Az ógörög vázákon a “nevek” mindenki számára láthatók, de csak a szkíta népek tudják olvasni ezen szkitálék rejtett üzenetét! A név magáért beszél! A tudósok előtt még is rejtve maradt immár két és fél ezer éve.! Erre a korinthoszi kis csészére, mely most Párizsban látható, (Louvre MNC 332), a következő “neveket” írta készítője a bokszoló jelenethez:
ϜΙΟΚΕ ΠΥΚΤΑ ΦΕΥΓΕ, és olvasata: VÍ'Ó Ki E'-BUKTA FÉ' VéGE
> Víjó (vívó) ki elbukta fél vége. (The fighter, who lost it, fears his end.)



TARTALOM Édes anyanyelvünk Kréta képírása magyar! Kép- és rovásírás 'Tengeri' népek? Etruszk=magyar Egyéb gondolatok LINEAR A ANGOL NYELVŰ HONLAPOM
   
 
<<< Előző cikkKövetkező cikk >>>

  
      Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


Blog : Kréta képírása magyar!Címkék :
 

Krétai képírás megfejtve V.


A Krétai Képírás Megfejtve – Cretan Hieroglyphs Deciphered

A megfejtések számának növekedésével, egyértelművé vált, hogy a krétai képírásos szövegek, legfőképpen a pecsétnek/pecsétlőnek nevezettek és (féldrága)kő hengerekre/hasábokra vésettek, valójában oda-vissza olvasható szójátékok (palindromok). Mivel sem személy-, sem földrajz-nevet nem tartalmaznak, - vagy ha igen, akkor vakoltan (a szavakba rejtve) – ezért kérdéses, hogy egyáltalán haszánálták-e azonosító jelként ezeket a “pecséteket”.

A visszafelé olvasat egy nem várt, ezért mégjobban méltányolt ajándék őseinktől: egy égből pottyant módszer hibajavítások, korrektúrák elvégzésére. A visszafelé olvasattal a nyúlfaroknyi szövegek hossza úgy kétszereződik meg, hogy közben a képjelek és a szövegek egyszerre nyernek megerősítést, mivel a visszafelé olvasat az előre olvasat mondandójának kiegészítése, továbbgondolása.

Többnyire szójátékkal megerősített olvasatok következnek!



A Krétai Képírás Megfejtve – Cretan Hieroglyphs Deciphered

V

 

A feliratok fényképei és hasonmás (facsimile) rajzai a CHIC (Corpus Hiéroglyphicarum Inscriptionum Cretae, J.-P. Olivier és L. Godart szerkesztésében) világhálón elérhető Cefael ( French School of Athens ) oldalairól valók. A képjelek táblázata és a feliratok képjeleit és azok transznumerációjat tartalmazó táblázatok John G. Younger professzor honlapjáról valók ( Cretan Hieroglyphs ).

A “transnumeration” oszlopban zöld színnel szerepelnek az általam végzett javítások, bővítesek.

A táblazat “inscription” oszlopában az általam javított képleírás szerepel a kép leolvasásának legésszerűbb sorrendjé­ben, az értelmezhetőséghez szüksé­ges részletességgel de pongyolaságot kizáró tömörséggel. Zölddel és ‘’ idézőjelben íródtak a táblázatban nem szereplő, a CHIC és JGY szubjektív véleménye szerint csupán díszítő, ritkábban előforduló képjelek, pirossal a képragok szerepelnek.

A képírás – a ‘normális’ képjelek mellett - nem tartalmazhat csupán díszítésre szolgá­ló képjel-szerű elemeket, ezek ugyanis olvashatatlan­ná tennék az írást. A képírás minden eleme olvasandó!

 

Ne feledjük ez egy mássalhangzós írásmódszer: a képjelek és képragok csak a mássalhangzó vázat adják.

The photographs and the facsimiles of the texts are from the pages of CHIC (Corpus Hiéroglyphicarum Inscriptionum Cretae, edited by J.-P. Olivier and L. Godart) accessible on the Cefael ( French School of Athens ) website. The hieroglyphic grid and the table of inscriptions and their transnumeration for the individual texts are from the website of Professor John G. Younger ( Cretan Hieroglyphs ).

The green inputs in the column for “transnumeration” are mine corrections and completions.

The “inscription” column contains the description, corrected by myself, in the most logical order of reading, for the understanding jet necessary but just sufficient enough conciseness.

Green and in ‘’ quotation marks are the hieroglyphs considered decorations by the subjective opinion of CHIC and JGY, and as such not listed in the table for the frequently occurring ones, the glueglyphs are in red.

Hieroglyphic writing – beside the ‘nor­mal’ hieros – cannot have hiero-like ele­­ments for decoration only, since they would make the reading illegible. Every element in a hieroglyphic text has to be read.

NB: this is a consonantal writing system: the hieroglyphs and the glueglyphs only represent the consonantal frame.

 

 

 

 


#236 MA/V S: CMS II 2.78 (3APr of dark blackish steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

X {{le}+ ‘ölé’-n {kis}+}+

{{kis }+{le}+ ‘ölé’-n}+

X {{012-L_}+ 070 048 _L_N {K_S 091}+}+

{{K_S 091}+{012-L_}+ 070 048 _L_N}+

b.

{-ok-at

{’csík’-os }+ együtt göngyít}+

*{{’csík’-os }+

együtt göngyít -ok-at}+

{M18-_K-_T

{CS_K-_S 077}+ _GY_T G_NGY_T}+

{{CS_K-_S 077}+

_GY_T G_NGY_T M18-_K-_T}+

c.

{‘lény’-ek-ben -n -ok}+

*{-n -ok ‘lény’-ek-ben}+

{L_NY_K-B_N 061-_N M18-_K}+

{061-_N M18-_K L_NY_K-B_N}+

c. – b. – a.

a. A 091 TaRaJ valóban ‘kis’ méretű a többi képjelhez viszonyítva és a három nagyobb jel ‘ölén’ van.

b. A két M18  uSZoNY-t: ‘uszony’-ok-at, a csíkos 077 L (lég-tüdő) együtt göngyíti.

c.  A két lény [orozó lény = (orosz)lán(y), lion] közötti térben, vagyis lényekben elhelyezkedő, félreismerhetet­len 061 _S/Z_T_ képjel-en két uszony, vagyis M18  uSZoNY-ok vannak.

a. The 091 T_R_J is realy small (kis) in size relative to the other three hieros and sits in the lap (ölén) of the three bigger ones.

b. The striped  077 L (Lung) rolls up the two M18  _SZ_NY-_K-_T (pl. & accus.) together.

c. Inbetween (-ben) the two beings (LéNYek > LioNs), on (-en) an unmistakable 061  _S/Z_T_ hiero there are two fins, M18  _SZ_NY in pl. (uszonyok).

 

 

‘lény’-ek-ben [két lény = (orosz)lán(y)ok] : L_NY-_K-B_N :

LáNYKáBaN : in the girl [in(-between) two beings = in LioNs]

-n : _S/Z_T_-_N : öSZTöN/SáTáN[/iSTeN]; aZTáN : in-STiNct/SaTaN[/God]; then, afterwards

 *-ok : _SZ_NY-_K : SZúNYiK, szunnyad; SZűNNeK : slumber, lie dormant; they cease, stop

 -ok-at : _SZ_NY-_K-_T : SzúNYóKáT; iSZoNYoKaT : doze, nap; dreads, repulsions, in accus.

 ’csík’-os : CS_K-_S : CSóKoS : kissing

 együtt : L-_GY_T : LéGYoTT : date

 göngyít : G_NGY_T : GYöNGíT : weaken, make weak

  le  : M-L_-R :MeLYRe : on what/which

  : NY_L_S : NYiLLáS : opening, gap

 ‘ölé’-n : _L_-_N : öLeN; eLLeN : on her lap; against

 kis  : K_ _S T_R_J : KiSSé TáRuL  (J>L): slightly opens up

 kis  le : K_S T_R_J-M-L_ : KiS TüReLeMMeL (J>L) : with some patience

 : R-NY_L_S : eRéNYüLéS, erényesség : virtue   

 

Lánykában ösztöne szúnyik. Szúnyókát csókos légyott gyöngít, melyre nyíllás ölén kissé tárul.

Kis türelemmel, erényülés ellen csókos légyott gyöngíti iszonyokat, aztán szűnnek lánykában.

In the girl instincts slumbers.The slumber to weaken is a kiss-full date, that is what makes the gap in her lap slightly to open.

With some patience, a kiss-full date weakens her dreads against virtue, then they cease in the girl.

 

***

 

#238 MOHLOS S: CMS V 25 (3APr of gray green steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

{‘szűrő’-n }+

*{-n ‘szűrő’}+

056 {SZ_R_ 034-_N-057}+

b.

{szorog ‘lúd’ ‘fej’-et tézslató-ként}+

{tézslató-ként szorog ‘lúd’ ‘fej’-et}+

{SZ_R_G-L_D F_J-_T T_Z_L_T_-K_NT}+

{T_Z_L_T_-K_NT SZ_R_G-L_D F_J-_T}+

c.

{forgó, ‘csík’-os -ok-ban }+

*{forgó, ‘csík’-os -ok-ban}+

{F_RG_, CS_K_S M18-_K-B_N ‘10’}+

{‘10’ F_RG_, CS_K_S M18-_K-B_N}+

c. – a. – b.

a. Ezt a ritka-szövesű anyagból készült szűrőt a konyhákban még ma is használják.

b. Szorog, forgolókdik a lúd, a hosszú nyak tézslarúdként (hosszabbító rúdként) viselkedik: ‘fejét tézslatóként’ = fejét kinyújtva szorog.

c. A két uszony, vagyis uszony-ok, M18  uSZoNY-oK szemlátomást csíkos és forog egy pont (tíz) körül.

a. This strainer (szűrő) made of loosly woven material is still in use in the kitchens of all types.

b. The egret (kócsag) is not in question. Look (tat), the egret moves her head around like on a telescopic rod (fejét tézsla tekint).

c. In (-ban) the turning (forgó), pinstriped (csíkos) M18  uSZoNY, fins (uszony-ok, pl.) there is a dot (ten).

 

 forgó : F_RG_ : FüRGe : nimble, agile, quick, lively

 ‘csík’-os : CS_K_S : CSóKoS : fond of kissing

 *-ok-ban : _SZ_NY-_K-B_N : aSSZoNYoKBaN : in women

 * : T_Z : TűZ : fire

  : _G : éG : burns

 ‘szűrő’-n  : SZ_R_ T-_N-K : SZeReTNeK : they like sg

 ‘szűrő’-n  : SZ_R_-T-_N-K : SZeReTNeK : they like/love

‘szorog lud’ : SZ_R_G-L_D : SüRGöLőDő : bustling about

 fejet : F_J_T : FiJúT; FaJTa : boy, in accus.; variety

 tézslatóként : T_Z_L_T_K_NT :

TűZoLTóKéNT; TőZSLeTőKéNT : as a fireman; as a trades(wo)man, shopkeeper

 -n : K-T-_N : KiTűNő : excellent

 ‘szűrő’ : SZ_R_-_G : SZoRGó : hard-working

 

Fürge, csókos asszonyokban tűz ég, szeretnek sürgölődő fijút tűzoltóként.

 

Tűz fürge, csókos asszonyokban kitűnő: szorgó tőzselőként sürgölődő fajta.

The fire burns in lively women, who like kissing, they like bustling about boys to put out the fire.

Fire in lively kissing women is excellent: they are a variety of hardworking, bustling about shopkeepers.

 

***

 

#171 MA/M Imp DoN: II/270 on HMs 1080 (nodulus, DoN); from Mu III 17

impression

transnumeration

{{visszál-ós {le}+ }+

* alatt van}+

{‘korlát’-on tűzve

{‘lapát’-on ‘fokozat’}+}+

{{V_SZ_L-_S {072-L_}+ 040}+ ‘10’ _L_T V_N}+

{K_RL_T-_N T_ZV_

{L_P_T-_N F_K_Z_T}+}+

 

A gálya visszálni látszik, felhúzott hátuljával. A korlátra tűzve egy lapát, melyen fok-beosztás, fokozat látható.

The galley seems to move backwards with its back high up. On the fence (korlát-on) there is a scoop (lapát) fastened (tűzve), on which a scale (fokozat) is drawn.

 

* impression

transnumeration

{{‘fokozat’ ‘lapát’-on}+

‘korlát’-on tűzve }+

{{visszál-ós {le}+ }+

* alatt van}+ 

{{ F_K_Z_T L_P_T-_N}+

K_RL_T-_N T_ZV_}+

{{V_SZ_L-_S {072-L_}+ 040}+ 

‘10’ _L_T V_N}+

 

 visszál-ós : V_SZ_L-_S : VeSZéLYeS : dangerous

  le : T-L_ G_L_ : TeLe GáLYa: full, filled galley

  * alatt : T_Z-_L_T : TűZeLőT : firewood, in accus.

 van : V_N : ViNNi : to carry

 ‘korlát’-on : K_RL _T-_N : KeRüLeTéN; KáRLáTóN : on its circumference; on in-laws first visit

 tűzve : T_ZV_ : TüZe’Ve: ToSZVa : burning; pushing

 ‘lapát’-on : L_P_T-_N : LéPTeN(-nyomon); LaPáTó’Ni : at every moment; to shovel

 ‘fokozat’ : F_ K_Z_T : FoKoZoTT; Fé’KeZűT : increased; one-handed, in accus.

 visszál-ósle  : V_SZ_L-_S-T L_-G_L_ :  ViSeLőST; LeGéLLYe’, dézsával : pregnant, in accus.; with tub

 

Veszélyes tele gálya tüzelőt vinni, kerületén tüze’ve lépten fokozott.

