományos módszerekkel és alapossággal kutatók is olyan hibába eshetnek, hogy például elfogadják tényként az egymagában álló campagnai bronz balta magyar olvasatát, de nem „hisznek” a 200 feliratból álló teljes kár írásos emlék magyar olvasatában, pedig az írás módszere mindkét esetben ugyanaz. De amíg a balta minden írásjelének alaki és hangértéke kétségbe vonható, addig pl. a xanthoszi sztélére utólag felrótt graffiti (a sztéle tönkretétele után más kézírással rótt szövegrész) 1500 betűje közül csupán 14 olvasata bizonytalan. Mai helyesírásra átírt, 430 szóból (kb. 2200 betű) álló, összefüggő, értelmes olvasata tökéletesen illik történelmi és szövegkörnyezetébe: a legendás lüki szabadságszeretet­nek és az éppen folyó szabadságharcnak a magyarra oly jellemző ballada szerű leírása. Ezek bizony lényeges különbségek a két olvasat hitelességének eldöntéséhez. Sőt, tovább fokozva a dolgot, az utóbbi a százon felüli épségben maradt lüki felírat mindegyikénél újra és újra bizonyítja a módszer helyességét a gyakorlatban is, mindezek tetejében olvasatom betűről betűre követhető és ellenőrizhető. Mind ez hiába – a hit erősebb az észnél, igaz-e tudóskáim?

Félreértés ne essék, nem általában a tudomány és művelői ellen agitálok, csupán azok a „tudományok” ellen, amelyek naponta nem ellenőrzik alaptéziseiket az újabb és újabb kihívásokra válaszul, hanem hatalmi pozícióból görgetik tovább ósdi dogmáikat a tények ellenében is.

 

A tudományos világ egy jó része (Gimbutas, Rudgley, Winn, és mások) tényként kezeli, hogy a Kárpát-medencében és környékén (Tatárlaka, Tordos, Vincsa, Karanovo, Cucuteny) található vonalas rajzolatú jelek egy írásrendszer betűi. E jelek korát tekintetbe véve (ötezer évnél is régebbiek), Öreg-Európa írásbelisége (the pre-indoeuropean writing) akár évezredekkel is megelőzheti a mezopotámiai és egyiptomi képírásokat. Ezzel a megállapítással az a probléma, hogy a képírást megelőzi a betűírás: az Öreg-Európa nem egy képírással kerül ázsiai és afrikai vetélytársai elé, hanem kész fonetikus, ABC-szerű írásrendszerrel.  Ez kb. olyan mintha három maratoni távfutó közül az egyik a célban azzal várná a másik kettőt, hogy – „bolondok vagytok, hát miért nem pattantatok ti is robogóra?”

A tényekkel semmi baj: a kormeghatározásokat nem vonhatom kétségbe, sőt azt sem, hogy ezek a jelek rendszert, ABC-t alkotnak, noha ennek a bizonyítása nem igazán meggyőző, de ésszerűtlennek tartom képírásos előzmény nélkül egy fonetikus betűírás kialakulását. Szilárd meggyőződésem, hogy ennek a betűírásnak a képírásos előzménye még talán ma is megtalálható a magyar népművészetben. A tudósok itt is úgy jártak mint a garabonciás diákkal. A paraszt bácsi elmondta a nagy tudású uraságnak, hogy látott kör alakú abroncsokon száguldozó diákot. A száguldó biciklikerék küllőit nem láthatta, csak a kör alakú gumiabroncsot, a bicikli vázát pedig részben vagy teljesen takarta a diák köpenye. A bácsi tehát pontosan leírta a lényegét annak a járgánynak amit csak elszáguldani látott. Ezzel szemben a tudós félrehallva vagy esetleg tudatosan ferdítve a KöR-ABRONCSoS diákból GaRABONCiáS-t csinál és hozzá kitalál egy „népmesét” szerencsekerékről, ördögről meg sárkányon lovagló diákokról.

 

A parasztok és falusi népművészek hiába mondogatják, hogy az általuk festett, faragott, kivarrt képek beszélnek, a nagy tudású néprajzos és más tudósok nyomják a maguk elképzelését a képek szimbolikus üzenetéről. A madár nyelvén a szál virág mindenki számára mást szimbolizál, de csak egyetlen egy szóbeli üzenete van: MaDáR NYeLVéN eGY SZáL ViRáG... = MaDáR/MaGYaR NYeLVeN íGY SZóL (a) ViRáG ...  Hogy mit szól, azt a furcsa „virág” nevén nevezett egységei mondanák el, ha valaki odafigyelve tovább haladna a virág szálán: „Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul, képi nyelvén ma is hozzánk.