 

Fé’kezűt lapátó’ni: kárlátón toszva viselőst legéllye’ tüzelőt vinni.

It is dangerous to carry a full galley of firewood, by burning on its vicinity even more increased.

Pushing a one-handed to shovel is like pushing the pregnant wife to carry firewood in tub on in-laws first visit.

 

***

 

#172 MA/M Imp Cres: II/276-279 on HMs 1083 (along with impression R30: PT 39A, L:

dog attacks quadruped), 1084, 1085 & 1088 (crescents), all from Mu III 16

impression

transnumeration

{‘szárny’ alá }+

{-n *}+

{ fölött  ‘1’}+

{SZ_RNY_ _L_ 072}+

{092-_N ‘10’}+

{072 F_L_T_ 010-‘1’}+

 

A szárny alá egy 072  T jel került, a másik T fölött pedig 010  Láb van. A 092  L-en egy ‘10’-es van.

The 072  T sign is under the wing (szárny), while above (fölött) the other T is the 010  L hiero. On (-n) 092  L there is a big dot, ‘10’.

 

* impression

transnumeration

{ ‘1’ alatt }+ {*-n}+

{ ‘szárny’ alá}+

{010-‘1’ _L_T_-072}+ {‘10’ 092-_N}+

{072 SZ_RNY_ _L_}+

 

 ‘szárny’ alá  : SZ_RNY_ _L_ T : SZáRNYaLóT : soaring, in accus.

 -n : L-_N : LáNY : girl

 * : T_Z : TeSZ; TűZ : makes, does; fire

  : T : Te : you (2nd person singular)

 fölött : F_L_T_ : FöLöTTe : above it

  ‘1’ : L-_GY : LéGY : be

 alatt  : _L_T-T : éLTeTő : enlivening

-n : L-_N-T : LáNYT : girl, in accus.

 ‘szárny’ alá : SZ_RNY-_L_ : SZáRNYaLó, felemelő : elevating, uplifting

 

Szárnyalót lány tesz, te fölötte légy!

Légy éltető tűz, lányt szárnyaló!

The girl takes flight of fancy, be above her!

Be enlivening fire, a girl-elevating one!

 

***

 


#300 CR (?) S: CMS X, 52 (4RPr of pale yellow steatite)

 

side

inscription

transnumeration

 a.

{ {}-k között}+ { ül}+

{ ül}+ {{}-k között }+

044-{M05{026+M08}-_K között}+{049-_L}+

{049-_L}+{{026+M08}-_K között M05}+-044

 b.

 

 

{-t ér ‘lyuk’}+

{ ér {*}-t}+

{ér{*}-t }+

{‘lyuk’ ér -t}+

038 {010-_T _R  LY_K }+
{
031 _R {026+M18}-_T}+

{_R {026+M18}-_T 031}+

{LY_K _R 010-_T}+ 038

 c.

X{{} között }+ ’2’

‘2’{{} között }+

X 044-{{028+045}+ K_Z_T 036}+ 018 ‘2’

‘2’ 018 {{045+028}+ K_Z_T 036}+ 044

 d.

 

{*-ok-ban }+

{‘lapát’ le}+ {-n}+

{-n}{‘lapát’ le}+

{*-ok-ban }+

014-{M18-_K-B_N-061}+

{L_P_T-L_}+ {026+061-_N}+

{026+061-_N} {L_P_T-L_}+

{M18-_K-B_N-061}+ 014

 

a. Az M05 TaLoN a 026 P és M08 _V alkotta ligatúrák között van.

b. A jobb első képjel egy uszony, M18 * uSZoNY és a 026 P ligatúrája. A harmadik jel egy lyuk rajza.

c. A 036 S képjel alatt a 028 K, felette meg  045 Z, vagyis S közöttük van.

d. A két uszony-ban (az uszonyok között) a 061 _S/Z_T_ képjel van és ez alkot ligatúrát az utolsó képjelben is. A lapát le irányul.

a. The M05 T_L_N is between the ligatures made up of 026 P and M08 _V.

b. The first hiero on the right is a ligature of a fin (uszony), M18 * uSZoNY and 045 P. The 3rd is the picture of a hole (lyuk).

c. Bellow (alatt) 036 S is 028 K and (meg) above it (felett) is 045 Z, so S is between them.

d. Between the two fins is the 061 _S/Z_T_, which is also in the last ligature. The shovel (lapát) is oriented downwards.

 

   : _G-T_L_N : éKTeLeN, dísztelen : plain, undecorated

 -k : P+_V-_K : PáVáK; VeVőK (P>V) :peacocks; buyers

 között : amongst, between

  ül : _R-_L : áRuLó, feltűnő; árús : telling (sign); seller

 * : T_L_N-_G : ToLoNG : push one’s way

 -t : J/L- L-_T : JóLéT : welfare, wealth

 ér : _R : áRa; úR; úRi : its price; gentleman; gentlemanly

   : LY_K-R : oLYKoR : sometimes

 *-t : P-_SZ_NY-_T : BoSSZaNTó (P>B); PoSSZaNóT : annoying, irritating; fart, in accus.

  ‘lyuk’ : R-LY_K : oRRLYuK : nostril

 ér -t  : _R-L-_T J/L : áRuLT eL : betrayed, gave away

  : _G-K-Z : iGYeKeZő : ambitious, diligent

 között : K_Z_T : KeZéT : his/her hand, in accus.

  : S-K : SoK : many, plenty

 ‘2’ : K_T_ : KöTi; KiT : ties, whom

  : K-Z-K : oKoZóK : causing, producing

  : S-_G : SZeG : break, renege

 :[A]SZ_ : ÉSZ;  ÖSSZe: reson, mind, brain; pref together (see lapátol)

 *-ok-ban : _SZ_NY-_K-B_N : aSSZoNYoKBaN : in women

 ’lapát’ le  : _S/Z_T-L_P_T-L_ : SZóT LePeTYeL : drivel on with words

 -n : P-_S/Z_T_-_N : PuSZTáN (csupán); (a) PuSZTáN : merely; in a desert

’lapát’ le : L_P_T-L_ : LaPáToLi (össze): shovels it together

 *-ok-ban  : _SZ_NY-_K B_N-_S/Z_T_ : aSSZoNYoK PaNaSZáT (B>P) : women’s complaint

 

a.

Éktelen pávák között áruló (jel).

 

Áruló vevők között tolong.

The undecorated is a telling (sign) amongst the peacocks.

Seller pushes his way among the buyers.

b.

Jólét ára olykor úr-bosszantó.

 

Úri posszanót orrlyuk árult el.

The price of welfare is sometimes annoying for the rich.

Gentlemanly fart has got betrayed by the nostril.

c.

Igyekező kezét sok köti, kit okozók között szeg.

The hand of diligent is tied by the many that he breaks amongst the causes.

d.

Ész asszonyokban szót lepetyel pusztán, (a) pusztán lapátoli asszonyok panaszát össze..

Brain in women only drivels with words, it shovels in a desert together the complaints of women.

 

***

 

#228 <MA> S: Dessins Demargne 1939 (3RPr of greenish steatite)

 


 

side

inscription

transnumeration

a.

{{‘kinek vállán súly’

‘csónakostárs’-at ér}+

{{‘4’ ‘hal’ ‘ázott rev fa’}+

{‘kinek vállán súly’

CS_N_K_ST_RS-_T K_T}+

{N_GY H_L _Z_T R_V  F_}+

b.

{{fekvő }+ alá ‘kosár’-sor}+

038 {{F_KV_ 010}+ _L_ K_ S_R-S_R}+

c.

{‘kos’-ok-at ‘nyelő’-k-ön ragad}+

{K_ S-_K-_T NY_L_-_K-_N R_G_D}+

 

a. Két személy ül a csónakban, az egyik: ‘kinek vállán súly’ (kit bűn terhel) és aki ‘csónakostársát éri’. Alattuk négy hal és ázott rev fa.

 

 

b. A fekvő 010 L képjel alá kosár-sor  kerül. A CHIC és JGY csupán ezt a 010 és a 038 J/L jelett látja a teljes feliratból.

 

c. A képen egy alak ‘kosokat nyelőkön ragad’, ez a három szó tökéletesen leírja a képet!

a. Two persons are sitting in the boat, one has weight on his/her shoulder (kinek vállán súly) and s/he reach (ér) his/her rower-partner (csónakostárs). Beneat them are four fish (hal), and some soaked/drenched (ázott) rotten tree (rev fa).

b. The 010  L hiero is lying (fekvő) and bellow it (alá) is a row (-sor) of baskets (kosár). Both CHIC and JGY only sees this 010 and the 038  J/L hieros.

c. As it pictured the man grasps the rams by their gullet (kosokat nyelőkön ragad), these three words are describing the picture perfectly.

 

 kinek vállán súly : on whos shoulder is weight (who is heavily burdened)

 ‘csonakostárs’-at ér : CS_N_K_ST_RS-_T _R : CiNKoSTáRSáT; éRi : his/her accomplice, in accus. ; befall

 ‘4’ : N_GY : NaGY : big

 ‘hal’ : H_L : HáLa : gratitude, thanks

 ‘ázott rev fa’ : _Z_T R_V F_ : aZT RóVa Fő’ : blame sy for that

  : J/L :: good

 fekvő : lying

  alá : L-_L_ : LeL : find

 ‘kosár’-sor : K_ S_R-S_R : KoSZoRúSRa : up(on) bride/laureate

 ‘kos’-ok-at : K_ S-_K-_T : KéSeKeT : knives, in accus.

 ‘nyelő’-k-ön : NY_L_-_K-_N : NYeLüKöN  : on their handle

 ragad; ragadd :grasps; do grasp it

 

Kinek vállán súly, cinkostársát éri nagy hála, azt róva fő.

Who is heavily burdened, to his/her accomplice befalls big gratitude for blaming it on him/her.

Jó fekve lel koszorúsra.

Good by dieing will come upon bride/laureate.

Késeket nyelükön ragadd!

Do grasp the knives on their handle!

 

***


 

#097. MA/P Ha (HM 1402 [ÉM, H. 6]), crescent (4 x 1.7 x 1.1 cm)

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions

(not H: lion attacks bull)

2 impressions

(not H: lion attacks bull)

b, d

vacat

 

g

*

*

040-070-038

038-070-040

A képjeleket mindkét irányba olvasva kapunk értelmes szöveget.

We’re getting a meaningful text by reading the hieros in both directions.

 

  : J/L :: good

  : R-G_L_ : ReGéLő : fabling, story-teller

  : G_L_-R : GáLYáRa : for galley

 

Jó regélő gályára jó.

Good story-teller is good for galley.

 

***

 

#101 MA/P He (HM 1396 [ÉM, H. 8]), medallion [pierced from either side] (4.5 x [3.5] x 1.1 cm)


As on the medallion and corrected by MM

side

inscription

transnumeration

 a

042-041-049

049-041 042

 b

{‘3’ -et fed ‘7’}+

{fed ‘7’ ‘3’ -et}+

{HáRoM M08-_T F_D HéT}+

{F_D HéT HáRoM M08-_T}+

 

b. Három M08 íV-et fed hét.

 

Three (három) M08 íV (arch) is covered (fed) by seven (hét).

 

  : A/E/O/U-V-_R : AVaR : leaf-litter, forest litter

 ‘3’ : H_R_M : HaRaMia : bandit, highwayman

 *-et : _V_T : óVóT; FiT, fiút : shelter; lad, son, in accus.

 fed ‘7’ : F_D-H_T : FeDHeT : can cover/hide

  : _R-V Az : áRVa Az : orphaned is He

 

Avar haramia-óvót fedhet.

Fedhet harami-fit, árva az.

The forest litter can hide bandit’s shelter.

It can shelter the young bandit, he’s still an orphan.

 

***

 

#192 <NEAPOLIS> S: AM AE.2327 (CS no. ? [metal Petschaft])

 

inscription

transnumeration

X {kis ‘kacsa’}+  

{‘tojós’-ttojás’-sor lep}+

X 019-{K_S K_CS_}+ 040 M05

{T_J_S-_T T_J_S-S_R L_P}+

tojás-sor lep tojós-t

kis kacsa

row of eggs (tojás-sor) covers (lep) hen (tojóst)

small  duck, duckling

 

  inscription

transnumeration

{‘tojás’-sor lep ‘tojós’-t}+

{kis ‘kacsa’}+

019 {T_J_S-S_R L_P T_J_S-_T}+ M05 040

{K_S K_CS_}+

 

 kis : _S/Z-K_S : iSZáKoS : alkoholic, drunkard

 ‘kacsa’  : K_CS_-G_L_ : KöCSöGGeL : with jug/pitcher

 * : T_L_N : TaLáN : maybe, perhaps

 tojós-t : T_J_S-_T : TúLoZoTT (J>L, S>Z); iTaLoST (J>L) : exaggerated; drinker, in accus.

 ‘tojás’-sor lep: T_J_S S_R L_P : TiLoS (J>L); SöR-LoPó : forbidden; someone who steals beer

 tojás’-sor lep : _S/Z-T_J_S S_R L_P :

SZúTYoLáS, korholás, szidás (J>L); SöR-LoPó : scolding, reprimand; someone who steals beer

 * : T_L_N-G_L_ : ToLoNGáLó : keep pushing

 kis ‘kacsa’ : K_S-K_CS_ : KiSKoCSi : small trolley

 

Iszákos köcsöggel? Talán túlozott tilos sör-lopó.

Szútyolás sör-lopó italost tolongáló kiskocsi.

Drunkard  with a jug? Perhaps someone who steals forbidden beer exaggerated.

Reprimand for a beer-stealing drinker is like pushing him aruond in a small trolley.

 

***


 

#193 ZIROS S: AM 1938.936 (CS no. ?; Petschaft of green jasper)

inscription

transnumeration

{{‘fül’-es les s

* les}+

{dő(l)ve}+

‘háló’-s ‘iromány’}+ 

{019-{F_L-_S L_S S

M06-L_S}+

{056 D_V_}+

H_L_-_S _R_M_NY}+

A ‘fül’-es és a M06  S nagy szemekkel les. Az egész iromány hálós.

The eary (füles) and M06  S/Z are eyeing (les). The whole writing is netted.

 

* inscription

transnumeration

{‘háló’-s ‘iromány’ {dő(l)ve }+

{les  s  les ‘fül’-es}+ }+ 

{ H_L_-_S _R_M_NY {D_V_ 056}+ 019-{ L_S M06 S L_S F_L-_S}+ 019}+

 

  : _S/Z : SZó : word

 ‘fül’-es les : F_L-_S-L_S : FeLeSeLéS : backtalk

 s : and

 * les  : S/Z-L_S-_G : SZeLeSSéG : flightiness, reshness

 dő(l)ve : D_V_ : iDőVe’ : by the time

 ‘háló’-s : H_L_S : HaLLáS; HáLáS : hearing; grateful

 ‘iromány’ : _R_M_NY : áRMáNY; iRoMáNY : intrigue, cabal; writing

 les : _G-L_S : üGYeLéS : taking care

 * s : S/Z-S : SoSe : never

 les : L_S : LeSZ : be

 ‘fül’-es : F_L-_S : FeLeS(leges) : redundant

 

Szó-feleselés s szelesség időve’ hallás ármány.

Hálás iromány időve’ ügyelés, sose lesz feles szó.

Backtalk of words and flightiness intrigues on hearing.

A grateful writing is taking care with time; it is never a redundant word.

 

***

 

#194 CR S: AM 1938.925 (CS no. ?; amygdaloid of "chaledony")

 

inscription

transnumeration

X  X {ér kis -t}+

X { le kis  alá}+

X 044 X {044 _R K_S 023-T}+

X {M04 L_ K_S 023 _L_}+

*{ le fölé kis }+

{kis -t ér }+

{M04-L_ F_L_ K_S 023}+

{K_S 023-T 044 _R }+

 

Három X kezdő jel, kettő a 044 éG előtt, mely egy kis 023 T-t ér. A le-álló M04 SZeM egy kis 023  T alá került.

Visszafelé az éG előtt csak egy X van.

There are three starting X-s, two of them before the 044 _G, which toutches (ér) the small (kis) 023 T. The downwards (le) eye, M04  SZeM did get under (alá) a small (kis) 023 T.

There is only one X in front of  éG in backwarads reding.

 

 ér : _G-_G-_R_ : éGiGéRő : sky-high, toll poppy

  kis -t : K_S-T-T :

KiSüTöTT; KóSTáT (kosztost vagy kószálót) : burnt out; boarder or wanderer, in accus.

 * le : SZ_M-L_ :

SzeMMeL; SZeMLe : with eyes; inspection

 kis  alá : K_S-T-_L_ :

KoSZToL, bottal gyümölcsöt ver le a fáról : knocks off fruit from the tree with a pole

 fölé kis  : F_L_-K_S-T : FeLKéSZíT : prepare

 ér : _G-_R : áGYRa : for bed

 

Égigérő kisütött szemmel kosztol (bottal jár).

Szemle felkészít kóstát ágyra.

Toll Poppy knocks off fruit with burnt out eyes (walks with stick).

Inspection prepares the boarder/wanderer for bed.

 

***


#196 GORTIS S: AM 1938.924 (CS no. ?; amygdaloid of chalcedony)

 

inscription

transnumeration

X {-en }+

{ ér -t}+

{‘fokozat’ (**)-on

‘fül’-es-t ér}+

X {044-_N 062-063}+

{061 _R 023-_T}+

{F_K_Z_T ‘20’-_N

F_L-_S-_T _R}+

 

A 044 éG lángja hely-én jobbról egy 062 N, balról egy 063 KoNTY van. A 023 T hegyével, középső levelével érinti a 061 uSZítót. A fokozat beosztásai a füles ‘20’-t érik.

On 044 éG, in the place for the flame, on right is an 062 N and on left is a 063 KnoT. 023 T with its tip, its middle leaf touches (ér) 061 _S/Z_T_. The calibration marks (fokozat) touches the (long)eared (füles) ‘20’.

 

* inscription

transnumeration

{(**)-on ‘fül’-es-t ér ‘fokozat’}+

{-t ér }+ {-en }+

{‘20’-_N F_L-_S-_T _R F_K_Z_T }+

{023-_T _R 061}+ {063-062 044-_N }+

 

 -en : _G-_N : iGéNY : high standard

  : N-K_NT_-_S/Z_T_ : öNKéNTeST : volunteer, in accus.

 ér -t : _R-T-_T : eRő’TeT : force on

 ‘fokozat’ : F_K_Z_T : FoKoZoTT : increased

 **-on : H_S/Z-_N : HaSZoN; HáZoN : profit, earnings, proceeds; in the house

 ‘füles’-t : F_L_S-_T : FeLeST; FéLéST : half, share-cropper; fear, dread, in accus.

 ér : touch, be worth, overtake

 -t ér  : T-_T-_R-_S/Z_T_-K_NT_ : TeTTeRőSíTőKéNT : as enforcement of vigour

 -en : N-_G-_N : NYuGoN, nyugalmon : on calmness, composure

 

Igény önkéntest erő’tet, fokozott haszon felest ér.

 

Házon félést ér fokozott tetterősítőként nyugon.

High standard motivates the volunteer, increased proceeds riches the share-cropper.

Fear in the house is overtaken by composure enforced with vigour.

 

***

 

#250 ZA S: Camb. FM GR 71.1901 (3APr of brownish steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

{ ‘támlá’-ja }+

{-et sarkint}+

{M08 T_ML_-J_ M06}+ 044

{M04-_T S_RK_NT}+

b.

{’csík’-os csével {}-et}+

{077 CS_K-_S CS_V_L {028+062}-_T}+

g.

038-010-031

g. – a. – b.  b. – a. – g.

a. Az M06 S az M08 _V támlája. Az M04 SZeM furcsa, sarkított = sarkintott.

 

b. A csíkos 077 L cséveli a 028 K-t és 062 N-t.

a. The M06 S is the support for (támlája) M08 _V. The M04 SZ_M (eye) is made square (sarkint).

b. The streaked (csíkos) 077 L is reeling (csével) up the 028 K and 062 N.

 

  : J/L :: good

  : L-R : LőRe, bor : wine

 * ‘támlá’-ja : _V T_ML_-J_ : iVó; TöMLőJe : drinker; his/her goatskin, leather bottle

   : S/Z-_G : SúG : whispers

 *-et sarkint : SZ_M- _T S_RK_NT_ : iSZoMoT SeRKeNTő : stimulating drinking

 ’csík’-os : L-CS_K-OS : LuCSKoS; LoCSKoS : wet, dirty; chattering

 csével -et : CS_V_L-K-N-_T :

CSoBoLYóKéNT; CSáBoLóKéNT (V>B) : as a pitcher; as a seducer/seductress

 * : _G-_V : iGéVe’ : with word

 * : S/Z-R-L-J/L : ZSaRoLJa : blackmails someone

 

Jó lőre-ivó tömlője súg iszomot serkentő lucskos csobolyóként.

Locskos csábolóként iszomot serkentő igéve’ tömlője zsarolja.

A good wine-drinker’s goatskin whispers like dirty pitcher stimulating drinking.

His goatskin blackmails him like a chattering seductress with drinking stimulating words.

 

***

 

#219 CR (?) S: CMS XI 10 (3APr of dark brown steatite)

side

inscription

transnumeration

a.

{{ ‘pár’-ban érint  -t}+

egybe-fogva}+

*{{‘pár’-ban   -t érint }+

egybe-fogva}+

{{028 P_R-B_N _R_NT-M05-_T}+

_GYB_-F_GV_}+

{{P_R-B_N 028-M05-_T _R_NT}+

_GYB_-F_GV_}+

b.

X { ‘1’-et akaszt}+ {‘1’-en }+

*{‘1’-en }+ { ‘1’-et akaszt}+

{044 ‘1’-_T ‘akaszt’}+ {‘1’-_N 049}+

{‘1’-_N 049}+ {044 ‘1’-_T ‘akaszt’}+

c.

 = {-ek}+

{M06-_K}+

a. – b. – c.;  c. – b. – a.

a. 028 K-párban érinti az M05 TaLoN-t és ez az egész egybefogva.

b. A 044 éG horogra akaszt egy ‘1’-et. A 049 áR ‘1’-en, vagyis ‘1’ felett van.

a.  The 028 K in a pairs (párban) reaches to the M05 T_L_N held together (egybefogva).

b. The 044 _G hooks up (akaszt) a ‘1’. The 049 _R is ontop (-en) of a ‘1’.

 

  : K : Ki : who

 ‘pár’-ban : P_R-B_N : PeRBeN : in a (court)case

 érint -t : _R_NT-T_L_N-_T : éRiNTeTLeNT : uninvolved, in accus.

 egybe-fogva : _GYB_F_GV_ : üGYBeFoGVa; üGYéBe FoGVa : taking to court; caught by his/her case

 : _G : aGG : old

 ‘1’-et : _G-_T : üGYeT : case, in accus.

 akaszt : drags sy (through the courts)

  ‘1’-en : _GY-_N : GyaNú; eGYéN : suspicion; person

  : _R : aRRa : on him/her/it

 *-ek : _S/Z-_K : eSSéK; SoK : do fall; many

 akaszt : _K_SZT : KéSZT : induce

  : _R-_G : öReG/RéGi : old

 -t : K-T_L_N-T : oKTaLaNT : baseless, in accus.

 érint : _R_NT : RáNT : pull, jerk

 

Ki perben érintetlent ügybefogva agg ügyet akaszt: gyanú arra essék.

 

Sok egyén régi ügyet készt, perben oktalant ránt ügyébe fogva.

Who drags an uninvolved party through the courts with an old case: suspicion does fall on him/her.

Many people induce an old case, by pulling, in the case baselessly caught, to his/her court case.

 

***

 

#216 CR (?) S: CMS VII 28 (3APr of creme and green steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

{ ‘bot’-ok-ban {+}}+

{049-_L 059-_K-B_N {044+084}}+

b.

{{} forog}+

{{025+062} F_R_G}+

c.

-‘levél’

025-L_V_L

c. – a. – b.;  b. – a. – c.

a. A 044 éG valójában egy ligatúra, a facsimilen nagyon jól kivetők az iNG vonalai (lásd a 084.-es képjelet a #089 lemezen: ).

b. Ugyanaz a 025 T + 062 N ligatúra forog körbe.

c. Egyetlen tea-levél tölti ki az ábrát.

a. The 044 _G is actually a ligature, on the facsimile the shirt (ing) is clearly visible (compare it to 084 on the #089 lame: )

b. The same 025 T + 062 N ligature is turning around

c. A single tee-leaf fills the side.

 

 -‘levél’ : T-L_V_L : ToLVaJ (L>J); úTi-LeVéL : thief; passport

  ‘bot’-ok-ban : _R-B_T-_K-B_N : áRú-Bó’ToKBaN : in wares-shops

 + : _G-_NG : őGYöNG, őgyeleg; GYeNGe : linger, slouch; weak

  forog : T-N-F_R_G : TéNFeReG/TéNFeRGő : loitering

 

Tolvaj árú-bó’tokban őgyöng, ténfereg.

Ténfergő árú-bó’tokban gyenge úti-levél.

The thief lingers, loiters in wares shops.

 Loitering-man in wares-shops is a weak passport.

 

***

 

#217 CR (?) S: CMS IX 22 (3APr of gray-yellow steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

{‘-be beleső’ {+}-ek}+

*{{+}-ek belesnek -be}+

{M06-B_ B_ L_S_ {050+M06}-_K}+

{{050+M06}-_K B_L_SN_K M06-B_}+

b.

*

**

M05 044-049

049-044-M05

c.

{‘szögellő’-k ‘láb’-ként}+

*{‘láb’-ként ‘szögellő’-k}+

{SZ_G_L_-_K L_B-K_NT}+

{ L_B-K_NT SZ_G_L_-_K}+

a. – c. – b.;   c. – b.  – a.

a. Az M06 S-be leső figura előrenyúló “lábszárai” és “combja” alkotta 050 T a hátgerinc jól kirajzolt M06 S vonalában folytatódik.

c. A szögellők (szögmérők) a bika lába ként  szerepelnek.

a. The peeping figures (beleső) of a 050 T, made up of the “shins” and “thighs” and the M06 S as their spine look into (-be) M06 S-s.