 

A bennünket Európa utolsó barbárjának feltüntető hivatalos értelmiségiek a magyar írásbeliséget a latin ABC bevezetésétől számolják, számukra rovásos emlékek nem is léteznek, míg délibábosék éppen a rováshoz kötik egyéni ízléstől függően ötszáz, ezer, vagy több ezer, sőt több tízezer évre visszanyúló időskálán. Jellemző módon senkinek eszébe sem jut írásbeliségünket az etruszk íráshoz kötni, pedig Mario Alinei bebizonyította, hogy az „etrusco: una forma arcaica di ungherese”, akkor pedig az etruszk írásos emlékek is a magyar egy ősi formáját őrzik. Mivel Herodotosztól kezdve sokan, legutóbb R. S. P. Beekes (The origin of the Etruscans) bizonyítja, hogy az etruszkok Lydiából kerülnek a Trójai háború után Etruriába (Alinei szerint is részben innen, részben a Kárpát-medencéből), a lüd írásos emlékeket is magyarnak kell tekinteni (lásd bizonyítékát a Mikes International 2/2013. számában).

Öreg-Európa írásával kapcsolatban is felmerül még egy lényeges kérdés. A szervesen kialakult képírások és a hozzájuk tartozó vonalas (lineáris) írások kialakulása után, a térségükben megjelenő új népek: Egyiptom táján a föniciaiak, Kréta és Kis-Ázsia területén a görögök és ugyancsak Anatóliára épülve, etruszk közvetítéssel a latinok egyszerűen adoptálták és adaptálták a már kiforrott írásokat.

A fonetikus görög alfa-béta, a latin ABC, vagy a mássalhangzós föníciai írás nem valami új “kiagyalása”, nem “fejlődés”, csupán átdolgozás következménye: egy új nyelv, a görög/latin/pun szükségleteihez idomították a régi, szervesen kialakult, tehát a minószi/luvi/egyiptomi (magyar) nyelvet tökéletesen szolgáló írást. Olson ezt így fogalmazta meg: “az írás evolúciós fejlődése, beleértve az alfabétát, egyszerű következménye annak, hogy egy grafikus rendszert, melyet ésszerűen alkalmassá tettek az olvasásra egy adott nyelvben, megkísérelnek üzenetek közvetítésére használni, “olvasni” egy másik nyelvben, melyre nem igen alkalmas.

Ha Öreg-Európa néhány évezreddel megelőzte a szomszédos krétaiakat és az anatóliai luvikat, akkor azok miért nem vették át a kész európai mintát, ugyanúgy mintahogy tették azt a görögök, latinok, föníciaiak, miért kezdték előröl az írás felfedezését? Ha már ismertek azok a nyelvi szerkezetek melyek egy fonetikus ABC megszerkesztését lehetővé teszik, akkor miért kezdték a gyökereknél, időhátrányban miért nyúltak volna még hátrább? A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a Réz- és Bronzkorban a  Duna-Kárpát-medence és az Égei-tenger környéke között kiterjedt és sokoldalú kereskedelem folyt mindkét irányba. Éppen az írásbeliség maradt volna ki ezekből kapcsolatokból? Nem valószínű! Ezt az öreg-európai írásbeliséget újra és alaposan át kell gondolni.

Érdemes lenne a következő forgatókönyv szerint újraosztani a szerepeket: kb. öt-hatezer évvel ezelőtt a Duna vízgyűjtő medencéjétől a Tigrisen és Eufráteszen le a perzsa öbölig, sőt azon is túl és a Nílus forrásaitól az Ural forrásáig egy azonos vagy hasonló nyelveket beszélő népesség felfedezte a képírást. Ez egy óriási terület, de mégis átjárható, egymásba kapcsolódó tájegységekkel, éppen ezért évezredes fejlődésbeli lemaradások az egyes vidékek lakói között nem valószínűsíthetők akkor, amikor államhatárok még nem gördítettek akadályokat a szabad mozgás elé. (Akit pedig zavarna az állítás, hogy azonos vagy rokon nyelveket beszéltek (sőt magyart) egy ilyen óriási területen, annak ajánlom gondolja végig az indoeurópai nyelveket beszélők, és külön az angol nyelvűek hódítását térben és időben.)