 

c. The protractors (szögellők) serve as (ként) the feet (láb) of the bull.

 

 *-be ‘beleső’ +-ek : S/Z-_K B_-L_S_-T S/Z-_K :

eSőBe; BaLeSeT; eSiK : in the rain; accident, mishap; fall, drop

 ‘szögellő’-k : SZ_G_L_-_K : SZó’GáLóK(Ka’) : (with) servants, attendants

 ‘láb’-ként : L_B K_NT :

JoBB (L>J); KöNYőT, (jegyző)könyvet, bizonyítványt, lényegében: írhát/pergament :

better; report, record, testimonial, in accus., in essence: hide/parchment

 * : T_L_N : TéLeN : in winter

  : _G-_R : íGéR : promise, offer

 * : _R-_G-T_L_N : RaGGaTLaN, laponként : unbound

  ek : T-S/Z-_K : TeSZiK : they put

 belesnek : B_L_SN_K : BéLéSNeK : as lining

 -be : S/Z-B_ : SeBBe : on wound

 

Esőbe baleset esik szó’gákka’, jobb könyőt télen ígér.

 

Jobb könyőt (irhát!) szó’gálók raggatlan teszik béllésnek sebbe.

In the rain accidents happen with the servants, s/he promises a better report for winter.

The servants put the better reports (hides!) unbound as lining on wound.

 

***

 

#218 CR (?) S: CMS IX 23 (3APr of brownish steatite)

 

side

inscription

transnumeration

a.

vissza ‘rőtt kan’ néz

‘vissza’ R_T K_N ‘néz’

g.

{-t ‘2’ ér}+

038-{077-_T K_T _R}+ 031

g. – a.

a.  A prizma barnás-pirosas vagyis rőtt, hogy kanról van szó az is jól látszik.

 

b. A fényképről olvashatatlan.

a. The steatite prism is brownish (rőtt), and it is quite well visible that the word is about a male (kan) or stag, looking back (vissza-néz).

b. Unreadable from the photography.

 

 -t : J/L-L-_T : JóLéT : welfare

 ‘2’ : K_T : KiT : who/m

 ér : reach, touch

  : R :: onto it

 vissza : back/ward

 rőtt kan : R_T-K_N : RiTKáN : rarely

 néz : look, watch, contemplate

… jólét kit ér, rá vissza ritkán néz.

… who is hit by welfare, rarely looks back on it.

 

***


 

#141 KN Imp Cres: CMS II 8.86 on HMs 182 (crescent, #023)

impression

transnumeration

X [ . ]{{le -et}+ ér

{-en -ek sora}+

{szoru(l)t }+ -et ér

 {-sor-án}+}+

X 068[ . ] {{L_-M08-_T}+ _R

{{031-_N M08-_K S_R_}+

{‘szoru(l)t’ M08-}+_T _R

063 {M08 S_R-_N}+}+

 

A 068 TéRíTő oldalsó vonálkái, a közöttük lévő X-szel, a sérülés ellenére is jól kivehető. A 031 R egy le irányuló M08  íVet ér és az ágait íVek sora takarják. Az R után egy beszorult íV-et ér a 063 KoNTY, mely íV sor-án helyezkedik el.

The side strokes on 068 T_R_T_ with the X between them is well distinguishable despite the damage. The 031 R touches a downwards oriented M08  íV and its branches are covered with a row (sor) of arches. Behind R an arch (íV) did got squeezed (szorult) is touching 063 K_N_T, which is on (-án) a row (sor) of arches.

 

 [.]  : T_R_T-[S] : TaRTS, tartózkodás : reserve

 le -et ér : L_-_V-_T _R : eLVeT éR : worth of principle

-en : R-_N : aRaNY : gold/en

 *-ek sora : _V-_K : éVeK sora : years to come

 szoru(l)t : straitened

  -et : _V-_T : éVeT : year, in accus.

 ér  : _R-K_N_T : áRKéNT : like a stream/flood

 -sor-án : _V-S_R-_N : óVi, óvja; SoRáN : protects it; on row

 

Tarts elvet ér, arany évek sora szoru(l)t évet, árként óvi során.

Reserve is worth of a principle, the row of golden years protects the tightening year by the flood like row (of good years).

 

Ugyanez visszafelé:

The same backwards:

 

impression

transnumeration

{{-sor-án}+  ér

{szoru(l)t }+-et

ér {-ek sora -en}+

{le }+-et}+ [ . ]

{{M08-S_R-_N}+ 063-_R

{SZ_R_T _V}+-_T

_R-{M08-_K S_R_-031-_N}+
{L_-M08}+-_T}+ [ . ] 063

 

 *-sor-án : _V-S_R-_N : VáSáRoN : in a market/fair

  ér szoru(l)t -et : K_NTY-_R-_T _V-_T : KaNTáR-SZáRaT VéT : muddles up the reins

 ér -ek sora -en : _R-_V-_K S_R_-R-_N :

éRVeK SZeRRéN, (több)szer-re-én > többszörösén : by the multitude of arguments

 le -et [ . ]  : L_-_V-_T [Se] T_R_T : LoVaT [Se] TaRT : neither keeps the horse

 

Vásáron kantár-szárat vétő érvek szerrén lovat se tart.

In market/fair, who muddles up the reins, by a multitude of arguments, neither keeps the horse.

 

***

 

#079. MA/M He (HM 1661 [ Mu I, 15.]), medallion [-->]; from Mu III 3b, angle I 17 (3.1 x 3.3 x 0.5 cm)

side

inscription

transnumeration

a

‘por’-os ‘félkör-pár’

{+ {-ben ‘1’ döntött }+}

068 P_R_S F_LK_R P_R

{‘10’-061+{M06-B_N ‘1’ D_NT_T}+}

{{‘1’ -ben döntött }+ } ‘por’-os

‘félkör-pár’

{{‘1’ M06-B_N döntött}+

061 ‘10’} P_R-_S

F_LK_R-P_R 068

 

Egy poros kör felosztva félkör párokra (lásd #041 és #050) A harmadik jel, 015   egy összetett ligatúra: a ‘10’ és a 061 uSZíTó képjel folytatódik alul egy M06 S/Z-ben, benne egy ‘1’-es döntött helyzetben.

A dusty (poros) circle is divided into a pair of half-circles (félkör) (see #041 and #050). The third sign, 015  is a complex ligature: the ‘10’ and the 061 _S/Z_T_ continues at the bottom part in a tilted (döntött) ‘1’, which is in (-ben) M06 S/Z.

 

  : T_R_T : TaRTó, valakitől/valamitől tart; (el)TéRű’T : afraid of sg/sy; diverted

 ‘por’-os : P_R_S : PeReS :litigant

 ‘félkör-pár’ : F_LK_R-P_R :

 FeLKéR; PáR || FaL-KaRé’; PaR-ra (BaRnára, gyöke a PaR-ázs) : ask, request; pair || wall-slice; to/for brown

  : T_S/Z-_S/Z_T_ : TüZeSíTő : animating, inspiring

 *-ben : S/Z-B_N : SZóBaN; eSőBeN : in words; in rain

 ‘1’ döntött : _GY-D_NT_T : üGYDöNTőT : judge, magistrate, in accus.

 ‘1’ : _GY : üGYe : one’s case

 döntött : decided

  : _S/Z_T_ : eSeT : event

 * ‘por’-os : T_S/Z-P_R-_S : TűZPiRoS : fire-read

 

 

Tartó peres felkér pár tüzesítő szóban ügydöntőt.

Ügye esőben döntött eset: tűzpiros fal-karé’ parra (bar-nára, pej-re) térű’t.

A litigant in fear asks the judge in a pair of inspiring words.

One’s case has been decided in the rain:

the fire-read wall-slice has diverted into brown.

 

***

 


#080. MA/M He (HM 1662 [ Mu I, 16]), medallion [-->]; from Mu III 3b, angle I 17 (3.6 x 4 x 1.2 cm)

side

inscription

transnumeration

a

{görbe ‘fasz’-on ‘2’

{* dő(l)t}+ }+

{‘tű’-s }+

={‘tál’-on ‘húr’}+

{‘görbe’ F_SZ-_N ‘2’

{M08-D_T}+ ‘10’}+

{T_-_S-031}+

082={T_L-_N H_R}+

{‘húr’ ‘tál’-on}+ {‘tű’-s }+

{‘2’{* dő(l)t}+

görbe ‘fasz’-on }+

{ H_R T_L-_N}+{T_-_S-031}+

{‘10’ ‘2’{M08-D_T}+

G_RB_ F_SZ-_N }+

 

A rajzhoz kétség nem férhet: a görbe faszon ‘2’ dőlt íV és ‘10’, ebben a sorrendben.

A tűk egy 031 R-t képeznek, tű-s R.

A tálon egy húr látható.

There is no doubt about the picture: on a bent dick (görbe faszon) there is ‘2’ slanting arches (íV) and a ‘10’ in this order.

The needles make up a 031 R, tű-s R.

There is string on the bowl.

 

 görbe : G_RB_ : görbe; uGaRBa : curved, curvy, bent; on the fallow

 ‘fasz’-on ‘2’  : F_SZ-_N-K_T : Fa-SZáNKóT : wooden sled/gambo, in accus.

 * dő(l)t * : _V-D_T T_S/Z : VéDeTTé TeSZ : makes it protected

 ‘tű’-s  : T_-_S-R : uTaSRa; üTéSRe : for passenger; on hitting

 ={‘tál’-on ‘húr}+  : T_L-_N H_R : TéLeN; HóRa : in winter; on snow

 ‘húr’ ‘tál’-on : H_R-T_L-_N : HiRTeLeN : sudden

 * : T_S/Z : TűZ : fire

 ‘2’ * dő(l)t : K_T-_V-D_T : KiTeVőDöTT : has been put outside

 ‘fasz’-on : F_SZ-_N : FőZNi : to cook

 

Görbe fa-szánkót védetté tesz utasra, télen hóra.

Hirtelen ütésre tűz kitevődött ugarba főzni.

He makes a curvy wooden sled for the passenger safe in winter on the snow.

On a sudden hit the fire has been put out onto the fallow, for cooking.

 

***

 

#005. KN Ha (AM 1910.207 = HMs <175> [SM I, P75]), Crescent, impressed ([3.1] x 1.6 x 0.9 cm)

 

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions (H) (CMS II 8.63 [#159]; CMS II 8.62 [#160])

 

b

vacat

vacat

g

] [   ><

]047-092[   ><

d

vacat

vacat

 

Comments
g: CHIC: 092 over an erasure; probably ]•[; ]147-092-•[. JGY: The preserved signgroup is a hapax legomenon; as the only inscribed signgroup, it should be a heading.
a2: #160: CHIC reads ]* ]028-020-041, a hapax legomenon. The four-sided prism #303 carries X X 062-020-028 (#303.a), which supports a retrograde reading here. On another face of this seal appears 044-049 KO-RO3 (#303.d), a transaction term (? Linear A KU-RO, "balance," "total," "paid"), which parallels the other impression on this crescent.

Instead of going into the not normal at all ‘normalization’ and ‘line reordering’ let us read the picture as it is, not as “we” would prefere it to be:

 

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions (H) (CMS II 8.63 [#159]; CMS II 8.62 [#160])

 

b

vacat

vacat

g

{+}{‘1’-en}+

ŕ{ ‘1’-en}+ {+}

{047+047} {‘1’-_N 092}+

{092-‘1’-_N}+ {047+047}

d

vacat

vacat

 

A 047 T (tőr/tűr)-nek csak itt van két füle, minden más előfordulásában egyfülű (#018, #020, #032, #043, … #126, #166, #176, … #312), követ­kezés képpen ez itt egy ligatura, két T összeírva, nagyon ötletesen, de főleg hely-spóroló módon.

A 092 L alatti vonal (‘1’) nem kétséges: L az ‘1’-en van rajta!

The 047 T has two ears only here, in any other occurrence it has only one ear (see #018, #020, #032, #043, … #126, #166, #176, … #312), so this one is a ligature of two T-s, a very resourcefully, but more importantly, saving space.

There is a line (‘1’) under 092 L, no doubt: the L is on ‘1’.

 

 +‘1’-en : T-T-_GY-_N-L :

TáToGóN éL, szájtátin, másokon élősködve él : s/he lives gapingly, sponging off on others

  ‘1’-en + : L-_GY-_N T-T : LeGYeN TáTé : let him be a gawk

 

Tátogón él, legyen Táté.

S/he lives gapingly, let him be Gawk.

 

*


#159 KN Imp Cres: CMS II 8.63 on AM/<HM> 1910.207/<175> (crescent, #005), along

with #160 (made by another face of the same prism?)

impression

transnumeration

]{  -sor-ok-ban

alá *}+

{{-ek -on}+ ül}+

]{M08 -S_R-_K-B_N

044 _L_ ‘10’}+

{{M08-_K 049-_N}+ _L}+

 

A sérülés ellenére is az M08 íV-ek sora, a 044 éG két oldalán jól kivehető, az éG ezekben a sorokban van és alá egy ‘10’-es pont került. A 049 áR két gombocskája feletti íVek nem csak díszítés, ezek az ülő áR-on vannak.

 

Visszafelé olvasva: T_S/Z fölött éG.

Despite the damage, the rows of M08 íVek (ar­ches) on both sides of 044 éG is well discernib­le, the éG is between these rows (sorokban) and under it is ‘10’. The arches (íVek) above the knobs 0f 049 áR are not only decorations; they are on (-on) the áR, which is sitting.

In backwards reading: éG is above (fölött) T_S/Z.

 

 * ‘sor’-ok-ban : _V-S_R-_K-B_N : VáSáRoKBaN : in fairs, in Sunday markets

 alá * : _G-_L_-T_S/Z : üGYeLeTeS : on duty

 *-ek -on ül : _V-_K-_R-_N _L :

VaKáRúNá’; áLL, dugárúnál : at/for goods sold under the counter; stands

 ül * : _L-T_S/Z : LáTáS : sight

 fölött : F_L_T : FöLöTTe : extremly

  : _G-_V : GYaVú', javul : improves

 ‘sor’-ok-ban : S_R-_K-B_N : SaRoKBaN : in corners, nooks

 

Vásárokban ügyeletes vakárúná’ áll.

 

Vakárúná’ látás fölötte gyavú’ sarokban.

In Sunday markets, s/he on duty stands at goods sold under the counter.

At under the counter goods the sight extremly improves in nooks.

 

*


#160 KN Imp Cres: CMS II 8.62 on AM/<HM> 1910.207/<175> (crescent, #005), along

with #159 (made by another face of the same prism?)

impression

transnumeration

]{{‘2’-es-ek-ben ‘kanál’}+ ér *-t és -et}+

** 

]{{‘2’-_K-B_N K_N_L}+

_R ‘10’-_T _S M07-_T}+ ‘20’ 041

 

A kanál két kettes között van: kettesekben! és ez a kanál érint egy pontot (‘10’), és M07 íVeK-et.

The spoon (kanál) is between two ‘2’-s  (kettesekben)! The spoon touches (ér) a dot (‘10’) and (és) M07 íVeK.

 

 ‘2’-es-ek-ben : K_T-_S-_K-B_N : KéTeSeKBeN : in doubtfuls

 ‘kanál’ : K_N_L-_N : KíNáL : offer, bid, tender

 ér *-t : _R-T_S/Z-T : (meg)éRTéST : understanding, goodwill, in accus.

 és : and

 *-t : _V_K-_T : eVőKeT, evőeszközöket és étkeket : feeding, in accus.

 ** : H_S/Z-V : HáZáVa’ : within his/her house

 

]kétesekben kínál (meg)értést és evőket házában.

]to doubtfuls s/he offers goodwill and feeding within his/her house.

 

A #005 agyag gombócon levő mindhárom szövegrész ugyanarról a fogalomkörről szól: az irnokot nem javítani kell, hanem írását figyelmesen elolvasni. Ennyi.

All three texts parts on the #005 cresent are talking about the same conceptual class: no need to correct the scribe, just read him/her carefully. That’s it.

 

***

 

#109. MA/P Hf (HM 1385 [ÉM, H. 14]), lame with 2 faces [-->] (2.6 x [6.1] x 0.9 cm)


As on the lame completed by MM

side

inscription

transnumeration

a

 {| -tú’}+

={  ‘takaró’-ban}+[

019-034 {M16-T_}+

{002 026-T_K_R_-B_N}+ [

b

{++}[

{‘10’+171+036}-092[

 

a. Az M16 | VoNaL-tól balra egy férfi, 002 F/VéR látható 026  P-takaróban.

 

b. A ‘10’-es pont és a 171 TaRaJ alkot itt ligatúrát a 036 S/Z, Sátorral.

a. Left from (-tól) the M16 | VoNaL (line) a man, 002 F/VéR is covered in 026 P blanket (P-takaróban).

b. Here a dot (‘10’) and the 171 TaRaJ composes a ligature with 036 S/Z.

 

   : _S/Z-T : eSőT : rain,  in accus.

 | -tú’ : V_N_L-T_ : VoNúLóTú’, vonuló felhőktől : from moving clouds

  ‘takaró’-ban : F/V_R P-T_ K_R_-B_N : VáR; PaTaK-áRBaN : wait, expect; in a stream of flood

 *++ : T_S/Z-T_R_J-S/Z-L : TűZ-TeReLő (J>L); SZéL : fire-driving; wind

 

Esőt vonulótú’ vár patak-árban […

 

Tűz-terelő szél […

S/he expects rain from the moving clouds in a stream of flood […

Fire-driving wind […

 

***

#008. KN Ha (HMs 184 [SM I, P55]), Crescent, impressed ([2.9] x 1.3 x [0.6] cm)

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions (one not H [interlocking C-spirals] & one ?)

b

vacat

vacat

g

X  [

X 028-038-032[

d

deest

deest

 

a. A lenyomatokról sem fénykép, sem facsimile nem áll rendelkezésemre.

There is neither a photograph, nor a facsimile on my disposal.

 

  : K-J/L-R_SZ : KiJáRáS; KaLLó-RéSZ : going out; share for hammering broad-cloth

 

***

 

#013. KN Ha (HMs 206 [SM I, P63]), Crescent, impressed (3.6 x 1.5 x 0.7 cm)

as on the crescent

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions (CMS II 8.71 [#167, also on crescent #015] & CMS II 8.89 [#124])

b

vacat

vacat

g

X |   X {-en * }+[

X M08-062 M12-056 M16 X {044-_N ‘10’}+[

d

vacat

vacat

 

 * : _V-N : VaN : is

 * : R_M-_G/_K : ReMeK : splendid, superb

 | : V_N_L : VoNaL : line

 -en *  : _G-_N-T_S/Z : eGYeNíTéS : equalize

 

#013

Van remek (hajó/árú)vonal egyenítés[

There is a splendid (ship/trade)line equalizer[

#167

Árú fordulóra.

Merchandise for the return trip.

#124

Minta mentő-gálya.

Mentő-gálya minta.

Model rescue galley.

Rescue-galley model.

 

A három szöveg közötti összefüggést nem nehéz belátni. Természetesen, J. Younger átírja (normalizálja!?) és hosszan bizony­gatja, hogy könyvelési dokumentumról van szó.

It is not too hard to see the connection between the three texts. Of course, J. Younger does rewrite it (he normalizes it!?) and he proves repeatedly that the texts are bookkeeping documents.

 

***

 

#016. KN Ha (HMs 170 [SM I, P53]), Crescent, impressed (4.2 x 1.7 x 1.1 cm)

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions of the same sealface (not H: KSPI H2 papyrus flower) (CMS II 8.49)

b

X {|-ak-ban ‘2’ ‘1’ alá fekve}+

{‘2’ -nak dűlőn}+

*{‘2’ -nak dűlőn}+

{‘1’ ‘2’ fölé fekve |-ak-ban }+

X {M16-_K-B_N ‘2’ ‘1’ _L_ fekve}+

{‘2’ 019 –N_K D_L_N}+

{‘2’ 019 –N_K D_L_N}+

{‘1’ ‘2’ F_L_ fekve M16-_K-B_N}+

g

{ ‘guta’-s}+

*{‘guta’-s }+

{016-049-056 G_T_-_S}+

{G_T_-_S 056-049-016}+

 

a. Az említett lenyomatok, sajnos, nem állnak a rendelkezésemre.

b. Az M16 | VoNaL-ak-ban (a két vonal között) ‘2’ ‘1’ alá fekve látható, egy újabb ‘2’-es a 019 áSZok-nak dűlőn.

g. A CSiKoR-t a guta rázza, attól vibrálnak a vonalai, bizony ez maga a fogCSiKoRGaTás!

a. Unfortunatelly, the mentioned impressions are not on my disposal.

b. between the two M16 | VoNaL (line) is a ‘2’ lies under a ‘1’ (see the enlarged part), and another ‘2’ leaning against the 019 áSZok (gantry).

g. The vibrating lines of CSiKoR are shaked by stroke/fit (guta), this is the root in grinding of the teeth (fogcsikorgatás).

 

 |-ak-ban : V_N_L-_K-B_N : VéNüLőKBeN : in aging people

 ‘2’ : K_T : KiT : whom

 ‘1’ alá : _GY-_L_ : áGGYaL : with bed

 fekve : laying

 ‘2’ -nek : K_T-_S/Z-N_K : KiTeSZNeK; KöTéSNeK : they put sg out; bandage’s

 dűlőn : D_L_N : oDáLóN, (el)odázón; ó’DaLáN : letting sg lie over; on its side

 ‘guta’-s : CS-_K-_R G_T_-_S : (fog)CSiKoRGaTáSSa' : with grinding one’s teeth

 ‘guta’-s  : G_T_-_S _R-_G-CS : GiTTeS RaGaCS : putty-like paste

 ‘1’ ‘’2’ : _GY-K_T_ : áGYaKTú’ : from beds

 fölé fekve : F_L_-fekve : FöLFeKVe : become bedsored

 

… vénülőkben, kit ággyal,  fekve kitesznek odálón, csikorgatássa’.

 

Gittes ragacs kötésnek ó’dalán ágyaktú’ fölfekve vénülőkben …

… in aging people, put out with bed, let to lie over, with grinding their teeth.

Putty-like paste on the sides of bandages from beds, bedsore in aging people…

 

***

 

#017. KN Ha (HMs 173 [SM I, P52]), Crescent, impressed ([4.2] x 1.8 x 1.3 cm)
on crescent

 

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions (CMS II 8.45, 47)

 

b

*153

g

X

X 059-054-031

d

vacat

vacat

 

Comments
JGY: a: the two seal impressions depict a star (a1) and a rayed circle (a2), perhaps both being variants

 of 005, an abbreviation for <> <044->005 (for the duplication, see #018a & g);

a similar seal impressed #004.

 

a. Csillag, régiesen húgy és Nap (sugras kör).

Star (húgy, csillag) and Sun (nap), the rayed circle.

 

  : H_L_S+T : HaLaSZT : postpone, delay, defer

  : G_M-K_R_S_-R : GYáM-KeReSőRe : for seeking after a guardian

 húgy : H_GY : HaGY : leave, allow

 Nap : N_P : NaP : day, Sun

 

Halaszt: gyám-keresőre hagy x nap(ot).

It’s postponed: s/he allows x days to look for a guardian.

 

***

 

#158 KN Imp Cres: CMS II 8.65 on HMs 174 (crescent, #018), along with #140

impression

transnumeration

X {dől }+  

{fekve}+ { le}+ 

* { le}+ {fekve}+

 {dől }+

X {D_L-044}+ M06

{062 fekve}+ {M04 Le}+

{M04 Le}+ {062 fekve}+

M06 {D_L-044}+

 

A 044 éG dől balra, a 062 Nő képjel fekve, az M04 SZeM  le írányul.

The 044 éG leans (dől) to the left, the 062 Nő hiero is lying (fekve), the M04 SZeM (eye) oriented downwards.

 

 dől    : D_L-_G-S/Z : DoLGoS : hardworking, diligent, active

  : N_ :: woman, female

 fekve : lying

 * le : SZ_M-L_ : SZáMoL : counts

 * le : SZ_M-L_-N : SZáMoLNi : to count

 * : S/Z : iS : also

 dől  : D_L-_G : DoLoG : work

 

Dolgos nő fekve számol (pihenés közben az agya dolgozik).

Számolni fekve is dolog.

A diligent woman counts while lying (when idlesse, her brain works).

Counting while lying is also work.

 

Ez a szöveg, a #140-nel együtt a #018 agyag gombócon található:

This text, together with #140, is on the #018 nodule.

 

#018

Közös egyesít – buta igézet!

Tűz ég többé’, sütő ég közösé’.

Common unite – it’s just a silly spell!

Fire burns for many, oven burns for the common good.

#140

Személy* teszi húszban mi fegytelen.

Átlengő fa mi ház-bontássa’ eszmél.

Easy person does in her twenties uncontrollable things.

A hanging-over tree discovers itself with house-demolishing.

#158

Dolgos nő fekve számol.

Számolni fekve is dolog.

A diligent woman counts while lying.

Counting while lying is also work.

* Néhutt népnyelven így nevezik a szabad életű nőket, a kéjleányokat. Czuczor-Fogarasi

 

***

 

#021. KN Ha 176 (HMs [SM I, P62]), Crescent, impressed (2.9 x 1.6 x 1 cm)
as on the crescent

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

impression (not H: KSPI H4 = double ax) (CMS II 8.55)

b

vacat

vacat

g

X {kis }+ {kis }+

X 038-018-{K_S-049}+ {K_S-034}+

d

*153

 

 kis  : J/L-K-K_S-_R : LaKó-KoSáR : dwelling-basket

 kis  : K_S-_R : KéSeTT : delayed

  : H_L_S+T : HaLaSZT : postpone, delay, defer

 

Lakó-kosár késett. Halaszt.

Dwelling-basket was delayed. Postpone.

 

***

 

#023. KN Ha (HMs 182 [SM I, P60]), Crescent, impressed (3.2 x 1.6 x 0.8 cm)
as on the crescent

 

side

inscription/seal impression

transnumeration

a

2 impressions of the same sealface (CMS II 8.86 [#141])

b

vacat

vacat

g

X { ‘út’-on}+ { dől}+

*{dől }+ { ‘út’-on}+

X {042 _T-_N}+ {029 D_L}+

{D_L 029}+ {042 _T-_N}+

d

*{+ }

*{+ }

{023+061}

{061+023}

 

A 042 A(z) itt mint mutatószó szerepel egy úton, azaz út felett, a 029 M láthatóan dől, a 023 T (tulipán) szára pedig 061 uSZíTó ostor.