A képírás egyszerűsítődése, a vonalas illetve ékírások kialakulása, közel azonos időben kezdődhetett és ment végbe úgy négy-ötezer évvel ezelőtt. Az ékírások zsákutcának bizonyultak, mivel csak stílussal és csak agyagtáblákra írhatók. A képírások és vonalas változataik tökéletesen megfeleltek a ragozó és egyenes magyar beszédnek, melyben a mondandó szóról szóra-képzőre-ragra épül fel, szembe az indoeurópai nyelvek mozaik építkezésével, melyben külön-külön felépülnek az alanyi, állítmányi, jelzői frázisok (phrases), majd ezek mozaikjából áll össze a mondandó (ebben Chomskyra hivatkozom).

Aztán háromezer évvel ezelőtt, az i. e. XII.-XI. században, emberi és természeti katasztrófák sorozatában ez az ősi és termékeny műveltség megtört és a helyébe lépő szemita és indoeurópai népek átvették a kész jelkészletet és hozzáalakították saját nyelvükhöz. Így alakultak ki azonos mintára a föníciai, görög és latin betűkészletek, a fonetikus betűírás. Ez az átvétel és a mind erősebb szemita és indoeurópai térhódítás visszahatásaként a luvi utódnépek a károk, lükik és lüdök is áttértek a betűírásra, de a képírástól sem szakadtak el teljesen, betűírásaikhoz hozzáidomították az ősmagyar hangzósítást. Az így kialakult kihagyásos módszert vitték az etruszkok Toszkánába, míg a trójaik másik része a Duna mentén menekült a földrész belseje felé és szállt meg Zalában (régebbi nevén Szala/Salla) pár száz évre (majd a IV. században a ma holland Salaland vidékén szálltak meg). Ezek a szikamberek, szeg-emberek (szeghajú emberek) lehetnek a rovásra is jellemző kihagyásos írásmódszer kárpát-medencei meghonosítói. Még egyszer kihangsúlyoznám, hogy az írás lényege a módszerben rejlik, az irón és az írásfelület csak a külmét (küllemet) határozza meg.

Az öreg európai (pre-indoeuropean) írásbeliség jelei csak a magyar népművészettel illeszthető bele ebbe a képbe. Öreg-Európa írásjelei a magyar népművészeti elemek vonalas rajzai lehetnek és csak a népművészetből értelmezhetők. A probléma az, hogy a magyar népművészet alapanyaga túlnyomó részt romlandó (fa, bőr, szövet), ami pedig nem, pl. a cserép, azon a képet csupán díszítésként vagy jelképként kezelik a kutatók, nem hieroglifaként. Ha a tudósok mélyebben belenéznének a leletek ma is élő környezetébe, ha az írásbeliség lényegi kérdéseit is feltennék, akkor belátnák, hogy a látszat ellenére Öreg-Európa írásbelisége sem korban, sem időbeni kiterjedésében, sem módszerében, sem formájában, sem nyelvében nem különbözik a többi óvilági írástól.

 

Összefoglaló

Az írásbeliséget az emberiség nagyjából egy időben, egyszerre fedezte fel az óvilág azon területein ahol a növénytermesztés és állattenyésztés a helyben lakást és gyakori emberi kapcsolatokat lehetővé tette, elsődlegesen a folyók és folyamok, mint a közlekedés és a javak cseréjének fő útvonala mentén.

A történelmi fejlődés folyami szakaszában (Padányi) a folyók nem elválasztottak, hanem összekötöttek. Így a Duna-medence, a Fekete-, Márvány- és Égei-tenger (és talán a Káspi-tenger) környéke, valamint az Anatóliában eredő folyók és a Nílus mentén egy egységes, vagy legalábbis nagyon hasonló nyelvet beszélő népesség alakult ki. Amíg e nyelvek belsőleg építkeztek, (de ugyan kitől vehettek volna át kultúrszavakat?) a külömbségek közöttük nem lehettek túl nagyok. A törzsek közötti kapcsolatok oda vezettek, hogy a gyökrendszereken alapuló nyelvek közeledtek egymáshoz, és a műveltségteremtő nép nyelvéhez (konvergáltak). Össze felé tartottak mint a gyökerek a fa törzse felé. (A bizonyítást lásd A magyar nyelv gyökrendszere című dolgozatomban.)