The 042 A(z), here as a demonstrative particle is drawn ontop (-on) a road (út), the 029 M is demonstratively leaning, and the stalk of the 023 T (tulip) is a 061 _S/Z_T_

 

  : A/E/O/U(z) : Ez/Az : this/that

 ‘út’-on : _T-_N : úToN : on way/road

  dől : M-D_L : MóDDaL : with measure

  : T-_S/Z_T_ : uTaSíT : instruct/direct/order/tell

  : _S/Z_T_-T : SöTéT : dark

 dől  : D_L-M : DöLeM (lásd: kell-em, jell-em, szell-em), DiLeMMa : dilemma

 

#141

Tarts elvet ér, arany évek sora szoru(l)t évet, árként óvi során.

 

Vásáron kantár-szárat vétő érvek szerrén lovat se tart.

Reserve is worth of a principle, the row of golden years protects the tightening year by the flood like row (of good years).

In market/fair, who muddles up the reins, by a multitude of arguments, neither keeps the horse.

#023

Ez úton móddal utasít.

Sötét dölem/dilemma az úton.

This way it instructs with measure.

Dark dilemma on the way.

 

***

 

#142 KN Imp Cres: CMS II 8.75 on HMs 191 (crescent, #024)

impression

transnumeration

 0

018-039-M04 0

 : K-P-SZ_M : KaPu-SZáM : (house)gate number

 

***

 

#085. MA/M Hf (HMs 1680 [ Mu I, 7]), lame with 2 faces [pierced from a->b];

 from Mu between I 10 and III 15 (2.4 x 7.3 x 0.8 cm)

inscription

transnumeration

 ><

068-061

  : T_R_T_-_S/Z_T_ : TaRTóSíTó : preservative

  : _S/Z_T_-T_R_T_ : SZiTa-TaRTó: holder for sieves

 

***

 

#164+#176 KN: HMs 185, Imp Cres/Doc, is impressed with #164 (CMS II 8.79)

and #176 (CMS II 8.66). #164, by itself, also impressed HMs 195 (1SRN, document sealing).


 

#164.

impression

transnumeration

{ ül}+

{'1' -ek-et ‘ível át’}+

*{‘ível át’ -ek-et ‘1’}+

{ ül}+

038-{049-_L}+ 018

{‘1’ 044-_K-_T _V_L-_T}+

{_V_L-_T 044-_K-_T ‘1’}+

018 {049-_L}+ 038

 

Elégé szembetűnő a 049 áR ülő helyzete. A 044 eG-ek-et átívelő egyes (‘1’) szerepe egyértelmű.

The siting (ül) position of 049 áR is quite stricking. The ‘1’ is bridging over (átível) the two 044  eG-s.

 

  ül : J/L-_R-_L : JáRuLó : assenting, consenting, agreeing

 '1' : K-_GY : KeGYe : grace, kindness, goodwill

 -ek-et : _G-_K-_T : üGYeKeT : matters, cases, affairs, in accus.

 ‘ível át’ : _V_L-_T : aVuLíT (avultá, avittá tesz); aVuLT : makes it obsolete; obsolete

 ‘1’ : _GY : íGY : this way

  ül  : K-_R-_L J/L : KeRüL eL : bypasses

 

Járuló kegye ügyeket avulít.

 

Avult ügyeket így kerül el.

The goodwill of the consenting party makes affairs obsolete.

One bypasses the obsolete cases this way.

 

*

#176.

impression

transnumeration

X {-en  s

ér -t -ok-ban}+

X {019-_N M11 S

_R 047-T M11-_K_-B_N}+

* {-ok-ban is

ér -t  -en}+

{ M11-_K_-B_N _S

_R 047-_T M11-019-N}+

 

Az M11  HáLó szorosan rátapad, rajta van a 019 S/Z-en, és éri a 047 T-t, amely hálókban van, két háló közében.

The M11 HáLó (net) is on (-en) 019 S/Z, tightly adheres to it, and 047 T is touched (ér) by it and is inbetween (-ban) the nets.

 

 -en  : _S/Z _N : aSSZoNY : woman

 * : H_L_ : HáLa gratitude

s ér -t : S-_R-T-_T : SéRTeT; SűRű TóT (tavat) : makes demage; dense lake, in accus.

 -ok-ban : H_L_-_K B_N : HaLLóKBaN; HaLaKBaN : in hearing people; in fish

 * -en : H_L_-S/Z-_N : HaLáSSZoN : do fish


 

Asszony-hála sértet hallókban.

 

Halakban sűrű tót halásszon!

Blessing of woman may demage hearing people.

Do fish in lake dence with fish!

 

***

 

#137 SAM Imp DoN: CMS VS 1B 327 on Sam. M MB/EE 769 (nodulus, DoN)

impression

transnumeration

{‘16’ ‘fokozat’

‘keret’-en kívü(l)}+

{ferde ‘sáv’-ok-ka(l)

-pár-ok között}+

{‘16’ F_K_Z_T

K_R_T_N K_V_(L) }+

019 { F_RD_ S_V-_K-K_(L) 042

M08-párok között}+

 

A facsimilen jól látszik, hogy a ferde sávokkal díszített 042 A/E/O/U íVpárokban nyugszik és e kép keretén kivül egy 16 fokú fokozat látható.

On the facsimile it is well visible, that the oblique­ly striped (ferde sávokkal) 042 A/E/O/U is on arches (íveken) and outside the frame (kereten kívül) there are 16 grades (fok) of a scale.

 

 ‘16’ ‘fokozat’: TiZeNHaT F_K_Z_T : TüZöN HőT FoKoZóT: on fire heat heightener, raiser, in accus.

 kereten kívü(l) : K_R_T_N K_V_(L) : KeRíTeNi KőVe’ : to fence with stone

  : _S/Z : éSZ : reason, mind, brain

 ferde : F_RD_ : FáRaD : take the trouble (to do sg)

 sávokka(l) : S_V_K_(L) : SZaVaKKa’ : with words

  * : A/E/O/U-_V : Az; óV, véd : that; defends/guards

 párok : pairs

 között : between

 

Tűzön hőt fokozót keriteni kőve’, ész fárad szavakka’, az óv párok között.

On fire, fencing the heat-heightener with stone, reason takes the trouble with words, that guards between pairs.

 

Ugyanez visszafelé:

The same backwards:

 

impression

transnumeration

{*-pár-ok között

ferde ‘sáv’-ok-ka(l) }+

{‘keret’-en kívü(l) ‘16’ ‘fokozat’}+

{ M08-párok között

F_RD_ S_V-_K-K_(L) 042}+ 019

{ K_R_T_N K_V_(L) ‘16’ F_K_Z_T}+

 

 *-pár-ok : _V-P_R-_K : ViPeRáK : vipers/adders

 kereten : K_R_T_N : KáRT-TeNNi : to damage

 kívü(l) ‘16’ : K_V_ T_Z_N-H_T : KöVeTéSeN, kérés közben; HaT, befolyásol : while requesting; influences

 fokozat : F_K_Z_T : FoKoZaTTa’ : by degrees

 

Viperák között fárad szavakka’az ész, kárt-tenni követésen hat fokozatta’.

Between the vipers, the brain is tired with words, to damage while requesting influences by the degrees.

 

***

 

#135 SAM Imp Round: CMS VS 1B 326 on Sam. M MB/EE 7 (roundel)

impression

transnumeration

{{ér ‘fal’-at}+

‘köröszt’ ellenű’}+

*{‘köröszt’ ellenű’

{‘fal’-at ér  }+ }+

019 {{042 _R F_L-_T}+

 K_R_S_T _L_N_}+

{ K_R_S_T _L_N_}+

{F_L-_T _R 042}+ 019}+

 

A 042  A/E/O/U a köröszttel ellenkező oldalon van, ellenül vele.

A 042  A/E/O/U falat ér. A körben egy kör-osztó van, mely cikkekre osztja a kört. Hasonulással a KöR-oSZTó KöRöSZT lesz, germánosan kereszt!

 

The 042  A/E/O/U and the cross are on the  opposite side of the wall.

The 042  A/E/O/U touches (ér) a wall (fal). In the circle (kör) is a divider (osztó) which divides the circle into sectors. By the rules of word forming in Hungarian the kör-osztó becomes köröszt, kereszt in Germanized form, thus the CRoSS originally is a circle divider.

 

A kereszt görög eredetű szó, mely német kitérővel a szlávból került ‘barbár’ őseinkhez, mondják szolgalelkű, Habsburg-dinoszaurusz nyalvászaink. És a valóság milyen prózai: egy igazi bőgatyás szóösszetétel! Hát nem kiábrándító? A kereszténység névadó szava egy összetett magyar szó!

(Malaszt: mál/é (édesség) + osztó, am. útravalóul osztott mézes ital!)

 

  : _S/Z : éSZ : brain

 ér : A/E/O/U-_R : ÚRé : belonging to the Lord/master

 ‘fal’-at : F_L-_T : FeLeTT; FaLaT : above; wall, in accus.

 ‘köröszt’/’kör-osztó’ : K_R_S_T : KáRoSíTó : damaging

 ellenű’ :_L_N_ : LeNNe; eLLeN : would be; against

 ér : _R : éR : is worth

  : Az : Az : the

 

Ész úré felett károsító lenne. (Nem ajánlatos az úrnál okosabb lenni!)

Károsító ellen falat ér az ész.

A brain superior to the master’s would be damaging. (Don’t be smarter than your boss!)

Against damaging the brain is worth a wall.

 

***


 

#225 CR (?) S: CMS XII 93 (3APr of red & burnt agate)

 

Comments CMS: "Quasi hieroglyphs".

side

inscription

transnumeration

a.

{-os érint -t}+

*{ érint -t -os }+

{091-_S 011 _R_NT-009-_T}+ 068

068 {_R_NT 009-_T 091-_S 011}+

b.

{‘4’  fed el alá-való -ök-et}+

*{alá-való -ök-et ‘4’fed el }+

{‘4’ 073 F_D _L _L_-V_L_ 073-_K-_T}+

{_L_-V_L_ 073-_K-_T ‘4’ 073 F_D _L }+

c.

{{‘2’  ‘alma’-n}+ után ismétel}+

*{{‘2’  ‘alma’-n}+

előtti-t ismétel}+

{{‘2’ 073 _L T_K-_N}+ T_N _S_M_T_L}+

{{‘2’ 073 _L T_K-_N}+

_L_T_-_T _S_M_T_L}+

a. – c. – b. és/and b. – c. – a.

a. Az első jel egy ligatúra: 011 R + 091 TaRaJ mely érinti a 009 KeZeS-t. A 068 TéRíTő itt inkább teknős, vagyis TaRTály/TaRTó-halnak/békának látszik, ToRToise/TuRTle!

b. Négy 073 KöR fed el alá-való (nem átvitt értelemben!) köröket.

c. Két 073 KöR almán helyezkedik el és utána  a kép megismételve.

a. The first sign is ligature: 011 R + 091 TaRaJ, which touches (érint) the 009 KeZeS (-t, accus.) The 068 TéRíTő (directing path) here is a TuRTle/ToRToise!

b. Four 073 KöR covers (fed le) circles placed lower (alávaló) from these.

c. Two 073 KöR stands (áll) on an apple (almán) after (után) which it’s repeated (ismétel)

 

 -os  : TaRaJ-_S R : TáRoLáSRú’; ToRLáS éRi (J>L) : about storage; hit by reprisal

 érint -t : _R K_Z_S-_T : éRiNTKeZéST, értekezést : consultation, in accus.

  : T_R_T_ : TaRT; TéRíTő : hold, keep; diverting

 ‘2’ : K_T : KiT : whom

  ‘alma’-n : K_R-_L_M-_N : KéReLMéNY; KöRüLMéNY : request, plea; circumstance

 után : after

 ismétel : repeat

 ‘4’ : N_GY : NaGY : big, large

  fed el  : K_R-F_D-_L : KöR-FeDéL; KáR FeD eL : circular lid; damage/loss will cover

 alá-való : _L_-V_L_ : aLá VaLó; aLáVaLó : fit to be put under sg; rascally, lesser

-ök-et : K_R-_K-_T : KiRaKaT; KáRoKaT : shop-window, display; damages/losses, in accus.

 előttit : _L_T_T : áLTaT : delude, deceive

 érint :_R_NT : iRáNTa : regarding him

 -t : K_Z_S-_T : KöZöSTű’ : from community

 

Tárolásrú’ érintkezést tart, kit kérelmény után ismétel. Nagy körfedél alá való kirakat.

Alávaló károkat nagy kár fed, kit körülmény áltat ismétel, térítő iránta: közöstű’ torlás éri.

S/he keeps consultation about storage, what after request repeats. Large display fit to be put under a circular lid.

Lesser damages are covered with big damage, what he repeats deceived by circumstance, diversion regarding him is the reprisal from community.

 

***


#226 LASITHI S: AM 1910.233 (CS no. ?; 3APr of white steatite)

side

inscription

transnumeration

a.

{ ‘1’-ek-ben}+

*{ ‘1’-ek-ben}+

{044 ‘1’-_K-B_N}+ 049

049 {044 ‘1’-_K-B_N}+

b.