A nyelvek közötti szétágazás (divergencia) Babilonnal (bábeli zűrzavar) kezdődött, ugyanis ott települt rá egy alacsonyabb műveltségű, de erőszakos, uralkodni vágyó nép egy magasabb anyagi és szellemi kultúrára és vette át tömegében a leigázottak kultúrszavait. Ez történt az ókori Görögországban is: a „semmiből” kipattant hellén műveltség Krétán és Anatóliában virágzott ki, jól kiművelt kertekben. Rómában is az etruszk alapok jól látszanak, noha mindent megtettek eltüntetésükre. Együtt fejlődve az új ismeretek még a gyökök szintjén kicserélődnek. A nyelvek egymástól való eltávolodása a kész kultúrszavak  átvételével kezdődött. Az átvett szavak a nyelvek távolodásának mutatói és nem a rokonságé.

Szövegdoboz:  	’por’-os 
	por és korsó!
 
Mivel az írásbeliség az emberiség veleszületett képességeinek a kibővítése, ezért csak szerves kölcsönhatásban képzelhető el: a beszéd minél pontosabb lejegyzésének követelménye formálta a képírást, a képírás pedig formálta a nyelvet. Az igaz magyar nyelvtan játékosan könnyed lenne, olyan mint egy képes mesekönyv, hiszen nyelvünk a képírással kölcsönhatásban alakult ki. Ebben a nyelvtankönyvben, pédául így nézne ki egy ábra, mely az ~_s/~_sz képző és az s/és/is kötöszó azonosságát mutatná be. Szégyen, hogy ez a nyelvtan még nincs megírva és így a magyar gyerekek még ma is azt tanulják, hogy nyelvünk mennyire alkalmazkodik a német nyelv tanához.

A magyar nyelv szerkezete, népművészeink képírása, a rovás kihagyásos módszere és „latin-betűs” írásunk a mai napig őrzik az írásbeliség teljes eszköztárát, felfedezésének és fejlődésének lényeges állomásait, mégis éppen mi vagyunk képtelenek saját nyelvtant alkotni. Vajon miért? Akadémikusaink képtelenek lennének nyelvünk szerkezetének megfelelő nyelvtan megírására? Nem, a helyzet ennél sokkal rosszabb. Egy igazi magyar nyelvtan és írástörténet elkerülhetetlenül Európa utolsó barbárjából az Óvilág kultúrateremtő népévé tenné a magyart. Számukra ennek még a gondolata is elképesztő!

Na, és ha változna a mantra, ha a „magyar értelmiség” magyar és értelmiségi lenne, ha elismernék, ha kutatni kezdenék eddig elhanyagolt nemzeti értékeinket is, közöttük a legfontosabbat: anyanyelvünket és benne rejlő igaz történelmi emlékezetünket, akkor felsőbbrendű emberekké válnánk? Nem, akkor is be kellene látnunk, hogy más korokban mások voltak ügyesebbek, okosabbak és hogy minden korban meg kell küzdeni helyünkért a Nap alatt, de másokéval egyenlő eséllyel, nem Glatz, Honti, Esterházi és a hasonszőrűek bandája sulykolta alja népség szintjéről.

Anyanyelvünk letagadott gyökrendszere világosan utal arra, hogy nyelvünk együtt formálódott a képírással, hogy „Nyelvünk emlékszik még a kezdetekre, amikor a TaNú ZeNei kísérettel, DaNolva, TáNcolva TaNította hallgatóságának a vadászaton TaNultakat, testre, talajra, szerszámra festett SZíNekkel megelevenítve a SZíNt ahol a vad felTűNt! Persze a TiNta nem a valóság, hamar elTűNik, de a TéNY, a TaNítás és a TaNúság marad, és ha sikeres volt a vadászat akkor jöhet a DíNom-DáNom is, isTeN bizony!” Amit nyelvünk elfelejtett e rokonértelmű szavak családjából, mint a TóNus (igaz, hogy ott van tükrözve a NóTában), a SZóNikus (ami SZóL, N>L, a NeSZben tükröződik) és a hasonlók, azokat megőrizték a görögök és a latinok. Ezeket a fogalmakat, melyeknek egymásra utaltságát az ausztrál benszülöttek, corroboree-nak nevezett, eredményes vadászatot lezáró ünneplésében vettem észre először, a modern agykutatás egybecsatolja. A mozgás és értelem közötti összefüggés kutatása ugyanis arra ösztökéli a tudósokat, hogy a tükör-idegszálak rendszerében (mirror-neuron system) keressék a nyelv élettani alapjait. A nyelv nem egy kezdemény nélküli elváltozás következtében fakadt ki az ős-Éva agyából, hanem fokozatosan fejlődött a jelbeszédből, a hangjeleken, gyökökön át az egyszerű, majd összetettebb szavakig és kifejezésekig. Amit őseink ésszerűen, a nyelv kialakulásának folyamatában, egy alapgyökre építkezve létrehoztak, azt a modern tudomány vért izzadva újra felfedezte (lásd Giacomo Rizzolatti, Michael A. Arbib, V.S. Ramachandran, A. M. Liberman és mások munkáit).