{( ‘pár’-ban) }+

*{ (‘pár’ -ban)}+

{(062-P_R-B_N) M05}+

{M05 (P_R 062-B_N)}+

c.

{ ‘1’-en tükrözőn}+

{‘1’-en tükrözőn }+

{050 ‘1’-_N T_K_R_Z_N}+

{‘1’-_N T_K_R_Z_N 050}+

 

a. A 044 éG képjel két vonalka közében van: ‘1’-ek-ben.

b. Az M05 TaLoN jele két 062 N alkotta párban van.

c.  Az egyik 050 T a másik tükröződése a középen levő ‘1’-en.

a. The 044 _G hiero is between two strokes: ‘1’-ek-ben.

b. M05 T_L_N is between a pair (pár-ban) made up of the two 062 N.

c. One of the 050 T hieros is mirrored by (tükrözőn) the ‘1’ sign in the middle.

 

  : _G : áGY : bed

 ‘1’-ek-ben : _GY-_K-B_N : üGYeKBeN : in (court) cases

  : _R : úR/i : Lord. master

  ‘pár’-ban : N-P_R-B_N : Nő-PeRBeN : in (court) case with woman

 * : T_L_N : TaLáN : maybe

  ‘1’-en : T-GY-_N : TuGGYoN, tudjon : should be capable

 ‘tükrözőn’ : T_K_R_Z_N_ :  TaKaRóZNi; TeKeRőZNi : to cover; to twist

 ‘1’-en : _GY-_N : áGYoN : on bed

 * : T-T_L_N : TéTLeNű’ : inactivly, idle

 ‘pár’ -ban : P_R-N-B_N : PáRNáBaN : in cushion

 ‘1’-ek-ben : _G-_GY-_K-B_N : GőGöK/GeGYéK (kegyek) BűNe : sin of arrogance/patronage

 

Ágy-ügyekben úr nő-perben talán tuggyon takarózni.

Ágyon tekerőzni tétlenű’ párnában úri gőgök/gegyék bűne.

Master in bad cases should be capable to cover in case with a woman.

Twisting inactively on bed in cushion is the sin of arrogance/patronage.

 

 

***

#052. KN Hh (HM 1293 [SM I, P105]), bar with 4 faces (pierced end missing) (1.8 x [5.4] x 1.8 cm)

Megnevezetlen számok sora ritkán fordul elő, egyesek a tízesek előtt ugyancsak furcsaság lenne, arra pedig kevés a bizonyíték, hogy a vonalak egyesek és százasok is lehetnek.

A row of unnamed numbers rarely turns up, the ones before the tens in decimal system would be odd and there is very little proof that the strokes stands for both the ones and hundreds.

 

As on the bar

side

inscription

transnumeration

a

]* 60 X 40

]061 60 X 063-047-061-031 40

b

]X 290

]X 057-092-061 ’2’ ‘90’

c

]’50’ ‘60’ ‘10’

]’50’ ‘60’ ‘10’

d

] ‘7’ ‘10’

]070 ‘7’ ‘10’

 

  :K_N_T T-_S/Z_T_-R : KeNeT (pl. vaj); TéSZTáRa : spread; on/over cake/pastry/dough/batter

  : K-L-_S/Z_T_-K_T :

KeLeSZTő (kovász, élesztő, savanyító) : raisers (of dough, like leaven, yeast, souring), in accus.

 ’50’ : _TV_N : iTT VaN : here it is

 ‘60’ ‘10’ : H_TV_N T_S/Z : HaT-FoNaToS : matted cake, woven of six threads

  ‘7’ : _R H_T : éRHeTi : can touch it

 ‘10’ : T_S/Z : TűZ : fire

 

] kenet tésztára 40; ] kelesztő 290; ] itt van hat-fonatos; ] érheti tűz.

] spread for pastry 40; ] raisers 290; ] matted cake of six threads; ] fire can touch it.

 

***

 

#082. MA/M He (HM 1664 [ Mu I, 18]), medallion [-->]; from Mu III 3b,

angle I 17 (3.1 x 3.1 x 0.8 cm). MA/M Style 2

inscription

transnumeration

><

020-016-041 ><

  : B-CS-V : BúCSúVa’ : with farewell/parting

  : V CS-B : óV;  CSáB : protect/save from; temptation

Búcsúva’ óv csáb.

Parting saves from temptation.

 

***

#053. KN Hh (HM 1296 [SM I, P101]), bar with 4 faces (pierced end missing) (1.9 x [4.6] x 1.9 cm)


As on the bar corrected by MM

side

inscription

transnumeration

a

]X   ]•

]X 028-049-041-003   ]•-058-031-056

b

]X ’1’ {30 felett ‘40’}+  

X {le}+ ‘1’ 60

]X 054 ‘1’ {30 F_L_T ‘40’}+

X {L_-050}+ ‘1’ 60

c

] X  ()={-beli 20-30}+[

] X 016-057-013 {20-30 073-B_L_ [

d

]110[   ] X 170[

]*160 110[   ] X *176 170[

e

X  {-ek}+ ‘20’

X 058-002 {M08-_K}+ ‘20’

e. – a. – b. – d. – c.

b. A számok elosztása egyáltalán nem lényegtelen, az első számot CHIC és Younger 170-nek olvassa, az ‘1’-et önkényesen száznak olvasva és figyelmen kívül hagyva a ‘30’ és ‘40’ térbeli és alaki elkülö­nülését.

c. A kb. nagyon ötletes megjelenítése!

e. Az ívek ívek, nem ‘1’-esek.

b. The distribution of numbers is very important, CHIC and Younger reads the first number as 170, arbitrarily taking ‘1’ as hundred and not taking into consideration the spatial and formal separation of ‘30’ and ‘40’.

c. A very clever representation for circa!

e. The arches are arches, not ‘1’-s.

 

  : _R_NY_-V_R : eRéNY-VáRó : virtue-awaiting

 *-ek ‘20’ : _V-_K-H_S/Z : éVeKHeZ : for/to the years

  : K-_R-V J_N : KuRVa JáNY : whore girl

  : _R_NY_ R-G/K : eRéNY; RaG/ReGe/RaGYa/RáK : virtue; ending/tale/pock-mark/cancer

  : K_R_S_ : KóRoS : abnormal

 ‘1’ : _GY : üGY; úGY : case; that way

 felett : F_L_T : FeLeTTi : above

 le : L_-T : LáT : sees

 ‘40’ : N_GYV_N : NaGY VaN : big is

  : CS-K : CSaK : only, alone

  : M : Ma : today

 ()={-beli 20-30}+ : K_R-B_L_  20-30 :

KöRű’BeLű’, körülbelül 20-30 : around 20-30, circa! Lit. in(side) the circle of 20 to 30.

 

Erény-váró évekhez: ] kurva jány; ] erény rag/rege/ragya/rák. ] kóros ügy 30 feletti nagy van, lát úgy 60(-at). ] csak ma körű’belű’ 20-30. …

To the virtue awaiting years: ] whore girl; ] virtue ending/tale/pock-mark/cancer. ]abnormal case there are above 30 bigs, s/he sees 60. ] today alone circa 20-30. …

 

***

 

#090. MA/M Hf (HM 1679 [ Mu I, 6]), lame with 2 faces [pierced from b->a];

from Mu III 13, southern part (3.2 x [6.4] x 1 cm)


As on the lame  corrected by MM

side

inscription

transnumeration

a

X {‘2’ -es  }+

{-t ér ócs }+

X {‘2’ M08-_S 016-M08}+ 038

{T_R_Z/S-007}+ 051

b

7000

‘7000’

 

a. A 016 CSacsi egy összevonás: a két fül való­já­ban két M08 íV és a nyakrész is egy ív. A 007 KéS/Z szemlátomást egy elkopott csonk: ócs(ka), mely éri a 038 J/L-t.

 

b. 7000 akármilyen pénzegység sok lenne egy kosért, de ennél is komolyabb érv szól amellett, hogy a számot fonetikusan kell kezelni: a szám nincs megnevezve. 7000 mi? A számnak nem pénz- hanem hangértéke van!

a. The 016 CS is a ligature: the two ears are indeed two M08 _V-s and the neck area is also an arch. The 007 K_S/Z is obviously a wornout stub (ócs), which touches (ér) the 038 J/L.

b. 7000 in monetary unit would be too much for a ram, but there is even a stronger argument for handling the number phoneticaly: the number is unnamed. 7000 what? The number has no money value, but phonetic value!

 

 ‘2’ -es : K_T _V-_S : KéT éVeS : two years old

  -t ér ócs : CS-_V-J/L-_T _R _CS K_S/Z :

CSéVeLT (feltekert); RoCSKoS/RöCSKöS/RüCSKöS (gyúrt-, ráncolt-, tepert-szerűnek tűnő) :

 winded up, reeled up; pitted (surface), wrinkled

  : K_S : KoS : ram

 7000 : H_T_Z_R : HéT őZ/üSZő áRa : the price of seven deer/heifers

 

Két éves, csévelt, rocskos kos: hét őz/üsző ára.

Two years old, reeled up, wrinkled (horn) ram: the price of seven deer/heifers.

 

A rocskos/rücskös olvasat, ezt erősíti az előtte levő csévelt jelző is, a kos szarvára vonatkozik. Mindkét jelző a racka juhok szarvára illik: a rocskos főnévi alakban rocska, innen hasonulással a racka. Ezek szerint, a racka juhokat már legkevesebb négyezer éve tenyésztik és nevén nevezik őseink. (racka [?szb-hv] a MÉKSz szerint. A ? azt jelenti, hogy csak úgy hasraütésre, mivel ilyen szó a szerb-horvátban nincs, de a szótár célja nem a hitelesség hanem a nemzetellenesség.)

 

***

 

#258 CR S: CMS XI 13 (3APr of yellow-brown cornelian)

side

inscription

transnumeration

 a.

 

X  {{}-ban}+ {-t rúg el}+

{-ek-ben }+

{ -ek-ben}+

{elrúg -t}+ {{}-ban }+

{038 ‘20’-B_N}+ {010-062-_T R_G-_L}+

{M02-_K-B_N M05}+

{M05 M02-_K-B_N}+

{_LR_G 010-062-_T}+ {‘20’-B_N-038}+

 b.

{}{-es  faragó}+

{-es  faragó}+ {}

036-{092-M14} {031-_S ‘10’ F_R_G_}+  

{031-_S ‘10’ F_R_G_}+ {092-M14} 036

 g.

{-en }+ {}

{}{-en }+

X {044-_N-‘10’}+ {049+084}-047

047 {049+084}{044-_N-‘10’}+

 

a. A 038 aJtó rúdjának két végén egy-egy tizes  pont, ezek terében van a járom. A 010 Láb éppen egy 062 N-t rúg el. Az M05 TaLoN két M02 íZ közében van.

 

b. A 031 R töve egy tízes , melyen faragás nyoma látszik.

g. A 044 áRon egy ‘10’-es. A 049 éG-en jól látszanak a 084iNG körvonalai, ez egy ligatúra.

a. There is a dot  standig for ten on each end of the beam of 038 J, the door is between these. The 010 Leg is shuting away an 062 N sign. The M05 T_L_N is between two M02 _Z hieros.

b. The bulb of 031 R is a ten, with traces of curving

g. On 044 áR there is a ‘10’. On the 049 _G are quite visible the outlines of 084 iNG, tis is a ligature.

 

  : J/L :: good

 *-ban : H_S/Z-B_N : HáZBaN : in house

 -t : L-N-_T : LáNYT : girl, in accus.

 ‘rúg el’-ek-ben  : R_G-_L-_Z-_K- B_N T_L_N :

RiGoLYáZóK (perlekedők, házsártosak) v. RaGáLYoZóK (fertőző betegségbe ejtők); BűNTeLeN :

whimsical men or infectious men; innocent

  : S/Z-L-N_K : SZéLNeK : into the wind

 -es  faragó : R-_S T_S/Z F_R_G_ : eReSZTéSe; FRiGY, FoROG : letting someone loose/run; matrimony, turns

 -en  : _R-_N-T_S/Z : RoNTáS : spell, spoiling

   : _G-_NG-T : GYöNGíTő : weaken, enervate

  : T : iTT : here

   : _G-_NG : GYöNGe : weak

   : L-N_K : áLNoKú’ : treacherously

  : S : éS : and

 * : T_L_N : TaLáN : perhaps, may be

 *-ek-ben : _Z-_K-B_N : eZeK BűNe : the sin of those

 elrúg : _LR_G : LeRaK (G>K) : degrade

 *-ban  : H_S/Z-B_N-J/L : HúZ BűNNeL : draws with sin

 

Jó házban lányt ragályozók/rigolyázók bűntelen szélnek eresztése frigy-rontás gyöngítő.

Itt gyönge rontás eresztése forog álnokú’ és talán ezek bűne lerak lányt, húz bűnnel.

Letting people, infecting/ whimsical with girls from a good house, go with the wind, is weakening the spoiling of matrimony.

The letting of a weak spoiling is turning treacherously and perhaps the sin of those degrade the girl, draws towards sin.

 

***

 

#303 CR (?) S: CMS XII 109 (4RPr of chalcedony)


 

side

inscription

transnumeration

a.

X {-en}+

{fele-más-ek-ben}+

X 062-061 {020-061-_N}+ 063

{F_L_-M_S-028 061-_K-B_N}+

b.

{kis fölött-t ér}+

{-hez kis fölött  ér}+

{042 K_S-M08 F_L_T 054-_T _R}+ ‘10’

{061 H_Z K_S-M08 F_L_T M06 _R}+

g.

{-ek -ek-ben}+

{-ek}+ {{ }-n}+

020-M08 {M10-_K-062-_K-B_N}+

{038 M08-_K}+ {M08{031-025}-_N}+

d.

{-re ‘takarás’ hajlik}+

{dő(l)ve}+

{044-R_ T_K_R_S H_JL_K}+

{025 049-D_V_}+

a. – d. – g. – b.

a. A 020 Bogár egy 061 uSZíTó-n van. A 028 Kapocs kétségtelenül felemás és két 061-es képjel között helyezkedik el.

b. Minden képjel számít és a helyzetük is fontos! A zöldel jelzetteket CHIC kihagyta.

g. Két 062 Nő(l)-ben, vagyis között M10  SZeR-ek, a 038 aJtó pedig M08 íV-ekkel van kitöltve.

 

d. A 044 éGre takarás hajlik rá.

a. The 020 B is on an 061 _S/Z_T_. The 028 K is undoubtedly odd and is between two 061 hiero.

b. Every hieroglyph counts and their positions are also important! CHIC left out the ones marked green.

g. The space between two 062 N is filled in (-ben) with two M10  SZeR-ek (pl.), and the 038 J/L is filled with M08  _V-s.

d. A cover is bending (takarás hajlik) over (-re) 044 _G.

 

  : N-_S/Z_T_ : NőSíTő : marriage mediator

 -en : B-_S/Z_T_- _N : BiZToN : surely

  ‘fele-más’ : K_NTY F_L_ M_S : KíNá’Ta FeL MáS : offered up somebody else’s

-ek-ben : K-_S/Z_T_ -_K-B_N: KeZéT; KiBeN : hand; in whom

 -re : _G-R_ : íGéR; áGYáRa : promises; on her bed

 ‘takarás’ : T_K_R_S : TaKaRoS : smart, neat, tidy

 ‘hajlik’  : H_JL_K-T : HaJLéKoT : roof, home, in accus.

  dő(l)ve : _R-D_V_ : RáaDVa  : adding to it

  -ek -ek-ben : B-_V SZ_R-_K-N-_K B_N :

 BőVe; SZeReKNeK; BeNNE : amply, abundant; of appliances; inside

 -ek : J-_V-_K : JaVaKKa’ : with goods

 * -n : _V-R-T-_N : VáRTáN; VáRToN : while wayting for it; on wayting

  kis :Az K_S-_V : Az KéSVe : that/this delayed

 fölött : F_L_T : FeLeT : customer, party, in accus.

-t ér  : K_RS_-_T _R-T_S/Z : KáRoSíTó áRTáS : damaging act

 : _S/Z_T : SőT : moreover

 kis : K_S-_V : KiSSZíVű/KőSZíVű; KéSVe : small-hearted/stone-hearted; delayed

  ér : _S/Z _R : iS éRi : also befalls


 

Nősítő bizton kíná’ta fel más kezét, kiben ígér takaros hajlékot, ráadva bőve szereknek, benne javakka’. Vártán, az késve, felet károsító ártás, sőt kisszívű/kőszívű felet is éri.

The marriage mediator assuring offered somebody else’s hand, promising a neat home, ample appliances, goods in it. While waiting, it’s delayed, it causes loss to the party, moreover it also damages the stone-hearted side.

 

Ugyanez visszafelé:

The same backwards:

 

side

inscription

transnumeration

b.

{ ér -hez kis fölött}+

{ér -t kis fölött }+

{M06 _R 061 H_Z K_S-M08 F_L_T }+ ‘10’

{_R 054-_T K_S-M08 F_L_T 042}+

g.

{{ }-n}+ {-ek }+

{-ek-ben -ek}+

{M08{031-025}-_N}+ {M08-_K 038}+

{062-_K-B_N M10-_K}+ 020-M08

d.

{dő(l)ve}+

{hajlik ‘takarás’ -re}+

{025 049-D_V_}+

{H_JL_K T_K_R_S 044-R_}+

a.

{fele-más-ek-ben}+

 {-en }+

{F_L_-M_S-028 061-_K-B_N}+

063 {020-061-_N}+ 061 062

 

 * ér -hez : S/Z-_R-_S/_T_ H_Z : SoRSoT HúZ : draws lots

 fölött  : F_L_T-T_S/Z : FoLYTaTáS : continuation

 ér : _R : áRa : price of it

 -t : K_RS_-_T : KáRoSíT : damages

  : A/Az : Is : also

 *-ek : _V-_K : éVeK : years

 -ek-ben : J/L-N-_K B_N : JöNNeK; BeNNe : they are coming; inside

 *-ek : SZ_R-_K : SéReK, sérelmek : injury, grievance

  : B-_V : BőVe. bősége : its plenty

 dő(l)ve : T-_R-D_V_ : TéRDe’Ve : kneeling

 hajlik : bends, arches

 fele-más : F_L_-M_S-K : FoLYaMáSoK : regular flows

 -ek-ben : _S/Z_T_-_K-B_N : SZiToKBaN : in curse/swear-words

  : K_NTY : KíNTú’ : from torment

 -en  : _S/Z_T_-_N-B : SuTToNBa : on the sly, stealthily

  : _S/Z_T_ : űZöTT : chasen, hunted

  : N :: woman


 

Sorsot húz késve, folytatás ára: károsít kisszívű/kőszívű felet is, várton évek jönnek, benne sérek bőve, térde’ve hajlik takaros ágyára, folyamások szitokban, kíntú’suttonba űzött nő.

She draws her lots late, the price of continuation is that it also damages the stone-hearted party, in waiting years will come with plenty of grievances, she bends over her tidy bed, in a constant flow of cursing, a woman stealthily hunted by torment.

 

***

 

#083. MA/M He (HM 1665 [ Mu I, 19]), medallion [<--]; from Mu III 3b,

angle I 17 (3.1 x 3.3 x 0.4 cm). MA/M Style 5

inscription

transnumeration

={029 M + 025 T}

{le { + } ><

{{  le}+ { le}+}><

030={029+025}

{L_ {029+025}-034 ><

{{029 L_}+ {025 L_}+}-034><

A ligatura vagy együtt, vagy külön-külön irányul le. Mindkét irányba olvasandó szöveg.

The ligature orinted downwards either as a whole, or separatelly. The text is read in both directions.

 

 le     : L_ M-T-T : éLő; Mú’TaT, múltat : living; past, in accus. :

 le : T-M+T L_ : TeMeT eL : bury

  le le  : M-L_ T-L_ T : MúLóT; éLeT : passing, in accus.; life

  le  le : T-T-L_ M-L_ : TeTTeL; eMeL : with action; lift

 

Élő mú’tat temet el.

The living buries the past.

Múlót élet tettel emel.

Life lifts the passing with action.

 

***

 


 

#120. MA/P Hi 02 (HM 1379 [ÉM, H. 27]), tablet ([5.3] x 3.1 x 1.9 cm)

 

 

As on the tablet corrected by MM

r.A

 ‘1’[

073-049-013 ‘1’-050[

r.B

*[

038-031-025-073[

l. i.

{‘1’ ‘2’- }+

{‘1’ ‘2’-M08-014}+ 

v.A

X  ér-et

   |

M08 _R 008-_T

019-013   |    

v.B

{le}+|

050-057 {041 L_}+ |

v.A-B

   ?        300

     ?           300

 

Az 1.i. oldal 014 aS/Z képjele kissé módosított: egy ‘1’-es és 2 M08  íV a fülek helyén.

The dunky, 014 aS/Z hiero on 1.i. is modified: a ‘1’ and 2 M08  _V is aded as it ears.

 

  : K_R-_R-M : KáRöRöM : malicious joy

 ‘1’[ : _GY-T[ : aGYaT[lan, esztelen : foolish, mad

  : J/L-R : JáR : it comes with

  : T-K_R : TaKaRó : blanket, bedspread

 ‘1’ ‘2’- : _GY K_T-_V-_S : áGY-KiTeVéS : puting out bed

 * ér-t  : _V-_R T_NY_R-_T : eVőRe TáNYéRT : plate for eating

   : S/Z-M : SeM : not

  le : T-K V-L_ : aTTaK VeLe : did give with it

 

Káröröm agyat[lan… Jár takaró[… Ágy-kitevés. Evőre tányert sem attak vele […

Malicious joy is mad[… Blanket comes with it[… Bed putting out. They didn’t give with it plate for eating […

 

Mellár Mihály



  
    Nyomtatható változat    Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerkesztő: webmester
Dátum:2011.08.25.
Olvasás: 1048

<<< Előző cikkKövetkező cikk >>>
 
    

  
 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
    

  
 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.
Ne feledd: azok a szavak, amelyekkel minősítesz valakit, többet mondanak rólad, mint akiről beszélsz!
Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)

Extra mosolyok:
(Egérrel megfogva behelyezhetőek a szövegbe.)

Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Kedves Hozzászóló!
Írd be ide a fenti képen látható kódot.
(ha bizonytalan vagy a kód olvasásában, a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat)




 
    


A szkíta nyelv feltámad mint szkíta-hun-magyar.

(Mellár)



Generálás ideje: 0.05 mp 
 KEZDŐLAPRA
 TÁRSOLDALAK
 VENDÉGKÖNYV

Keresés a honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció

A szkíta nyelv feltámad mint szkíta-hun-magyar.

(Mellár)


Kréta képírása magyar!

A képírások olvasása nem kíván magasabb műveltséget, mint bármilyen más írás olvasása. Természetesen van néhány elsajátítandó alapelv és szabály, de ezek egyszerű szabályok. az írás nem úgy vette kezdetét, hogy egy szuper-intelligens ős vagy ősakadémia nekiült és megalkotta az írást, megrajzolta a betűket és meghatározta hangértéküket. Nem, a dolog nem így történt. A velünk született rajzolási/ábrázolási hajlamot - azt hogy a hasonlóság alapján felismerjük a lerajzolt tárgyakat - a népi leleményesség egészítette ki a hasonló hangzással. Ez az írás-olvasás lényege: hasonló alakúsággal képileg megjeleníteni hasonló hangzású szavakat. A képírás szervesen épül a beszédre, egymást kiegészítik, modellezik és alakítják: a magyar nyelv tana a képírásban gyökerezik (még megírásra vár). Annyira természetes a kép és a hang kapcsolata, hogy a csoda az lett volna, ha a magyar nép nem fedezi fel és teszi közkincsé a képírást. Megtette és meg is lakolt érte. Ezer éve küzd ellenünk, és e képességünk megsemmisítésén Európa és a komprádor magyar értelmiség. A magyar az egyedüli nép aki "megtéríttetésekor" nem írást kapott, hanem írásától megfosztatott.

Ezt az ősi, letagadott írásbeliséget kapja most vissza az, aki itt belép!

A Krétai Képírás szerves írás, melynek szövegeit az írás tudói úgy szerkesztették meg, hogy a képi elemek hangos kimondásával az írások üzenetét mindenki (a nem írástudó is) megértse. Ez tehát egy képi elemekkel lejegyzett, a képrejtvényhez hasonló, szigorúan fonetikus írásmód. Az olvasás a képjelek és a képragok felismerése és nevük hangos kimondása az esetleg szükséges hangváltással.

A fentiekből következik, hogy a szöveg csak a képírás eredeti nyelvén olvasható.

A kép leolvasásának van egy természetes útja: az adott kezdőponttól sorba vesszük a képelemeket, vagyis egy ésszerű útvonalat követünk (minden más káosz) és ezzel a szerves sorrenddel már meg is határoztuk a képírás (hieroglif írás) nyelvét. Az indoeurópai nyelvek tele vannak hurkákkal: (púp) hát-on - (hunch) on back, az angol szövegben vissza kell fordulni a hát elé, hogy a szó mondatbeli szerepét meghatározzuk. Ezek a hurkák a képírást olvashatatlanná tennék. A magyar nyelv egyenes irányú, lineáris, melyben mindig az utolsó szó vagy rag határozza meg az előtte elmondottak mondatbeli szerepét (lásd Varga András nyelvtanát!).

A magyar nyelv 'egyenes' beszéd, képírásra egyedüli alkalmas, tehát nem csak valami csoda folytán, hanem ésszerűségi alapon is: a Krétai Képírás nyelve a magyar!

Nyelvünk és a képírás szerves összefonottságát a XVII. századi, énlakai kazetta-festő mester még biztosan ismerte. Habár lehetett ő az utolsó írástudó, szerencsére képírást olvasni ma is tud mindenki, - aki akar.


Az angol nyelvű honlapomon a krétai
Lineáris A
feldolgozása kétnyelvű.




Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek


  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Eltévedt időszámítás
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Meglátások
  Eurochess
  Hevessakk
  Agriasakk
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Kitalált a kitalált középkor az...
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Tomory Gábor Néptánciskola
  Borostyán Néptáncegyüttes
  Csibészke Néptáncegyüttes
  Mákvirág Néptáncegyüttes
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix

Te vagy itt a(z)
71298
látogató!
Ma  144,
ebben a hónapban
3559 látogató volt.
Jelenleg
1 regisztrált tag
és 31 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 71298 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:6
Látogatók összesen 1806 alkalommal szóltak a fórum 1 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:
SzekeresS
aurigas
decoder
aries
zitabiro