A gyökrendszer tagadása nemcsak a magyarokat, az egész emberiséget károsítja!

 

 

 

Irodalom:

Ez egy rendhagyó írás, melyhez rendhagyó módon én kérek ajánlott irodalmat. Kérem, ajánljanak olyan műveket, melyek az írásbeliség valódi gyökereit feszegetik.

Rendkívül érdekelne, hogy van-e a magyar népművészeti elemeknek régi, népies, a néprajzosok belemagyarázásától mentes, vagy legalább semleges tolmácsolása. Címem: mmellar@bushcrafts.com.au

 

A magyarbetűs világhálós címek nem minden számítógépen dolgoznak. Ilyenkor egy keresőprogram segíthet az írás felkutatásában.

 

Willie Gordon The Guurrbi blog

David R. Olson How writing represents speech

(D. R. Olson is Emeritus Professor of cognitive science Ontario Institute for Studies in Education.)

Cser Ferenc Gyökerek, Melbourne 2000, Szerzői kiadás

Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig

dr. Aczél József: Szittya-görög eredetünk

C. D.  Cain: “Dancing in the Dark.” American Journal of Archaeology 105, no. 1 (Jan 2001), p. 27-49

Thomas Palaima The Triple Invention of Writing in Cyprus and Written Sources for Cypriote History, 2005

Thierry Petit Eteocypriot Myth and Amathusian Reality, Journal of Mediteranian Archaeology 12.1 (1999), 108-120

R. S. P. Beekes The origin of the Etruscans

Giacomo Rizzolatti and Michael. A.  Arbib Language within our grasp

V.S. Ramachandran MIRROR NEURONS and imitation learning as the driving force behind “the great leap forward” in human evolution

Borbola János Az egyiptomi ősmagyar nyelv, 2012, Saját kiadás

Mellár Mihály



  
    Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerkesztő: webmester
Dátum:2015.06.27.
Olvasás: 1685

<<< Előző cikkKövetkező cikk >>>
 
    

  
 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


Hozzászóló neve: csan VendégkéntCikkek 15. hozzászólásaIdeje: 2015.12.15. 20:58  

Kedves Mihály,

Nagyon élveztem minden sorát! Köszönöm!


 
    

  
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)




 
    


A szkíta nyelv feltámad mint szkíta-hun-magyar.

(Mellár)



Generálás ideje: 0.05 mp 
 KEZDŐLAPRA
 TÁRSOLDALAK
 VENDÉGKÖNYV

Keresés a honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció

A szkíta nyelv feltámad mint szkíta-hun-magyar.

(Mellár)


Egyéb gondolatok
Párbeszéd- és vitaoldalunk szerepe történelmünk és magyarság-tudományunk ellentmondásainak felmutatása. A tudományos nézetek szembesítése akkor is izgalmas, ha árnyalatokban térnek el egymástól. De nálunk a kontrasztok döntően vannak jelen, nem árnyalati, hanem egymással perben-haragban álló nézetekben. Vajon melyikük képviseli a teljesebbet és az igazat?


Az angol nyelvű honlapomon a krétai
Lineáris A
feldolgozása kétnyelvű.




Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek


  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Eltévedt időszámítás
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Meglátások
  Eurochess
  Hevessakk
  Agriasakk
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Kitalált a kitalált középkor az...
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Tomory Gábor Néptánciskola
  Borostyán Néptáncegyüttes
  Csibészke Néptáncegyüttes
  Mákvirág Néptáncegyüttes
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix

Te vagy itt a(z)
71247
látogató!
Ma  93,
ebben a hónapban
3508 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 16 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 71247 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:6
Látogatók összesen 1806 alkalommal szóltak a fórum 1 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
SzekeresS
aurigas
decoder
aries
zitabiro